Aki nem hallotta volna még Brené Brown nevét, ő a Houston Egyetem szociális munkás szakirányának kutató-professzora, aki 10 évet áldozott az életéből arra, hogy mélyebben tanulmányozza az emberi sebezhetőség, bátorság, hitelesség és a szégyen miértjeit, összefüggéseit, és ezen fogalmak életünkre gyakorolt hatásait. A vizsgálat közbeni felismerések saját lelki erejét is próbára tették, komoly önismereti folyamaton ment keresztül az amúgy igencsak szimpatikus, megnyerő stílusú hölgy. Kutatásának eredményeiről könyvet írt, de leginkább a youtube-on megosztott, egy TED konferencián tartott előadása folytán tett szert rendkívüli népszerűségre. Alábbi gondolatai a sebezhetőség témáját járják körbe, amelyeken mindnyájunknak érdemes elgondolkozni.

Brene Brown mondanivalójának alaptézise, hogy a kapcsolat ad jelentést és értelmet az életünknek.

“Ha a szeretetről kérdezem az embereket, az összetört szívekről beszélnek. Ha a valahova tartozásról érdeklődöm, legfájdalmasabb tapasztalatukról, a kiközösítésről mesélnek. És ha a kapcsolatról kérdezem az embereket, annak hiányáról szólnak. “

A szégyen és a kapcsolat közti öszefüggésről
Brown szerint a szégyent elég könnyű értelmezni. Az ugyanis nem más, mint a bennünk rejlő félelem amiatt, hogy kapcsolataink megszűnnek. Mert van bennem valami, ami, ha mások tudják vagy látják, érdemtelenné tesz a kapcsolatra. Ez az érzés univerzális, mindannyiunkban megvan. Csak azok nem tapasztalják meg a szégyent, akik nem képesek empátiára vagy emberi kapcsolatokra. Persze, senki nem akar róla beszélni, de minél kevesebbet beszélünk róla, annál inkább ott van bennünk. Ami a szégyen mögött van, az a “nem vagyok elég jó” érzése. Jól ismerjük mindnyájan: “nem vagyok elég valamire”, “nem vagyok elég vékony”, “nem vagyok elég gazdag, szép, okos…” A sebezhetőség kínzó érzését senki nem szereti, ám a sok éves kutatás alapján biztosan állítható, mégis kell egy kapcsolat működéséhez. Engednünk kell, hogy lássanak minket.

“Lassan megértettem a szégyen lényegét. Az általam vizsgált embereket két csoportra osztottam. Az egyikbe azok kerültek, akik úgy érzik, érdemesek a szeretetre és tartoznak valahova, a másikba azokat helyeztem, akik mindezekért csak küzdenek, akiknek sokszor kérdéses, hogy elegek-e. Egyetlen változó választotta el őket egymástól. Azok, akik szeretettel és a valakihez való tartozás érzésével élték meg az életet, hitték, hogy érdemesek erre. Ennyire egyszerű. “Teljes szívvel élőknek” neveztem el ezeket az embereket. Az adatok elemzésekor az derült ki, hogy közös bennük a bátorság – a szó eredeti jelentésében, ami a latin eredetű, a “cor” szóból szárbazik. Jelentése – szív, eredetileg olyan emberekre utalt, akik teljes szívből mondják el saját történetetüket. Az ebbe a csoportba tartozóknak volt bátorságuk tökéletlennek lenni. Együtt mertek érezni – előbb magukkal, aztán másokkal is. Meglepően hangozhat, pedig mint kiderült, nem tudunk másokkal együttérezni, amíg nem tudunk önmagunkhoz kedvesek lenni. A teljes szívvel élőknek volt kapcsolatuk, mert képesek voltak lemondani a tökéletességről azért, hogy önmaguk lehessenek. Mert a kapcsololatokhoz az elengedhetetlen.”

