A hosszú, boldog élet titkai között a stresszmentesség, kiegyensúlyozottság, sok nevetés, értékes emberi kapcsolatok, rendszeres mozgás és a hit szerepel – rákerestem. Biztos vagyok benne, hogy mindenki hozzá tudna adni még valamit a listához, de alapvetően én egyetértek a fentiekkel. Azt gondolom, hogy ezek mind összekapcsolódnak valahol, és a legnagyobb gátló tényező az a nagy nyomás, amit az ember a mai társadalmi formákban óhatatlanul is felvesz. Hogy megismerjük önmagunk stresszfaktorait, elfogadjuk vagy elhagyjuk beidegződött szokásainkat és félelmeinket, amelyek feszültséget okoznak bennünk, alapos önismeret és tudatosság szükséges. Nem elég az elhatározás, hogy holnaptól minden egyes sértésre csak nyugodt mosollyal reagálunk, ha közben azzal sem vagyunk tisztában, hogy milyen személyiségtípusba tartozunk, mely gyerekkori megrovások hatására váltunk megalkuvóvá, vagy esetleg pont ellenkezőleg: konfrontatívvá. Ahogy az sem mellékes, hogy a helyünkön vagyunk -e; legyen szó a munkáról vagy párkapcsolatról. Ezek a témák mind szóba kerültek egy stresszkezelő tréninget követően a Dr. Kővári Edit egyetemi oktató, coach-csal folytatott beszélgetésünk alatt, aki az Enspiration alapítójaként is napi szinten foglalkozik az emberek érzelmi-, testi- és tudati fejlesztésével.
A két részben leadot interjú első fejezetében az Edit által összerakott stresszoldó tréning elvei, az egyénenként eltérő stresszfaktorok okai, a feszültséglevezető sport szerepe és a munkahelyi konfliktusok szerepeltek, amit újra el tudtok olvasni ezen a linken. A folytatást alább olvashatjátok:
Eszembe jutott a semmire gondolásról egy pár évvel ezelőtti interjúalanyom, aki úgy érzékeltette a férfi és női agy különbözőségének egy részét, hogy úgy képzeljük el a női agyat, mint egy szekrényt, aminek nagyon sok fiókja van; amiket nem csak kívülről tudunk kihúzkodni, hanem belül is össze vannak kötve, így, ha egyet kihúzunk, jön vele több is. A férfiaknál csak kívülről, egyesével lehet ezeket a fiókokat kihúzkodni, belül nincsenek összekötve, viszont nekik van egy üres fiókunk, azaz, ők alapból képesek a semmire gondolni.
Érdekes, ez is egy megközelítés. Olyan csodálatos, hogy mennyiféle módon el tudunk egy dolgot mondani, és mégis, mindig van új a nap alatt! De nem tudjuk a válaszokat; lehet, hogy ez, lehet, hogy az. Én anno úgy tanultam, hogy a nők jobb és bal agyféltekéjét több hálózat köti össze, míg a férfiaknak jóval kevesebb ez az összekötés. Amikor megvizsgálták, hogy ez mit befolyásol, a kommunikáció lett a válasz. Tudjuk, hogy a nők imádnak beszélni, ezért sokkal nagyobb a szókincsük is. Régen mit is kellett volna kommunikálni a bányákban, meg a férfias területeken? Az utóbbi évtizedekben viszont a férfiaknál is felerősödött az összekötő vonalka a két agyfélteke között. Az ösztönöknél van különbség a két nem között, de a tudatosnál nincs. Ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazt csináljuk, de például a férfiaknál jobban dominál a szexualitás. De ez is természetes…
Miért lenne ez természetes?
Mert szét kell szórnia a magokat. A nők biztonságvágya nagyobb, azt mondja: ha már beszórtad a magot, telepedjünk le, állapodjunk meg, alapítsunk családot.
No, de jogos akkor a kérdés, hogy ha már az evolúció megoldotta a férfiaknál az agyféltekék közti szálak erősödését, miért ne írta volna fölül már ezt is – többek között? Hiszen – sajnos vagy sem – már nem beszélhetünk mamutvadászról meg a biztonságkedvelő nőről, annyi minden változott a nemi szerepek megítélésében, és főleg a gyakorlati életben.
