Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
Dallamok szárnyán, országokon át - aFüzet

Dallamok szárnyán, országokon át

A könnyűzene megjelenésével és a rock and roll térhódításával sokat vesztett népszerűségéből a klasszikus műfaj az utóbbi évtizedekben. Sokan úgy gondolják, hogy az értelmiségi elit a komolyzene egyetlen olyan társadalmi rétege, amely érti és szereti ezt a művészeti ágat. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez a megállapítás megállja a helyét, ezért többek között erről is kérdeztem a jelenleg Dublinban élő, de Londonban is koncertező művészházaspárt, Máté Judit orgonaművészt, a dublini St. Jude Parókia orgonistáját és művészeti igazgatóját és párját, Nagy Gyulát, a londoni Coven Garden baritonját. Kapcsolatuk a klasszikus zenével különlegesnek mondható, nemcsak, mert mélységes bennük a tisztelet saját munkájuk és annak művelői iránt, hanem az a szeretet és mélyről való őszinte elhivatottság egy olyan képet tár elénk, amiből mi is megérthetjük rajongásukat választott hivatásuk iránt. Nem csak kivételes zenei élményeket, hanem igaz szerelmet is hozott életükbe a muzsika, hiszen egy közös koncert próbáin szövődött közöttük vonzalom. Tehát ők bizton állíthatják magukról, hogy „a zene összeköt minket”. Zenei élményeikről, és pályájuk meghatározó állomásaikról, múltról és jelenről beszélgettünk velük az internet adta lehetőségek segítségével.

A komolyzene élvezetéhez meg kell érni, vagy nem életkorhoz köthető? Egyáltalán van jövője ennek a műfajnak a mai rohanó világban?

Máté Judit: Azt nem tudom, hogy meg kell-e érni hozzá, szerintem nem. Én már gyerekkoromban is nagyon szerettem. És a tanítványaim között is látom a különbséget, valaki már most nagyon szereti, valaki pedig nem. Akit gyermekkorban nem fog meg egyáltalán, vagy nem természetes számára, hanem cikinek tartja, az felnőtt korában sem lesz másképp. Én remélem, hogy van jövője. De ez műfajtól, országtól, sok mindentől függ. Az orgonazene az operával szemben mindig egy sokkal szűkebb réteg sajátja volt. Épp ezért olyan jó hallani, amikor valaki először jár orgonakoncerten, és arról számol be, hogy milyen jó és mennyire bonyolult és érdekes.

Nagy Gyula: Nem hiszem, hogy életkorhoz köthető lenne. Minden korosztályhoz elérhet. Igaz minden életkorban máshogy fogad be az ember egy zenét, stílustól, műfajtól függetlenül. Jövője biztos, hogy van. Közben alakul az előadók és a hallgatók tapasztalatai, elvárásai, élményei nyomán. Nem úgy gondolok a komolyzenére, mint valamire, amit egyszer leírtak, aztán rázártunk egy múzeumi kiállítótermet és minden változatlanul marad odabent. Nyilván minden előadással új mű születik, vagy új formában, új hangsúlyokkal mutatkozik meg.

Mégis, szerintetek mivel lehetne népszerűsíteni, illetve nagyobb tömegek számára is közelebb hozni a komolyzene szeretetét?

Máté Judit: Igazából a zene önmagánál nem tud többet adni. Mégis, az is sokkal több, mint sok más dolog. Tehát a komolyzene mellett csak a komolyzene játékával lehet korteskedni, minden szó, vagy bármi más ennél csak kevesebbet adhat.
Nagy Gyula: Rengeteg gyerekprogramot és interaktív programot kell szervezni. A londoni Royal Opera House-nak külön osztályai vannak ilyen programok létrehozására és nagyon izgalmas munkát végeznek. Különböző korú gyerekeknek különböző programokat és részvételt kínálnak, akár iskolákon keresztül, akár internetes hozzáféréssel. Iskolai csoportokat is rendszeresen hoznak az operaházba, és ugyanazokat az előadásokat látják, amiket a felnőttek. Nem kell, hogy lebutítva, leegyszerűsítve legyen, a gyerekek nem hülyék. Nagyon értékelik és élvezik ezeket az előadásokat. A lényeg, hogy legyen input és részesnek érezze magát benne mindenki. Persze nem kell, hogy mindenki előadó legyen, az embert a zenei kötődés sok szinten tudja formálni. Ugyanúgy van ez, mint bármi mással, olvasással, sporttal, filmekkel.

Milyen meghatározó élmények, zenei hatások voltak jellemzőek a Ti életetekben, amelyek nagyban befolyásolták későbbi pályaválasztásotokat?

