Mióta világ a világ, az ember képes a külsejével, kinézetével hódítani, divatról pedig már a mammutvadászat kora óta beszélhetünk – ha nem is jelen formájában, de már akkor létezett. Lévén, hogy az embert érő környezeti ingerek 70-80 százaléka vizuális eredetű, nem is kérdés, hogy miért imádjuk mi nők (és egyre több férfi) annyira a szép ruhákat. A divatszakma csábító, de átláthatatlan útvesztőjében azonban, nagyon könnyen elveszítheti a fonalat az átlagos halandó. A gyanútlan vásárlót olcsó hamisítványok és jó vételnek, megfelelő minőségűnek látszó ruhaköltemények kísértik. Óriási a túlkínálat, lépten-nyomon, butikokba botlunk: a plázákban, az utcákon, a piacon, a partokon, még a rendezvényeken is ruhákat árulnak. Honnan tudjuk, hogy jól vásárolunk? Hányszor fordult elő már velünk, hogy csak a pillanatnyi fellángolás miatt, vagy az eladó rámenősségének köszönhetően vittünk haza egy újabb felesleges holmit? Tele a szekrény, mégsincs mit felvenni. Ismerős? A téma kimeríthetetlen, de valahol el kell kezdeni, ezért egy olyan illetőt kerestem meg kérdéseimmel, akiről tudtam, hogy személyiségével, kitartásával, rátermettségével, és a ruhaiparban eltöltött több évtizedes tapasztalatával a háta mögött, nagyon sok olyan érdekességet tud nekem mondani, amik segítenek egy tudatosabb vásárlói magatartás elérésében. Papp Ibolyával, a keszthelyi és hévízi My Street Fashion üzletek tulajdonosával beszélgettünk a divatról, ruhákról, és a butikok mögötti világról.

Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a ruhákkal, mikor lépett be az életedbe a divat?

Budapestre jártam ruhaipari szakközépiskolába, ami annak idején az egyetlen szakirányú középiskola volt az országban. Nagyon magas szinten zajlott az oktatás, ott fedeztem fel először a szakma szépségét. Sokat varrtam magamnak, minden ruhát, amit hordtam, én készítettem el. Folyamatosan kísérletezgettem, ismerkedtem az anyagokkal, szabásmintákkal, és persze éjjel-nappal varrtam. Nagyon jól tanultam, mégsem mentem tovább, helyette visszatértem szülővárosomba, Keszthelyre. Még 20 se voltam, amikor kiváltottam az iparengedélyt és elkezdtem otthon varrni. Viszonylag hamar kialakult az egyre bővülő kuncsaftköröm, szépen eldolgozgattam, ezt csináltam úgy 20 évig.

Mennyire volt változatos ez a munka?

Egyáltalán nem volt egyhangú, szerettem csinálni, hiszen minden ruha más munkát igényelt. Burdát járattam, levettem belőle az alapmintákat, amiket mindig az igényekhez mérten átalakítottam. Mivel otthon végeztem a munkát, folyamatosan elérhető voltam, ami előny és hátrány is volt egyben. Mondanom sem kell, hogy elfelejthettem a hétvégéket, ugyanúgy jöttek akkor is. Ezt nem panaszképpen mondom, mert az életem erről szólt, és szerettem is. De azt tudni kell, hogy a folyamatos varrás, a görnyedt testtartás komoly hátfájást tud okozni. A masszőröm még mindig azt korrigálja. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy azt mondjam: elég volt. De mivel nem akartam messze menni a ruházattól, gondoltam, nyitok egy üzletet Hévízen.

Ez mikor volt és milyen márkákkal kezdtél?

