Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
Hamvas Béla, a szent tehén - Beszélgetés Weiner Sennyey Tiborral - aFüzet

Hamvas Béla, a szent tehén – Beszélgetés Weiner Sennyey Tiborral

Az Orpheusz kiadásában került az olvasók elé január közepén Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve című kötet, amely mintegy hiánypótló irodalomtörténeti olvasmányként tárja fel előttünk a 20. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójának életét és munkásságát. A könyv előéletéről annyit érdemes tudni, hogy Tibor 2005 óta tanulmányozta Hamvas Béla műveit, melyek kapcsán az utóbbi pár évben előadásokat tartott és esszéket írt az általa alapított DRÓT online kulturális magazinba. Ezek az írások kerültek letisztázva a frissen kiadott kötetbe, kiegészülve néhány eddig még nem publikált értekezéssel. Az író, költő, irodalomtörténész, filológussal szinte a kiadás napján beszélgettünk egy nagyot, s azóta, mint megtudtam, már a második kiadásra készülnek. 

 Miért pont Hamvas? Miért pont az ő életében és munkásságában mélyedtél el?

Hamvas még az egyetemi olvasókörből maradt meg nekem, ahol gyakran olvastuk műveit. Már akkor feltűnt, hogy nagyon különös recepciója van: vannak, akik úgy imádják, mint egy szent tehenet, akik szemében egyenesen maga az orákulum, és vannak, akik egyszerűen utálják, és két mondatot se tudnak elolvasni tőle. Én meg úgy gondoltam, a mélyére ások, és megnézem, ki volt az a Hamvas Béla. Végigolvastam az egész életművét. Közben megláttam az életműkiadás időrendi esetlegességét, és hogy össze-vissza van az egész. Hiába próbáltak ezen az utóbbi időben javítani, a régi könyveket ugyan újra kiadhatják, feljavíthatják, de a sorrend és hogy például a könyvek gerincén nincs rajta a konkrét művek címe, csak annyi, hogy Hamvas Béla művei, alapvetően elhibázott. Ennél persze sokkal komolyabb gond, hogy a korábbi kiadásoknál gyakran nem vették figyelembe a szerzői szándékot, de erről írtam bővebben máshol.

Ez mennyiben akadályozott, vagy éppen hogy motivált a munkádban?

Hamvas Béla életében egyedül A láthatatlan történet jelent meg, mint saját esszékötete, ’48 előtt folyóiratokban, utána a legtöbb írása gépiratban terjedt. Ez egy probléma volt, de sok egyéb, ennél fontosabb problémát láttam az életmű körül, különösen, ami a recepciót illeti, és ez volt az egyik oka annak, hogy elkezdjem megírni a Dróton az esszéimet. A másik dolog, ami érdekelt, és ami szintén ösztönzően hatott rám, az a politikai olvasat, ami rátelepedett Hamvas életére és művére. Zavart, hogy bekategorizálták egy ezoterikus- és/vagy jobboldali szerzővé. Sokan hajlamosak jobb- és baloldali címkékben gondolkodni, és amikor olyan igazán nagy elmével találkoznak, mint amilyen Hamvas Béla is volt, akkor meglepődve tapasztalhatják, hogy nem passzol az elképzelt kategóriába. Márai Sándorról is szeretnék azt hinni, hogy lehet vele igazolni bizonyos politikai nézeteket, hiszen ő egy polgár volt, aminek hangot is adott az írásaiban. Ám a Hallgatni akartam című könyvében egy olyan erkölcsi etikai hozzáállást fektet le, aminek nyomán már nem lehet semmilyen politikát igazolni. Egyszerűen embernek kell lenni – és erre próbált figyelmeztetni Márai is.

Valami hasonlót próbált meg nekünk átadni Hamvas Béla is. Nyilván sok oldalról közelítetted meg az életét a megjelent kötetben. Mennyire voltak érzékeny területek? Gondolok itt például Hamvas korai munkáira, amelyekben erősen érződött a nietzschei filozófia kevésbé népszerű vonulata, aminek hatására félreérthető írások is születtek, amelyek rombolhatják kultuszát.