Máté Judit: Nem tudom, hány éves lehettem, csak arra emlékszem, hogy apu gitározott, mi ott ültünk mellette, és énekeltük a Sárga rózsa refrénjét.
Nagy Gyula: Az első zenei élményemet egy kazetta őrzi, amin a tesómmal együtt énekeljük nagy lendülettel a Bojtorján zenekar Négyszögletű kerek erdő című dalát. Ennél meghatározóbb kép maradt meg bennem arról, amikor Veszprém Város Vegyeskarában a szüleimmel közösen léptünk fel a karácsonyi műsorban. Ők már régóta ott énekelnek.

Szerintetek fontosak a gének, a gyökerek ahhoz, hogy valakiből komolyzenész váljon?

Máté Judit: Ez mindenkinél más. Van, aki beleszületik egy zenész családba és számára ez válik az egyetlen ismert életmóddá, és így lesz belőle zenész – a Bach család is ilyen volt. Néhány kutatás szerint, kiemelkedő tehetségüknek genetikai alapja volt. Van azonban olyan, akit gyermekkorában egy tanár vagy rokon-barát segítségével érint meg a zene annyira, hogy ezt a pályát választja.
Nagy Gyula: A gének szerepéről nem sokat tudok, viszont azt gondolom, hogy a látott minták, viszonyulások nagyon fontosak. Gyerekként, fiatalként ezeket szívja magába az ember. De ismerek olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt a zenéhez, aztán egyszer láttak egy operát, ami nagyon meghatározóan hatott rájuk. Mindenkinek máshogy jön ez a kötődés. Valószínűleg ezért tudunk annyira sokféleképpen nyúlni zenéhez, ami jó.

Miért pont a komolyzene felé orientálódtatok, illetve mi volt az a mozzanat, amikor úgy döntöttetek, hogy ez lesz az életetek meghatározó vonala?

Máté Judit: A komolyzene szeretetét egyetlen embernek köszönhetem, Sabján Edit tanárnőnek, orgonistának. Heti öt órában zenei foglalkozást tartott, emellett ingyen órákat is adott nekem, és vasárnaponként a jáki templom kórusában énekeltem. Ő volt az, aki azt javasolta nekem, hogy kezdjek el zongorázni, mert tehetséget látott bennem. Aztán egyszer úgy adódott, hogy Edit nénit helyettesíteni kellett a templomban, akkor játszottam először orgonán (persze nagyon bénán). Szerelem volt elsőre. Végül egyházzene szakot végeztem a főiskolán.
Nagy Gyula: 8 éves korom óta folyamatosan jártam zeneiskolába, ahol előbb bariton kürtön, majd harsonán játszottam. Később tagja lettem a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekarnak és Veszprém Város Vegyeskarának, tehát folyamatosan értek komolyzenei ingerek. Érettségi után felvételiztem a Zeneakadémiára énekes növendéknek, de ez nem sikerült. Több rock, blues, ska és punk zenekarban is játszottam, de az igazi döntésre az egyetem után került sor, amikor 25 évesen eldöntettem, hogy zeneművészeti egyetemre fogok járni. Ekkor felvételiztem Dublinba és innentől csak ebbe az irányba orientálódtam.

Miképp fogadta a döntéseteket a család, hiszen ahhoz, hogy valóra váltsátok álmaitokat fizikailag is távol kellett kerülni az otthontól?

Máté Judit: Anyukám egyetlen egyszer kérdezte csak meg gimnázium végén, hogy biztos ezt szeretném csinálni? Mert ebből nem lehet megélni. Azt mondtam, engem ez nem érdekel, ő pedig ezután büszkén támogatott mindenben.

Nagy Gyula: A család mindig támogatta a zenei tanulmányaimat, de nyilván nagy sokk volt számukra, amikor bejelentettem, hogy megyek Dublinba felvételizni. De természetesen ebben is segítettek.

Adódtak valaha nehézségeitek a tanulmányok alatt vagy után? Esetleg voltak olyan időszakok, amikor úgy gondoltátok, rossz döntést hoztatok?

Máté Judit: Nem tudok felidézni nehéz időszakokat. Persze, nem volt annyira egyszerű, mivel végig dolgoztam a főiskolás évek alatt Szombathelyen és kint Írországban is a művészdiploma megszerzése során. De a zenei tárgyakat soha nem éreztem nehéznek vagy megterhelőnek. Pedig a zenész szakma azok közé tartozik, ahol nincs olyan, hogy szabadnap. A szabadnapomon általában 4 órát (vagy többet-kevesebbet) gyakorlok, ami azért fizikailag és szellemileg is megterhelő. De a zene annyit ad, hogy megér minden fáradságot.
Nagy Gyula: A legnehezebb talán a váltás volt, hiszen félretettem addigi életemet (angol nyelvtanárként dolgoztam akkor már két éve) és elkezdtem az Academy of Musicot anélkül, hogy tudtam volna, hogy egyáltalán be tudom-e fejezni. A tandíj előteremtése érdekében egy boltban dolgoztam. Így vagy a boltban voltam, vagy az akadémián. Nagyobb sebességbe kapcsoltam, hogy behozzam magam a terveimmel és előteremtsem az anyagiakat és a gyakorlási időt ehhez.

