A média jelentősége mit sem veszített az elmúlt évtizedekben, az emberekre gyakorolt hatása továbbra is vezető pozícióban van, de olyan mértékben, hogy az onnan átszűrődő hírek, információk gyakran jobban befolyásolják a nézőket, mint saját józan eszük vagy tapasztalatuk.
A televíziózás világnapján sem mondhatunk mást, legfeljebb tompíthatjuk mérhetetlen felelősségüket, amit az óriási hatalommal bíró orgánumok az üzleti szemléletű világban talán fel sem fognak már. A televíziózás történeti áttekintése során konstatálhatjuk, hogy a kezdeti időkben milyen ártatlan módon működött még a furcsa dobozból műsorokat sugárzó néhány csatorna. Csupa elhivatott, szórakoztatásra és hiteles információk átadására hivatott értelmiségi adta az arcát és tudását ahhoz, hogy az embereknek valami pluszt adjon. Persze, annyira naiv még én se vagyok, hogy úgy sejtsem, a színfalak mögött nem zajlottak komoly drámák vagy szerepjátékok, és a morál sem volt teljesen makulátlan, de szerintem nagyon menő lehetett az egész, úgy, ahogy volt.
Összehasonlítani az indulást és az azt követő időszakot (pár évtizedet) a jelennel értelmetlen vállalkozás lenne, de egy kis nosztalgia bőven belefér, sőt, jóérzéssel tölti el az embert. Természetesen csak magyar adásokban és műsorvezetőkben tudunk gondolkodni, hiszen őket ismertük és szerettük meg, rajtuk nőttek fel generációk tucatjai.
Az indulásról azt kell tudni, hogy 1954 decemberében volt az első próbaadás, majd még néhány, de rendszeres sugárzásra és gyártásra csak 1957-ben került sor. Heti háromszor volt adás a tévében, ebből két napon filmet, egy napon pedig színházi előadást vagy sportműsort sugároztak. 1958-ban már egy héten négy, majd öt adásnap, 1960-tól 1987-ig pedig már a hétfői adásszüneti nap kivételével minden nap volt műsor, utána lett csak folyamatos az adáshét.
Kedvenc tévében látott mesék, amiket imádtunk: Mekk Elek, Tóbiás, Kockásfülű Nyúl, Pom-Pom, A nagy ho-ho-ho-horgász, Vízipók-csodapók, Süsü, a sárkány, Magyar Népmesék…
Kedvenc műsorainkból néhány: Parabola, Delta, Szeszélyes évszakok, Hócipő, Riporter kerestetik, Álljunk meg egy szóra, Napkelte, Záróra…
A kedvenc televíziós személyiségek közül: Déri János, Kudlik Júlia-Antal Imre párosa, Horváth János, Endrei Judit, Betlen János, Baló József, Vitray Tamás, Veiszer Alinda, Hajdú B. István…
Születési évtől, érdeklődési körtől és még sok mindentől függően biztosan mindenkinek megvan a maga kis listája (akár csak fejben), amin csupa olyan név és műsor szerepel, amire visszagondolva egy kellemes érzés keríti hatalmába. Ahogy szokták mondani, az idő megszépít minden emléket, ezért valószínű, hogy a mára is ugyanilyen érzelgősen fogunk visszagondolni egyszer.
Addig is jó volna látni, hogy a ma futó műsorok értelmi színvonala, igényessége, a műsorvezetők szakmai felkészültsége, vagy csak szimplán az intelligenciája és egyénisége minden esetben megüt egy minimális szintet. Egyelőre ez még a legnagyobb jóindulattal sem mondható el, ahogy az is kivetni valót hagy maga után, hogy míg korábban rengeteg színes kulturális-, gazdasági-, valamint ismeretterjesztő műsorokat, sorozatot vetítettek a közszolgálati televízió csatornáin, illetve kiváló magyar és külföldi mozikat is láthattunk rajtuk, ma már elenyésző hányadban adnak esélyt a kultúrára szomjas nézőknek arra, hogy legyen értelme bekapcsolniuk a tévét.