Gyermekeink korai életkorban gyakorolt viselkedése a fejlettség szempontjából több szinten és tekintetben is mérhető, de talán nem is gondolnánk, hogy milyen sok információt árul el róluk, hogy melyik korszakban, milyen játékokhoz, hogyan viszonyulnak. Vaszily-Hegedüs Andrea logopédus-gyógypedagógus, egyetemi oktató, a Szemfüles Egyesület elnöke ez alkalommal a különböző életkoroknak megfelelő játékokról, azoknak a gyermek fejlődésére gyakorolt hatásairól adott felvilágosítást a Füzet szülői számára.

Már a közösségbe kerülés előtt, a 0 és 3 év közötti korai életkorban különösen fontos szerepe van a játékoknak, amelyek tükrözik a gyermek értelmi fejlődésének, intellektuális tevékenységének előrehaladását is.
Amikor megfigyeljük egy gyermek spontán játéktevékenységét (mivel, hogyan, mit játszik), abból meg tudjuk állapítani, hogy a fejlettségi szintje az életkorának megfelelő, attól elmaradó, vagy esetleg azt meghaladó-e. Az első játéktípus az ún. felfedező játék, ami 8-10 hónapos kor körül jelenik meg. Ilyenkor a csöppség mindent a szájába vesz, megtapogat, ismerkedik a tárgyak színével, anyagával és hangjával, gyűjti az ingereket, amelyek bekerülnek a megismerési rendszerébe, és amelyeket a későbbiekben majd alkalmazni fog. Ezután, 1 éves kor körül jelenik meg a funkciójáték, amikor a tárgyakat a gyermek funkciójuknak megfelelően használja, tehát például, az autót tologatja, vagy a csörgőt rázza.

Mit árul el, ha nem pont ezekben a hónapokban figyeljük meg ezeket a mozdulatokat a gyermeknél?

Ha például egy 2,5 évesnél látjuk, hogy csak ezeket játssza, rögtön tudunk következtetni arra, hogy a játékfejlődésben már elmaradás van, vagy nem megfelelően fejlődik. A szülő azzal tud segíteni ebben a folyamatban, hogy olyan játékokkal veszi körül a gyereket, ami az életkorának megfelelő, az adott életkori szint játékához kell. Folytatva a játéktípusokat, 18 hónapos kor körül kezdődik a szimbólumjáték, a „mintha” játék, amikor a gyermek elkezdi utánozni a felnőtt tevékenységeket; azt játssza például, hogy megeteti, és babakocsiban tologatja a babáját, mos, vasal, egyszóval a házi munkákat utánozza. Kezd kialakulni a szimbólum, ami azért is nagyon fontos, mert ez a beszédfejlődés alapja, hiszen a szó is egy szimbólum. A tevékenység hasonló az óvodáskorra jellemző szerepjátékhoz.

A fiúknál milyen játékokat említhetünk ugyanennél a szintnél?

Itt szoktunk beleütközni abba a problémába, hogy a szülő a fiúgyermeknek ritkábban vesz ilyen játékokat, nekik automatikusan szerszámokat, munkaeszközöket szereznek be. Ugyanakkor mindkét nemű gyermek az anyukájával van otthon, és többnyire az ő tevékenysége a minta. Azt fogják elsőként utánozni, amit ő csinál. Nagyon kevés olyan gyerek van, aki az apukája mellett fúr-farag. Tehát a fiúknak ugyanúgy oda kellene adni ezeket a játékokat, de nem muszáj babát, hanem mondjuk egy kutyust vagy macit. Sőt, hogy a szimbólumképzés elinduljon, nyugodtan lehet kistányérokat meg kispoharakat venni, és persze, attól még lehetnek mellettük műanyag fúrók, kalapácsok, stb. De az sem baj, ha babázik, a megfelelő életkorban a fiú el fogja hagyni ezeket a tárgyakat. Nálunk,az egyesületben, a vizsgálóhelyiségben van játékkonyha, babaágy, vannak takarítóeszközök, kimondottan azért, hogy lássuk, érdekli-e a gyermeket, játszik-e ilyet. Aki szimbólumjátékot játszik, egyből a babakonyha felé veszi az irányt. Készít anyának és nekünk is egy „kávét”, szorgosan főzőcskézik.

