Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
100 év család - Rozsdatemető 2.0 - aFüzet

100 év család – Rozsdatemető 2.0

Rozsdatemető 2.0. Nagy színház. Egy kicsit mégis nehéz írnom róla, mert rég láttam hasonló előadást – úgy értem, nagyságában. Értem ezt a szereplő- és alkotói gárda mennyiségére és minőségére, az alapmű kiemelkedő mivoltára és nagyszerűségére, amihez egy egész ország  sorsa köthető, illetve ide sorolnám még az összes komoly anyagi hátteret és konceptuális gondolkodást igénylő munkát is. Alapvetően jobban kedvelem a lakásszínházakat és kortárs drámákat, mint a klasszikus műveket – akár hagyományos, akár újragondolt értelmezésről is legyen szó – és a nagy kőszínházakat, de ez tulajdonképpen szubjektív és mellékes is most, hiszen, ha egy színházi előadás jó, akkor jó – mindegy, hogy hol és mekkorában szól nagyot. A Fejes Endre-Tasnádi István-féle Rozsdatemető 2.0 nálam erősen az idei legjobbak között van.

Több szempontból is nagy vállalkozásnak gondolom a mű színpadra állítását kezdve onnan, hogy maga Fejes Endre is ódzkodott eleinte a színház falai közé vinni, végül mégis nagy siker lett annak idején. (1963-ban a Thália Színházban, Kazimir Károly rendezésében.) Rengeteg érzés és történés van belesűrítve az eredeti családregénybe, amit 2-3 órába zanzásítva nagyon okosan kell megírni, amit ez esetben Tasnádi István még megfejelt úgy 50 évvel. Hábetlerék továbbgondolt sorsa ugyanis nem 50, hanem 100 évet ölel fel a Katona József Színház grandiózus előadásában. A kétfelvonásos darabban érezhetően különválik a két író világa, ugyanakkor mégis egymásba simul minden. Az ország és a család megtépázott sorsa nem ér véget a hatvanas évek elején.

Fotó: Dömölky Dániel Forrás: Katona József Színház

Tasnádi jól szövögette a szálakat, nem tért le az útról; egy egyszerű család szemével látjuk a mindenkori magyarországi történéseket, pont úgy, ahogy azt Fejes láttatta velünk. Egyértelműen több humor van a Tasnádi-féle második felvonásban, a cselekmények is sokkal élőbbek, maibbak, ám ugyanolyan egyszerű módon tekintenek itt is a világra a szereplők, ugyanúgy alulról látjuk az országban végbemenő változásokat és a rendszer hibáit, jellemzőit, mint ahogy mondjuk Rákosi idejében, az eredeti műben. Igaz, teljesen más a dinamikája és a stílusa a két felvonásnak, én mégsem éreztem különállónak a történeteket; Tasnádi a meglévő karakterekhez hű maradt, az újak teljesen illeszkedtek a meglévőkhöz, az adott létező történelmi események, rendszerek megjelenítéséhez pedig nem is fantázia, hanem inkább jó szűrő kellett, ami nyilván valamennyire mindig szubjektív.

Máté Gábor ötlete volt a regény újragondolása, és ő rendezte a darabot is. A mű főbb szerepeiben olyan színészek ajándékoznak a nézőnek maradandó színházi élményt, mint Bezerédi Zoltán, Vizi Dávid, Szirtes Ági, Péter Kata, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Szacsvay László, Mészáros Blanka, Tasnádi Bence, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán. 22 színész jut 40-50 karakterre, ami azt gondolom, elég beszédes. A szereplőkre később még visszatérek, de feltétlenül kiemelném még az elején a díszlet ötletességét, ami Cziegler Balázs tehetségét mutatja, a jól eltalált jelmezekért pedig Füzér Annit illeti a dicséret. Utóbbinak nem kevesebb kihívása volt, mint az elmúlt 100 év aktuális öltözködési trendjei és szokásai között megtalálni a szereplőkkel és a cselekményekkel leginkább harmonizáló darabokat. Szerintem kiválóan teljesítette a feladatot.

Fotó: Dömölky Dániel Forrás: Katona József Színház

A lényeg azonban nyilván a történet. Fejes Endre kultikus családregénye 50 évet ölel fel. Az 1962-ben kiadott kötet a Hábetler család hányavetett sorsát mutatja be az első világháborútól kezdődően, a Horthy-korszakon és a második világháborún túl, bemutatva a Rákosi-éra jellemzőit, valahol ’60-ban ér véget. A történet keretét egy gyilkosság adja, aminek okaira választ keres és talál is az író; az időutazós regény a színpadra adaptálva is jól tálalja a társadalmi korlátok okozta nehéz sorsokat, a beszűkült, kitörni képtelen Hábetler gyerekek életét, akiknél jönnek-mennek a szerelmek, barátok, de önálló döntések híján marad a mag: az egyszerre áldott és átkozott család. Tehetetlenségérzet, elfojtott agressziók, meg nem tett lépések, külső erők által irányított sorsok váltanak ki szomorúságot és átfedéseket kereső nézői attitűdöt a kicsit több mint 3 órában. Mert az üzenet átjön, aminek hozadéka rengeteg jól irányított kérdés: Mekkora béklyót veszünk magunkra, ha elfogadjuk a család feltétel nélküli összetartozásának szükségességét? Meddig nevezhetjük pozitívnak a kötődéseket és elfogadást, ha mindaz, amit érte eldobunk, csupa alternatív lehetőség, meg nem kóstolt gyümölcs, amelyekben akár önvalónkat is megtalálhatnánk? A belénk égett minták ereje a nagyobb, vagy győzhet a fejlett önismerettel megtámogatott, valós egyéni szabadság? A mechanizmusok minden családban hasonlóak; jól megrajzolható keretek közé születünk, amit átlépni csak keveseknek sikerül. De mennyire vagyunk felelősek saját sorsunk alakulásáért, és mennyire befolyásolják azt a környezeti hatások, a gazdasági-, társadalmi körülmények?

