Kép forrása: mullerpeter.hu
„Összeomlóban van a sok ezer éves férfiuralom.
És születőben a nők lelkében elfojtott igazi és örök Én-élmény.
Az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük.
A férfilélek katarzisát és a női lélek önmagára ébredését.
Sorsunkban és párkapcsolatainkban olyan drámák zajlanak, amelyeket nemigen tapasztaltunk a múltban.
Férfinak és nőnek ezért nehéz élni manapság.
A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra.
A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha.
Nem tudom, milyen világ jön.
De ha lesz új világ, az a nők tiszteletén fog alapulni.
Ebben bizonyos vagyok.”
Müller Péter
Csaknem hét éve már, hogy utoljára Müller Péter előadáson jártam, ami már csak azért is emlékezetes számomra, mert neki pont születésnapja volt, én pedig életem egyik fordulópontjához érkeztem akkoriban. Nagyon sok minden történt azóta – nem csak velem, hanem a világban is. Egy kicsit mintha még jobban felgyorsult volna minden; nagy válságok és változások idejét éljük globális szinten. A természeti jellegűeken kívül, a nemi szerepekben történő furcsa átalakulásokat a saját bőrünkön érezzük nap mint nap, amely szemléletváltásra ösztökél minket. Már csak ezért is különösen örültem előadásának, amit a kéthelyi Kristinus Borbirtokon hirdettek meg „Férfiélet, női sors” címmel. A téma nyilván nem hagyott hidegen, számtalan kérdést vetett fel bennem, aminek egy részét fel is tehettem a József Attila-díjas írónak, aki a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja is egyben.
Miért férfiélet és női sors? Mit akar érzékeltetni a különbség a címben?
Azt akarja kifejezni, hogy az egyiknek könnyebb dolga van, a másiknak nehezebb. Az élet – könnyű szó, a sors, az egy súlyosabb. Nőnek lenni nehezebb, komolyabb sorsfeladat ma; a gondoknak és a felelőségnek a súlya a nőknek és az anyáknak a kezébe úszik át.
A Férfiélet, női sors című könyvében egy hatalmas változásról ír, amely az eddig uralkodó férfi-, illetve női szerepek és megítélések végét jelenti. Ez érezhetően már elkezdődött, de miért most történik ez az átalakulás? Szükségszerű változásról vagy egy lassú folyamatról beszélünk, aminek kiváltó oka, illetve célja van?
A világ egy hatalmas változás állapotában van. Soha még ilyen intenzíven nem következett a válság, amely a lét minden területén tapasztalható. Ennek az egyik legfontosabb gócpontja a férfi élet és női sors kérdése, ami azért fontos, mert összeomlóban van a férfiuralom, az a patriarchális világrend, ami egész írott kultúránkat végigkíséri. Ezt nem szoktuk érzékelni, természetesnek vesszük, hogy amit a Bibliában meg az ősi iratokban leírtak, az úgy van – holott, azt már egy patriarchális világrend rögzítette. Ez most megváltozik. Egy másfajta szemlélet kell, hogy uralkodjon az emberiség szellemiségében; vége Ádám uralmának, ahogy az Ember tragédiájában Madách is leírta. Ádám megbukott, és Éva az, aki megmenti az emberiséget. Az Évák korszaka van most születőben. Ez egy elég régóta tartó folyamat, ami mindenhol zajlik, nálunk is, és egyre elementárisabban fogjuk érzékelni.
Jó ez nekünk? Férfiaknak és nőknek egyaránt?
Ez nem a jóság kérdése, hanem sorsszerű, amit meg kell élni – természetesen. A jó nem jó kifejezés rá. Inkább: nehéz. Mert nehéz ma férfinek és nehéz nőnek lenni. Mind a két szerep nehéz, és még nehezebb egymással élni. Ez pont azért van, mert komoly kihívás a férfinek átértékelni a saját szerepét, a nőnek pedig felnőni a szerephez, ami az ő igazi élete.
A történelem alakította ezt így, az kényszerítette rá a férfiakat arra, hogy átgondolják a egész hozzáállásukat, viselkedésüket? Vagy a nők azok, akik ezt a változást inkább kikövetelték maguknak? Gondolok itt arra, hogy a nők szerepe milyen nagy mértékben változott meg az első világháborút követően.