Az Álarc és koszorúra gondolsz, szerintem. Nietzsche hatása természetesen nagyon erős volt Hamvasra, illetve az egész egzisztencialista filozófia hatása is. Nagyon jellemző, hogy kiragadunk egy-egy mondatot, és akkor következtetünk valamire. Pedig ezek nagyon jól megfogalmazott mondatok és nagyon jól megfogalmazott esszék, amibe néha még az is belefér, hogy ellentmond önmagának. Az is természetes, hogy ahogyan az életműnek van egy íve, úgy ő is folyamatosan változott. A lényegi kérdés inkább az, amit Hamvas Béla feltételezett (ahogyan korának több jelentős gondolkodója is), hogy létezett-e az a közös emberi hagyomány, az a tradíció, amihez – szerintük – vissza kell nyúlni, ami független minden kultúrától? Vajon tényleg volt ilyen hagyomány, vagy ez csak menekülés volt a korból? Erről a hagyományról beszélnek a szentek, itt lesz jelentősége az úgynevezett alapállásnak, amit újra és újra fel kell fedeznünk, mert eltávolított minket a válság és a korrupció, amiben élünk. Hamvas Béla a zaklatott, modern világgal szembeállította a tradíciót, és azt mondta, ez az érték, ezt kell megvalósítani – vagy legalább törekedni rá. Nyilván ennek etikai, morális életvitelszerű következményei is voltak. Hogy vajon az a közös emberi hagyomány tényleg létezett-e, amit a Scientia sacrában leír, vagy ő konstruálta? Jó kérdés. Mondhatjuk, hogy érthető, hogy abban a zavarodott világban, amiben ő élt (mindkét háborút megélte), amiben a különböző zsarnokságok, a fasizmus és bolsevizmus tett szert hatalomra, érthető, hogy valamilyen érték orientáltságot, valamilyen tengelyt szembe kellett állítania. Az olvasónak nem kell feltétlenül elhinnie, hogy ez így van. Az a jó, ha elgondolkodik, és maga alkotja meg a saját véleményét, magyarul: gondolkodik.

Hamvas Béla is ezt szerette volna elérni, hogy az emberek gondolkozzanak, ne pedig a csordaszellem uralkodjon.

Ő ezt éberségnek nevezte: éber jelenlétről és tudatról beszélt. Nincs egy nagy megvilágosodás, hanem az ember sokszor „felébred”, és annak örülni tud.

Ahogy említetted az imént, bizonyára befolyásolták a megélt történelmi korok, a világháborúk Hamvas Béla gondolkodását, munkásságát. A kötetedben mennyire figyeltél oda, hogy kiemeld a változásokat, Hamvas életében bekövetkező sarkalatos pontokat?

Kimondottan ezekre a fordulópontokra koncentráltam. Nem is tudtam volna máshogy tenni: filológusként végeztem. Amellett, hogy írok meg tanítok, irodalomtörténész is vagyok. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a filozófusok összekavarják a dolgokat, a filológusok meg megpróbálják kibogozni, hogy mi az igazság. Filológus volt Nietzsche is, Hamvas is. De nagyon vigyázni kell, hogy a filológia ne váljon monomániává, őrületté. Közben olyan is ez a tudomány kicsit, mintha nyomozó lenne az ember, mert valóban az igazság felderítésére szerződik a filológus. Nyilván nem olyan alapossággal írtam meg Hamvast, mint Darabos Pál tette, akinek nagyon sokat tanultam a könyvéből. A megjelent kötetemben olvasmányos írásokat találsz. A mai embernek próbáltam beszélni egy nagyon mai jelenségről, arról, hogy itt volt egy nagy gondolkodó, egy író, aki felismerte korunk válságát.

A fotó Weiner Sennyey Tibor Miért éppen Hamvas Béla? című előadásán készült a Szent-Györgyi Albert Agórán, Szegeden, 2019. február 4-én. A fotót készítette: Boldog Zoltán és Rózsa Péter.

Melyek voltak számodra a legizgalmasabb időszakok Hamvas életéből?

Szerintem nagyon érdekesek az elveszett, de aztán később előkerült fiatalkori írásai, vagy a háborúban való jelenlétéről szólók, hogyan élte meg azokat. De nagyszerű történet az is, hogy milyen volt kertésznek, gyakorló kertészként is sokat tanultam tőle. Ám legfőbb erénye nyilván a zsarnoksággal szemben való ereje volt. Az életműve legnagyobb része 1948 után született, és nem jelenhetett meg sokáig. Hamvas Béla nem igazán beszélhetett és levelezhetett a kortársaival (eltekintve azoktól, akik megmaradtak), de könyvei nem jelentek meg, nem született róluk recenzió, így ezekre ő sem tudott reagálni. Tehát nem volt tükör a kezében.

Az utókor számára talán még gazdagabb és összeszedettebb hagyatékról beszélhetnénk most, egy pontosabb portrét kaphattunk volna Hamvasról, ha született volna gyereke, nem?

Nem mindenkinek kell, hogy legyen gyereke. Nagyon érdekes kérdés, hogy mennyire turkálhatok mások magánéletében, hogy hol mi az, ami hozzátesz az életmű megértéséhez, és hol van az a pont, ami már indiszkréció.