Ez 9 éve volt, 2008. július 10-én nyitottam – pont a válság évében. Mondanom sem kell, mindenki hülyének nézett. Azt mondták, nem fog sikerülni. A párom a fejét fogta, én meg hitelt vettem fel, hogy beindítsam a boltot. Nagyon elszánt voltam, bíztam a dologban és magamban, de azért izgultam, hogy vajon tényleg menni fog -e. A német női ruházattal, a Cecillel indultam. Nem volt könnyű időszak az elején, de szerencsére a turisták ismerték, szerették. Örültem nagyon, de előrelátóan gondolkodtam: ami bejött, azt mindig visszaforgattam, nem éltem fel. Azután egyre csak bővültem. A női ruházat mellé hamar be kellett szereznem a férfit is. Elsőként a Casa Moda jött, aztán ahogy mind nagyobb helyiségbe költöztünk (ma már három üzlethelyiség van egybenyitva), úgy bővült a kínálat is. Pár éve Tommy Hilfigerre esett a választásom, ami még sehol sem volt kapható se Hévízen, se a régióban.

Azért az egy nagyobb falat lehetett, ha jól sejtem. Nagy név – nagy dobás, ugyanakkor nagy kockázat is lehet.

Így van, de ennél lejjebb nem akartam adni. A választásom első szempontja a magas minőség volt. Olyan nagy nevet akartam, amit ismernek a turisták is, ami egy kicsit fiatalosabb, de a középkorosztály és felette is ugyanúgy tud vele azonosulni. Egyértelműen a Tommyra esett a választásom.

Azt mondod, Tommy Hilfiger, de mondhatnánk Pierre Cardent, Calvin Kleint is, és még sorolhatnám a nagynevű márkákat. Szerintem sok mindenkit érdekelhet, hogy az ő esetükben a nevet veszem meg vagy a minőséget? Mit tud egy 50-100 ezer forint értékű ruha, amit mondjuk egy 10-20 ezres nem? Mit kell nekem megfizetnem?

Azt a plusz csavart, amit a többiek esetleg csak megpróbálnak utánozni. És természetesen a minőséget is, igen. Egy Tommy Hilfiger ruha tapintása, a gombjai, a varrása még a laikusok számára is látványos különbséget mutat az egyszerűbb ruházati terméknél. Ezen kívül, speciel nekem, a színvilága is nagyon tetszik: a kék- fehér- piros. És a Tommy Hilfiger szemlélet, ami az egész mögött van. Nemrég olvastam el az életrajzi könyvét. Hát, nem semmi az ember! Keményen kezdte, a hippi korszakban volt tinédzser. Benne volt mindenben: hosszú haj, kábítószerek, mindent kipróbált, de már akkor is érdekelték a ruhák. Tudta, hogy ő más akar lenni. Ki akart tűnni a tömegből. Állandóan járta az utcákat, a boltokat, ami tetszett neki, megvette, átszabta, és abból kitalált egy új dolgot. Mindig a fiatalokat nézte, hogyan öltöznek. A kontinensek között ingázott, partnerségeket alakított ki, majd 1984-ben megalapította saját cégét és márkáját. Azt szerette volna, ha a nevével fémjelzett márka a nyarat, a szabadságérzetet, a könnyedséget, a luxust egyszerre sugallja. Ma már ott tart Tommy Hilfiger, azon van, hogy minél többet adjon a világnak. Mindig is ez volt benne. Miután fölépíti az ember a karrierjét, a csúcson van, elér az önzetlen adás pillanatába. Amikor már megteheti.

Ha nem csak az adományozásról beszélünk, tulajdonképpen Te is adsz nap mint nap a vásárlóidnak: jó minőséget, jó dolgokat. Szerinted mit tud adni egy jó ruha az embernek?

