Azt gondolom, amikor egy alkotó a nemi erőszak témájához nyúl, rendkívüli érzékenységre, empátiára és óvatos körültekintésre van szüksége, ha megrázó erejű hatást szeretne elérni. Ha a hűtlenség kérdésköréről beszélünk, hasonlókat említhetnénk, talán csak annyi könnyebbséggel, hogy nagy eséllyel személyes tapasztalatokból is meríthet az ember, és nem kell feltétlenül drámai műfajban sem gondolkodnia. A szexualitás és hazugság pedig mindenkit érintő, mindennapjainkat átszövő fogalmak, amelyekről mindenkinek megvan a véleménye és a külön regényre való ismerete. Ha valaki mindezeket – az erőszakot, a hűtlenséget, a szexualitást és hazugságot – egy előadásban akarja felkavaró, ám fogyasztható módon tálalni, piszkosul össze kell szednie magát, és nem árt a profizmus, meg egy jó adag tehetség se hozzá. Ritkán sikerül, hogy minden egyben legyen, különösen, ha színpadi eladásban gondolkodunk. Azt hiszem, én a napokban elcsíptem valami hasonlót.
Nina Raine kortárs angol színházi rendező és drámaíró Nemek és igenek című darabját Londonban láthatta először a közönség két évvel ezelőtt, a magyarországi ősbemutatóra hétvégén került sor a Centrál Színházban. A Puskás Tamás rendezésében színpadra állított, olykor zavarba ejtően őszinte művet egy tökéletesen hitelesre csiszolt szövegkönyv, életszerű szituációk, valamint néhány kiemelkedő, fantasztikus színészi alakítás tesz kötelezővé. A férfiak és nők közti játszmákról, a kiszolgáltatottságról, az emberi tisztességről és igazságról szóló előadásban Bata Éva, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia játékával fontos dolgok kerülnek terítékre a színpadon.
A darab szereplői, mondhatjuk, hogy felvilágosult, intelligens, diplomás, a társadalom által nagyra tartott, sikeres emberek; az igazságszolgáltatásban dolgozó két házaspár, egy ügyész és egy színésznő tökéletesen adják vissza a mai menőnek mondható harmincas-negyvenesek jellemzőit. Már a darab első félórája után mondanánk, hogy mindegyik karakter felszínes és erkölcsileg nulla, de ez így nem lenne igaz, még akkor sem, ha időnként nagyon olyan érzésünk is van, miközben nézzük a túlságosan is ismerősnek ható jeleneteket. Mert tulajdonképpen erről van szó: a darab tükröt tart a mai modern társadalom átlagpolgára elé. Megmutatja, kimondja helyettünk azt, ami belülről mindenkit szétfeszít; a házasságok, párkapcsolatok mögött megbúvó bűnös kompromisszumokat, a másokkal szembeni érzéketlenséget, mindenki önző világát. Kegyetlenül rávilágít arra, hogy a kívülről tökéletesnek tűnő példányok milyen démonokkal küzdenek, és hogy semmi sem az, mint aminek látszik.