 

 

A boldogság kulcsa a sebezhetőség

A Brown által vizsgált “teljes szívvel élők” csoportjának tagjaiban volt még egy nagyon fontos közös tulajdonság: teljes mértékben elfogadták azt, hogy sérülhetnek. Hitük szerint a sebezhetőség széppé teszi az embert. Nem állították, hogy kellemes a dolog, de azt sem, hogy kínzó tapasztalat – szemben azokkal, akik szégyenről beszéltek. Szerintük készen kell lennünk arra, hogy először mondjuk ki: szeretlek. Ezek az emberek képesek energiát fektetni a kapcsolatba, ami lehet, hogy sikerül, de az is lehet, hogy nem. Fel kell adnunk az irányítást és jóslást.
A sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahova tartozásnak, és a szeretetnek. Szerencsések tehát azok, akik korán feladják játszmájukat, és átadják magukat a felismerésnek.

A másik oldal

Akik érdemtelennek tartják magukat a szeretetre, azok félnek és ellenállnak, eltompítják a sebezhetőségüket. Egy részük jól felismerhető: a legjobban eladósodott, a túlsúlyos, szenvedélybeteg és gyógyszeren élő felnőtt lakosság. A probléma az, hogy nem lehet megválogatni, melyik érzékeinket tompítjuk el. A sebezhetőséget, a gyászt, a szégyent, a félelmet, a csalódást nyilván senki nem szeretné érezni, de az nem működik, hogy a kemény érzéseket eltompítjuk, a kellemeseket pedig megtartjuk. Nem lehet szelektíven tompítani. Ha eltompítjuk a negatív dolgokat, az örömérzet, a hálaérzet és a boldogságérzet is megszűnik. Az eredmény persze az, hogy ettől rosszul érezzük magunkat.

Félelem és szégyen

Nem csak szenvedélybetegségekkel lehet tompítani, hanem például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. Az embereknek bizonyosságra van szükségük, máskülönben eluralkodik rajtuk a félelem. Jó példa erre a vallás, ami régen a misztériumba és a hitbe vetett nagy bizalom volt, ám mára sokszor bizonyosságok állítása lett. “Nekem van igazad, neked nincs. Kuss!” Erről van ma szó. A politika is erről szól: nincsenek már valódi viták. Nincs már párbeszéd, csak vád van.

“Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk. Minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk. …A szégyen a fájdalom és a kényelmetlenség levezetésének egy módja.”

Tökéletes ellentmondások

A tökéletesre törekszünk, de a dolgok nem így működnek. Tökéleteset akarunk fabrikálni – és ez a legveszélyesebb – a gyerekeinkből is. Nem az a feladatunk, hogy az iskolában bekerüljön a legjobbak közé, meg a szuper csapatokba, aztán az egyetemen szintén. Helyette azt kellene nekik mondanunk: Figyelj csak, tökéletlen vagy, és majd küszködnöd kell. Viszont ne feledd! Érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra.

“Úgy teszünk, mintha az, amit teszünk, nem lenne hatással az emberekre – a személyes életünkben és a munkánkban is -, pedig minden szavunkkal és tettünkkel óriási hatással vagyunk egymásra.”

A lényeg
Ahhoz, hogy igazán lássanak minket, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, hogy megélhessük a hála és öröm érzését, a sebezhetőségünk miatti félelmünk közepén álljunk meg egy pillanatra! Gondolkozzunk el egy kicsit, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább mondjuk azt: “Annyira hálás vagyok, mert sebezhetőnek érezni magam, ami annyit jelent, hogy élek!” Talán a legfontosabb, hogy ezt el tudjuk hinni. Ha ez megvan, akkor utána már nem félek, nem vágyom bizonyosságra, nem kiabálok, hanem elkezdek figyelni. A legszebb pedig, hogy kedvesebbé és gyöngédebbé válok a körülöttem élőkhöz – és önmagamhoz is.

Olvasnál még több, hasonló témában írt cikket? Elsők között küldjük ki Neked friss írásainkat e-mailen, ha feliratkozol. Nyugi, nem fogunk bombázni kéretlen levélszeméttel, pluszban nem maradsz le semmiről, ami a Füzetbe készül. Adatvédelmi szabályzat