A Dolák-Saly Róberttel történt beszélgetésemet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amit A diktátor című film egyik jelenete ad vissza, amikor a beteggel közlik a HIV-teszt eredményét, ami ugyebár csak „aladdin” lehet (Wadiyában a pozitív és negatív szó is „aladdin”-nal van helyettesítve), amitől eléggé összezavarodik a páciens: most akkor sírjon vagy nevessen? Na jó, azért nem teljesen ez volt, de tény, hogy eleve zavarba ejtő vele találkozni egy L’art pour l’art előadás után, ami miatt nem meglepő módon hülyeségeket kérdez az ember lánya, másrészt a népszerű színész, humorista, író, zenész (és még sok minden) egy ideig komolyan vett, csak a végén szabadultak el a dolgok.
Hány műsorral lép fel egy évben a L’art pour l’art? Változott-e a közönség összetétele az elmúlt évek során?
A társulat repertoárjában általában az aktuális est és egy alkalmi válogatás, amolyan best of műsor található. Körülbelül másfél évente van váltás, addig tart ugyanis nagyjából, hogy végigjárjuk az országot. Jelenleg a Halványlila gőz című 17. színházi előadásunkkal lépünk fel, amit körülbelül már hetvenszer adtunk elő. Persze ezzel nem akarok hetvenkedni, ahogy azzal sem, hogy szerencsére elképesztő sikere van a társulatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden korosztály képviseltesse magát a nézőközönség soraiban. Szerencsére a fiatalság ma ugyanúgy kíváncsi ránk, mint régen.
Ha másfél évente frissül a műsor, több idő juthat abszurd DSR estekre, könyvbemutatókra, no meg gyerekműsorokra is, gondolom.
Persze, miközben a társulat fellép, mindenki tudja egyéb dolgait is csinálni. A saját munkák kellenek a lélek karbantartásához.
Amikor nem a saját előadására készül, szokott például színházi, vagy egyéb előadásokat látogatni? Ha igen, milyen műfajokat kedvel?
Az alternatív, kísérletező színházak munkái sokkal jobban vonzanak, mint a klasszikus színházi előadások. Az utóbbi típusból például tavaly év végén láttam egy musicalt, ami rendezési szempontból elszomorított. Ha nem lett volna benne egy-két erős színészi alakítás, a szünetben megszöktem volna. Ezzel ellentétben viszont nemrég láttam Pintér Béla társulatát, ők még sosem okoztak csalódást nekem.
Van úgy, hogy egy színházi előadás, vagy mondjuk koncert inspirálja? Általában milyen élmények, mozzanatok szoktak ihletadó forrásként működni?
Egy alkotó számára minden ihlető, ami lelkileg megmozdítja, legyen az egy utcán elcsípett párbeszéd, vagy egy művészi alkotás. Volt, amikor egy vizuális élmény indított be valamit nálam, de egy koncert is tud inspiráló lenni, ugyanakkor a kutyám halk, siránkozó vonyítását sem becsülném le ebből a szempontból.
És mi a helyzet a zenével? Nemrég olvastam vagy hallottam, hogy sok fiókban tartott dala maradt. Milyen típusú számokról van szó?
Réges-régen komolyabb, sőt, kifejezetten komor dalokat írtam, melyek közül néhányat egy Őskor című lemezre vettünk fel kiváló zenészkollégáimmal, Kisvári Ferenccel és Tamási Lászlóval. Ha ezt a jelleget összekeverjük képzeletben a L’art pour l’art-os dalaim ironikus hangvételével, akkor nagyjából el lehet képzelni, hogy mostanában miket csinálnék. Vannak is ilyen dalok a tarsolyomban, és remélem, lesz időm elővenni őket a fiók-repertoáromból.
Azok a dalok, amelyek a L’art pour l’art előtt születtek, azért nem lettek nagy slágerek, mert nem voltak kompatibilisek a hazai zenei élet termékeivel, vagy mert igény nem volt rá, esetleg a döntéshozókon múlt minden?
A lemez, amiről szó van, a net időszak előtt született. Nem tudott sláger lenni az, amit nem játszottak a rádiók, tévék. A boltban is alig találták meg az érdeklődők, mert olyan kis példányszámban jelentették meg. Mostanában párszor nyilatkoztam erről. Amikor a lemezgyártó cégekhez bevittem a demo-felvételeimet (felnőtt és gyerekdalaimat), hidegen hagyta őket. Majd amikor vicces emberként kezdtem ismertebb lenni, kiadták az Őskor című rock-, és a Nem ér a nevem című gyereklemezemet. Ugyanazok a dalok, amikkel kidobtak, lemez formátumban már megkapták a legrangosabb zenei elismeréseket (Arany zsiráf-díj, eMeRTon-díj, vagy az év gyereklemeze címet). Engedje meg, hogy ne én vonjam le a következtetéseket.