Én már csak olyan szempontból is fontosnak tartom a gyerek kérdést, mert a férfi-női minőségünk, a szülő-gyerek viszonyunk, és a szuverén egyénként megélt tapasztalataink összességei adják az ember egészét, ezek formálják gondolkodásunkat, vagy legalábbis hozzátesznek – szerintem. Egy ilyen nagy gondolkodó, alkotó esetén számomra még érdekesebb a kérdés.

Értem, amit mondasz, de például Weöres Sándornak sem volt gyereke, és még nagyon sok nagy művésznek, gondolkodónak, egyszerű és normális embernek és ettől még ugyanúgy teljes és értékes életet élhettek. Hamvasnak fontosabb volt a szellemi kapcsolat. Weöressel egy mester-tanítvány viszony alakult ki például. Hamvas Béla nagyon szeretett volna egy kört létrehozni a ’30-as években. Többször maradt egyedül és többször csalódott az életben a nagy elképzeléseivel és lelkületével, de mindig akadtak tanítványok.

Érdekes, hogy a mestert-tanítvány kapcsolatot említed, mert ha jól emlékszem, talán a Méhesben című írásában írta azt, hogy ő nem akar senkinek a mestere lenni. Ő egyszerűen „csak” normális ember akar lenni.

Ez a „Summa Philosophiae Normalis”, amit elvileg Hamvas mestere mondott, és ő leírta. De teljesen mindegy, az a kérdés, hogy van-e ennek valóságreferenciája. És még csak nem is az számít, hogy van-e, hanem hogy az utókor tulajdonít-e neki valóságreferenciát? Te az előző kérdésedben egyértelműen azonosítottad a Méhes beszélőjével a szerzőt és kijelentését vonatkoztatottad rá, tehát valóságreferenciaként kezeltél egy szépirodalmi szöveg kijelentését. Ne felejtsük el, hogy ez egy irodalmi szöveg, amit mindenki úgy olvas, ahogy akar.

A fotó Weiner Sennyey Tibor Miért éppen Hamvas Béla? című előadásán készült a Szent-Györgyi Albert Agórán, Szegeden, 2019. február 4-én. A fotót készítette: Boldog Zoltán és Rózsa Péter.

Te hogy olvastad?

Szerintem egyértelműen vonatkoztatható Hamvasra. Bár a modern irodalomtudomány pont az ellenkezőjét mondja: felejtsd el, hogy ki a szerző. Én viszont megpróbáltam párhuzamosan figyelni az életét és a műveit, és azt, ahogyan a kettő összefonódott. Ez volt a kísérlet lényege, és nagyon sokat tanultam belőle, mint független alkotó. Azért is írtam talán ezeket az esszéket, hogy valahogy lereagáljam azt a hatást, amit rám gyakorolt Hamvas Béla, hogy elmondjam másoknak, szerintem milyen érdekes és mit érdemes elolvasni tőle.

A Műcsarnokban tartott Hamvas programon, ahol remek idézetek és hozzászólások hangoztak el, nagyon tetszett, amikor azt mondtad, hogy nagyon beszédes, ki milyen idézettel, könyvvel érkezett.

Az irodalom, a szöveg ismerete, vagy az azokból kiragadott idézetek jó esetben önismeretre késztetnek, és ez is az éberség egy formája. Az önismeret egyfajta világismeret is.

Az önismeretről nekem még a sorsszerűség jutott eszembe, ne kérdezd, miért. Hogy állt vele Hamvas szerinted?

Amikor Szepes Mária nénivel készítettem interjút, és kérdeztem Hamvasról, azt mondta, hogy Hamvas Bélának meg kellett élnie bizonyos dolgokat. És tényleg így van. Ha végigolvasod a naplóit, a leveleit, és az egészet próbálod transzparensen látni, akkor láthatod, hogy nagyon szilárd ember volt. Nem kötött kompromisszumot. Saját magát is hallgatásra ítélte egy idő után, mert csak így tudott tiszta maradni. Pedig kétségtelen, a ’60-as években megköthette volna a kompromisszumokat. De ő azt mondta, ezekkel nem. Ez egyfajta „hübrisz” is volt – így hívta ő azt, amit szerintem te sorsszerűségnek nevezel.

Amit elfogadott, ha jól értelmezem írásait.