Valóban mindig alakítják életünket a külső körülmények, de amint belekerülnénk egy háborús helyzetbe, a férfiakba visszatérne a „megvédem” ösztön, a nőkbe pedig a „háttérben a biztonság”. De most olyan a gazdasági és a társadalmi helyzet Magyarországon, hogy mindenki lehet egy kicsit egoista, és kiléphet egy kicsit a megszokott szerepéből. A nők nem biztos, hogy annyira otthon akarnak maradni a gyerekkel, a férfiak közül viszont egyre többen szívesen vállalják a babakocsis sétákat, a játszóterezést, akár szabira is elmennek a gyerek miatt. Aztán, ha fordul a kocka, akkor újra visszatérünk a gyökerekhez, a konzervatív felálláshoz, mert szerintem, azért az a kályha.
Erről órákat, napokat lehetne beszélni megint, de – hogy témánál maradjunk -, napjaink egyik legnagyobb stressz forrása a párkapcsolati kérdésekből ered.
Két éve vezetek egy kerekasztal beszélgetést, a csoport több mint fele férfi. Megkérdőjelezhetetlenül ott van bennük a férfi, másrészt nagyon ki akarják beszélni a dolgaikat, csak félnek attól, hogy akkor a nők kinevetik, gyengének látják őket. És persze, vannak erős, karakán nők, akik azt mondják, hogy meg kellett tanulniuk a keménységet, de igazából ők kis nyuszikák belül. A feszültség ott keletkezik, amikor megismerkedünk valakivel, és nem tudjuk, ki is ő valójában? Erős férfi vagy nő, vagy nyuszika, bújós fiú? Nem értjük, hogy lehetséges, hogy egyszerre van jelen benne mind a kettő. Csak egyszer ezt, másszor azt veszik elő, attól függően, hol vannak; de egymás fejéhez vágják, hogy máshogy viselkedik, mint otthon. És ez teljesen természetes is, csak ugye, mi nem látjuk a munkahelyén vagy a haverokkal; az is ő, ahogy mi is mások vagyunk a barátnők vagy kollégák között.
Van abban igazság, hogy akik párkapcsolatban élnek, azok sikeresebbek a társaiknál?
Pontosítok: ha minőségi párkapcsolatban élnek. Ez így van. Hiszen az ideális társad olyan neked, mint egy lelkiismereti tükör. Megerősít, hogy jó vagy, növeli az önbizalmadat, még ha el is hízol, azt mondja: én így szeretlek, így vagy jó. A szingli nem ezt kapja, ő folyamatosan azon kattog, hogy vajon még jó lehetek a piacon? De, ha rossz párkapcsolatban vagy, akkor megemészt, beteg leszel, azzal hívod fel magadra a figyelmet. Egyrészt, hogy sajnáljon a társad, de lehet, hogy ő ehelyett inkább becsmérel. Volt egy kutatás, ami kimutatta: minél több gyógyszert szed egy házaspár, a kapcsolatuk annál inkább látszatházasság. Azért vannak együtt, mert megszokták egymást.
Egy minőségi párkapcsolatban tehát megvan a visszaigazolás és önbizalom, elfogadom magam, mert szeretnek úgy, ahogy vagyok. Nem minden esetben működik ez ilyen ideálisan; jól tudjuk, ha körülnézünk a környezetünkben. Mit tudnál mondani azoknak, akiknek gondjuk van az önelfogadással?
Ha egy ember magas szellemi szinten van, függetlenül a férje, párja vagy gyereke szeretetétől is jól érzi magát a bőrében. Nem fél, hogy elveszíti a szeretetüket és nincs benne elvárás sem. Ez jellemző az emberek 0,05 százalékára. A többi embernek azt tanácsolnám, hogy töltsön minél több időt olyan emberek társaságában, akik őszintén szeretik őt. Akikkel vidáman tölt el időt, akikkel tisztán meg tudja osztani azt, ha hülyeségeket csinált, és nem kell attól tartania, hogy Úristen, mit fognak szólni. Természetesen, ebből sem szabad függőséget alakítani, hogy csak a másik támogatásával legyek én valaki. Érzelmileg fel kell nőni.
Addig azért hosszú az út. Milyen állomásokon kell keresztülmenni?
