Dr. Bakonyi Károly neve ma már fogalomnak számít. Meg merem kockáztatni, hogy már akkor is az volt, míg élt. Amikor Karcsi bácsi (ahogy a legtöbben hívták) egy társaságban szóba kerül, a Cserszegi fűszeres reflexszerűen ugrik be mindenkinek, szinte érezzük a bor sajátos zamatát, ami mellé egyúttal valami szívet melengető, kellemes érzés is párosul. Itt, Zalában, aki még messziről se látott szőlőbirtokot, az is tudja, kit rejt a név, a szőlősgazdák körében pedig, nemcsak az országban, de még a határon túl is áldják ránk hagyott öröksége okán. Kiváló szőlőnemesítő volt ő, akinek tizenöt államilag minősített szőlőfajtát köszönhetünk. Ám nem csupán szőlőkről van szó, ha rá gondolunk, mert annál sokkal többet jelentett a személye. Egész borászközösségeket tartott össze, kezdeményezője, zászlós hajója volt különböző civil szerveződéseknek is; a Georgikon Egyetemtől kapott tudományos főmunkatárs cím szó közel sem fedi azt, amilyen hatással ő a magyar borkultúrára volt. Azok, akik ismerték, jól tudják, mire gondolok, és remélem, hogy nekik ugyanúgy jól esik majd olvasni a következő sorokat, mint akiknek nem volt szerencséjük vele közelebbi ismertségben lenni. A hét éve elhunyt híres szőlőnemesítőről Bakonyi Judittal, a lányával beszélgettünk egy nagyot, aki ha lehet, még jobban megkedveltette velünk a már életében is nagy szeretetre és tiszteletre érdemes embert.

1921. decemberében született édesapád Csopakon, mondhatni, egyenesen a szőlőben. Mit szokott mesélni, milyen gyerekkora volt?

Nagyon nagy szeretettel beszélt mindig a családjáról, de legfőképp az anyukájáról. Kilenc gyermeket szült a Nagymama, közülük hét maradt életben, Apu volt a hatodik. Nagyon nagy összetartozás volt közöttük. Apu egy csodaként élte meg, ahogy gyerekkorában a hét gyerek és a két szülő leült az asztalhoz. Már az maga egy ünnep volt, hogy együtt vannak. Négyen voltak a fiúk, és három lány volt. A Nagymama sütött-főzött (mondanom sem kell, hogy a hét gyerek mellett nem unatkozott), viszont este, miután már elvégzett mindent, akkor a petróleum fényénél Passuthot meg Németh Lászlót olvasott. Azt gondolom, ez egy hihetetlen dolog volt annak idején egy hétgyermekes parasztasszonytól. Nagyon intelligens nő volt. Azt is mesélte Édesapa, hogy amikor valami probléma volt az udvaron, ahol a gyerekek játszottak, a Nagymama nem azt kérdezte, hogy ki esett le, hanem hogy “hányan estetek le a fáról”? Amit még szokott Apu emlegetni, hogy ők fiúk mind a négyen kint voltak a hadifogságban, és a nagymama, aki nagyon vallásos volt, minden nap imádkozott, hogy mind a négy fiát hozza haza a Jóisten. Ha így lesz, őt elviheti helyettük. Mondták neki a faluban, hogy “Bakonyi néni, ilyen egyezséget nem lehet a Jóistennel kötni” Hogy aztán kötött vagy nem kötött, ki tudja, de miután hazajött az utolsó fiú is a frontról, rá fél évre a mama meghalt. Az ő férje, az én nagypapám, a Bakonyi István volt a veszprémi Ranolder püspök vincellére Csopakon. Az egy nagyon rangos állás volt, és gyakorlatilag onnan költöztek vissza Zalába. Azért mondom, hogy vissza, ment a családi gyökerek Zalába futnak össze; a nagyi Zalalövőn született, a papa meg Söjtörön.

Bakonyi Károly a katonaévei alatt

Édesapádnak egyértelmű volt, hogy milyen irányba vezessen az útja? Már csak a nagypapád és Csopak miatt is kérdezem ezt. Mondta, hogy megfordult más is a fejében?

Volt egy ilyen kijelentése apunak hogy “Szőlőben születtem, ott is szeretnék meghalni”. Már kisgyerek korban kötelességük volt segíteniük a szőlőben: a kötözéstől a kapáláson keresztül, a szőlőművelés minden csínját-bínját kitanulták. Ha azt nem is tudta pontosan, hogy szőlőnemesítő lesz, de hogy valamilyen szőlővel való foglalatosságot fog majd csinálni, az már eldőlt kiskorában.