1,5 éves kor körül a szimbólumjátékon kívül más foglalatosság is jellemző?
Szintén 18 hónapos korban jelenik meg a konstruáló játék, az építőjátékokkal történő foglalkozás. Először csak a kockák egymásra helyezése jellemző. A gyerekek először mindig függőlegesen építkeznek, csak utána jön a vízszintes és az alakzat forma. Ilyenkor nagyon jó választás a nagyméretű, egymásra helyezhető kockák, fakockák megvásárlása; a duplo típusú, egymásba nyomható játékokhoz kicsit több kézügyesség kell. A konstruáló játék megjelenése szintén az idegrendszer fejlődését mutatja.

Mi a szülő dolga azon túl, hogy megveszi ezeket a játékokat?

A játék a gyermek legelemibb tevékenysége. De, mint ahogyan minden mást, ezt is részben tanulás útján sajátítják el a gyermekek. Jó, ha a gyermeknek mintát mutatunk, leülünk, és játék közben beszélünk hozzá, elmondjuk, hogy mit csinálunk. Az új játékokat közösen fedezzük fel! Jó, ha a szülő megmutatja, a gyermek utána úgyis továbbfejleszti. Magától is rá tud jönni a gyermek a játék lényegére, mert addig próbálkozik, amíg felismeri, hogy mire való. A gyerek felfedező öröme nagyon sok mindenre jó lehet. A játékban nagyon jól fejlődik a fantázia, a kreativitás, és a beszédfejlődéshez is kapcsolódik. Hiszen miről is szól a beszéd, a kommunikáció? Van egy adó, egy vevő, és egy harmadik dolog, amiről beszélünk. A játék is az, amit mindketten élvezünk, amire mind a ketten együtt figyelünk. A közös figyelemre szükség van ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön a gyermek.

Ha már a beszédnél járunk: mi a helyes szülői magatartás, hogyan beszéljünk az egészen pici korú gyerekhez? Gügyögve vagy normálisan?

Több nyelven is kutatták, hogy mi jellemzi az anyai beszédet, és minden nyelven ugyanazokat a jellemzőket tapasztalták. Sokszor olvasható az interneten, hogy ne beszéljünk „babásan” a gyerekkel, meg, hogy ne „pöszéskedjünk” vele. Ez részben igaz. De bizonyos jellemzőket be kell tartani, hogy tudjuk segíteni őket a beszéd kialakulásában: használjunk rövid mondatokat, egyszerű szavakat, és sokat ismételjünk! A hanglejtés sokkal nagyobb hangsúlyt kapjon ilyenkor, mint a normál beszédben. A hangfekvés magasabb, a tempó jóval lassabb, és nagyon sok indulatszó és hangutánzó szó szerepeljen benne. Olvasható bizonyos fórumokon, hogy ne használjunk dajkanyelvi szavakat, mint például a tütü, bibi, stb. De, használjuk! Méghozzá azért, mert a leegyszerűsített hangkapcsolatokat a gyermeknek nagyon könnyű kimondania, hamar beépül a szókincsébe. Amikor azt mondjuk neki, hogy elesett és sebes lett a lába, az nem hangzik neki olyan bensőségesen, sem megjegyezhetően, mint a bibit. Ugyanez a helyzet a „tütü” szócskával is, ami nagyon hamar beépül, de egy idő után átveszi a helyét az autó. Ezek a szavak a beszéd indulását segítik elő, később eltűnnek a szókincsből.

Milyen játékokat adjunk a kicsi kezébe 2 éves kortól?

2 éves kortól elkezd kombinálódni a szimbólum és konstruktív játék, úgy is mondhatjuk, hogy elkezdenek együttesen egy magasabb szintre emelkedni. Például, amikor a gyermek kockákból garázst csinál, az konstruáló játék, de amikor utánozza az autókat, vagy eljátssza, hogy kiszáll belőle, az szimbólum. De 2 éves kortól érdemes venni már ritmushangszereket is, a csörgőket, dobokat. Ugyanekkor elkezdhetik a gyurmázást, amit lehet, hogy a rajzolással együtt már jóval korábban is csináltak anyával; most érik meg jobban a tevékenységre, ahogy a nagyméretű gyöngyök fűzésére is, ami egy motoros tevékenység. 2 éves kor körül nyugodtan lehet már orvosos játékuk, fiúknak mindenféle fúrók, szerszámok, babakonyha, lapát, a söprű, és hasonló típusú tárgyak. Ugyanakkor kaphat a gyermek egyszerűbb, 2-3 darabból álló kirakókat. Ha kinti játékokat említünk, a homokozó szettek, a lapát, kismotor, futóbicikli, hinta, és egyéb kinti játékok is a listán szerepelnek.

A spontán játékokon kívül milyen fejlesztő játékokat lehetne ajánlani, amiket jó a gyermekek közelében tudni?

