Alig kezdődött el az új év, de legtöbben már visszazökkentünk a mindennapok forgatagába. Ha ügyesek voltunk, december nagy részét azzal töltöttük, hogy leltárt készítettünk, miközben egy kicsit (vagy nagyon) magunkba mélyedve sikerült megtalálni középpontunkat. Számot vetettünk a múlttal és jelennel, hogy tiszta fejjel és érzésekkel érkezzünk meg az új esztendőbe. A legszerencsésebbek megújultan, csupa pozitív energiával felvértezve, határozott célokkal lépték át 2017-et.

Kreil Melinda kineziológus-meseterapeutával arról beszélgettünk még tavaly év végén, hogyan kell felkészülni és útnak indulni, ha az új évbe egy új életszakaszba is szeretnénk lépni egyben. Tanácsát jó lenne megfogadni mindenkinek, mely szerint le kell válni a régi, hátráltató kapcsolatoktól, energiáktól és élethelyzetektől, hiszen ha nem így teszünk, cipeljük tovább a halott tartalmakat, amik lekötik az erőforrásaink egy részét és nem tudunk belevágni az újba. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy történetünk része a múltunkból adódik, ami egy tapasztalati erőforrás, bármiről is szólt. Meg kell vizsgálni, mi az, ami a régiből átvihető, ami hasznosítható, melyek azok az erőforrások, amelyek segítségével meg tudom teremteni az újat, és mi az, amitől tényleg el kell már vágnom magam.

Ha már felébredve, kitisztítva érkeztünk meg az új életszakaszba, akkor az első pár hét nagyon jó időszak az akklimatizálódásra és egy leltár készítéséhez, amiből kiderül, hogy mi mindenünk van a kitűzött cél eléréséhez. És ahogy bármilyen útnak indulás kezdetén, itt is borzasztóan fontos, hogy tudjuk, honnét indultunk és mi minden áll már rendelkezésünkre az út megtételéhez. Ha ezt nem látjuk világosan, nagyokat hibázhatunk az út tervezése során. Nem tudjuk bemérni az út hosszát, sem beosztani az úthoz szükséges erőforrásokat, vagy hogy milyen eszközöket mozgósítsunk. Ennek az a veszélye, hogy korán fogy el a lendület, hamar hatalmába kerít a kilátástalanság és feladjuk a céljainkat. Tehát nagyon fontos, hogy az útnak indulás előtt pozicionáljuk magunkat – hangsúlyozta Kreil Melinda.

„Ha a céljaink nem világosak, akkor könnyen irányt vesztünk, illúziók és könnyű utak csapdájába lépünk. Viszont ha komolyan gondoljuk a változást, a célunkat, akkor azért komoly erőfeszítéseket kell tennünk. Ha valamit el szeretnék érni, nem elég csak erősen gondolni rá, remélve, hogy majd bevonzom. Ahhoz, hogy tegyek a vágyaimért, hogy azok valósággá váljanak, el kell indulni és erőfeszítéseket kell tenni érte. Tudni kell, hogy az út nem veszélytelen, az is biztos, hogy próbákkal teli, akár többször is meg lehet halni és újjá lehet születni közben.“

Azonban nem mindenki tervez és tűz ki célokat. Sokan állnak egy helyben, teljes apátiával viszonyulva saját életükhöz, vagy egy valóság vesztett állapotban élnek, illúziót táplálva egy megvalósíthatatlan álmot kergetve. Másoknak mérgező emberekkel körülvéve kell létezniük félelembe zárva. Bármelyikről is legyen szó, minden erőforrásuk felőrlődik, ha nem törnek ki valahogyan. Legbiztosabb jele a passzivitásnak, ha valaki azt mondja, nincs választásom. Pedig mindig van. Tény, hogy lassú és nehéz az út, ami egy mélységekről szóló állapotból kifelé vezet, ezért szakember segítségére is szükség lehet.

Kreil Melinda azért javasolja terapeuta bevonását, mert ő a klienset körülvevő környezetet szubjektíven lája, másrészt egy hozzátartozónak vagy barátnak nem biztos, hogy érdeke, hogy az alany változtasson. Nem biztos, hogy a szeretet kötelékekből fakadó segítség a legjobb ilyenkor, és az sem valószínű, hogy elég keményen mer szembesíteni, mert az empátia, a szeretet, a törődés ezt nem engedi meg – véli a szakember.

„Mindig van egy pont, ahol döntünk. Olyan nincs, hogy végigsodródjuk az egész életünket, akkor vissza kell menni a döntés pillanatába. Az is egy döntés, hogy elvállalja az első szembe jövő munkát, csak hogy innen szabaduljon, de megvan a veszélye, hogy az még rosszabb lesz.“

És most itt vagyunk, alig két héttel a szilveszteri koccintás után, amikor behunyt szemmel, magunkban vagy hangosan megfogalmaztuk céljainkat. A legjobbak már el is indultunk a hozzá vezető úton, felvértezve képességeik legjavával, bízva magukban és abban, hogy hitük végig kitart. Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy igazi sikernek az nevezhető, ha mindezt szeretettel, önazonosan élik meg, bármeddig is tart az út.