Ernest Miller Hemingway (1899. július 21. – 1961. július 2.) amerikai, irodalmi Nobel-díjas író, újságíró minden kétséget kizáróan korának egyik legsikeresebb, legolvasottabb, leggazdagabb írója volt. A nagy kalandor és nőcsábász hírében álló alkotóról legtöbbünknek a háború és a depresszió jut elsőre eszébe – közvetlenül Az öreg halász és a tenger című kötelező regényét követően.
Az agyonelemzett mű amúgy, ha nem tizenpár évesen verik belénk az iskolában, talán mindenki számára egy helyén kezelt, értékes irodalmi alkotásként élne mindenki fejében. A lírai írás szállóigéje, ami az ember nagyságát, küzdőképességét és hősiességét hivatott ábrázolni:
„De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”
Hemingway regényeinek és novelláinak ihletői általában saját vagy környezetének élményei voltak, amelyekből sugárzott a masculin erő és erény: halászat, vadászat, háború. Stílusa mindezzel harmóniában, minden felesleges szócséplés nélküli, tömör, mégis sokatmondó és kifejező. Azt beszélték, hogy miután megírt egy művet, kihúzogatta a számára feleslegesnek ítélt szavakat, leginkább a mellékneveket.
A kifejezetten jómódú, jóképű író első fiúként született egy orvoscsaládba. Anyja erősen vallásos, uralkodó típusú asszony volt, apja jóval szelídebb és nyugodtabb, akire a természetközeli jelző illett a legjobban. Vitte a fiúkat erdőbe, a vizekhez, sokat jártak a szabadba táborozni, halászni. A természet iránti szenvedélyt Ernest egyértelműen tőle örökölte.
Hemingway középiskolás korában ismerkedett meg először az újságírással, ekkor minden tekintetben kinyílt számára a világ. Elköltözött otthonról, önálló életet képzelt el magának, amiben szülei – ha máshogy nem is – anyagilag maximálisan támogatták.
Nincs még 20, amikor önként jelentkezett az első világháborúba. Harcra, kalandra vágyott. A fronton megtörtént első találkozása a halállal: súlyosan megsérül, lábát repeszgránát találta el Olaszországban. Az egyik tábori kórházban találkozott egy amerikai ápolónővel, vele való találkozása ihlette a Búcsú a fegyverektől című regényét.
3 év múlva mégis egy másik nőt vett el: Elizabeth Hadley Richardsont, akivel Párizsba költöztek, ahol újságíróként dolgozott.1925-ben adták ki első novelláskötetét, egy évre rá első regénye is megjelent, aminek címe: A nap is felkel.
Közben megszületik első gyermeke, egy fiú, ám házassága nem sok évet élt meg, 1927-ben elváltak és feleségül vette második feleségét, Pauline Pfeiffert. Folyamatosan írt és jelentek meg művei, és megszületett újabb két fia. Ekkor már Amerikában élt, egészen afrikai utazásáig, ahova vadászni indult. Az itt töltött idő és a megélt kalandok olyan remekműveket ihlettek, mint A Kilimandzsáró hava vagy az Afrikai vadásznapló.
1940 óta Kubában élt, ebben az évben vált el és nősült meg harmadszor, ez alkalommal egyik riportertársát, Martha Gellhornt vette el. Amikor bekövetkezett a második világháború, nem is volt kérdés, hogy jelentkezzen a haditengerészethez. A háború után visszatért Kubába. Castro nagy barátja volt, de Hemingway nem politizált. Harmadik házassága négy évig tartott.
Hemingway híres volt hűtlenkedéseiről, arról, hogy mindegyik felesége mellett szeretőket tartott, de legfőképpen alkoholizmusáról volt ismert és mániákus depressziójáról, ami miatt végül 1961 júliusában egy puskával véget vetett az életének. A 20. század legnagyobb novellistája volt.