SZERELMES VERS
Nagy Hajnal Csilla: Igor
I.
A fiúk, akik
az egyetemen
angolt tanulnak, majdnem
mindig nagyon
szépek.
Olyan a szemük, mintha
mindent tudnának, de
semmit sem (ez eleddig
fel nem talált árnyalatba
úsztatja őket).
A maguk módján mind
nagyon sikeresek lesznek
– ki ebben, ki abban –,
és gyönyörű, törékeny, félős
lányokkal fognak
szeretkezni,
zokniban.
II.
Igor színvak, kaotikus
képeket fest,
dühös a színekre.
Zihálva kérdem tőle: Milyen volt?
– Khorosho – sóhajt fáradtan,
mintha ő (vagy én) csak ennyit
tudna oroszul.
Angolt tanul
Moszkvában, de most
velem van, szökésben
(már nem tudom az anyja vagy
Putyin elől), kockás
zoknijai vannak, kivéve
azt az egyet, amin pókember.
Nem szeret beszélgetni velem,
merthogy az akcentus, amit használok,
nem is létezik – ez
butaság, de tudja:
ilyesmiket kell mondania,
hogy az ágyában maradjak.
Te vagy a kedvenc festőm.
– Khorosho – sóhajt, mintha
csak ennyit.
Az anyjával telefonál
(vagy Putyinnal),
leteszi, kapkodja a levegőt.
Az átjárónál fülemre
tapasztom kezem, befőttes-
üvegbe zárom a várost,
nem figyel, mint hideg
tóba, az
úttestbe mártom lábujjaim,
nézd, mondom, mint a Jenyiszej,
hazamegyünk inkább szeretkezni?
– Khorosho.
Egyik nap csak úgy
unalomból elkezd felfesteni
engem a falra.
Egészen más színeim vannak – nevetek, de
magyarul, az ecset nem áll meg.
Igor többnyire rövid hajú,
vastag végtagú nőkbe szerelmes,
szerintem. Hogy képes volna-e
szenvedélyes szerelmet táplálni
Putyin iránt,
abban nem lehetek biztos, de
valószínű.
Скорей бы конец – hallom néha
éjjelente, ahogy a fürdőszobába
zárkózva nyöszörög.
– Khorosho – súgom az ajtónak,
összepakolok.
De azt hiszem,
mégis inkább
Vlagyimirnak hívták.
(Скорей бы конец = Legyen már vége)
Forrás: KULTer.hu
SZERELMES NOVELLA
Darvasi László
Fa
A tornácon ültek, amikor a nő először tért rá a dologra. A férfi sokáig csak úgy gondolt az egészre, hogy ez az a dolog, ami a nőt annyira foglalkoztatja. Az idő megenyhült, és ők már kiülhettek a tornácra reggelizni, bár a nő pokrócot vetett a vállára. A férfi elgondolkozott, honnan van náluk ez a pokróc. És mióta.
Megtisztogatott egy lágytojást, a nőnek nyújtotta. A nő szerette a lágytojást. A férfi azt bámulta, hogy az egyik kenyér égetett szeletre a nő arcát mintázta rá a pirítós izzó hőszála. A férfi elmosolyodott, vékony, szinte áttetsző gerezdekre szeletelt egy jókrora piros retket. Aztán a nő éppen azt a pirítóst vette el, vajat kent arra az arcra, és ekkor mondta ki először.
Vágjuk ki azt a fát.
A férfi fordult kissé, hogy jobban rálásson a kertre.
Melyiket?
Azt, mutatta a nő.
A férfi meglepődött. A nő kiszámíthatatlan módon törődött a kerttel. Olykor órákon át sétált a növények között, vagy csak álldogált, néha gyomlált a virágágyásban, megmetszette a két kicsi szilvafát, aranyágat, orgonát vágott. És nyírt füvet is. Tudott a fűnyíróval bánni. De a kert valahogyan a férfihez tartozott, jóllehet nem úgy mint valami kiváltság és nem is úgy mint egy kötelesség nyűge. A férfi nem bánta, hogy így van, örült, ha a nő a kertet választotta olvasás vagy egyéb foglalatosság helyett, de soha nem kérte, hogy tegyen benne ezt vagy azt. Vagy hogy segítsen neki.
