Az Átriumban szeptember 4-én debütált Tracy Letts fanyar humorú drámája, A jegyzőkönyv. Az Alföldi Róbert rendezésében színpadra állított művet ugyan a tengerentúli társadalom ihlette, mégis nagyon magyar.
Red Cherry, egy amerikai kisváros önkormányzati ülésén vagyunk. A testület tagjai lassan megérkeznek az ülésre, hogy szépen sorjában végigvegyék a napirendi pontokat és szavazzanak a települést érintő – bár inkább csak a jelenvalók személyét érintő – változásokról, kérdésekről. Sorjában haladnak, de szépen nem, mert a különböző érdekek folyton összecsapnak. Ez azonban hatalmi játék, mindenkinek joga van ragaszkodni a saját igazához, de az egyént végül úgyis elnyomja majd a többség akarata.
Maga a színpadkép, és a központi helyzet is véleményem szerint akarva, akaratlanul Reginald Rose: 12 dühös emberére emlékeztet.
A testületi terem belső faláról kopik a festék, a falban futó vezetékek már annyira öregek, hogy néha elmegy az áram, és a múlt heti ülést az anyja temetése miatt kihagyó Peel úgy tűnik magára marad egy, pontosabban két kérdéssel: Carp múlt hét óta már miért nem tagja a testületnek, illetve miért nincs a múlt heti ülésről vezetett jegyzőkönyv?
Tracy Letts darabja főként abban különbözik a korábbi műtől, hogy noha a komolyság köntösét magára húzva vidámabb hangulattal dolgozik, nem egy konkrét szituációba sűríti a cselekményt – a fel-feldobott ötletek, napirendi pontok is olyan hangsúllyal vannak a történetbe ültetve, mint Carp eltűnése. De, ami talán a leginkább szembetűnő, hogy a végén egy olyan igazság győz, ami nem a humánum igazságát, hanem az érdekek diadalát hordozza. Sőt Reginald Rose darabjának ennélfogva tökéletes ellenpontja A jegyzőkönyv. Az emberi értékekbe – mint az erkölcs –, és a történelmi tudatba ágyazott identitásnál sokkal fontosabb egy vezető kör személyes érdeke, és az általa elképzelt közjó megléte. Még akkor is, ha ezért tagjainak súlyosan be kell mocskolni a kezét. Carp neve nemcsak a kínos csend, hanem az elhallgatás és a megvezetés bélyege is.
A napirendi ülésen feldobott kérdések, mint a bejárathoz közeli parkolás, a mozgáskorlátozottaknak is elérhető szökőkút vagy a Lincoln-párbaj noha kicsinységnek tűnnek – és egy települést érintő fontos kérdésekhez képest tényleg kissé abszurdak is – mégis tartalmaznak valamit abból, ami a személyt, mint önérzettel rendelkező lényt egy társadalom egyéni és kollektív tagjává is teszi. A szökőkút központi elemeként elképzelt szoborcsoport és az Örökségfesztivál történelmi vetülete aztán szépen megágyazza az utat a sötét igazság felé, hogy mi is történt az indiánokkal, és mindez hogyan függ össze Carp eltűnésével.
Ahogy minden egyes napirendi pont kicsit megpróbálja elterelni a figyelmet a tagok birtokában lévő súlyos igazságról – Peelt kivéve –, úgy egyre inkább sűríti azt a mozgásteret, amiben még tartható a másokat tudatlanságba ringató hazugság. És ahogy szűkül és súlyosabb a tér, már nem lehet halogatni tovább.
Akinek birtokában van a jog, hogy befolyásolja mások életét, az vajon úgy él-e ezzel a jogával, hogy szemébe merjen nézni annak, aki tőle függ? És ő is inkább tükörbe néz vagy összetöri a tükröt?
Az Alföldi Róbert rendezésében színpadra állított darab szereplői: Hevér Gábor, Gyabronka József, Debreczeny Csaba, Murányi Tünde és Brasch Bence, Rába Roland, Szatory Dávid, Herczeg Adrienn, Bánfalvi Eszter, Friedenthal Zoltán, Molnár Piroska, Fodor Tamás
Borítókép: Mészáros Csaba, forrás: Átrium