Menjünk vissza egyszerűbb helyzetekbe! A történelem nem más, mint háborúk története. A háborúkat pedig mind férfiak vívták. Nem a nők, ők mentették az életet, a gyerekeiket, amit ők hoztak létre. A nő szül, a férfi pedig, sajnos öl is, és háborúkat csinál. Az, hogy ennyi pusztítás és ennyi embertelenség történt a világban, az sok egyéb pozitívum mellett a férfiuralom csődje. Ez a harcra, hódításra nevelt világrend összeomlóban van. Ezt anyámtól tanultam, aki megmentette az életemet a második világháborúban. Nem a férfiak mentettek meg, hanem a nők. A nők mentik meg az embert; szülik és megmentik. Ezt most tudomásul kell venni mind a két nem képviselőjének. Természetesen attól, hogy valaki férfinak vagy nőnek születik, az nem azt jelenti, hogy a princípiumát meg tudja élni, az csak egy sorsszerepe. Mindannyiunkban mind a kettő benne van, de feltétlenül egy komoly vállalkozás férfinak és nőnek lenni.
Mi a nők sorsszerepe ma?
Ma a nőnek kifejezetten szerepe saját méltóságának és a saját lelke középpontjának a megtalálása. És az öntudatra ébredés – mert sokáig nem engedték őket öntudatra ébredni. Azt mondták, hogy nincs is nekik. Nem tartották embernek a nőt. Embernek csak a férfit nevezték. Még a magyar nyelvben is így van: hazajött az emberem. Ez azt jelenti, hazajött a férjem, de amikor a feleségem hazajön, az nem azt jelenti, hogy egy másik ember belépett oda. Az a fele-ségem, az a másik felem, az a másik értelmezése. Nem tartották a nőt olyan értékes lénynek: Aquinói Szent Tamás egyenesen félresikerült embernek nevezi őket. Minden nagy írásban ott van a női nem lenézése, annak megvetése, hogy a nők vitték bűnbe az emberiséget; az Édenben Éva bűnével kezdődött minden rossz.
Azt is tartották, hogy a háborúknál is mindig benne volt egy nő keze, hogy akarva vagy akaratlanul, de szereplője vagy kirobbantója volt…
Pedig, természetesen nem. A háború a férfi hülyesége volt .
De a drámai átalakulás a férfi és női viszonyok tekintetében sok minden függvénye, nem? A feminista mozgalmak szerepe például hol van ebben?
Azt a változást, amit most érzünk, valóban már elkezdődött a múlt század elején. Nevezhetjük ezt feminizmusnak, hiszen nem a gáláns férfi adta a jogokat a nőnek, hanem hatalmas küzdelemmel harcolta ki a női nem azt, ahol most tartunk. Nem volt a nőnek választójoga, nem járhatott egyetemre, nem vették fel sehova. Az, hogy nő volt, handikepet jelentett, ha egyáltalán megszülethetett, mert ha lány volt, csak legyintettek. Ma viszont, több nő jár egyetemre, mint férfi. Nálunk, a Madách Színházban általában a nők veszik a jegyeket, a kultúra is dominánsan a nők kezébe kerül át. Könyveket is többen vásárolnak nők. Változóban van ez a hatalmas szellemiség.
Nagyon tetszett az a metafora, ahogy a könyvében a tánccal érzékeltette a női és férfi szerepeket. Honnan tudjuk, hogy mennyire vagyunk jó „táncosok”?
Egy párkapcsolatban lehet látni, mennyire működik ez; attól függően, hogy egy férfi mennyire Férfi, és egy nő mennyire Nő, lesz az a táncuk szép vagy csúnya. Lényeges, hogy a nőnek önmagában is meglegyen a saját tengelye, ugyanúgy, mint a férfinek. Ha történetesen külön táncolnak vagy elengedi a férfi a nőt, az külön, a saját tengelye körül is tudjon forogni. Nem csimpaszkodik a férfiba, nem lóg rajta. Az is kérdés, hogy mikor hagyja magát vezetni, mikor adja oda neki magát és mikor válik szuverénné. A tánc egy nagy rejtély, ami mindent kifejez. De a tánc lényege, hogy jól táncolni csakis olyan táncossal lehet, akinek megvan a saját énje, a saját középpontja, a saját egyensúlya, a saját belső harmóniarendszere; csak az tud jól vezetni. Ha valaki nem tud táncolni, nincs középpontja, akkor rám dől vagy én rántom magamra – és akkor fölborulunk.