Hamvas Béla 1948-ig folyamatosan publikált. Végig jelen volt, nagy hatást gyakorolt kortársaira. Hamvas pontosan tudta, hogy ő kicsoda, volt önismerete. Tudta jól, hogy korának egyik legkomolyabb gondolkodója. Azt is tudta, hogy mit tett, és ezt le is írta; azt is tudta, hogy kegyetlen lesz vele az utókor, hogy fel fogják használni. Ezért írja, hogy ne nevezzenek el róla utcát, de persze elneveztek. Próbálta távol tartani magát sok mindentől. Elgondolkodtam rajta, mi lett volna, ha Hamvas Béla nem magyarnak születik, mert nyilván az egész életmű egy más kontextusba kerül, de látni kell, hogy jellegzetesen magyar író volt, és magyarul kellett ezt az egészet létrehoznia, bármennyire is bezárult körülötte az ország. Ezt kifejtem egyik írásomban is. A szabad szellemeket ebben az országban nem nagyon tudják beépíteni a mindenkori rendszerbe.

A címkézésen és az önálló gondolkodással bíró szabad szellemeken túl, van még más érzékeny téma is, ami szintén szóba került a múltkori kerekasztal beszélgetésen, ami női oldalról enyhébb indulatokat kavart. Nem kerülhetem ki a kérdést: hogyan viszonyult Hamvas Béla a nőkhöz?

Szerintem ezzel a kérdéssel fordulj inkább Nyáry Krisztiánhoz, ő ezekről a dolgokról sokkal többet tud… Igaz, írtam egy esszét a Hamvas és a nők címmel, de az egy csapda – mert ez az egész kérdés egy csapda. Tudjuk, hogy az első házassága egy katasztrófa volt. Ő maga írja „elvettem a káposztáskertet”. Egyébként nagyon szerette, olyannyira, hogy amikor Angyal Ilona a második világháború alatt beteg volt, és ő már bőven már a második feleségével élt, akkor is többször meglátogatta a kórházban. Angyal Ilona egész életében megtartotta a Hamvasné nevet. Kemény Katalin soha sem vette fel a Hamvas nevét, ő egy külön, alkotó személyiség volt, egy kemény nő, ahogy a neve is mutatja. De tényleg, nézd meg micsoda beszédes nevek ezek: Kemény és Hamvas, pláne egymás mellett.

De mégis, számodra mi jött le, hogyan vélekedett a nőkről, a nemek közti egyenlőségekről vagy különbségekről?

Szerintem Hamvas nagyon szerette a nőket. Elsősorban a szépséget, szeretetet, csókot, megtartó szerelmet és az otthon melegét várta tőlük – de ezt már inkább én teszem hozzá, ez már az én interpretációm. Fontos volt neki, hogy szeretni, imádni lehessen egy nőt. Ezt szerette volna, de nem valósult meg teljesen ez egyik házasságában sem.

Ennek alapján nem is értem a feminista felhangokat, bár én is olvastam – remélhetőleg viccnek szánt – olyan mondatot Hamvastól, amit, ha komolyan vesz valaki, akár tényleg ugorhat is rá.

Szerintem Hamvas Bélának semmi baja nem volt az okos nőkkel. A második felesége határozottan okos volt. Az elsőről nem tudunk sokat. Kemény Katalin viszont kínaiból, franciából fordított, remek könyveket írt, olvasd csak el A hely ismerőjét, vagy ott van a kiadatlan Hindu mitológiája, szóval ő  azért tényleg volt valaki. Egyébként méltatlanul háttérben van Hamvas Béla mellett. Szóval a kérdésre nagyon nehéz jól válaszolni, talán nem is lehet. Itt alapvető emberi dolgokról van szó. Csak egy bizonyos szintig számít, hogy valaki férfi-e vagy nő, a lényeg az univerzális, emberi élet és minőség. Szerintem bármit, amit mondanék, az megosztó lenne, eltávolítana attól, ami esetünkben témánk és ami a fontos ebben: Hamvas Béla életműve.

Amiről, köszönhetően kötetednek, mi, olvasók is egy kicsit máshogy tudunk nézni.

Örülök annak, hogy nagyon nagy az érdeklődés rá. Ha ezzel én széles közönséget meg tudok fogni és inspirálni arra, hogy gondolkodjon el Hamvas Béla életéről, valamint, hogy az irodalomtörténetre ne csak úgy nézzen, mint valami tananyagra, hanem mint valami élő és izgalmas dologra, akkor már nagyon megérte. Az esszé kísérlet, párbeszéd az olvasóval, hogy gondolkodjunk együtt. Ha ilyen lelki-szellemi intimitást meg tudok idézni, akkor nagyon boldog vagyok és elértem a célom.

A fotó Weiner Sennyey Tibor Miért éppen Hamvas Béla? című előadásán készült a Szent-Györgyi Albert Agórán, Szegeden, 2019. február 4-én. A fotót készítette: Boldog Zoltán és Rózsa Péter.