Lehet kimondottan a logikai képességet fejlesztő játékokban is gondolkozni, azok közül is az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbb a Montessori torony. Az elején inkább csak rágja és nézegeti a gyermek a karikákat, majd ráhelyezi a karóra, végül egy idő után rájön, hogy a nagyság is számít. Ugyanígy vannak ezek az egymásba helyezhető poharak és hordók, ahol szintén különböző nagyságú tárgyak vannak, amiket szét kell szedni. Ezek a kézügyességet fejlesztik, amikor ellentétes irányú mozgást kell végezni. 1-1,5 éves korban a különböző alakzatok felismerése következik, ezeket a megfelelő helyre kell beletenni. Az elején „próba szerencse” alapon nyomkodják, de 2 éves kortól már megnézi a formát, és megpróbálja oda beletenni, ahova való. Itt a szülő jól meg tudja figyelni, hol tart a gyermek a logikai fejlettségben.

Nagy kérdés lehet még a könyv, hogy mikortól és hogyan adjuk a pici kezébe, illetve a szülő hogyan meséljen?

Már pár hónapos kortól is lehet olyan babakönyveket adni a gyermek kezébe, amit a szájába tud venni és rághatja, amiket 10-12 hónapos kortól már elkezd nézegetni, lapozgatni. A legegyszerűbb meséket 1,5 éves kortól lehet mesélni a gyerekeknek. Fel szokott merülni a kérdés, hogy fejből vagy olvasva jobb-e a gyereknek a mesehallgatás. Mindkettőnek más a funkciója, ezért attól függően alkalmazzuk őket, mi a célunk velük. Este, lefekvés előtt, amikor lezárjuk a napot és befekszünk a gyerek mellé, inkább fejből mondjunk meséket, akár olyat is, amelyik a gyerekkel történt meg, behelyettesítve egy másik gyerek vagy állat nevével. Amikor arra szeretnénk nevelni a gyereket, hogy nézze, szeresse meg azokat a könyveket, amelyekben történetek vannak, az általában napközben történjen.

Az mennyire normális dolog, hogy a gyerekek összefirkálják az egész házat, mert mindent le akarnak rajzolni?

Ez nagyon jellemző. Ilyenkor a gyerek örül az alkotásnak, büszke rá. Viszont ez esetben a nevelés segít a szabályok kialakításában, hiszen nem lehet mindig mindenhova firkálni. Amikor már asztalnál firkál, van egy időszak, amíg még kifut a papírról a rajzeszközzel – ez a papírhatár tartás. Amikor már nagyobb, és tudja, hogy nem szabadna, és titokban firkál, az már a huncutkodás része a dolognak. Feszegeti a határokat, próbálgatja, meddig lehet elmenni.

Elhangzott, hogy 1,5-2 éves kor körül jó ötlet ütős hangszereket venni a gyermeknek. A zene és a tánc mennyire játszik fontos szerepet a korai életkorban a fejlődés szempontjából?

A zene vonatkozásában két külön dologról beszélhetünk: az aktív és passzív zenebefogadásról. Az aktív zenélést mi csináljuk. Hangszerekkel, zörejkeltő tárgyakkal, énekléssel. A passzív zenebefogadás esetén hallgatjuk a zenét, éneket, ami különböző hatásokat vált ki bennünk. Ez utóbbi kapcsán jelezném, hogy egész napos zenehallgatás nem ajánlott. A beszédfejlődés szempontjából a háttérzajokra nagyon kell figyelni. Elalvás előtt egy lassú, lenyugtató zene jótékony hatással bír. Napközben, a játékidőben lehet gyerekzenéket hallgatni, de 5-6 szám után kapcsoljuk ki. Ha viszont látjuk, hogy a gyermek elmélyülten játszik, akkor semmi háttérzajt ne rakjunk be, mert az elvonja a figyelmét. Nagyon sok koncentrációzavaros gyerek van, ami nem csoda, hiszen annyi inger éri a gyerekeket, hogy nem tudnak kellő mértékben elmélyülni semmiben. Nagyon sok családban az a szokás, hogy egész nap megy a tv. A mai modern, amerikai konyhás lakásokban egy légtérben van az anyuka meg a gyerek. Ez nagyon jó, mert míg anya főz és mosogat, a gyerek látja őt és közel érzi magához, illetve lehetőség van a folyamatos kommunikációra közöttük. Az viszont kevésbé előnyös, ha a kicsi ott játszik egész nap a tv előtt, és folyamatosan elterelődik a figyelme. Amint meghallja a kedvenc meséjének vagy reklámjának a zenéjét, már fut a tv elé. Ezzel az elmélyült játékból folyamatosan kiszakítjuk. Arról nem is beszélve, hogy később, az iskolában majd elvárják, hogy 45 percig ülje végig az órát, miközben a tv arra szocializálja, szoktatja, hogy 20 percenként reklám van – tehát csak addig kell figyelnie.

