Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
Elkerülhetetlenül fontos megismernünk saját belső világunkat, a tudatunkat - Interjú Szalai Károly vágóval - aFüzet

Elkerülhetetlenül fontos megismernünk saját belső világunkat, a tudatunkat – Interjú Szalai Károly vágóval

Füst Milán A feleségem története című, irodalmi Nobel-díjra jelölt regénye kedvenc olvasmányaim egyike. Több mint két éve kezdtem el a visszaszámlálást, szinte romantikus izgalommal vártam Enyedi Ildikó legújabb filmjének mozibemutatóját. A Störr Kapitány bolyongásai hét leckében alcímet viselő alkotás világpremierje július közepén volt Cannes-ban, itthon először szeptemberben, a CineFesten került bemutatásra. Azóta jó pár díjat és fesztiválmeghívást kapott az Arany Medve-díjas rendező által megálmodott film, amiben Rév Marcell csodálatos képei külön vizuális élménnyel ajándékozzák meg a nézőt. Az erőteljes hatás eléréséhez persze sokkal többre volt szükség: profi, összehangolt stábmunkára. Hiszen minden egyes szónak, jelenetnek, képnek, dallamnak és effektnek nemcsak jelentősége, hanem pontos helye van. A vágószobában, mint egy alkimista laborban, az alkotóelemek patikamérlegen vannak kiszámolva. Az itt zajló munkafolyamatokról Szalai Károly Balázs Béla-díjas vágóval ültem le beszélgetni. 

Szalai Károly, A feleségem története című film vágója fotó: Nagy Marcell

Olvastam, hogy Enyedi Ildikó már 30 éve tervezte, hogy filmet csinál Füst Milán regényéből. Te mikor olvastad először a forgatókönyvet? Hogy láttad először magad előtt a történetet?

 

Még A testről és lélekről című film előtt, legalább 6-8 éve, hogy először olvastam A feleségem története forgatókönyvét, ami jelentősen különbözött a végleges verziótól. Volt egy extravagánsabb, mondhatni trendibb verzió is, de végül Ildikó úgy döntött, hogy egy letisztult, formailag egyszerűbb filmben akarja elmesélni Störr Kapitány bolyongásainak történetét. A film stílusa, ritmusa is azt a célt igyekezett szolgálni, hogy az érzelmek labirintusában, egy belső utazásra invitáljuk a nézőt és ne a felszín hullámzása vonja el a figyelmét.

A belső utazás sikerült, engem legalábbis nagyon elkapott a film hangulata, de az eszembe sem jutott, hogy trendi vagy sem. Olyan elképesztő képek vannak benne, hogy külön műalkotásként is megállnák a helyüket. Gondolom, rengeteg felvétel készül egy-egy témából. A vágónak ilyenkor mit mond a rendező? Ki választja ki a képeket a sokból? Hogy kell elképzelni a vágószobában zajló folyamatokat?

Két nagy síkja van a sztorinak. Az egyik a kapitány világa, ami a tengerhez kapcsolódik, egy sajátos hangulattal és ritmussal. A másik a szárazföld, a társadalom és az átlagember világa, ami a szerelmi vonal is egyben. Ezek egyaránt ismeretlen és bizonytalan terepek kapitányunk számára. A tengeri életképeket például sokszor nem teljesen célirányosan vették fel Ildikóék, hanem inkább egy életérzést akartak megfogni, ami a kapitány lelkének a kivetülése. Amikor a szárazföldi szál már nagyjából állt, akkor elkezdtünk tovább játszani azzal, hogyan tördeljük meg a tengeri életképekkel, hogyan adagoljuk ezeket, illetve ezzel együtt hogyan csalogassuk ki szegény kapitányunkat a számára ismeretlen világba. Ez például kísérletezések sorozata volt.

Úgy képzeljem el, hogy ott ültök a vágóban és pakolgatjátok egymás után a jeleneteket és képeket? 

Kezdem inkább onnan, hogy sokszor, amikor egy rendezővel leülök először beszélgetni a leendő filmjéről, elmondja, hogy miről is szeretne filmet csinálni, mi az, ami érdekli őt egy témában. Néha ekkor még nincs is konkrét cselekmény, sem kicsiszolt karakterek, inkább az életérzés és gondolatvilág az, amiről beszélgetünk, amit szeretne majd a filmjében megmutatni. Annak érdekében, hogy pontosabb, erősebb legyen az élmény, amit a film nyújtani tud, menet közben, például még a vágás alatt, részben megváltozhat a cselekmény, vagy a főbb karakterek fejlődésének az íve is akár. Általában, amikor elkezdenek forgatni, 1-2 napos csúszással beérkeznek a vágószobába az anyagok. Így a forgatás végére már összeáll egy úgynevezett ‘rough cut’, azaz egy durva vágás, ami általában a forgatókönyvhöz majdnem teljesen hű verzió. Ebben a fázisban a vágó egyedül dolgozik. A forgatás befejezése után általában a rendező és a vágó kettesben dolgoznak, de a további fázisokban is van, hogy a vágók egyedül kipróbálnak verziókat, vagy fejlesztik ezeket valamilyen irányba. A lényeges változtatásokkal kapcsolatban azonban a rendezővel közösen hozzuk meg a döntéseket. 