Kinek a kezei alatt éreztétek úgy, – hogy igen -, segítségével valóra váltható az álom? Hogy kézzelfogható a fejlődésetek?

Máté Judit: Több ilyen tanárom is volt. Az első éveimben Dublinban olyan tanárt kerestem, aki kiemelkedő régizenei előadó. Így találtam meg dr. David Adamsszet, az itteni Zeneakadémia orgona tanárát. Teljesen megváltoztatta – jó irányba – a játékstílusomat, és rengeteget fejlődtem a keze alatt, nem csak régizenében. Megemlíteném a Cambridge-ben is tanító, hatalmas tudású (két lábon járó lexikon barokk orgonákból és publikációkból) Douglas Hollickot is. De akivel igazán kiteljesedtem és megtaláltam benne a tökéletes mentort és közeli barátot, az Colm Carey, a londoni Tower kápolnájának zenei igazgatója.
Nagy Gyula: Sok mindenki segített ebben, minden zenei tanárom része volt ennek a folyamatnak. Elsősorban Szuromi Miklós – veszprémi harsonatanárom, Erdélyi Ágnes – a Veszprém Város Vegyeskarának karnagya, Ötvös Károly – veszprémi magánének-tanárom, Philip O’Reilly – dublini énektanárom az akadémián.

Miben látjátok saját fejlődésetek útját, hiszen egyszer a tanítványból mester lesz?

Máté Judit: Elsősorban a gyakorlásban természetesen, de ez nem megy megfelelő technikai útmutatás nélkül, tehát nagyon fontos a különböző művészektől, tanároktól vett óra – mindenkitől mást lehet tanulni. Ezen kívül nagyon fontos szerintem a világ megismerése, megértése, más emberek gondolatainak befogadása – és itt nem zenére gondolok feltétlenül.
Nagy Gyula: Gyakorlás, olvasás, elmélyedés, újraértékelés, próba, kritika, előadás, önkritika, próba, gyakorlás stb. Mindig van előre. Ez jó esetben egyre kifinomultabb, vagy csiszoltabb lesz, mint előtte, persze nem mindig. Ha van feljebb, akkor mindig van lejjebb is, amit azért jó észben tartani.

Mire vagytok a legbüszkébben eddigi zenei pályafutásotokat illetően? Melyek a legközelebbi célok? Esetleg van előttetek példakép vagy szükségtelen példaképet állítani?
Máté Judit: Természetesen a művészdiplomámra, és minden jól sikerült koncertre. Emellett büszke vagyok az általam alapított és vezetett amatőr kamarazenekar és koncert kórus fellépéseire is (St Jude Chamber Orchestra and Concert Choir), főleg azért, mert az emberek, akik ebben énekelnek még soha nem énekeltek nagyobb darabokat, főleg nem zenekarral. Jó látni, hogy miből lesz a cserebogár. A következő cél a lehető legtöbb koncertet játszani különböző orgonákon, aztán majd egyszer egy doktori. Példaképem minden olyan orgonaművész, aki Isten szeretetét és szolgálatát tartja élete középpontjának, és Gyuszi, a férjem, akit olyan sokszor csodálok embersége, szerénysége, kitartása miatt.
Nagy Gyula: A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy némi időbeli lemaradással ugyan, és sokféle próbálkozás után, de elvégeztem a zeneművészetit és zenészként a művészettel foglalkozhatok. És hogy a Covent Garden színpadán énekelhetek jelenleg kisebb-nagyobb szerepekben. Konkrét példakép nincs előttem, viszont voltak és vannak nagyon inspiráló emberek, nem csupán zenészek. Emellett vannak olyan zenészek, művészek, alkotók, akiktől technikailag, vagy előadóként elcsenek ezt-azt.

Vannak olyan kedvenc darabok, amit szeretnétek eljátszani a közeljövőben?

Máté Judit: Ez nálam mindig változik, épp attól függ, hogy mit tanulok. Mert amit éppen tanulok, azzal a darabbal szoros kapcsolatba kerülök, benne van a fejemben egész nap, olvasok róla, hallgatom, rajongok érte. Zeneszerzőt már könnyebb mondani: Bach az örök és legnagyobb szerelem.
Nagy Gyula: Ez számomra helyzettől és időszaktól függ. Amin éppen dolgozik az ember, abba minél jobban próbálja beleásni magát és ez izgalmas. Persze vannak kedvencek, például Mozart: Don Giovanni, Guns ‘N’ Roses, de ez személyes. Gondolom azért fontosak ezek nekem, mert viszonylag fiatalon voltak rám nagy hatással.

