Szomjas férfiak sört isznak helyettem

Színházi ajánló

Elmulasztott életek

Színházi előadás mindenkinek

Rejtélyes történelem

Művelődéstörténeti előadássorozat indul a Várkert Bazárban

„Szeretni, nem szeretni: vétek”

A Várkert Irodalom rendezvényén jártunk, ahol ismét az érzelmeké volt a főszerep, méghozzá a romantikusoké. Híres írók/költők szerelmei, házasságai.

Irány a cirkusz!

Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál programjai

Szavazz kedvenceidre!

2017 legizgalmasabb és legkreatívabb művészeti vagy társadalmi kezdeményezése közönségszavazat

A világ leghíresebb karneváljai

Szerte a világon rendeznek felvonulásokat, karneválokat farsang ideje alatt, közülük is a legnagyobbak és legismertebbek közül mutatunk néhányat, ahova mi is nagyon szívesen ellátogatnánk.

Villámlátogatáson Debrecenben

Spontán jött lehetőséggel éltem, amikor rábólintottam a hozzám úgy nagyjából 5 órányi autóútra fekvő debreceni útra, amiről csak azt tudtam, hogy jó társaságom lesz, és hogy csekély idő jut majd a minden szempontból jelentős nagyváros felfedezésére.

Mások élete – A mi Józsink és Erzsike

Lengyel Nagy Anna rádiós újságíró embermeséiből indított monodráma sorozatot az Orlay Produkció ősszel Élet.történetek.hu címmel.

Jótékonysági karácsonyi vásár

Magánemberek összefogásával kerül megrendezésre az a jótékonysági vásár december 9-én a Kőlevesben

,,Az a legnagyobb feladat, hogy hogyan vezessük a néző figyelmét” – Villáminterjú Schruff Milánnal

A Belvárosi Színházban december 21-étől láthatjuk az Orlai Produkció Az oroszlán télen című előadását. James Goldman drámáját világszerte nagy sikerrel játsszák, 1968-ban Katharine Hepburn és Peter O'Toole főszereplésével film is készült belőle.

Kiemelt hétvégi programok

Hétvégi programok

Legfrissebb cikkek

Mi lesz veled, fiatal? – The Workshop

A The Workshop film vetítésén jártunk.

Jazzy Hétfő

Random Trip Fábián és Aretha Franklin

4 színházi bemutató

Három színházi bemutató
error: Figyelem: Védett tartalom!
X