Az utolsó forgatási naptól számítva, nagyjából két évetek volt arra, hogy összeálljon A feleségem története. Az utómunkába milyen jellegű munkák tartoznak bele?

Az utómunkának vannak olyan fázisai, melyek már a vágás alatt elkezdődnek. A cél, hogy sikerüljön egy olyan világot teremteni, ami a nézőre a lehető legerősebben hat. Hipnotikus álomhoz hasonlítható valaki más bőrébe bújni. Hogy ez a legjobban sikerüljön, szükség van például erőteljes, pontos zenékre és sound design-ra. Vágás közben a vágó már előkeveri a hangot is, így nagy segítség, ha a hangmérnök vagy egy sound designer segít az atmoszférák megteremtésében. A vágás és a zene hatással vannak egymásra, így a zenékre is nagyrészt szükség van már a vágás alatt is, de a zenék a teljesen végleges formájukat általában később nyerik el. A vágás teljes véglegesítése előtt még általában van egy utószinkron, amikor a színészekkel felveszünk újra szövegrészeket vagy olyan új mondatokat, amelyek a vágás alatt történt változtatások miatt kerültek bele a filmbe, már a forgatás után.

Werkfotó: Csata Hanna

Azután kezdődik a teljes hangi és képi utómunka, a snittek helyreállítása jó minőségben, a befényelése, vagyis a kép színéinek módosítása, a hangkeverés és zene véglegesítése. És még többnyire van egy nagyon fontos utómunka-elem, ami már a vágás közepén elindul: a VFX, a CGI, a digitális trükkök. Ezekkel olyan képi elemeket hozunk létre, melyek nincsenek eredetileg a képen, vagy a meglévőket módosítjuk. Ebben a filmben például azok a korabeli hajók, amikkel a kapitány jött-ment, nem léteznek már ebben a formában.

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre filmjét is te vágtad, ami közvetlenül Ildikó legújabb filmje előtt volt. Azon tűnődtem, hogy vajon azért érzek rokonságot a két film között, mert Horvát Lili Ildikó tanítványa volt? Hiába semmi köze a két filmnek egymáshoz, de a lelkiségük, mélységük mégis hasonló tőből fakad, ráadásul mindkettőnek te voltál a vágója. Stílusa lehet egy rendezőnek, egy operatőrnek is talán, de egy vágót is fel lehet vajon ismerni munkái alapján? 

Azt gondolom, fel lehet talán ismerni egy erőteljes vágónak a jelenlétét egy filmben, de a stílusát nem feltétlenül. Ugyanúgy, ahogy egy operatőrnek sincs feltétlenül egy adott stílusa. Rév Marcell például az Eufóriában egy rendkívül progresszív, sajátos képi világot álmodott meg, Ildikó filmjében viszont teljesen más megközelítésű, sokkal letisztultabb képekkel mesélt. Tehát, ha mondjuk egymás mellé teszem a két film néhány snittjét, nem hiszem, hogy megmondod, ugyanaz az operatőr csinálta. Ami viszont érezhető szerintem, az nem is konkrétan vizuális, hanem inkább látásmódbeli, mind egy operatőr, mind egy vágó esetében. Lehet a filmkészítésnek egy viszonylag széles spektruma, amin belül otthonosan mozoghat egy szakember, finom rétegeket kitapogatva ezen belül.

A feleségem története Fotó: Csata Hanna

Ez nagyon érdekes lehetett több szempontból is említett filmek esetében. 

Nagyon izgalmas volt. Tulajdonképpen két szerelmi történetet meséltünk el. Az egyiket egy férfi, a másikat egy nő szemszögéből. Mindkettő az érzelmek kaotikus labirintusában való eltévedésről és egy belső útkeresésről szól. Amit kérdeztél, amit éreztél, nem véletlen. Ez a két film valahol összeillik, passzol, szerintem. Hasonló módon mesélnek, pedig más a környezet, más a sztori, más a stílus, más a megközelítés. Így nézve, szépen kiegészítették egymást. Egyébként a két film időben is kicsit összecsúszott nálam, miközben Lili filmjét finiseltük Ildikó filmje már forgott, és ezalatt a vágás is már elkezdődött.

Mindkét film mélységekbe viszi a nézőt. Ahogy hallgatlak, a lélekboncolgató attitűd benned is megvan, ami a vágásnál is fontos szerepet játszhat. 

