Amilyen természetes módon kapcsolódik össze fejünkben a költészettel ma William Blake (1757. november 28. – 1827. augusztus 12.) neve, oly kevéssé lehetett róla olvasni a halála után, közel egy évszázadig. Utána fedezték csak fel ugyanis, mint nagy költőt, s foglalhatta el méltó helyét a halhatatlanok táborában.
Az angol középosztálybeli családból származó Blake először a képzőművészet irányába húzott, ezért szülei rajziskolába íratták, s később, amikor mesterséget kellett választania, a rézmetszés mellett döntött. Munkájának nyomait a Westminster-apátság máig őrzi.
Egy folyamatosan változó korban élt Blake, ami társadalmi és politikai vonatkozásban is tele volt lendülettel, fejlődéssel, háborúkkal és haladással. Az ipari forradalom, az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom évtizedei az ideológiai váltások miatt tele voltak feszültséggel, ami egy olyan sokoldalú, érzékeny művészemberre, mint Blake, inspirálóan hatott. Az állandó látomásokkal élő ifjú tele volt szabadságvággyal, amit rézmetszőként tudott elsőként legjobban kifejezni. Különcségét elsősorban a markánsan megnyilvánuló miszticizmusának tulajdonították, de nem csak műveiben keveredett össze a fantáziavilág és a valóság. Víziói gyerekkorától haláláig kísértik, amelyek táplálják, s oly jól felismerhetővé teszik művészetét. Misztikus látnok, profetikus költő. Nem kifejezetten bibliai eredetű szereplőkről van csupán szó, inkább „miltoni” mitológiához hasonlítják azokat a lényeket, amelyek képzőművészeti alkotásaiban és költészetében egyaránt visszaköszönnek. A Jó és a Rossz, az Ég és Pokol örökös ellentéte, az önfeláldozás, a bűnbocsánat, a szerelem szentsége foglalkoztatja őt folyvást. „Blake a szellemi lét egész dühével harcol az Energiából fakadó Gyönyör nevében, a Sátán pártján az emberi létet megnyomorító racionalista angyalok hideg bölcsessége és puritán, képmutató erkölcstana ellen.”
Egyik legjelentősebb művének a Menny és Pokol házassága (1790-93) című műve. A Tigris című versét Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc fordításában is olvashatjuk. Az illusztrációt hozzá Blake készítette, mint szinte minden írásához:
TIGRIS
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?
Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?
Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?
Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?
Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?
(Kosztolányi Dezső)
Első verseskötete 1783-ban jelent meg, ekkor már egy éve nős volt. Felesége, hűséges és odaadó társa volt egészen a végsőkig, aki mártírszeretettel állt férje mellett az ínséges időkben is. „Keményen dolgozó teherhordója volt szorgalmas férjének”- így festették le az életrajzírók Cathrine Sophiát. Érdekesség, hogy a nő megismerkedésükkor még írástudatlan volt, később ő lett a jobb keze a grafikus- és rézmetsző munkában is. Halála után a felesége fejezte be félbemaradt munkáját, szakértők szerint nem is lehetett megkülönböztetni kezük nyomát. Ahogy az már művészembereknél lenni szokott, a házaspár életében is gyakori jelenség volt a szűkösség, de Blake rézmetsző mesteremberként igyekezett helytállni a családfenntartó szerepében.
„Sokkal híresebb vagyok a mennyországban műveimért, mint amennyire csak fel is tudom fogni. Agyamban dolgozószobák és termek vannak tele régi képekkel és könyvekkel, melyeket az öröklétben írtam és festettem, halandó életem előtt, és ezeket a műveket arkangyalok élvezik és tanulmányozzák. Miért aggódjam tehát a halandó pénz és hír miatt?”
Többek szerint Blake költészete inspirálta Tolkient A hobbitok, A Gyűrűk Ura történetének megírásakor, mivel már Blake is használta azokat a szavakat, misztikus lényeket, amelyek a mára világhírűvé vált regényekben is megtalálhatunk.