Ha nem jön a második világháború és nem esik hadifogságba, vajon ott marad Csopakon édesapja mellett a szőlőben? Mert ugye csak utána érettségizett le és tanult tovább. 

Apunak szerintem nagyon egyenes útja volt a szőlővel való foglalkozás, mert miután a hadifogság után (ahova 23 évesen került) hazakerült 1947-ben, ideköltöztek Cserszegre, mert az apukája addigra már a cserszegi kísérleti telep vezetője volt. Aztán miután ő két év múlva nyugdíjba vonult, apu kapta meg, pontosabban, megörökölte az állását. Időközben leérettségizett, és munka mellett levelezőn elvégezte a kertészeti főiskolát is. De még előtte, 1952-ben elvette Édesanyámat, aki vindornyaszőlősi volt.

És ahogy olvastam, 40 éves kora körül doktorált le, ami szintén elismerést érdemel. Szokott arról mesélni, hogy milyen volt tanulni?

Én Cserszegtomajon születtem, amire nagyon büszke vagyok. Egy kétszobás házban laktunk a kísérleti telep területén (egy szolgálati lakásban), mellette egy pince és présház volt, amiben egy vendégszoba volt kialakítva, oda szokott apu elvonulni tanulni. Előttem van a kép: mindig tele volt papírokkal meg könyvekkel, és amikor keresték édesapát, mindig mondtam, hogy Apa tanul. Büszke volt arra, hogy a család és a gyerekek mellett ledoktorált.

Szőlő- és présház a cserszegi kísérleti telepen

Az akkori politikai helyzet kapcsán is szokott mesélni? Mennyire kúszott be annak idején az egyetemre a politika?

Sokszor emlegette, hogy a kísérleti telepen ő először nem a nemesítéssel és szelektálással foglalkozott, hanem pártfeladat volt, hogy olyan citrusfélékkel, mint a füge, a narancs vagy a citrom foglalkozzon. Ez nem a saját hobbija volt, hanem gyakorlatilag kiadták neki, meg kellett csinálni. Kísérleteznie kellett vele, hogyan bírja a fagyot, hogyan tűri a mi klímánkat. Pár évig ez volt a fő feladata, és csak utána, a ’70-es években kezdte el az olaszrizlinggel a klónszelektálást. Addig nem csinálhatta.

Nem próbálták meg az egyetemen belül a pártévekben becserkészni? Nem szokott a politikai élettel kapcsolatban mesélni?

Dehogyisnem! Akkor amikor ő már nem csak a kísérleti telepen dolgozott, hanem az egyetemen is, először munkatárs, segédmunkatárs, aztán tud munkatárs, végül főmunkatárs lett. Így volt a rangsor. A tudományos főmunkatársból lehetett volna a kertészeti tanszék vezetője. Megkérdezték tőle, hogy akkor Karcsi bácsi belép -e a pártba, mert akkor lehetne tanszékvezető. Azt mondta Édesapám, hogy akkor én sose leszek tanszékvezető. Szerintem egyáltalán nem bánta a dolgot, viszont rengeteget publikált; tudományos könyvekbe, szakkönyvekbe írt fejezeteket, cikkeket, értekezéseket. Idén március 21. óta a Magyar Értéktár részét képezi Apa életműve. Én nagyon szeretném, hogy hungarikummá váljon mindaz, amit munkája során életében elért, vagy akár csak a Cserszegi fűszeres.

Elvonatkoztatva attól, hogy kiváló szőlőnemesítő volt, milyen embernek és milyen apának írnád őt le? Olyan jó kedélyű, mosolygós volt, mint ahogy a külvilág is ismerte?

Mindig jókedvű és optimista volt. Soha nem hallottam panaszkodni, sosem volt olyan, hogy rosszkedvűen magába zárkózott volna. Még a hadifogságban szerzett élményeit is vidáman tudta előadni. Nagyon ízesen, zamatosan anekdotázott katona történeteket. Az egyik ilyen arról szólt, hogy egyszer, amikor maradt egy darabka kenyere, azt éjszakára eldugta a zubbonyába, a feje alá tette, de reggelre, mire felébredt a patkány kirágta a zubbonyt. Kiterítette és azon röhögtek a bajtársakkal, milyen szép nagy lyukak vannak rajta. Ő tényleg ilyen volt. Amikor hazajött a munkából, a kollégáiról soha nem beszélt rossz értelemben. Azt éreztem, mintha aput mindenki szeretné és ő is mindenkit szeretne. Ő magát az életet szerette. Fontos volt számára a személyes kontaktus.