Egy jól megválasztott ruha önbizalmat, komfortérzetet, biztonságot nyújt. Hihetetlen mértékben befolyásolja közérzetünket, azon kívül rengeteg információt árul el viselőjéről: ízléséről, habitusáról, bizonyos személyiségbéli oldaláról, de aktuális szándékáról, státuszáról, vagy egyszerűen csak pillanatnyi hangulatáról is árulkodhat. A leglényegesebb azonban – ami a külvilág felé is tükröződik – hogy jól érezze magát benne, jó szívvel gondoljon arra, ahol vette. Fontos, hogy visszatérjen oda. Mindenkinek vannak kedvenc ruhái, amiben kivételesen jól érzi magát, amit szinte minden nap felvenne. Én mindig szelektálok. A feng shui szerint, amit egy évig nem veszel fel, azt már úgyse fogod. Amikor nagytakarítást csinálok a szekrényemben, ezeket ki szoktam rakni egy zsákba. Akkor sajnálom, megsiratom egy kicsit egy hétig a “veszteséget”, aztán odaadom valakinek őket.

Érdekes, amit mondasz ezzel az egy éves szabállyal. Hirtelen utánagondolva, nagy igazság van benne. Akkor viszont újakat kell beszereznünk, nem? És akkor megint csak gyűlik a sok holmi, amit talán nem is jól viselünk. Van a mondás, hogy nem a ruha öltözteti az embert. Gondolom, azért megvan erről saját elképzelésed.

Erre az állításra már többször is rácáfoltak. Természetesen nagyon is öltözteti. Hogyne tenné?! Kell, hogy stílusa legyen az embernek. Szerintem, mindegy, hogy laza, elegáns vagy klasszikus ruha, amit viselünk, de az jól nézzen ki rajtunk, illeszkedjen a személyiségünkhöz és jól érezzük magunkat benne. Vannak rossz példák, főleg férfiaknál, akik sokszor kinőtt, kopott ruhákban járnak. Nem azért, mert nincs pénzük, hanem mert nincs ízlésük, sem érdeklődésük az öltözködés irányába. Mi ebben próbálunk nekik kicsit segíteni – ha hagyják. Vannak, akik kifejezetten igénylik a segítséget, míg mások eleve jó ízléssel rendelkeznek, egyszerűen van hozzá érzékük. Egyeseknél ez tudatosan működik, de sokaknál ösztönösen, tudattalanul is tökéletes az eredmény.

Adnál pár egyszerű tanácsot azoknak, akik a bizonytalanabb, segítségre szoruló csoportba tartoznak?

Erről rengeteget lehetne beszélni, nem is tudnék kiragadni példákat. Hiszen, nem mindegy, hogy hova, milyen eseményre keresünk öltözetet. Kérdés, hogy milyen helyszínre (kinti vagy benti, elegáns, lazán könnyed vagy teljesen átlagos) és milyen társaságba érkezünk. Nyilván, egy munkahelyre máshogy indulunk el, mint egy találkozóra. Ha nem akarunk feszengeni, a kényelem legyen a kulcsszó. Ha tárgyalásra megyünk, sugalljon minőséget, megbízhatóságot öltözetünk, amit leginkább egy jónevű márka adhat. Ha randink van, egyértelmű, hogy nagyon csinosak és kifejezőek szeretnénk lenni. Első ránézésre megállapítható, mit várunk az estétől, hogyan viszonyulunk a másikhoz. Egy zárt, konzervatív ruházat nem sugall nyitottságot, de egy mély kivágású, rövidebb ruha sokat sejtet. És persze a színeknek óriási jelentőségük van. A színeknek külön energiájuk, külön szimbólumrendszerük van.

Megfigyeltem, hogy az üzletedben kapható márkák darabjai egymásra épülnek. Gondolok itt elsősorban a színekre egyes kollekciókon belül, amikor simán el tudom képzelni, hogy télit a nyárival is hordjam. Erre tényleg csak a nagyobbak figyelnek?

