Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31 Isten hozott a való világban! - Gloria a Radnóti Színházban - aFüzetSkip to content
Gloria. Női név. Jelentése hírnév, dicsőség, de asszociálhat ártatlanságra, megváltásra is az ember a szó hallatán. A Radnóti Színház Gloriájában mindez benne van, de még mielőtt bárki azt gondolná, hogy valami magasztos vagy csillámporos előadásról van szó, hozzáteszem: az egész kénköves szagú, pokoli játszmákkal van kibélelve. Bizarrnak hangzik? Pedig valami egészen másnak szántam: életszerűnek.
Branden Jacobs-Jenkins amerikai kortárs drámaírót ezért a darabjáért jelölték először Pulitzer-díjra három éve. Méltán. Szatíra – olvasom. Inkább hiteles korrajz. Sajnos egyáltalán nem találtam túlzónak néhány erősebb jelenettől eltekintve.
A zseniális, harmincas alkotó jól tudta, miről ír, amikor generációját ízekre szedte a Gloriában. Nem kímélt senkit és semmit, amikor úgy döntött, megmutatja a való világot. Valóságosabban, mint bármelyik reality tv műsor.
A Radnóti Színház nagyszerű érzékkel választotta ki a viszonylag friss, New Yorkban is csak 2015-ben bemutatott darabot, ahogy ideálisabb rendezőt se kérhetett volna fel hozzá szerintem, mint amilyen Hajdu Szabolcs. Egy ilyen mértékben őszinte, gátlásokat kiszorító művet csakis hasonló, nagyon mai szemmel látó, minden művi megoldástól mentes alkotó tud megrendezni hitelesen, aki legalább annyira kreatív, mint ’éles’, de azért van humorérzéke. A minden ízében erős drámát Porogi Ádám, Sodró Eliza, Lovas Rozi, Rusznák András, Martinovics Dorina és Vilmányi Benett keltette életre a színpadon. Azt gondolom, kiváló volt a szereposztás.
Porogi Ádám – Fotó: Dömölky Dániel
A történet egy manhattani magazin szerkesztőségében kezdődik, ahol huszon-harmincéves asszisztensek vannak összezárva egy irodában. Ambiciózusak, mégis céltalanul lebegők. Beszélnek, de nem mondanak semmit. Dolgoznak, de nem tevékenyek. Helyette egész nap magukkal és egymással foglalkoznak, de persze azt is csak felületesen. Rivalizálnak, egyre csak másznának felfelé a létrán. Mind nagyon komolyan veszi magát és a másikat, utóbbit főleg mint riválist. Hatalmas, ki nem adott belső feszültségek töltik be a teret. Megy a „mosolyogva genyózás” – ahogy Hajdu Szabolcs egyik interjújában olyan frappánsul megfogalmazta. Pedig nem rosszabbak ők, mint bármelyikünk, csak a mai kor társadalma nagyon elállított bennük valamit. Egyvalaki azonban nagyon kilóg közülük: Gloria. A nő, akit hiába látunk csupán néhány perc erejéig, alakja az elejétől a végig ott lebeg, személye az összes szereplő életére befolyással lesz. Mindaz, amit látunk, egy brutális esemény ’előtt’ illetve ’után’ játszódik.
Kendra szerepében Sodró Eliza – Fotó: Dömölky Dániel
Ha a darab hangulatára kérdezne rá valaki nálam, úgy kezdeném, hogy nem fogsz örülni annak, amit látsz. Nyomasztó érzés kap el, esélyes, hogy heves szívdobogást észlelsz, megemelkedhet a pulzusod, mert piszkosul ismerősek lesznek a szituációk, az elhangzó mondatok, és az összes karakter emlékeztetni fog valakire a környezetedből.
Színházba akartál menni, erre arcodba kapod az életed. A 21.századi ember életét, mindazokét, akik nem önmaguk egyszemélyes munkaadói és dolgozói, hanem valahol, bárhol dolgoznak. Ahol megy a hátbaszurka. Mindegy, hogy tanárként, ügyintézőként, egy ügynökségnél, vagy tényleg, bárhol bármilyen beosztásban is dolgozik valaki. A mai kor emberének frusztráltsága van megírva ebben a műben.