Bakonyi Károly osztrák vendégeket fogadott

Mindig azt mondta, hogy aki a szőlővel foglalkozik, annak nagyon optimista embernek kell lenni. Mert ugye ott van az időjárás, a sokéves munka, aminek kell idő, mire termőre fordul; olyan embernek, aki jó viszonyban van a saját szőlőszomszédjával. Ha nem megy át és nem iszik, nem kóstolgatja meg és nem beszélget vele, az milyen szomszéd? Ő azt is fontosnak tartotta, hogy ha kimegy a hegyre, el tudjon beszélgetni, poharazni az emberekkel. Ma a legtöbb ember panaszkodik: ez se jó, meg az se jó. Nagyon kevesen látják meg a kis dolgokban a jót. Apu mindig meglátta. Ha csak arra gondolunk, hogy 18 (!) évet várt arra, hogy a Cserszegi Fűszeresből államilag elismert fajta legyen… Rettenetesen türelmes ember volt. A mai világban máról a holnapra élünk, ezért rögtön kell nekünk az eredmény, a pénz, a minden. Ha nem lett volna ilyen derűlátó, biztos, hogy nem születtek volna meg ezek a fajták. Mindig a Cserszegi fűszerest emlegetjük, pedig ott van a Nektár, a Pátria, a Rozália, a Georgikon 28. Sok olyan fajta van, amelyek a mai szőlészek-borászok között terjednek, és nagyon szép eredményeket érnek el velük a borfesztiválokon.

Apukád lakóhelye egyben a munkahelye is volt. Nem volt meg a veszélye annak, hogy túl sokat foglalkozzon a munkával? Tudott családapa is lenni?

Neki kötetlen munkaideje volt, tehát nagyon sokat dolgozott, de soha nem éreztük a hiányát. Ha születésnap vagy ünnep volt a családban, azt mindig velünk töltötte. Nem mondta soha, hogy a munka miatt ki kell hagynia egy családi ünnepet, ránk mindig szakított időt. A család volt az első. Nagyon sokat utaztunk a testvéreihez is. A legidősebb, az István, Sopronban élt, csakúgy vincellér volt, mint az édesapja. A másik nagybátyám, Jóska bácsi, a tokaji állami gazdaságban, a borkombinátban volt vezető, onnan került le Szekszárdra. A nagynénén, a keresztanyám (ő volt a kotlóstyúk a családban) Csopakon élt, ahol akár kötözésnek, kapálásnak vagy szüretnek volt itt az ideje, mindig mentünk, segítettünk. Apu öccse, Imre bácsi pedig Balatonakaliban élt egy szőlőtelepen. Viccesen szoktuk is mondani, hogy a dunántúli borvidékeket a Bakonyi család elég jól lefedte.

15 államilag elismert fajtája van Édesapádnak, de valamilyen oknál fogva mégis a Cserszegi fűszeres lett az a sztár. Szorosabb érzelmi kötődése is volt esetleg ehhez a fajtához?

Hogy miért lett “ő” a legsikeresebb? Amikor ezt szokták tőle kérdezni, mindig azt válaszolta, hogy Petrovics Emil meg a Hrúz Mária se tudta, hogy Petőfi Sándor lesz abból amit “csinálnak”. Hát ő se tudta. Kisérletezett, és ebből lett a Cserszegi fűszeres. Egy érdekesség, amit szintén ő mesélt, hogy a kísérletezési időszakban segítségére voltak a rezi asszonyok, akik válogatták a szőlővesszőket, belefolytak a munkájába. Ők szépen kicsempészték a cserszegi kísérleti telepről az oltványokat, majd pár évre rá, amikor még nem is készült még bor belőle, az asszonyok hoztak Apának egy üveg Cserszegi fűszerest, és azt mondták, hogy “Karcsi bácsi, kóstold meg ezt”. Kérdezte, “Mi ez? Olyan mint a Cserszegi fűszeres.” Amikor azt mondták, hogy igen, az, nem akarta elhinni, hiszen még nem szaporították. Az asszonyok akkor elárulták, hogy ők ültettek belőle Reziben is. Tehát előbb volt bor (ráadásul Reziben), mint hogy államilag elismert fajta lett.

Ami nem csak itthon, de külföldön is sikert aratott.