Valóban, az egymással jól kombinálhatóság a cég koncepcióját képezi; eleve így terveznek, így építik fel a különböző kollekciókat. A Cecil és Street One különösen figyel arra, hogy az adott kollekciójában a nadrág és a felső árnyalata ugyanaz legyen. Van 2-3 színút, amiből összerakják az aktuális termékeket, amelyek mindig jól fognak passzolni egymással. Sőt, hozzájuk a sál, a kiegészítők színárnyalatai is tökéletes összhangban vannak. És minél idősebb egy nő, annál színesebb ruhákat kellene hordania, mert az fiatalítja.Én nem szeretem a fekete színt, nem tudok vele azonosulni, ezért nem is rendelem. Márpedig ez a legszebb és egyben legnehezebb része a munkámnak; amikor kiválogatom a kollekciókat, hogy mi lesz jövőre az üzletben a polcokon.

Ilyenkor mit kell figyelembe venned?

Először is végignézem az egészet, átlapozom gyorsan a katalógust. Az első benyomás nagyon számít. Egyszerű: tetszik vagy nem tetszik a termék. Már a színekből és a mintákból is látom, hogy mennyire lesz sikerük. S bár a húszas korosztálytól mindenki megtalálja nálunk a számítását, a vevőink jelentős része a középkorosztályhoz tartozik. Talán meglepően hangzik ez, de amit én nem vennék fel, azt nem is rendelem meg. Belegondolok abba is, hogy az adott ruha a különböző korú és alkatú vásárlóimon hogyan állna, de alapvetően nekem is kell, hogy tetsszen, máskülönben nincs helye az üzletben. Emellett nekem fejben már azt is össze kell rakom, hogyan helyezem ki az üzletben. Hiszen, azoknak szépen, harmonikusan, egymáshoz tökéletesen illeszkedve kell mutatnia.

Azok közül, amiket forgalmazol, hogy jönnek ki az új kollekciói?

Ez változó. A Cecil és Street One havonta jön ki új kollekcióval, így havi rendelésesek.A Tommy Hilfiger és a Casa Moda esetében kettő nagy kollekciórendelés van: a tavasz/nyár és az ősz/tél szezonokra fél évre előre rendelem meg az árut. Ez nem kis feladat. Amellett, hogy hihetetlenül nagy a kollekció kínálata, egy csomó bizonytalan kimenetelű összetevővel is kell kalkulálni, mint például az időjárás.

Az anyagok tekintetében milyen különbségek vannak, ha mondjuk a 10-20 évvel ezelőtti felhozatalt, illetve a mai ruhaanyagokat nézzük?

Óriási változáson ment keresztül azóta a textilipar. Részben minőségi ez a változás, említhetném az újrahasznosítást vagy azt, hogy többszöröse a választék annak, ami mondjuk 20 évvel ezelőtt volt. Akkor egyszerűbbek, de megbízhatóbbak voltak talán a textilek. Most minőségében és összetételében is rendkívül sokféléről van szó. Több tucatról. Viszont magyar alapanyaggyártás már nem létezik; a régi nagyüzemek ugye már régen tönkrementek. Nincs textilgyártásunk, nincsenek ruhaipari gyárak, üzemek, nincsenek kellékek, nincs alapanyag. Pedig Magyarországnak kifejezetten jó volt a textilipara, minőségi holmikat gyártott. Rengeteg ruhagyár volt az országban, amik híresek voltak, jó minőségben varrtak, és jó volt a magyar munkaerő is. Külföldre is sokáig bedolgoztunk.

És mi van most? Hol, hogyan készülnek a ruhák? Mennyire átlátható a termékek eredete ma?

Az olcsó munkaerő miatt Kínában, Bangladesben, Indiában, Törökországban gyártat sok-sok cég, mert nem tudja – vagy nem akarja – megfizetni az európai vagy amerikai munkaerőt. Inkább odaviszi az anyagot és a technológiát. A kínaiaknál is van többfajta gyár. Létezik gyatra és kiváló minőségű is. A lényeg az alapanyagokon és a technológián múlik.

De mégis, hogyan ismerjük fel az eredeti márkát a hamisítvánnyal szemben?

