„Két párhuzamos világ létezik… A harmónia világa és a káoszé. A harmónia világához tartozik minden, ami szeretet, rend és kellemesség. De ezzel párhuzamosan mindig ott egy másik világ, a káosz birodalma. Benne minden gyengeségünk, félelmünk, a gyermekkorunkban elszenvedett igazságtalanságok, minden, ami feldolgozatlan maradt bennünk. És pont amikor azt a legkevésbé szeretnénk, ez a két világ elkezd egymásba csúszni, és elnyeléssel fenyeget a káosz.„
Pánik, Káosz, Harmónia. Mika Myllyaho trilógiája egy igazi színházi sikersztori. Pánik című darabját 2005-ben mutatták be a szerző rendezésében Helsinkiben, amiben három férfi kerül az idegösszeomlás szélére. A trilógia második részére, a Káoszra négy évet kellett várni, de azt gondolom, fantasztikus mű született. Az elsőnél még mélyebb és bonyolultabb darab fókuszában három harmincas nő áll, három különböző karakter más-más élethelyzetben, megoldatlan problémákkal, egyszerre szerethető, vágyott és riasztó szituációkkal. Közös metszetük a frusztráció, ami szinte szétfeszíti őket belülről.
Márciusban mutatták be a KÁOSZ című fekete komédiát Horgas Ádám rendezésében a Karinthy Színházban, amire nekem a héten sikerült beülnöm. A Jankó-Szép Yvette által fordított háromszereplős darabot Botos Éva, Bozó Andrea és Szávai Viktória játéka teszi egy nagyon szórakoztató és szerethető előadássá. A két felvonás alatt többrétegű történetek hétköznapi emberek problémáit idézik; párkapcsolati válságokat, munkahelyi konfliktusokat, hatalmi játszmákat, elfojtott érzelmeket, egy sor frusztrációt, egyszóval a modern társadalom összes nyavalyáját írta bele a jelenetekbe Mika Myllyaho. Mindent a női lélek világán keresztül látunk: érzékenyen, mélyre ásva, egyszerre ezer szálon kötéltáncolva, egy kicsit rapszodikusan, tele meglepetésekkel. Azt hiszem, az előadás sikere is részben ebben rejlik, legalábbis számomra sokat jelentett, hogy mindig újabb és újabb meglepő fordulatok és izgalmas karakterek csatlakoztak az alapsztorihoz. A díszlet nagyon ötletes, ami Horgas Péter munkáját dicséri. Ügyesen bántak a kellékekkel és a jelmezzel is, ami egyszerre volt praktikus és szimbolikus. Észrevétlenül tettek hozzá az előadáshoz, nem elvonva a lényegről a figyelmet, amiért szintén jár az elismerés.
Egy nagyon összetett, több érzelmi síkot érintő darabról van szó, aminek egyik vonzereje, hogy a komoly témák ellenére végignevetjük az előadást, a másik pedig az, hogy az összes karaktert három remek színésznő játssza. Úgy félóránként változott a véleményem arról, melyikük a legtehetségesebb, mert tényleg le voltam nyűgözve, ahogy a több mint egy tucat figura bőrébe belebújtak. Igazi jutalomjátéknak gondolom, amire ők hárman ki ki lettek választva – és amit bravúrosan teljesítettek is.
Az alapfelállás: adott három 40 felé közeledő nő, akik rendszeresen összeülnek egy kávéra. Ilyenkor megvitatják az élet nagy kérdéseit, de leginkább a saját problémáikra keresik a megoldásokat. Ilyen szövetségekről álmodik az ember lánya a való életben is; barátokról, akikre akkor is lehet számítani, amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj, akiknek el merjük mondani legbensőbb gondolatainkat is, mert tudjuk, nem fognak ítélkezni – maximum kegyetlen őszinteséggel elmondják véleményüket, ha kérdezünk is. Ebben a darabban ők voltak ilyenek:
Szofi (akit Botos Éva alakít) pedagógus. Ő testesíti meg azt a fajta nőtípust, aki hagyja, hogy irányítsák; tipikus alkalmazkodó jókislány, aki évtizedekig képes mindenkitől lenyelni mindent, minden szituációban, ami egyre csak növeli a belső feszültséget – törvényszerű, hogy egyszercsak betelik a pohár. Nála a szakmájában tapasztalt igazságtalanság, a méltánytalanság veri ki a biztosítékot, nem tudja tovább tűrni az oktatásban helyi szinten is érzékelhető korrupt, szakmaiatlan magatartást, kiváltképp főnökétől. Tőle szokatlan módon, agresszívan reagál, először egy idegennel szemben, később ott is, ahol kell.