Igen, ott is megszerették, de azt nem mondom, hogy meg is jegyezték a nevét, mert az angol meg német nyelvterületen nem tudják kiejteni. A névválasztás külföldön okozott némi nehézséget, de persze Apa ezzel nem foglalkozott. Miután Angliában 7400 fajta közül megválasztották az év fehérborának, az angol borszaküzletekbe már úgy került, mint “kimondhatatlan nevű bor”. A cimkéjén egy férfi meg egy nő beszélget, azt kérdezik egymástól: “Te is ezt a kimondhatatlan nevű bort szereted?” Mondták Apunak hogy ez így nem jó, meg hogy meg kellene változtatni a nevét, erre Apu, aki ragaszkodott hozzá, azt mondta, “a Cserszegi fűszeres az én gyermekem. Márpedig a gyermekem nevét nem hagyom, hogy megváltoztassák.” No de azért a későbbiekben ebből tanulva, már egy jól megjegyezhető nevet adott a fajtáinak.

Mi a helyzet a kékszőlő fajtákkal?

Azok is kezdenek most már elterjedni. 10 féle van, azok közül a Messiás, a Turul, Bendegúz a legnépszerűbbek. A Messiástól csodákat várnak. Apu 72-75 éves korában azt nyilatkozta, miután már volt néhány kékszőlő fajtája, hogy “Én megtehetem már azt a nagyképűséget, hogy a világfajtákat is feljavítsam”. A feljavítás az volt, hogy az új fajta minél korábban érjen. A vindornyaszőlősi birtokunkon általában novemberben szüreteltünk. Majd’ lefagyott a kezünk, folyt a nyakunkba a víz, azzal biztatott minket apu: “Lesz olyan fajtám, amit majd fürdőruhában szüretelhetünk.” És ez így is lett a Messiással. Gyöngyöshermánban ültettünk belőle jópár szőlővesszőt, Szombathely közelében, az Alpokalján egy szántóföldre. Mondtam Apunak, hogy ide nem érdemes. Ő csak annyit mondott: “Majd meglátod, lányom”. 2009-ben még megérhette, hogy leszüreteltünk és elkészült a bor. Mondta is: “Látod, lányom”Ő hitt a fajtájában. Abban, hogy nem egy napos hegyoldalon, hanem egy hűvösebb, agyagos földterületen is megél az ő fajtája.

Bakonyi Károly lánya, Bakonyi Judit fiaival

Újra előkerült az optimizmusa. Ez valóban mindig minden helyzetben jellemző volt rá?

Volt egy mondása: “Hinni kell, hit nélkül nem lehet semmibe se fogni.” Mindig hitt abban, hogy amibe belekezdett, az majd valamikor el fog terjedni. Ez volt a Cserszegi fűszeres esetében is. Az egyik legjobb barátja, Pálfi Dénes bácsi emlegette, hogy ő olyan ember volt, aki sosem erőltette a fajtáit. Aput idézve: “Ha jó, akkor úgyis elterjed, ha rossz, akkor meg nincs mit vele kezdeni.” A gazdák ültettek a fajtáiból, ő pedig segített nekik szaktudásával, és persze a tapasztalatokat is gyűjtötte tőlük. Egyik gazda ajánlotta a másiknak a fajtát. A szakemberektől hallottam, hogy a statisztikai adatok szerint a tavalyi évben a Cserszegi fűszeres lett az ország második legelterjedtebb fajtája. Legjobb tudomásom szerint a Bianca első, a Furmint pedig a harmadik (ami régen megelőzte a Cserszegit). Én nem vagyok szakember, nem tudom, hogyan van ez, de arra emlékszem, hogy 2006-nan rendezték meg az első Cserszegi fűszeres borversenyt Soltvadkerten. Legnagyobb bánatom, hogy itt a közelben már egy ideje nincs Cserszegi fűszeres borverseny. Nagyon szeretném, hogy újra legyen.

Mint nem szakmabelinek, ez egy nehéz küldetés lehet. Vagy talán éppen ellenkezőleg?