Az eredeti ruháknál a gombon, zipzáron is ott a márkajelzés. Ugyanakkor, a ruha minőségéről információt adhat még az anyag tapintása vagy a varrás összeillesztése is. A kis részletek nagyon fontosak tudnak lenni ruhavásárlásnál. Amikor bejönnek hozzánk az üzleteinkbe, ha nem is ismerik a márkákat egyből látják és mondják is, hogy jó minőségűek. Jó érzés ilyet árulni.

Mit vettél észre, hogyan szűrnek az emberek? Ár, minőség vagy márka szerint, esetleg érzelmi alapon döntenek?

Van, aki márkahű, aki beleszeret egy stílusba és megmarad mellette. De van egy réteg, aki árérzékeny, aki nagyon megnézi, hogy mit és mennyiért vesz. Mint tudjuk, a férfiak tudatosak, a nők pedig érzelmi alapon vásárolnak sokszor. Ez abban is megnyilvánul, hogy ha rossz a hangulatuk, fel lehet dobni őket egy új ruhával. Nálunk is jellemző az ilyen sűrűn. Ilyenkor, amikor távozik a hölgy, már más a hangulata. Mi, nők, sokkal többet vásárolunk. Kell a lelküknek, az önbizalmuknak. A férfiaknál ritkán ez a motiváció. Ők le akarják tudni minél előbb a dolgot. Nem szeretnek próbálni sem – tisztelet a kivételnek. De aranyosak, hálásak, én nagyon szeretek velük foglalkozni. Általában elfogadják, amit tanácsolok nekik. Tudják, hogy mit akarnak, de hallgatnak rám. A nőknél is próbálunk ésszerűen hatni. Például, hiába tetszik meg nekik a próbababán valami, ha nem áll jól rajtuk, akkor inkább finoman ajánlunk másikat. Mert az a lényeg, hogy ne a szekrénynek vásároljon, hanem szívvel-lélekkel hordja és szeresse azt a ruhát, amit nálunk megvett.

Hogy veszed észre, mennyire tudják a nők, hogy mi áll nekik jól?

Ez változó. Van, aki tisztában van az adottságaival és azzal, hogy mi előnyös rajta és mi kevésbé, de a nők zöme mindig  (vélt vagy valós) súlyfelesleggel küzd. Sokan hibát látnak ott is, ahol nem kellene, mert amúgy semmi baj nincs az alakjukkal. Az egyén alkatához megfelelő darabokat, olykor nem könnyű megtalálni, de ezért vagyunk mi – hogy segítsünk. Mindig mondjuk, hogy időt kell szánni a próbára. Minél többet próbál fel valaki, annál jobban különbséget tud tenni és mi is jobban eltaláljuk a neki megfelelőt. A Cecilt azért is szeretik, mert direkt a közép korosztályt célozza meg (és attól fölfelé), akiknél már van azért egy kis fölösleg derékon és combon. A felsők kicsit lazábbak, nem tapadnak, szépen eltakarják a párnákat. Hihetetlen, hogy milyen látványos eredményeket lehet elérni egy jól megválasztott ruhával!

Aminek megtalálása sokszor nem kis időt igényel. Erről jut eszembe, hogy az üzleteidben nagyon stílusos és kényelmes fotelek vannak, amik olyan kis otthonossá varázsolják az üzleteket. Ezek dekorációs célt szolgálnak vagy kifejezetten a férfiakra gondoltál, amikor kihelyezted őket?