Azért én néha még reménykedem abban, hogy ilyen és ehhez hasonló nagy kérdőjeles dolgok nem csak nálunk, hanem még sok országban ugyanúgy megvannak.
Biztosan, de félek, hogy a kontraszelekció nálunk mindig különösen hatékony volt. Szerintem a legkiválóbb művészek közül a legtöbben – a legkülönfélébb műfajokban – „otthon maradtak”, mert nem voltak hajlandóak sok-sok évi szélmalomharccal mérgezni az életüket. Én ismerek néhányat közülük, és sajnálom, hogy nem ajándékozhatták meg a nagyérdeműt a tehetségükkel.
Nem nehéz kihallani a negatív véleményezést a hangjából, ennek ellenére, azt olvastam, hogy nem szeret a közélettel, politikával foglalkozni.
Az én történetemet nem politikai okok alakították így, ugyanakkor igaz, hogy sohasem foglalkoztam politikával a nyilvánosság előtt. Ahogy mondani szoktam, én a hülyeségről, mint általános emberi tulajdonságról szeretek beszélni, nem bizonyos személyekhez kötve. Az a fajta kinyilatkoztatás engem mindig is untatott.
Tehát nem azért, mert nem akar az ember magának bajt, hanem mert tényleg nem érdekli.
1986-ban kezdtünk el L’art pour l’art-ozni, amikor még élt Kádár. Én akkor már az ő hangján beszéltem, ami annak ellenére sem volt hatalomkompatibilis, hogy nem politikai éllel szólt. Egyszerűen vicces volt azon a hangon, azokkal a szavakkal udvarolni az áhított nőnek a színpadon. Én a felhők között, fölött, szabadon szeretek röpködni, de lehozni onnan egy felhődarabot nem tudnék, mert szétoszlana egy pillanat alatt. A lenti atmoszféra nem a felhők közege.
És mi az, ami helyette az érdeklődése középpontjában van?
Helyette semmi. Nem hinném, hogy a politikához viszonyítva kellene meghatározni az ember érdeklődését. A tudományok és művészetek érdekeltek mindig, és a személyes kapcsolatok, természetesen. Lekötnek az új felfedezések a biológia, a csillagászat a kozmológia és a genetika területén, de elolvasok olyan atomfizikával kapcsolatos híreket is, amiknek a felét sem értem, bízva abban, hogy mégis kihámozok belőle valami felfoghatót.
Mennyire tartja pozitív embernek magát?
Itt vagyok, és szeretem, amit csinálok. Ez szerintem pozitív hozzáállás a dolgokhoz, de hurrá optimista sosem voltam. Mindig is volt bennem aggódás azért, hogy semmit nem tanul az ember a saját múltjából.
Feltételezem, hogy amióta szülő lett, felerősödött az aggódás Önben.
Természetesen. A lányom most 10 éves, és ahogy szokták mondani: akinek gyereke van, annak a testén kívül dobog a szíve.
De ő azért nem látja apukáján a folyamatos aggódást, ugye?
Nem, persze, hogy nem. Nyilvánvaló, hogy mindenki igyekszik megkímélni a gyerekét az ártalmas dolgoktól, de nem hiszem, hogy mindentől meg kellene. Én például nem tartok attól, ha a gyerek látja, hogy a szülei is emberek a maguk gyarlóságaival, bizonytalanságaival, és hogy a felnőttek messze nem tökéletesek. A természetesség a legjobb nevelési attitűd szerintem. Amikor mérges vagyok, vagy ki vagyok zökkenve, nem mindig rejtem el előle a lelki állapotomat. Fontos, hogy hitelesebb képet kapjon rólam, mint egy agyonretusált valakit, aki nem is létezik.
Mindennek nem mond ellent talán az, amit én elképzeltem, hogy két olyan fantasztikus humorú szülő, mint a Dolák-Saly Robi és Madame Fregoli, ha nem is reggeltől estig poénáradattal bombázzák egymást és a gyereket, de a lazaság, a vidámság alap a mindennapokban, az otthonukban.