Mennyire vagytok hatással egymás zenei kreativitására illetve kritikusi szemlélettel segítitek egymást? Végeztek elemzéseket vagy visszahallgatjátok, esetleg nézitek egy-egy fellépéseteket? Összeegyeztethető ezek fényében a család és a zenei karrier?

Máté Judit: Rám nagyon is hatással van Gyuszi, mindig motiválnak a zenei beszélgetéseink, a gyakorlása, mivel sokszor nehéz nekiállni gyakorolni, ezért sokat segít, ha épp ő is gyakorol. Úgy érzem, kritikusak vagyunk egymással, ami azért jó, mert így lehet csak fejlődni. Az nem fejleszt, ha mindig mindenkitől azt hallod, hogy de jól játszottál. Ehhez hozzá tartoznak a koncertek vagy épp gyakorlás visszahallgatása. Nagyon sokat lehet abból is tanulni. Teljesen összeegyeztethető a család és a karrier. Természetesen kell a másik álmainak tiszteletben tartása, megértése és segítése, és akkor minden megvalósítható.
Nagy Gyula: Pozitívan hatunk egymásra, inspiráló tudni és beszélni arról, hogy a másik épp miben merül el, vagy min dolgozik. Én folyamatosan visszajátszom a fejemben az előadásokat, koncerteket és végigértékelem, hogy az ott jó volt, az ott nem annyira, azt a részt kezeljem szabadabban, a másik résznél figyeljek jobban a technikára vagy a szövegre. Szóval igen, sokszor emésztem magam utána is. Vissza is szoktam hallgatni, ami sokszor nehéz, viszont hasznos abban, hogy kívülről is tudd magadat értékelni, figyelni. A család és a karrier összeegyeztethető, csak kicsit több tervezést, odafigyelést, áldozatot követel, mint egy olyan párnál, akik egy városban dolgoznak. Egy zenésznek sokszor kell meghallgatásra, koncertre, próbákra, előadásokra járnia. Ha szerencséje van és talál magának munkát, az sokszor nem abban a városban vagy országban van, ahol éppen él. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez a munkánk, ezzel foglalkozunk, ezért így tervezünk előre, vagy így mérlegeljük az adódó lehetőségeket.

A közös projekt, az együttalkotás kérdése felmerült már közöttetek?

Máté Judit: Az orgonakoncertjeimet, amikor csak tudjuk, úgy szervezzük – vagy ha tetszik, úgy adjuk el magunkat-, hogy abban Gyuszi is énekeljen. Egyrészt színesebb a program, másrészt olyan csodálatos darabok vannak baritonra és orgonára! Meg persze nagyon szeretünk együtt próbálni.

 

Ilyen sok elfoglaltság mellett van időtök és lehetőségetek a kikapcsolódásra? Hogyan lazít egy klasszikus zenész?

Máté Judit: Én olvasással, filmezéssel (főleg sci-fikkel), rock zenével, múzeumokkal.
Nagy Gyula: Jó néha lehiggadni, pihenni, családdal lenni, gondolkozni, olvasni, főzni, sörözni, balatonozni, beszélgetni, filmeket nézni, vagy csak úgy biciklizni.

Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, lenne, amit másképp csinálnátok?

Máté Judit: Semmit. Vagy esetleg többet gyakorolnék a húszas éveim elején.
Nagy Gyula: Biztosan! Ha nem így lenne, akkor ez azt jelentené, hogy mindig jól döntöttem. Ez nyilván nincs így. De ha most újrakezdeném, valamit jobban csinálnék, valami mást meg rosszabbul, ami akaratlanul is más irányba vinné a sorsom. Ez ilyen. De mindennel együtt azt hiszem, okés a helyzet.

Nem tudom kihagyni végül a kérdést: szerintetek miért mondják az emberek, hogy a zenészek olyan fura szerzetek?

Máté Judit: Ezt sosem értettem. (mosolyog)
Nagy GYula: Gondolom, mert teljesen más dolgok forognak folyamatosan a fejünkben, mint más szakmákkal foglalkozóknak. Szerintem ugyanilyen könnyű furcsa szerzeteket találni a fizikusok, filozófusok, szociális munkások, űrhajósok, tanárok, buszvezetők stb. között is. Szerencsésnek érzem magam, hogy azon kattoghatok munkába menet, hogy egy vers valamelyik dalban vajon miért úgy szólal meg, vagy, hogy technikailag épp melyik oldalam szorul több munkára. Mindez azért, hogy valamit erősebben, szebben, csúnyábban vagy izgalmasabban mutathassak meg.