Is-is, de elsősorban a párokra, gyerekekre és mindazokra, akik már kicsit unják a boltról boltra járást és úgy örülnek, hogy le lehet ülni. Muszáj, kell rájuk is tekintettel lenni. Állva sokkal nehezebb ez a szerep, olyankor sokkal türelmetlenebb az ember. De persze próbáltam olyan darabokat bútorokat elhelyezni Keszthelyen és Hévízen is, amik kicsit otthonosabbá varázsolják a hangulatot. Szeretném, ha azt sugallanák, hogy itt barátsággal fogadják őket, hogy van idő mindenre. Hamburgban és Berlinben olvasósarkot láttam kialakítva az üzletekben, de volt, ahol már kávézó pultot is elhelyeztek az egyik sarokban. Úgy veszem észre, hogy idővel a kereskedelemben más igényeket is ki kell elégíteni egy minőségi üzletben, mint ami most még megszokott. Azoknak legalábbis mindenképpen, akik magas minőségben és valami egyediben, különlegesebb üzlet üzemeltetésében gondolkodnak.

Te sok helyen jársz külföldön is. Legutóbb a Panoráma kiállításon, a berlini divathéten láthattál sok izgalmas dolgot. Mit adnak ezek az alkalmak, milyen pluszt tudsz ezáltal itt, a Balaton mellett nyújtani?

Egyrészt, ezek nagyon hasznos és kellemes szakmai utak, aminek során a következő évi kollekciókat az elsők között láthatom. Itt rengeteg új brandet is megismerhet az ember, amellett nagyon jó lehetőséget ad új munkakapcsolatok kialakítására is. El sem tudom mondani, hogy milyen fantasztikus érzés közelről megcsodálni a kiállított ruhadarabokat, találkozni olyan kreatív megoldásokkal, amik nagy hatással vannak rám. El tudok lesni ötleteket, amiket utána itthon alkalmazhatok. Onnét vettem a kanapét, a kávé ötletét, az áruk elhelyezését, a kirakatot, a belső design-t, és mindig vannak új brandek, amik megtetszenek. Nem szabad elfelejteni, hogy a divat a folyamatos változásról szól. Ha valami nem megy, a helyére újat kell kitalálni, valami újdonságot hozni. Szeretnék minél több kiállításra eljutni a jövőben: Milánóba, Düsseldorfba, vagy még messzebb.

Ha már a külföldi országoknál járunk, van egy dolog, amit sehogy se értek: azt érzem, mintha Magyarországra csak pár év után érkezne meg a divat, az, amit kint addigra már pont el is tűnik szinte. Hogy működik ez és miért van?

Ezt a jelenséget több oldalról is meg lehet közelíteni. Egyrészt, szerintem nem olyan bevállalósak a magyar emberek, mint nyugati szomszédaink. Más az öltözködési kultúra Angliában, Olaszországban, Németországban. A britek igazi csodabogarak. Vagányok, nagyon különbözőek, mégis stílusuk van. Ott be merik vállalni azt, amitől nem csak itt, de más európai országokban is égnek meredne a vásárlók haja. Ők simán kimennek vele az utcára. Az olaszoknak megint más a stílusuk. Olyan, mintha azzal születnének. Még csak nagyon trendinek sem kell lenniük ahhoz, hogy jól, ízlésesen legyenek felöltözve. A németek megint mások: ők leginkább a saját márkákban érzik jól magukat. Most persze mindegyiknél általánosítottam, de szerintem nagyjából így tudnám jellemezni a lényeget. Aztán ott van, amit a kifutókon látni, az csupán egy iránymutató, amiről minden márka leveszi a saját stílusát. A nagy divattervezők rendezvényekre, partikra tervezik a ruhákat. Az utca embere azzal nem találkozik, mert nem mindennapi viseletre szánják.

Ezt értem és egyetértek, de itthon találkoznak egyáltalán azokkal a ruhadarabokkal, amit mondjuk az angolok bevállalnak? Hiszen, ha nem is látja az üzletekben a vásárló, nem tudja megvenni, esélye sincs bevállalósnak lenni. Miért ér ide később? Mi még mindig keleti blokknak számítunk náluk?