Emma újságíró, akit Szávai Viktória játszik nagyon hitelesen. A szerepbéli nő szarkazmusánál csak vagánysága nagyobb, de hiába okos és rendelkezik sok értékelhető erénnyel, úgy tűnik, mintha az érzelmei kimutatásával gond lenne. Házassága válságban, kislányára alig jut ideje, évek óta komoly depresszióval küzd. Az okokra is lassan fény derül, de addig még szerencsére sok cselekményszálat felvonultatnak a lányok a színpadon. (Szávai Viktóriának amúgy hihetetlenül jól álltak a férfi karakterek is, akiket Emmán kívül alakított a színpadon.)
Bozó Andrea fantasztikusan alakítja a független értelmiségi nőt, a rengeteg tudással bíró pszichiátert, akinek a fejében nem kicsi zűr van. Júlia amúgy egy nagyon nőies nő, sejthető szexuális frusztráltsággal, akinek szerelmi élete nem egy sikersztori. Vágyik a társra, a szeretetre, gyorsan szerelembe is esik, aztán ugyanolyan rövid idő alatt el is múlik nála az érzés. Neki is sok mindent helyre kellene hoznia magában. (Bozó Andrea alakította talán a legtöbb egyéb karaktert a darabban, néhánynál sikítva nevettem, annyira jól el sikerült kapnia a figurákat.)
Tudvalevő, hogy amikor egy nő hallatja hangját – véleményez, kér, sír, provokál, vitázik -, addig nagy baj nem történhet. Ha viszont hosszú ideig csendbe burkolózik, légy résen! Biztos lehetsz benne, hogy valami készülődik; olyan belső folyamatok zajlanak, amikre felkészülni nehezen, vagy egyáltalán nem lehet. Kitör a káosz. Persze, ahány nő, annyiféle reakció. Ezt támasztja alá Szofi, Júlia és Emma ebben a roppant dinamikus előadásban, ami alatt egy másodpercig sem unatkozhat a néző, mert szuper dialógusok köti le a figyelmét, és ötpercenként történik valami.
A kedvenc monológomat a darabból már idéztem az elején, de a számomra legjobban megmaradt jelenetet is feltétlen megemlíteném, ami egy kísérlet szemléltetése volt a Bozó Andrea által zseniálisan megformált egyetemi professzortól, aki azt mutatta be ekkor Emmának, milyen eltérő módon reagál a kívülről érkező negatív impulzusra egy egészséges lelkiállapotú illetve egy depressziós ember. Normális esetben dühösek leszünk, jól láthatóan kimutatjuk a nemtetszésünket – amibe bőven belefér a káromkodás és többfajta feszültség levezetés – és így vagy úgy, amint lehet, elhagyjuk szenvedésünk kiváltó okát. Egy depresszióban szenvedő azonban nem lázad, nem elégedetlenkedik, nem képes véget vetni a kellemetlen szituációknak.
Rengeteg életszerű problémát vázol fel a Káosz, nem egy közülük ismerősnek tűnhet akár a saját életünkből. De nem csak emiatt ajánlom az előadást megnézésre, és nem is csak nőknek, mert amit ez a három színésznő (Botos Éva, Bozó Andrea és Szávai Viktória) a színpadon produkál, az nagyon szórakoztató lesz minden nemű, -rangú és -évjáratú néző számára. Ebben egészen biztos vagyok.
Fotók: Gaba Works