Musza Dzsalil (1906—1944) költő a tatárok szemében ugyanaz, mint a cseheknél Július Fucik. A nácik végezték ki 1944-ben Berlin-Spandauban fogságbéli föld alatti tevékenységéért. Börtönélményeit tartalmazó versciklusa. a „Moabiti füzet” 1957- ben jelent meg orosz, 1963-ban tatár nyelven. Válogatott költeményei „Magányos tűz” címmel magyarul is napvilágot láttak 1957-ben.
„Testvér, aki tudsz tatárúl, olvasd Végig e költeményeket.”
A koncentrációs táborban fogantak a sorok, ahol költeményeit kis papírfoszlányokra írta. A földalatti szervezkedéssel és kommunista propagandával vádolt férfit halálra ítélték a németek, és ő versei miatt aggódott rettenetesen.
„Kérlek, gondosan másold le és juttasd Kazányba e sorokat, melyek a tatár nép elpusztult fiának költeményei. Ez végakaratom. Musza Dzsalil. 1943. december.”
E sorok olvashatók azon a füzeten, melyet Andrej Timmermans belga hazafi, a berlini Moabit-börtön hajdani lakója, Musza Dzsalil tatár költő cellatársa a háború után a brüszszeli szovjet követségnek átadott. A füzet a költő börtönben írt 115 versének kéziratát tartalmazza.
Ki volt Musza Dzsalil?
Valódi nevén Musza Musztafovics Zalilov, egy tatár szegényparaszt fiaként 1906. február 2-án született az orenburgi kormányzóság Musztafino falujában. Gyermekfejjel élte át a forradalom és a polgárháború viharos éveit, melyek mély nyomot hagytak lelkében. A szocialista forradalom világgyőzelme tette lehetővé számára a művelődést és korán megnyilvánuló irodalmi tehetségének kibontakozását. Már 1919-ben gyermeklapot szerkesztett és a szerkesztőségek szívesen látták verseit. Később a Moszkvai Állami Egyetem hallgatója lett, mad a Kommunyiszt című tatár központi lapnál dolgozott.
A húszas években megjelent verseit a romantika, majd lírai hatás jellemzi. Hősi romantikával reagál a mozgalmas idők szocialista erőinek küzdelmeire. Későbbi alkotásai szilárd és megállapodott politikai elveit tükrözik.
Lírai verseiben a tiszta érzelmekről, a céltudatos ember mély érzéseiről zeng.
A Nagy Honvédő Háború idején felöltötte az eqyenruhát, de továbbra is ír. Politikai tiszt volt a volhovi frontszakaszon. Hazafias érzéstől áthatott, izzó szavú verseket írt katonai lapokba a lövészárkok hőseihez.
„Tüzem! Homályba fénylő!
Lesz-e, ki egyszer meglát?
Hangom! Földet beérő!
Jön-e majd felelet rád?”
1942 nyarán súlyos sebesüléssel német hadifogságba esett. Gyűjtőtáborba került, de itt sem szűnt meg politikailag tevékenykedni. Lelkes agitátorként nagy része volt abban, hogy a fogság elviselhetetlen viszonyai közepette a tatárok is hívek maradtak közös nagy szovjet hazájukhoz. Dzsalilt a gyűjtőtáborból a Moabit-börtönbe szállították, bíróság elé állították és halálra ítélték. 1944. január 10-én a kivégzőcsoport vette el életét.
A „Moabiti költemények”-ért és életművéért 1957-ben Lenin-díjjal tüntették ki, így teljesült Musza Dzsalil férfias hitvallása:
„Ügy halj meg, ha halni kell.
Hogy a nyomod itt hagyod.”
Forrás: Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)