Fotó: Dömölky Dániel Forrás: Katona József Színház

A Rozsdatemető alapvetően kétfelé mozdította meg gondolataimat már első olvasásra is (ami nem ma volt, de nagyon meghatározó irodalmi élmény maradt): egyrészt egy hiteles korrajzot kapunk belőle, ami egy egész nemzet sorsát képes átadni, másrészt a generációkon átívelő örökölt sors súlyát, annak miértjeit érteti meg nagyon tisztán az emberrel. Az idősebb Hábetler János és Pék Mária találkozása sok mindent előrevetít. A kor és a szituáció, amikor és ahogyan találkoznak, a háború végletessége és a kilátástalanság összetartásra szólította fel az embert, ami a későbbi korszakokban is a túlélés egyik garanciája volt. A huszadik század rohanó világa és a mindent körbevevő káosz egy egészen másfajta kihívás elé állítja a családokat és az egyént. Ezt a légkört (is) sikerül jól átadni a Katona nagyszínpadán, illetve az ezt megelőző néhány évtizedet; az úttörő élet, a hanyatló kommunizmus, a rendszerváltás időszaka nosztalgikus módon hat, az emlékeket 3D-ben kapjuk. Látjuk a susogós melegítőt, visszaidézzük a Gorenje hűtőkért tett bécsi bevásárlóutakat, Tarvíziót a bőrcuccokkal, a hamisítatlan disco-fílinget. Persze, hogy örülünk a jól eltalált poénoknak, amiből akad bőven; ám hiába derülünk jókat, mégsem takarja el a tipikus magyar családsorsba foglalt szomorúságot.

Függetlenül – már amennyiben lehet ilyet mondani – a Rozsdatemetőtől, azt gondolom, a nyolcadik kerületi melós szubkultúra már önmagában is erős alap a maga külső-belső megnyilvánulásaival, stílusjegyeivel együtt. Ez már inkább a második felvonásban kap külön hangsúlyt a darabban, ami a nulláról indul. Ekkor ifjabb Hábetler János a börtönből szabadulva próbál beilleszkedni a társadalomba, ami folyamatos változásokon megy keresztül. A történelmi fordulópontok addig is ide-oda dobálták a családot, ezután se történik ez máshogy. A Hábetler szülők, a két Hábetler lány, Gizike és Hajnalka, János és az unokák végig ki vannak szolgáltatva a mindenkori rendszernek, de főleg egymásnak.

Fotó: Dömölky Dániel Forrás: Katona József Színház

Szirtes Ági fantasztikusan alakítja a családot tűzön-vízen át összetartó anyatigrist, Pék Máriát, aki legalább annyira kibírhatatlan, mint aranyszívű, bár a lelki terrortól sem riad vissza, ha a helyzet szerinte úgy kívánja – márpedig elég sokszor úgy kívánja az ő olvasatában. Nem hagy levegőt és mozgásteret csemetéinek, mert csak egyetlen igazság létezik számára: a saját igazsága. A férjét alakító Bezerédi Zoltán nagyon szerethető módon formázza az együgyű, légynek se ártó figurát, a családfőt, akinek vajmi beleszólása van a család életének alakulásában. Szirtes Ági a második felvonásban Sós Krisztává vedlik (szintén fantasztikusan), aki a kilencvenes években terhesen hódítja meg egy Hábetler fiú szívét – éppúgy, mint Mária annak idején a nagyapáét. De nem csak ezt a furcsa visszatérő mozzanatot találjuk a 100 év alatt a család életében, a Reich Kató és Kárpáti Orsi az antiszemitáknak kiváló táptalajt adó vonalat erősíti, a Zentay vérvonal is hűen követi genetikai lenyomatát. Nem véletlenek ezek a dramaturgiai megoldások, melyek mind azt sugallják: ahogy a történelem ismétli önmagát, ugyanúgy a családon belül is hasonló jelenségek ismétlődnek generációról generációra, még ha a terebélyes családfa különböző ágain is üti fel a fejét az olykor kísértetiesen a múltra emlékeztető mozzanat. Akik mindezt odavarázsolták a színpadra, a már előbb említett Szirtes Ágin és Bezerédi Zoltánon kívül, mind rendesen odatették magukat. Ha pedig ki kellene emelnem közülük párat, a Híres Istvánt és Csacsát alakító Kovács Lehelt, a Csele Julit és a Szomszédasszonyt játszó Fullajtár Andreát említeném, valamint Mészáros Blankát és Tasnádi Bencét, mindkét szerepükben, de Hajnalka alakja is erőteljesre sikerült Rujder Vivien színészi alakításában, és persze Vizi Dávid is külön említést érdemel, aki engem különösen szerepének időskori önmagával győzött meg.

Az előadás nem rövid, 3 óra 10 perc plusz szünet, de mindenkinek ajánlom, szerintem méltó módon lett feldolgozva Fejes Endre legendás műve, amihez Tasnádi csak hozzáadott – szintén nagyon fontos dolgokat. Nagyon szerettem, ahogy egyetlen család 100 évébe minden sztereotípia belefért, ami ráhúzható a magyar társadalmakra. Van benne családi hierarchia, korlátoltság, bajtársi/baráti árulások, csordaszellem, szerencsétlenség, tudatlanságból fakadó megfélemlítettség, zsidózás, gyarlóság, elfojtott érzelmek, és valami nagyon keserű kilátástalanság érzet, ami sajnos még mindig nagyon a miénk.