Bizonyos tekintetben valamennyire még mindig, igen. Nem ide tartozik, de kapcsolódik a kérdésekhez: öblítőből is tök mást kapsz itthon, mint Ausztriában. Pedig ugyanaz a márka, ugyanaz a cég. Mégis más a koncentrátum, mások az összetevők benne. Hogy miért van így, az egy jó kérdés. Ők biztos tudják erre a választ. Azért egy olyan márkánál, mint a Tommy Hilfiger, ilyen nincs. Én ugyanazt látom a kiállításokon, mint más ország kereskedője. Ugyanazt a katalógust kapom, amiből berendelhetek. Az én esetemben, a nagyobb brandek kapcsán, nem beszélhetünk utólagos divatról, de soknál talán azért igen, mert olyan hatalmas kollekcióról beszélünk, hogy abból mindenki mást rendel. Az üzlet tulajdonosa kiválasztja, ami szerinte eladható, ami neki tetszik és amire gondol, hogy a vásárlói megveszik. Sok minden függ a megrendelő személyiségétől, a szemléletétől, attól, hogy hol van az üzleted, az ország melyik részén. Teljesen mást adnak el az Alföldön, mint például én itt Hévízen, ahol sok a külföldi turista. De még a hévízi és keszthelyi üzletünkben is van eltérés a kínálatot illetően. Pedig csak 5-10 kilométer a távolság. Most pont a Tommy Hilfiger rendelésbe merülök bele, ami, mint mondtam, egy évben kétszer van. Ez egy nagyon komoly, nagy koncentrációt igénylő feladat. Nagyon ki kell találnom, hogy mit rendelek.

Legtöbbször eltalálod az igényeket?

Nagyrészt igen, de van, amibe belenyúlok – vagy mellényúlok. Amikor benézem, mert azt gondolom, hogy sikere lesz valaminek, ami aztán alig fogy. De leárazva az is elmegy. Sokan egyébként csak arra várnak. Ha szerencséjük van, még méretében is találnak, de erre ugye nincs garancia.

Sok feladat járhat a két üzlettel, a dolgozókkal, a ruhák elrendezésével, az adminisztratív dolgokkal, a rendeléssel. Ráadásul, tudom, látom, hogy Te is ugyanúgy végigállod a 10 órát, ha kell.

Régen azt hittem, hogy mindent csak én tudok megcsinálni, de rájöttem, hogy ez nem így van. A lányok és az egy szem fiúnk nagyon ügyesek. Három év után vettem fel az első alkalmazottat. Ahogy nőttek az üzletek úgy nőttem ki magam. Most nyolcan vagyunk. Ma már minden nap nyitva vagyunk mindkét üzletben. És igen, én is dolgozok ugyanúgy, de sokszor megyek áruért vagy intézem a cég dolgait, természetesen. Szerencsére, nagy segítségem a lányom Kitti, aki a hévízi üzletben ügyesen helytáll. Tényleg sokat számít, hogy mellettem van. Már korán megmutatkozott a divat iránti érdeklődése. Igazi nő, ráadásul nagyon ügyes, van, amit már teljesen rábízok. Szereti, amit csinál, jön velem rendelésre is. Remélem, hogy egyszer majd tovább fogja vinni az üzleteket. A fiam, Martin teljesen más beállítottságú, de ez így van jól.

Mi kell ahhoz, hogy jól működjön egy ruházati bolt? Mindegy, hogy a fővárosról vagy vidékről beszélünk, nem tűnik egyszerű műfajnak.

Szerintem, először is kell egy jó ötlet. Szeretni és türelmesnek is kell lennie az embernek. Ugyanakkor fontos hinni abban, amit csinálunk, és szeretni. Én nagyíon szeretem most is, sok év után. Pedig mindig vannak hullámvölgyek, amikor azt mondom, hogy sok,elegem van, de aztán jön egy jó pillanat vagy egy rendelés, és mindjárt feldobódok. Azt hiszem, én nem is tudnék mást csinálni. Muszáj, hogy legyen mindig valami célja az embernek, mert csak az visz előbbre.