88 éve, 1929. 11. 09-én született Kertész Imre, az első magyar író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. A kitüntetést a Sorstalanság című, önéletrajzi ihletésű, holokausztról szóló műve után ítélte oda neki a svéd akadémia 2002-ben „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.
14 éves volt Kertész Imre, amikor 1944-ben Auschwitzba deportálták. Onnan Buchenwaldba került, ahonnan túlélve a borzalmakat, a felszabadítást követően tért haza. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest lapokba írt. Utána egy rövid ideig volt gyári munkás, minisztériumi sajtóosztály munkatársa, majd 1953-tól szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott. Auschwitz még benne volt, ki kellett írnia magából; 1960-ban kezdte el és 1973-ban végzett vele, a Sorstalanság címet adta neki. Elsőre a Magvető kiadó visszautasította a művet, végül a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg két évvel később, 1975-ben. Nagy sikere lett a könyvnek, de nem itthon, először külföldön lett népszerű, s miután megkapta érte a Nobelt, lett itthon is ismert és elismert.
A regény főhőse egy kamasz fiú, aki megjárja a haláltábort, ahol véget ér gyerekkora. Visszatérve a normális életbe már semmi sem olyan, mint amelyen előtte volt. A holokauszt megszokottól eltérő bemutatása, egy másfajta megközelítése, a történelem lezáratlanságának hangsúlyozása tette a művet a legnagyobbak közé, amiben csakúgy, mint a többi Kertész műben, az egyén szabadsága, kiszolgáltatottsága áll a középpontban.
A Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapítótagjának művei digitálisan is elérhetőek az alábbi linken:
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/kertesz-imre
A Sorstalanság című regényből készült film forgatókönyvét is ő írta, ami Koltai Lajos rendezésében készült el 2005-ben.
A film online is megtekinthető, a képre kattintva egy link mutat a teljes mozihoz
Kertész Imre műveit számos nyelvre lefordították, ő németből fordított magyarra. Az író rengeteg hazai és nemzetközi irodalmi díjat, köztük a legrangosabbakat is megkapta. Hivatásos írónak tekintette magát, aki nem kifejezetten a holokausztról írt. Negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével, túl a hetvenen pedig, 2001-ben Berlinbe költözött. 2012-ben tért vissza Budapestre Parkinson-kórja okán. Mint nyilatkozta, Németország jelentette számára a szellemi életet, a kultúrát, az összes tanulmányát német nyelven folytatta, németül olvasott. „Élvezte Berlin nyitottságát és multikulturalizmusát, és úgy érzete, Németországban szükség van rá.”
“Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak”- mondta egyik interjújában Kertész, amikor Magyarországról kérdezték. Nem szerette, ha besorolják faji vagy nemzeti hovatartozását illetően.
Egy másik interjúban pedig motivációjáról vallott így:
„Csak arra törekedtem, hogy megtaláljam a nyelvet a totalitarizmus leírására. Egy olyan nyelvet, ami ki tudja fejezni, hogyan darálja be az embert egy gépezet és változtatja meg olyan mértékben, hogy aztán már a saját magát és az életét sem ismeri fel. A funkcionális, vagyis csakis a funkciójában létező ember elveszti önmagát. Soha nem akartam nagy író lenni, mindig csak azt akartam megérteni, miért ilyenek az emberek. ”
2003 szeptemberében jelent meg Felszámolás című regénye, amely a rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről ad képet. A 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi művében szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadságról szól, amelyben nyomon követhető Magyarországtól való eltávolodása és Németországhoz való közeledése.
Kertész Imre életének 87. évében, tavaly hunyt el március 31-én hosszan tartó súlyos betegség után budapesti otthonában.
Fontosabb kötetei:
A nyomkereső (1977)
Detektívtörténet (1977)
A kudarc (1988)
Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)
Jegyzőkönyv (1993)
A száműzött nyelv (2001)
Felszámolás (2003)
K. dosszié (2006)
Világpolgár és zarándok (Káin és Ábel) (2007)
Európa nyomasztó öröksége (2008)
A megfogalmazás kalandja (2009)
A végső kocsma (2014)
„Cselekedni? Csak az íráson keresztül tudok. És amikor megteszem, akkor semmilyen hatása nincsen, vagy pedig elítélnek miatta.”