Bizonyos tekintetben könnyebb dolgokat véghezvinni így, de nagyon elkél a segítség, tartom a kapcsolatot a szakma képviselőivel is. 27 évig szőlőt műveltünk Vindornyaszőlősön, kötelességünk volt. Én akkor már Szombathelyen éltem, de kéthetente mindig jöttünk, mert a szőlőt ugye nem lehet otthagyni, azon dolgozni kell: permetelni, kötözni, kapálni, szüretelni. Mindig akkor kell ezeket a munkákat csinálni, amikor a szőlő megkívánja. Ha csak egy permetelés kimarad, az súlyos károkat okozhat a szőlőben. Amikor eladtuk a birtokot, nem a szőlőt adtuk el, hanem a munkát. Amikor a Pannon Borversenyen kétszer egymás után aranyat nyert a fiaim által készített Messiás, mondtam a papának a sírnál, hogy jó munkát végeztél, Édesapám. A gyerekeim csak hobbiszinten szőlészkednek, borászkodnak de nagyon büszke lenne rájuk a papájuk. A kisebbik fiam kertész, dísznövényekkel foglalkozik, a nagyobbik fiam a műszaki vonalat választotta, ő motorkerékpár szerelő lett, de hobbiszinten borászkodnak mindketten.

Mi az, amit Édesapádtól kaptál, tanultál, amit leginkábbb tudtál kamatoztatni az életedben?

Azt az optimista szemléletet, hogy mindenféle rosszból ki lehet hozni valami jót is. A pozitív életszemlélet nagyon fontos. Tőle kaptam azt is, hogy higgyünk abban, hogy meg fogjuk tudni csinálni, amit nagyon szeretnénk. Ha nem, akkor sem kell elkeseredni. Anyutól pedig a család kiszolgálását tanultam, hogy mennyire fontos, hogy egyben legyen a család reggeli, ebéd, vacsora közben. A szombati és vasárnapi ebéd, az szent volt. Sajnos, nem tudták már megélni házasságuk 50. évfordulóját, de azzal, amit ő megteremtett a családnak, és a szeretetével többet tett, mintha 8 órában elment volna valahova dolgozni. Édesanyám 74 évesen távozott, 10 évvel élte túl őt Apu. Nagyon nehezen viselte a hiányát az első években, minden nap kiment a temetőbe. Mellette ugyanúgy élte az életét, eljárt előadásokat tartani – soha nem tudott nemet mondani. Ha valaki említett neki szőlőt, bort vagy olyan témát, ami a szakmájához kapcsolódott, reggeltől estig tudott volna róla beszélni.

Bakonyi Károly feleségével, Simon Emmával

És Te már helyre raktad azt magadban, hogy a Bakonyi Károly lánya vagy? Kötelesség, felelősség, vagy szimplán egy jó érzés ezt a nevet hordani?

Mindenképpen büszkeség. Megint csak a Jóistent emlegetem, hogy milyen nagy szerencse, hogy ilyen családba születtem, ugyanakkor ez egyben kötelességet is jelent, hogy tovább vigyem azokat az értékeket, amiket a Papa képviselt. Nem vagyok szakmabeli, mégis így érzem. A Cserszegi fűszeres borversenyt is ezért szeretném újra feléleszteni itt Zalában. Sok mindent elértem már, hogy az emléke megőrződjön, de van még min dolgozni. Lányaként fontosnak tartom, hogy akik személyesen nem ismerték, olyan képet tudjanak róla alkotni magukban, amilyen valójában volt. Sok elfogultság van bennem, biztos, hiszen ő egy édesapa is volt szőlőnemesítői mivoltja mellett. De egy kicsit azért teher is. Egy édes teher. Mivel nem vagyok szakmabeli, nehéz egy szakmai rendezvényen bármit is mondani, nyilatkozni, mert fontos, hogy hiteles legyen az ember. Ahogy Apu is mindig az volt. Azért tanulok, olvasok most sokat a könyveiből, cikkeiből, a rám testált írásaiból, hogy tovább tudjam adni, az ő eszmeiségét. Most érzem csak igazán, hogy mennyi mindent kellett volna még vele megbeszélni és megkérdezni. Érdekes, hogy néha, amikor belelapozok az írásaiba, olykor választ kapok ezekre.

Szerinted édesapád optimista derűlátása a jelen korban is ugyanúgy meglenne, mivel az alapvető személyiségéhez tartozott, vagy olyan korban és helyre született, ami a jelenleginél bizonyos tekintetben optimálisabbnak nevezhető? 

Az biztos, hogy szerencsésnek érezte magát, a Jóisten kegyeltjének, hogy teljes életet élhetett. Ahogy én látom, azóta a Pannon Egyetemnél egyre kevesebben dolgoznak, kevesebb idő, pénz és energia megy a nemesítésekre. Talán a burgonyakutatáson most nagyobb a hangsúly. De ami a leglényegesebb szerintem, hogy nem lett volna ilyen sikeres Apu Édesanyám nélkül, aki 48 éven keresztül segítette őt mindenben. Ő jelentette számára a biztonságot, a hátországot. Erről ritkán beszélünk. Apu sokat köszönhetett Édesanyának, aki a tűzhely melegét biztosított. A gyerekneveléstől kezdve a háztartásig, az állattartáson át, a kiskertig, minden az ő keze munkáját dicsérte.