Ami nagyon tetszett, hogy erősen kidolgozottak a karakterek, a szöveg pedig nagyon élő, nagyon mai, nagyon konkrét. Az internet és a kütyük abszolút térhódításával kommunikációnk a végtelenségig leegyszerűsödött, szókincsünk elcsökevényesedett. Ezt is natúrba kapjuk a két órában, ahogy az empátia hiányát, egy felborult világét, ahol egy vadidegen sztár tragédiája jobban megérint, mint a közvetlen környezetünkben élőké. Aztán ott van a magányosság szorongató érzése, a felgyülemlett, ki nem ordított feszkó. Pont úgy, ahogy a való életben.
Vilmányi Benett és Porogi Ádám – Fotó: Dömölky Dániel
A közönség körbeülte a játékteret, beleláttunk a laptopok megnyitott oldalaiba, a kihúzott fiók tartalmába. De nem csak fizikailag voltunk jelen a történetben, mi magunk voltunk a sztori. Mindannyian. A székeken ülő húszévesek éppúgy, mint a nyugdíjközeliek. Igen, szinte biztos vagyok benne, hogy számukra is éppen olyan ismerősek lehettek a darabban bemutatott mosolyogva odaszúró, kedvesség álcája mögé bújtatott, kiábrándító tettek. Nem tudom, kinek a kezében volt végig ott az a bizonyos tükör, én tartottam. Nem volt jó érzés, ugyanakkor kénytelen voltam egy sor kérdést magamban feltenni:
Mi a normális és mi nem? Tényleg minden egyes kapcsolódásunkat valamilyen érdek vezérli? És valóban nem árt folyamatosan hátra vetni vigyázó tekintetünket, ha nem akarunk bajt? Tényleg olyan frankók vagyunk, mint ahogy magunkról harsogjuk?
Lovas Rozi és Martinovics Dorina – Fotó: Dömölky Dániel
Nagyon nem akarod azt a világot, amit Hajdu Szabolcs és a Radnóti Színház színészei prezentálnak a színpadon. Pedig úgy adják át az intő/nevelő célzatú történetet, hogy 5 percenként hangosan felröhögsz. Kell is a humor ehhez a műfajhoz, máskülönben nem bírod ki – ahogy a való életben is úgy kellenek a jó poénok, mint egy falat kenyér.
Nagyon rendben volt, ahogy a hat színész játszotta szerepeit, Rusznák András kivételével mindenki többet is, aminek megvolt a koncepciója, a súlya. Mégis ő az egyik, akit kiemelnék, de fantasztikusan sikerült mindegyiküknek belebújni a nagyon élő karakterek bőrébe. Semmi műviség vagy túlzott lendület nem volt játékukban, ami miatt még élőbbre sikerült a filmszerű anyag. Porogi Ádám és Lovas Rozi átváltozása nagyon látványos volt, Sodró Eliza szuper hitelesen alakította Kendrát, Martinovics Dorina néhány perces, ám annál nagyobb átlényegülést igénylő Gloriává válása kellett az erős alapokhoz, Vilmányi Benett nagyon ügyesen hozta két teljesen eltérő karakterét, Rusznák András személye pedig kulcsfontosságú volt, aki tökéletesen oldotta meg feladatát ez alkalommal is, most egy alternatív valóságot csempészve a történetbe, jelezvén: talán mégsem érett meg még az emberiség a pusztulásra – ahogy szokták mondani.
Az elején említett hírnév és dicsőség, de még a megváltás is sajátos értelmezést kap ebben a darabban. Aminek külön örültem, az a befejezés volt. Nem tudom, hogy Jenkins eredetileg hogyan tervezte a végét időben és energiákban, hogy mennyi mozgástere volt Hajdu Szabolcsnak, de nagyon örültem neki, hogy végre olyan színházi előadást látok, amit jól zártak le. (Gyakori, hogy mondjuk jó amit látok, de a vége össze van csapva. Itt nem.)
Rusznák András – Fotó: Dömölky Dániel
Felejtsd el a globális felmelegedést, a környezetszennyezést, a vízproblémát vagy más disztópikus víziót. Az igazi katasztrófát magában az emberben keresd. Alattomos, világméretű kór pusztít napjainkban világszerte. Előfordulása minden országban, minden közösségi formában és emberi kapcsolatban esélyes. Több neve és megnyilvánulási formája is van, amiből jó párat megtalálsz a Gloriában.
Dramaturg: Kelemen Kristóf
Jelmeztervező: Nagy Fruzsina
Díszlettervező: Pater Sparrow
Súgó: Farkas Erzsébet
Ügyelő, a rendező munkatársa: Ari Zsófi