„Nos, csakis a hely illemszabálya és a gondolat ízlése dönti el, hogy átengedheti-e a férfi a nőnek a vezetést, vagy sem… Van, ahol kell, és van, ahol tilos. Van, ahol kifejezetten előírás a követőt (vagyis a nőt) szabadon előre engedni, és hagyni, hogy merészen improvizáljon… Meg kell adni a nő szabadságát!… ”Vezető” és „Követő” a tangóban nem minden esetben jelent férfit és nőt!…Ezt tudnod kell, barátom! A régiek úgy tartották, hogy a férfinek először a női szerepet kell megtanulni. (Ha profi volt, sokáig. Én kilenc hónapig tanultam!) Csak utána kezdhetett el férfi módon vezetni… Gondoltad volna?… A nők valamivel könnyebb helyzetben voltak, bár ők is megtanulták barátnőiket határozottan és férfiasan „vezetni.” Akik ezt nem tudják, azokkal nehéz tangózni. Ez a tánc alapja. És a jó vezetés titka. Tudom, mi az, nőnek lenni. Tudom, hogyan reagál a teste. A karja, a lába, a csípője és az öle – az én irányításomra. Tudom, hogyan találja meg a boldog és önfeledt szabadságát, éppen azért, mert határozottan vezetem őt. Ha nem, akkor neki sem jó. És azt is tudnom kell, hogyan kell egy gyenge tánctudású nőt… egy kezdőt… nem is vezetni… hanem nevelni… Lassan magamhoz emelni… Nem szabad visszaélni sem a tudással, sem az erővel. S főleg azzal nem, hogy férfinek születtél. Amíg ezt nem tudtam, gyenge férfitáncos voltam.”
Müller Péter az előadásában is beszélt a táncról, és persze még rengeteg más érdekes gondolat hangzott el a közel másfél órában, aminek az utolsó harmada interaktív volt. A nagy változások kapcsán szólt arról, hogy ma már egy nő nem függ a férfitól, meg tudja teremteni az egzisztenciáját, el tudja tartani magát. Hangsúlyozta azt is, hogy női sorsszerep leggyönyörűbb része, hogy anya legyen, viszont ma már ő dönti el, hogy mikor és kinek szül. Korábban ez nem így volt. A nők egyre okosabbak, logikusabbak, a férfiakból pedig felszínre tör igazi énjük. Mindezek, és az, hogy sok nő sikeresebb, mint a férfi, hogy többször ő viszi haza a kenyérre valót, hozzájárulnak ahhoz, hogy egy ideje a férfiak önérzete jellemzően sérül. Viszont, ha szeretik egymást, minden felállás működőképes lehet.
Egy félmondatban azt is megjegyezte az előadó, hogy a téma kapcsán jött visszajelzés hölgyektől, hogy azért ne higgye azt, hogy minden nő angyal és csak jó lehet….Hogy őszinte legyek, ennek a mondatnak már nagyon szükségét éreztem a vége felé, mert szinte sajnáltam a teremben ülő férfiakat, akikről sok jó szó nem esett az este folyamán. Pedig – mit sem sejtve a rájuk váró „ítéletről” – szép számmal jelentek meg a rendezvényen.
A neves szerző és előadó az anyaföld válsága kapcsán is a szeretet fontosságát emelte ki. Mint mondta, meghülyült az emberiség, mert hiába tud többet, mint bármikor valaha, elfelejtett szeretni. Régen, sokkal természetközelibb lény volt az ember, szerette a növényeket. Ma már nincs közvetlen kapcsolata a természettel, nem szereti. Hiszen, akit vagy amit szeretünk, azt nem pusztítjuk el. Ez az oka annak, hogy erdőket irtanak ki és vizeket szennyeznek az emberek.
Az előadás közben jóleső érzés volt konstatálni, hogy a jó humorral fűszerezett, bensőséges
hangulatú történetek és gondolatok milyen jótékony hatással vannak a közönségre. A művész számára is emlékezetes volt ez a nap már csak azért is, mert mint elárulta, az előadás helyszíne fele jövet kapta a hírt: sok év után újra színpadra viszik a következő évadban a Szomorú vasárnap című művét a Madách Színházban, aminek 1965 óta tagja. A Rudolf Péter és Nagy-Kálóczy Eszter főszereplésével bemutatásra kerülő darab egy házasság drámája, amely a férfi és a nő találkozásától kezdődően ábrázolja, hogyan szeretik és gyűlölik egymást, és hogyan nem tudják egymást megmenteni, s végül, a haláluk után hogyan oldják meg sorsfeladataikat.
Ha elmegyünk, ha nem addig egy újabb Müller Péter előadásra, ez a darab mindenképpen megér egy színházlátogatást, de azt hiszem, bőven kaptunk ezen az esten is útravalót a párkapcsolati kérdések átgondolására.
[wp_bannerize group=”top” limit=”1″]