Bakonyi Károlyné unokáival

Biztos vagyok benne, hogy értékelte is mindezt édesapád.

Nagyon, pedig Ő nem volt egy érzelgős apuka, nem szokta kimondani hogy szeretlek, de tudtuk végig, hogy ott áll mellettünk. Azt mondta, amikor megszülettek az unokái (2 fiú és 2 lány unoka), hogy nem cserélném el a Cserszegi fűszeressel őket. Anyuval akkor lett még szorosabb a kapcsolatuk (legalábbis én így láttam), amikor 1996-ban tüdejét műtötték, amire azt mondta, “nagy utazáson esek át”. Amikor bekerült a Markusovszky Kórházba, előtte nap egy ugyanannyi idős 75 éves prof belehalt a műtétbe. Ott toporogtam az ajtóban, nem tudtam hogy búcsúzzak el tőle, mit mondjak, hiszen aggódtam a műtéte miatt, ő azt mondta: “Tudod lányom, mit mondott az egér, amikor a macska szájában volt? Nem kell beszarni.” Soha nem hagyta el a humorérzéke. Aztán 2009-ben már a másik tüdőfélben is elindult egy daganatos elváltozás. A halálos ágyán, pünkösd hétfőn azt mondta nekem “Tudod lányom, én mindent elértem az életben. Mit akarhatnék még?” De ezt már nem nekem mondta, hanem saját magának. De azért még a Da Bibere jubileumi könyvet ott lektorálta a halálos ágyán. Soha nem tudta abbahagyni. Első és utolsó munkahelye volt az egyetem. 47 évig dolgozott ott.

Nincs kétségem afelől, hogy édesapád személyisége, amit ő közvetített, még sokáig fennmarad. Miért fontos az számodra, hogy hungarikummá váljon vagy bármilyen további címeket még megkapjon?

Én úgy gondolom, hogy mivel nemcsak országosan ismert, de nemzetközileg is elismert szőlőnemesítő volt (már sok országban telepítik a Cserszegi fűszerest, azt gondolom, megállíthatatlan az útja), kell, hogy tudják, hogy honnan származik. Ő igazán maradandót alkotott. Nem csak a gazdákat segítette abban, hogy egy jó szőlőfajtából jó boruk legyen, hanem az ő hitvallása, a munkához való viszonya, az, amit ő egész életében megalkotott, mind példaértékű lehet. Fontosnak érzem, hogy az országban, a megyében, a városban továbbvigyék azt az eszmeiséget, szellemiséget, amit ő képviselt. Kell, hogy büszkék legyünk rá, mert nem hiszem el, hogy a gyerekeinknek nem kellenek a példaképek. Ő is az lehet, akár kertészeti vonalon, de akár az emberi értékei miatt bárkinél. Kell, hogy emlékezzünk rá, beszéljünk róla, anekdotázzunk, mert csak így tud fennmaradni abban a formában, ahogy megérdemli, méltó módon.

“E csacska verset az alanyfajtákról szóló könyv írása közben szültem. Ebből a műfajból ennyi elég, maradok a szőlőnemesítésnél. Aki ismer, felfedezheti benne életfilozófiám.” Bakonyi Károly

Legyen szüret

Legyen szüret minden nap,
a szívünkből dal fakad
sose legyen alkonyat
búbánatos hangulat.

Legyen szüret minden nap,
megbecsült a kis falat
a jó bor ha leszakad
a hordóba nem marad.

Legyen szüret minden nap,
a szőlőből bor fakad
a hegedűn húr szakad
a jó kedvünk megmarad.

Legyen szüret minden nap,
fiatalos hangulat
jó legyen majd az asszony
békességes az otthon.

Legyen szüret minden nap,
ha az munkából fakad
becsüld meg az értéket
tartsál mindig mértéket.

Legyen szüret minden nap,
ha termésünk megmarad
jó lesz a hangulat
a bánatunk elszalad.

Legyen szüret minden nap
de ne ereszd el magad
az életünk elszalad
a tisztesség megmarad.

Legyen szüret minden nap,
föld felett és ég alatt
napról-napra vigadjunk
szüret lesz ha meghalunk.