A ritmikus mozgás, a tánc kisebb veszélyeket rejt magában, gondolom.

A ritmus nagyon fontos a beszédfejlődés és a zenei fejlődés szempontjából is. A korai életkorban a mondókák, gyerekdalok nagyon hasznosak mozgással összekötve, amelyeknek a mindennapokban benne kellene lenniük. Gondoljunk arra, amikor ölünkbe vesszük a gyereket, és mondókát hall, miközben egyensúly ingereket kap. Sok mai fiatal anyuka úgy nőtt fel, hogy ezeket a mondókákat, dalokat nem ismeri; erre jelenthet egyfajta megoldást a zenebölcsi, ahol közösen, irányítás mellett megtanulják majd ezeket. Sokszor az édesanyák megveszik a mondókás könyveket, abból próbálják felolvasni a verseket; pedig a mondókáknak úgy lenne nagyon jó hatásuk, ha mindennapi élethelyzetekben tudnák alkalmazni őket az anyukák, például öltöztetés, fürdetés közben, nemcsak a könyvekből olvasva. A legrosszabb, ha bekapcsolja a youtube-on a zenés mondókákat, énekeket. Az élő hang, élő zene és a mozgás lenne a lényeg, hogy ölükbe vegyék, térdükön lovagoltassák a gyereket, ezekkel is fejlesztve az idegrendszert. De ha leülök a gép elé, és „nézem” a mondókát, mindez elveszik.

Nagyon gyakori jelenség, hogy a szülők az okostelefonjukon nézetik a meséket a gyerekkel, úgy, hogy azt a kezébe is adják. Mi a véleménye erről a problémáról?

Sajnos igen, nagyon sok esetben látjuk ezt, hiszen ez a szülők számára kényelmes megoldás. A gyermek ilyenkor egy helyben ül, és nézi a színes, hangos, mozgó képeket. Pedig ahhoz, hogy a gyerek idegrendszere fejlődjön, igenis mozognia kellene, rengeteget, mert a mozgáson keresztül fejlődik, érik az idegrendszer, és úgy szerez tapasztalatokat. Ha otthon nem megy a tv, és nincs számítógép, tablet, akkor a gyerek mozog: fut, szaladgál, leül, fölkel, játszik. Ez így normális. Ha viszont a szülő a kezébe ad egy tabletet vagy okostelefont, akkor leül, és nem fog mozogni, egy helyben marad. Egyfajta nyugalmat mutat, és azt gondolják a szülők, hogy ezzel kialakítják nála a hosszan tartó figyelmet. Ám nem ez történik, mert a gyerek nem mozog, nem kapja meg azokat az ingereket, amiket a mozgás által kell megtanulnia, megkapnia. Nem fejlődik a fantázia, mert kész képeket kap, amik nagyon szép színesek, változatosak, de túl sokszor és gyorsan változnak a képek a mesében. Ezek mind hátráltatják az idegrendszer fejlődését. Emiatt nem alakul ki a fantázia és a kreativitás sem. Ezek után pedig elvárjuk a gyerekektől az iskolában, ahol csak verbális ingereket kapnak, hogy érdekelje őket a sok hallott, nyelvi inger, amikor a különböző technikai eszközök vizuális ingerekre szoktatják őket. Nagyon érdekes ez, mert így, ebben szocializálódik a gyerek. Nyilván nem lehet teljesen megvonni ezeket az eszközöket tőle, és nem is kell, de csak lassan és határozottan szabad adagolni. Fontos, hogy mindig a szülő kezében legyen az irányítás, aki megmondja, hogy mikor és mennyit játszhat a gyermek. A tévé esetében is a szülő kezében legyen a távirányító, ne a gyerek váltogasson a csatornák között. Egy közös program legyen a tévénézés, amikor közösen, együtt megnézünk egy mesét a gyermekkel; ez azért fontos, hogyha nem ért valamit a gyerek, tudjon kérdezni. Amikor vége a mesének, kapcsoljuk le a készüléket, és menjünk egyet, például, kirakózni.

Olvasnál még több, hasonló témában írt cikket? Elsők között küldjük ki Neked friss írásainkat e-mailen, ha feliratkozol. Nyugi, nem fogunk bombázni kéretlen levélszeméttel, pluszban nem maradsz le semmiről, ami a Füzetbe készül. Adatvédelmi szabályzat