Igen. A vágás sokkal komplexebb dolog, mint azt sokan gondolják. Van egy erős technikai oldala, ugyanakkor igencsak jól jön némi pszichológiai érzékenység, aminek segítségével könnyebben tud az ember elmesélni történeteket és létrehozni olyan világokat, megteremteni belső útvesztőket, ami elviszi a nézőt egy olyan kalandra, ami során, ha több, jelentőségteljes életélményt kapott, mint amennyi életidőt elveszített a film nézése közben, akkor már nyertünk. De a pszichológia nem is csak a vágáshoz kell elsődlegesen, hanem a saját belső útvesztőkben való útkereséshez. Ha tudjuk, hogyan működik, hol szoktunk eltévedni, megcsúszni, akkor tudjuk elmesélni másoknak is ezt. Elkerülhetetlenül fontos megismernünk saját belső világunkat, a tudatunkat. Minden nehézségre lehet úgy tekinteni, hogy az egy lehetőség a tapasztalatgyűjtésre, és majd egyszer biztos kopogtat valaki az ajtón, akinek nagyon jól fog jönni. Szeretem azokat a sztorikat, amikor emberek bajba kerülnek, és utána – ha nem is sérülésmentesen -, de úgy keverednek ki belőle, hogy önmaguknak egy finomított verzióját teremtik meg. Ezt nevezhetünk fejlődésnek. Minden komoly emberi történet erről szól. Szerencsére nagyon sokszor megtalálnak ilyen filmekkel. 

Ennek alapján annak is van jelentősége, hogy nem huszonévesen vágtad A Feleségem történetét.

Ha nem most csinálja meg az Ildikó, hanem mondjuk öt, vagy nyolc év múlva, akkor lehet, hogy ugyanez a film kicsit másképp néz ki és másképp mesélne. És, ha azt a filmet én vágnám, lehet picit másképp látnám a történetet és máshova helyezném benne a hangsúlyokat. Egyébként sok kis finomra hangolás volt menet közben. Például utólag, a vágás közben jött ez az ötlet, hogy mélyebbről kellene indítani; az érzelmek belső mély tengeréből emelkedik ki ez az egész, így jött létre a film kezdőjelenete is.

Merthogy az első verzió szerint hogyan indult volna a film?

Miközben a hajó közeledik a part felé, a kapitány fényjelekkel üzen, a világítótoronyban pedig valaki zászlójelekkel válaszol. Ez a jelenet amúgy a végleges verzióban a filmnek körülbelül a harmadánál kapott helyet. Vágás közben született meg a gondolat, hogy mélyebbről kezdjük, hogy a néző is egyből belekerüljön egy olyan lelkiállapotba, ahol nem a felszínen mozog. Ha egyszerre tudjuk sokkal messzebbről, tágabbról, vagy sokkal mélyebb és összetettebb kontextusban is vizsgálni a történetet, a szereplőnket, az hozzásegíti a nézőt egy belső önreflexióhoz. Nagyon sokat dolgoztunk vágás közben azon, hogy ezt a kódot elrejtsük. Hogy meglássa a néző az összefüggéseket. Azt, hogy mi miért, hogyan történik; egyszerre legyen kívül és belül a film nézése során. Mert, ha túl közel vagy, sokszor nem látod az utakat, az összefüggéseket. A nézőnek látnia kell, hogy miért voltak törvényszerűek a buktatók és botladozások, hogyan épültek egymásra a cselekményszálak. Ez az élmény segítheti őt egy magasabb látásmód kialakításában. Ez Ildikó mindegyik filmjére jellemző. A hétköznapi történetekben is jelen van a transzcendencia, finom humorral és szeretettel tálalva.

A feleségem története Fotó: Csata Hanna

Mi volt a legnehezebb feladat számodra most vágás közben?

Talán a film elejével meg a végével dolgoztunk a legtöbbet. Az első és utolsó mozzanatoknak hatalmas jelentősége van. Sok múlik azon, hogy egy nézőt miként vezetünk bele egy történetbe. Ha elkapja a szálat, utána tulajdonképpen már csak meg kell lökni, és megy előre. A végén pedig segíteni kell, hogy a megfelelő pillanatban ugorjon le az óriáskerékről, és dolgozzon tovább magában az élménnyel. De a legnagyobb és legizgalmasabb kihívás talán mégis az volt, hogy az előbb említett titkos kulcsokat elrejtsük a filmben; amitől működik ez az egyszerre kint-bent hatás, miközben az egész sztori sodor magával. Ilyenkor patikamérleggel kell minden elemet kidekázni.

Neked mit adott a film személy szerint azon túl, hogy vörös szőnyegre állhattál ismét?

Érdekes módon, sokszor azt érzem, hogy a film, amit dolgozok – legyen az dokumentum, vagy fikciós – valahol rólam is, vagy a környezetemben élő emberekről is szól. Talán pontosabban tudok reagálni finom rezdülésekre, ha közben átélem, átengedem magamon. Ezzel a filmmel is hasonló volt a helyzet. Ez egyben olyan, mint egy titkos, belső terápia, ahol a szereplővel együtt elveszítem, majd megtalálom saját magamat. Vágás során is volt egy olyan pont, ahol a főszereplőnkkel együtt én is azt éreztem, hogy elveszek ebben a hatalmas anyagban, ami ennek a regénynek a csodálatos világa, és katartikus élmény volt utána kitalálni ebből az útvesztőből.

 

IMDb Profil
https://imdb.com/name/nm0843728

 

Borítókép: Csata Hanna