Néhány nap múlva a nő szeretkezés közben mondta. A férfi érezte, hogy mindjárt jó lesz a másiknak, ismerte jól a nő testének reakcióit. A nő teste ilyenkor kicsit megfeszült és emelkedett, mintha el akarna válni az ágy matracától, a férfi testétől, egyáltalán az őt körülvevő világ matériáitól.
A nő mégis abbahagyta a szeretkezést, belekapaszkodott a férfi arcába, és újra kimondta.
Vágjuk ki azt a fát.
Aztán újraringta a mozdulatait, és mintha mi sem történt volna, befejezte a szerelmeskedést. A férfi hallgatta a lélegzését, közben arra a dologra gondolt, és jó volt elfigyelni, hogyan alszik el.
Reggel, mielőtt elment volna, mert most ő indult hamarabb munkába, a férfi odasétált a fához, majd többször is körbejárta. Nem értette, miért kellene kivágni. Mindenféle bogarak futkároztak a kéreg sötét vájatai között, a friss lomboztat zöldje lágyan hullámzott fölötte, és ennek a hullámzásnak hangja is volt. És régóta harangoztak is. Visszasétált a tornáchoz, és azt figyelte, a fa miféle kilátást takar, talán ez zavarja a nőt. Ha kivágja, a tekintetük miféle látványokkal nyerhet többet. De a fa más fákat is takart, hasonlóakat, és azokat is ki kellett volna vágni, hogy pillantásuk rászabadulhasson a külvilágra, és lássák a templomtorony egykor ezüstös, most rozsdafoltokkal tarkított kupoláját, de a bejárat boltíves kapuját, a szomszédos kertek hasonló fáit, vagy az égettvörös falú házakat, melyekben ugyanolyan emberek éltek, mint ők. De a hegyek olyan távol voltak, hogy a kékségük körvonalai csak a legtisztább időkben derengtek fel.
A férfi végül észrevette, hogy a nő mindvégig a kertre néző konyhaablakból figyelte őt. Intett neki, hogy most már indulnia kell. A nő visszaintett, elmosolyodott.
A nő néhány nap múlva ajándékot hozott a férfinek. Az apró dobozban egy régi óra volt, nem járt. A férfi meghatódott. Szoktak ajándékot venni egymásnak, de ez most váratlanul jött.
A novella folytatásához kattints IDE!
SZERELMES FILM
Téli mese
Mark Helprin azonos című regényében bármi megtörténhet – s meg is történik. A kalandos történettel az író végigkalauzol minket a zajos huszadik századon, háttérben a folyton változó, delejesen vonzó, nyüzsgő New Yorkkal. A misztikus és szépséges mese a jó és a gonosz, a szeretet és a gyűlölet, a fény és a sötétség örökös harcát mutatja be, amelynek főhősei hisznek az eljövendő igazságban. A különleges képességekkel megáldott alakok mellett megismerhetjük a szerelem és az igaz ember ismervét, a Sors erejét, időutazunk és elvágyódunk magunk is abba a birodalomba, amit úgy hívnak: szeretet.
Az 1983-as megjelenésű, óriási sikereket elért regény méltó változatát Akiva Goldsman vitte filmvászonra. A zenét Hans Zimmer szerezte hozzá, és olyan színészeket láthatunk benne, mint Jennifer Conelly, Will Smith, Colin Farrell és Russel Crow. A film nálunk csillagos tízest érdemelt, ami teljes terjedelmében magyarul a képre kattintva nézhető meg a videa.hu oldalán.
SZERELMES DAL