Szerencsére jó hangulat uralkodik nálunk, sokat hülyéskedünk a gyerekkel, és az anyukája – a Madame Fregoli című blogoldal szülőanyja – sem búskomor típus. Kutya, macska is van a háznál, akik kiváló humorforrások. Szoktuk mondani, hogy ezért kapnak enni. Dorka pedig egy nagyon laza, vagány csaj, akiből sugárzik a biztonságérzet. Márpedig ez a legfontosabb, amit egy gyerek megélhet.
Megvolt már az első „apa, ha én nagy leszek, ez vagy az leszek”?
Nem, de nagyon vonzódik az énekléshez és a tánchoz. Meglátjuk mi lesz belőle, de elárulom, különösebben nem lelkesít, hogy a színészi pálya érdekli.
Mi ennek az oka?
Elég szkeptikus vagyok, látva azokat a mellőzött színészeket, akik a színház büféjében élik az életüket sebzett lélekkel. Ettől azért féltem. Kevesen futnak be, és ez nem attól függ, hogy tehetségesek vagy sem. Persze akadályozni nem fogom, ha erre a pályára kívánkozik.
Egy héten hányszor kapja meg Dorka az apukáját délutántól lefekvésig?
Ez attól függ, hogy kinek milyen elfoglaltsága van. Amikor a feleségemnek van dolga, viszem a gyereket, ahova megyek. Sokszor jön velem színházi előadásokra is. Előfordul, hogy a műsor végén bejön a színpadra, és meghajol, mintha ő lett volna az egyik szereplő. A közönség persze nagy nevetéssel jutalmazza az ötletet. De van, hogy este 9-kor indulunk el sétálni. Ilyenkor sokszor balerináskodva ugrál, szaladgál körülöttem, közben magyaráz. Ezek aranyos dolgok, szeretek vele lenni, nagyon kedves és szórakoztató lény.
Akkor ne kérdezzek nevelési tanácsokat, praktikákat?
Kérdezhet nyugodtan. Én azt javaslom, ha például este nem tud elaludni a gyerek, akkor tartson egy 10 kg-os betonlabdát fél órán át, hogy kellően elfáradjon, és hogy utána jól aludjon éjjel. Na, ezekre szokta mondani a lányom, hogy apa, ne mondj ilyen marhaságokat, mert a végén még komolyan veszik.
És ha mint férjet kérdezem: mennyire összekötő kapocs a humor a házasságában, illetve milyen dolgokat emelne ki, amelyek serkentően hatnak Dolákéknál párkapcsolati szinten?
A humor fontos nagyon. Például amikor véletlenül rám esik a szekrény, akkor féllábon ugrálva szoktam nevetgélni, nehogy elromoljon a jó hangulat otthon. A legfontosabb összekötő kapocs szerintem az, hogy a házastársaknak ugyanaz legyen a kedvenc színük. Nem tudnám elképzelni az életemet egy olyan nővel, akit a drapp szín hoz lázba. Még belegondolni is rémisztő.
Akár a King Kong című dalt, vagy más DSR számot hallgatok, ha a szövegre gondolok, mindig az a kérdés vetődik fel bennem, hogy vajon milyen arányban inspirálta valóság alapú önirónia?
Hát, akkor most elárulom, hogy van ez valójában: a dalok szövegében a valóság alapú önirónia 35,5%, a maradék 64,5% pedig a sötét energia. Ezért olyan talányosak a dalaim, amiket még én magam sem értek.
Hogy valaki sikeres apuka, férj, vagy ember, nem mindenki számára ugyanazt jelenti. Az Ön szótára szerint ki számít sikeresnek?
Szerintem a sikeres apuka az, akinek valósághű emlékei vannak a gyermekei számát illetően. Az a sikeres férj, akit a felesége a kutyájának is elfogadna, mert keveset ugat. Sikeres ember pedig az, aki nem hiszi, hogy folyamatosan boldognak kell lennie, már amennyiben a boldogság egyáltalán definiálható.
Létezik olyan, hogy DSR filozófia, amit át lehetne adni akár a fiatalabb korosztálynak? Vagy egy üzenet, amit egy időkapszulába elhelyezve, mondjuk 50 év múlva nyitnánk csak ki?
Igen van, de ezt a weboldalamon olvashatja mindenki hosszú évek óta. Filozófiám: nem traktálni senkit a filozófiámmal. Üzenetem is van: ne feledjétek el 50 év múlva kinyitni ezt az időkapszulát, különben nem találjátok meg az üzenetemet, hogy ne feledjétek el 50 év múlva kinyitni ezt az időkapszulát!