Ma sikerült lebeszélnem magamat egy sokadik pár cipőről, amiért nem csak a szekrényem, de a pénztárcám is nagyon hálás volt. Aztán elgondolkodtam, ahogy a gardróbomat szemléltem: mégis, mennyi cipő szükséges egy kiegyensúlyozott nő számára, és mikortól számít függésnek a lábbelik gyűjtése?
A cipők mennyisége talán nem tűnhet kardinális kérdésnek, sőt, a Szex és New York sorozat óta már-már szinte sikk őket gyűjteni. Csakhogy ez Magyarország, ahol nem mindenki engedheti meg magának, hogy méregdrága cipőkkel tömje tele a szekrényét, valamint az sem mellékes kérdés, vajon mit pótolunk ezekkel a kiegészítőkkel, ha pótolunk valamit egyáltalán.
Én szeretem a divatot, és szeretek öltözködni, aki ismer, ezt tudja rólam; ahogy azt is, hogy az esetek többségében racionálisan hozok meg döntéseket. Mégis, ha cipőkről esik szó, egyszerűen nem gondolkozom. Aztán – ahogy egy jó szenvedélybeteghez illik – mire hazaérek, már rám is tör a bűntudat. Mindig rá kell, hogy jöjjek, hogy az a cipő nem az én stílusom, vagy igenis kényelmetlen, hiába hitegettem magam az ellenkezőjével, és éppenséggel a büdös életbe nem lesz többet a lábamon. De akkor mégis, miért esünk bele újra és újra ezekbe a hibákba?

Valóban a cipő jelképezné a nőiességünket? Hiszen ha az vagy, amit megeszel, akkor ez cipőkre és egyéb szépségcikkekre is igaz.
Elkezdtem kutatni a neten, és egész hamar találtam komoly oldalakat, amelyek a cipő függőséggel foglalkoztak. Szinte nem is gondolnánk, de nagyon sok mindent elárul rólunk a járásunk és a cipő, amit viselünk. Párválasztáskor például igenis, mérvadó lehet. Hamupipőkének is bejött, ugye. Az idők során a cipő igazi jelképpé vált, mondhatni státuszszimbólum lett: az emancipált nő jelképe, aki arra, és olyan mennyiségben költi a pénzét, amire és ahogy neki tetszik. Sokan pedig nem is tekintenek erre szenvedélybetegségként, hiszen cipőt venni nem illegális, és a pénztárcánkon kívül mást nem bántunk vele. Azonban, amikor azon kapjuk magunkat, hogy a cipőink kinőtték a lakást, és olyan összegeket is képesek vagyunk otthagyni a boltban, ami egy kisebb vagyonnak felel meg, ott tényleg baj van. A lábbeli mint hiánypótló eszköz jelenik meg, és, hogy az áhított darabot megszerezze a függő, sokszor eszement dolgokra képes, mondjuk lemond az evésről, hitelbe veri magát stb.

Tehát, akármilyen meglepő, egy létező problémával állunk szemben, ami nemtől, anyagi helyzettől függetlenül szedi az áldozatait. Orvosok szerint a vásárlás-mánia mögött akár biológiai okok is állhatnak, mint az enzimatikus rendszerekben lévő zavar, amely depresszióval társulhat. A kényszeres vásárlás egy másik megközelítése szerint, a vásárlásban a beteg önmaga megerősítését éli meg, a vásárlás, mint úgynevezett én-kiterjesztés, megerősíti a létezését, a presztízsét.

Persze, nem akarok vészharangot kongatni, de nem árt odafigyelni az intő jelekre, és a következő vásárlás esetén, vagy amikor elsétálunk egy bolt kirakata előtt, gondoljuk át, valóban szükségünk van-e arra az újabb pár cipőre. Fő az őszinteség, mert bár Hamupipőkének bejött a taktika a hercegnél, a legtöbb férfit inkább elriasztja az óriási cipőszekrény gondolata.

 

[wp_bannerize group=”top” limit=”1″]