A legfontosabb, hogy ezt felismerjük. Aki önismeretet gyakorol, nem fél a gyengeségeit is felismerni. És itt jön egy olyan fontos pont, hogy nem a gyengeségeken kell javítani, mert arra rámegy az egész élet, hanem az erősségeket kell megmutatni másoknak. Ezáltal erősödik az öntudatom és önbecsülésem.
Azért tud lenni olyan időszak az ember életében, amikor „fél” a gyengeségeit beismerni, amikor nem elég erős a kritikák fogadására. Nem fogadja el a fájó igazságot (bár attól függ, kinek az igazsága az, ugye). Meddig egészséges, mikor kell odafigyelnem az engem érintő negatív véleményekre, és mikortól mondjam azt, hogy ezen túl olyan társaságot akarok, akik engem méltatnak, és nem akarok több kritikát?
Ha az életedben olyan emberek vannak, akik hasonló értékrenddel rendelkeznek, mint te, valószínű, hogy dicsérni fognak inkább, de néha a komfortzónán kívül kell menni. Nem azért, hogy elhidd nekik, hanem, hogy más szemszögből is lásd, hogy mások mit gondolhatnak rólad. De attól még nem kell komolyan venned, mert az egész életed több ezernyi igazság impulzusból áll. Neked egy életed van, és nem kell minden igazságot magadévá tenned. Ha viszont sokan mondanak rólad egyes rossz tulajdonságokat – ismerősök és ismeretlenek egyaránt -, és ez téged zavar, akkor mondhatod magadnak, hogy én ezen szeretnék változtatni, azért, mert engem zavar. Minden rajtad múlik, és annyiféle igazság van. Sokan úgy élik le az életüket, hogy összesen egy inger éri őket, mondjuk a feleségük ingere, és abban az igazságban élnek egész éleükben. Vagy jön egy harmadik, aki mutat egy másféle igazságot és rácsodálkoznak, jé, ezt lehet így is élni? De van, aki egész életében egy igazságot hisz, amibe nem kerül homokszemcse sem.
Ha nem is igazságot kérdezek, de ha valaki odamegy hozzád a tréning végén, és kéri, hogy mondj 5 olyan dolgot, ami boldoggá tesz, mert ő nagyon boldog akar lenni, mit mondasz? Gondolom, először mosolyognál egyet magadban.
Nem mosolyognék, de tudom, hogy a boldogság kék madara pillanatnyi. A boldogság pillanatnyi, vagy egy óra, esetleg egy nap. Na, jó, a szerelemben lehet ez az idő egy kicsit hosszabb is. Az volna talán helyesebb, ha azt mondaná, hogy elégedett, kiegyensúlyozott életet szeretne, már csak azért is, mert az egy kicsit hosszabban tart. Ebben az esetben a válaszom: Tudatosítsuk magunkban, hogy egy életünk van, ezért ne büntessük folyton magunkat, és ne akarjunk tökéletesek lenni. Persze, törekedjünk a tökéletes munkára, a tökéletes kapcsolatra, de engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Próbáljuk meg minden napunkat úgy élni, hogy minden egyes reggel egy új kezdet. Ne cipeljük magunkkal az előző napi dolgokat, főleg akkor ne, ha azok rosszak. Fontos lenne naplót vezetni, de az is jó, ha van egy zsebnaptárod, ahova beírod a pozitív dolgokat, amiket jó néha visszaolvasni. Tudatosítani kellene a boldog pillanatokat. Fontosnak tartom még a sportolást és az evést, hogy ne vonjunk meg magunktól dolgokat, de azért figyeljünk a mennyiségre, mert a túlevés bűntudatot okoz. A legeslegfontosabb pedig, hogy vegyük magunkat körbe pozitív emberekkel!
Azt hittem mondasz olyat, hogy legalább egy ember legyen mindig az életünkben, akivel teljesen őszinték lehetünk, akiben megbízunk.
Persze, az is nagyon fontos, ők azok az emberek, akik elfogadnak téged úgy, ahogy vagy. Ők a pozitív emberek. De az is nagyon fontos, hogy te is értékesnek érezd magad. Ezért fontos, hogy önként adjál, segíts, hogy úgy adj, hogy ne várj vissza semmit. Az is elég, ha meglátod a dolgokat, segítesz az idősebbeknek, vagy ahol tudsz, és már jobb embernek érzed magad.
[wp_bannerize group=”top” limit=”1″]