Kitty (Bata Éva) és Ed (Lengyel Tamás) elsőre a tökéletes házaspár látszatát keltik: pazar házuk, biztos egzisztenciájuk van, és nemrég szerelmük gyümölcse is megszületett. Boldogságuk irigylésre méltó mindaddig, amíg az első mélyebb, őszinte beszélgetésüket meg nem halljuk. Edwardból mintha hiányozna a lélek, amitől ember az ember. Kittynek királylány élete is lehetne, de valami legbelül nagyon hiányzik neki. A másik ügyvéd házaspár (Pálfi Kata és Schmied Zoltán) kapcsolata akár tipikusnak is mondható: macsó férj egy enyhén elnyomott nő oldalán, aki már beletörődött a dolgokba. A Bereczki Zoltán által megformált szingli ügyész érző lélek, tele felgyülemlett, ki nem adott indulattal, frusztráltsága nyilvánvaló. A buta szőke színésznő karaktere jól áll Kovács Patríciának, ő a hatosfogat kakukktojása bizonyos tekintetben. Neki a biológiai órája ketyeg; gyereket szeretne, de nincs kitől. És ott van Pokorny Lia, az ember egyszerű lánya, az áldozat, aki úgy játssza a megerőszakolt nőt, hogy van az a pont, amikor simán könny futhat végig az arcodon, miközben látod, ahogy mondja…
Rengeteg fontos mondanivalót tartogat a néző számára a darab, kezdve a társadalom apátiájával mások fájdalma, nyomora kapcsán. Két szélsőséges világ találkozásának a színhelye a bíróság épülete: a bűnösöké és áldozatoké. Léteznek még salamoni döntések? Az ügyvéd is volt egyszer ember…talán. Vajon mi játszódhat le annak a lelkében, aki az igazságra esküdött fel egykor, és most napi szinten véd aljas bűnösöket? Hogyan alakulhat ki valakiben az abszolút érzéketlenség, és vajon mikor jön rá annak pusztító jellegére? Kibillenthető a racionális, logikus gondolkodást valló egyén biztonságosnak hitt buborékából? Hogy jut el valaki addig, hogy viszolyogjon egy megbecstelenített, megalázott nőtől? Minek kell ahhoz történnie, hogy megérintsen bennünket mások fájdalma? Edward karakterére gondolok főleg, amikor ezeket a kérdéseket írom, akit Lengyel Tamás zseniálisan formál: hol tökéletesen fölényeskedik, hol szimplán hideg, mint a jég, majd úgy tombol, mint a hurrikán; üvöltése kiszökik a teátrum falain kívül, úgy fáj neki, mintha metamorfózisa valódi lenne. Játéka mindenképpen kiemelkedő volt számomra. Akit még muszáj felsőfokon említenem (bár őszintén, mindegyikük megérdemelte a nagy tapsot) Pokorny Lia, akinek elhittem, igazán elhittem történetét. Lia lénye, művészete nagy kincs a magyar színjátszásban, amit ez alkalommal is megállapítottam.
Alapból rengeteg kérdést dob föl nekünk a mű (hol szórakoztató, hol mellbevágóan drámai módon), amire mindannyiunknak kellene tudnia a választ. De amíg az ember a saját érzelmeivel sincs tisztában, amíg hazug kapcsolatban él, csúnyán megalkuszik és a szőnyeg alá söpri problémáit, nem tud szembenézni a legalapvetőbb igazságokkal sem, és képtelen az empátiára. A tökéletesnek tűnő házasságok kirakata törékeny, ennek látjuk iskolapéldáját az előadás alatt. Előbb-utóbb kiesik a csontváz a szekrényből a darabbéli sikeres ügyvéd-házaspárok esetében is. Naná, hogy megcsalásról (is) beszélek, de egy kis liezonnál sokkal többről van itt szó: emberi méltóságról, becsületről, tisztességről, valós, mély szeretetről és ezek hiányáról. A szájkarate mellett a testi agresszió, az erőszak, a manipuláció, a több oldalról megközelíthető igazság, mind nagyon kemény témák már önmagukban is, hát még ha együttesen késztetik gondolkodásra az embert.
Lenyűgözött, ahogy a darab érzelmileg elkapott. Amikor már túlságosan a pokol bugyraiban éreztem volna magam hangulatügyileg, érkezett a megmentő poén, sokszor olyan szituációkba is, ami merésznek tűnt. A drámai hatásért felelős szöveget Baráthy György fordította, de az előadás a látványnak is köszönheti kerekségét: díszleteket Bagossy Levente, a látványt Pallós Nelli, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte.
Nem mondom, hogy a darab hurrá optimizmussal töltött volna el, párkapcsolati szempontból egy csöppet se ad bizakodásra okot, a házasságba vetett hit kérdését meg inkább hagyjuk is. Viszont sok mindenre rámutat, ami segíthet megtalálni önmagunkat, és ezáltal a másokkal való együttműködésre, empátiára is megtaníthat. Talán.
A Nemek és igenek úgy dönget tabukat, hogy nem kapkodunk levegő után, nem kérjük ki magunknak, amit az arcunkba kapunk. Csak fáj. Fáj az őszinteség. De még inkább az igazság.