Az indulás
Mielőttünk kiköltöztünk a párommal, semmi közünk nem volt Norvégiához, egy magyar-német ismerősünk – aki kint szokott horgásztatni – mondta, hogy lenne lehetőségünk Norvégiában munkát szerezni. Ő tanácsolta, hogy jelentkezzünk egy üzembe, konkrét helyet is javasolt. 2015. május végén mentünk ki egy felvételi elbeszélgetésre, elsőre felvettek mindkettőnket. Az akkori munkaadóink tudtak norvégül, svédül, angolul és németül is, mi utóbbi két nyelven kommunikáltunk velük.
Személyes szomorú tapasztalatom a témával kapcsolatban, az a segítőkészség teljes hiánya az államigazgatás részéről. Mielőtt kimentünk volna, nyilván rengeteg kérdésem volt, idegesített a bizonytalanság, nem tudtam, hogy mi hogyan működik – az internet sem mindenre ad választ. A magyar-norvég, illetve a norvég-magyar nagykövetséggel is felvettem a kapcsolatot, olyan alapvető kérdéseket írtam össze 11 pontban, amikre nagyon vártam volna válaszokat. Egyik sem reagált, és ez nagy csalódás volt a számunkra. A társadalombiztosítással, egészségüggyel, adózással, és egyéb fontos szabályokkal kapcsolatban fordultam volna hozzájuk segítségért. Azt tudtam, hogy nem lehet például krumplit kivinni, alkoholból és cigarettából is meg van határozva egy megengedhető mennyiség. Azt is hallottuk, hogy a rendőrségen kell regisztráltatni magunkat, ahol kapunk egy ideiglenes tartózkodási engedélyt. Akkor már zsebünkben volt a munkaszerződés a leendő munkáltatóval és szállásadóval. Más hivatalos ügyintézésre nem is volt szükség. Szerencsére nincsen tapasztalatunk az egészségügyet illetően, annyit azért tudtunk, láttuk, hogy hol van az ügyelet, illetve az orvosi rendelő.
A kezdetek Norvégiában
Az Északi-sark közelében fekszik az a kisváros, ahova kerültünk. Itt a legfőbb jövedelemforrás a halászatból származik, a lakosság jelentős része azzal foglalkozik. Mi a párommal egy ráküzemben kezdtünk, ahol királyrákokat kellett feldolgoznunk. Nem túlzás azt állítani, hogy ezzel elkezdődött életünk nagy kalandja. Nagy hidegben, sötétben, szélsőséges körülmények között kellett nagyon sokat dolgozni, de nem bántam meg. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mit bír, és büszke is magára, hogy „igen, megcsináltam”. Minden tekintetben jól jártunk. Nem csak az anyagiak miatt mondom ezt, bár nyilván nem volt mellékes az sem. Betanított munkásként forintba átszámolva közel 500 ezer forintot kerestünk fejenként, de az átlagkereset ott 40 ezer korona, ami nagyjából 1,2 millió forint.
Egy átlagos napunk
Minden nap korán keltünk, egy óra volt az út a munkahelyig, ahol általában 6-7 órát töltöttünk. De olyan is előfordult, hogy 12 ledolgozott munkaóra után hazamentünk, lefürödtünk és ettünk, majd mentünk is vissza. Gyakori volt a 16 órás munkaidő, de előfordult, hogy zsinórban 18 órát dolgoztunk. Az elején sok kávét ittunk, de a hideg egyébként nagyon ki tud józanítani. Amikor élőrákot kellett feldolgozni, éjszakára kellett menni, ami gyakorlatilag 2-3 órát vett igénybe. Fizikailag nagyon megterhelő volt az egész. Az elején még 10 kg-os dobozokba készítettük elő az árut, a végén már 15 kg-os dobozokat kellett emelgetni. Máig nem értem, hogy nem lett ennek egészségügyi szempontból negatív következménye. Ráadásul én nagyon fázós vagyok, és ugye Norvégiában – éjszaka, az Északi-sark közelében főleg – nagyon hideg van. Átlag mínusz 16 fokról beszélünk, ami teljesen más, mint ahogy itthon érezzük. Ott száraz, szeles az idő. Sokszor olyan hóviharok vannak, hogy teljesen megbénul minden. Napközben nyáron sincs meleg, a legmelegebb, amit mi megéltünk, az 17 Celsius fok volt. Akkor a nagyobb városokban már pólóban és rövidnadrágban nyomták, én még kabátot viseltem.
Csodás helyen lakni
Több helyen is laktunk, ezek közül a legtöbb apartman volt, de végül egy csodálatos helyen, nagyon kedvező áron találtunk egy egész házat 4500 koronáért, azaz mintegy 130 ezer forintért havonta. A lakóhelyünk több mint 1 órára volt ez a legközelebbi várostól, rajtunk kívül mindösszesen talán 3 család lakott a környéken. Kint voltunk egészen a tengerpart közvetlen közelében, 50 méterre a víztől. Egész rénszarvascsordákat láttunk elvonulni, magunkhoz édesgettünk sarki nyulakat, de volt sirály is. Leírhatatlan érzés a természet, az állatvilág ilyen szintű közelsége. Mindegyik állatot elneveztük. Nem egyszer arra ébredtünk, hogy a szarvasok ott feküdtek le az ablak előtt, és néha este is visszajöttek.
Másik város, másik munka
A kisváros, aminek a közelében utoljára dolgoztunk, alig 2 ezer lelkes település, de tulajdonképpen minden megtalálható a szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz. Mozi, éttermek, kávézók, ám minden szolgáltatás nagyon drága. (Az éttermekben az étel átlagban 15 ezer forintba kerül egy főre, de ebben nincs benne az italfogyasztás. Az alkohol vagy cigaretta még borsosabb, 1 doboz cigi 9 ezer forintnak felel meg.)
Most egy panzióban dolgozunk, ahol szobaasszonyi teendőket látunk el. Ez a munka már egy másik kisvárosban van, amit a magyar-norvég Facebook csoportban találtam. Itt is egyből felvételt nyertünk. A környéken fő tevékenység a halászat, ugyanakkor mellette élénk az idegenforgalom is. Mindenki azért jön, hogy elmenjen az Északi-fokra. Külföldiek érkeznek legtöbben, azon belül is olaszok, németek, finnek. Az északi fény is gyönyörű, de akkor nagyon hideg van odakint, amikor azt látni lehet.
A norvégok
A norvégok rendkívül kedvesek – kivéve az első munkaadó családot, akiknél dolgoztunk. Ők inkább a másik végletbe tartoztak. Persze, ott is akadnak zárkózottabbak, akikhez nehéz közel kerülni, de a többség nagyon kedves és közvetlen. Ugyanez jellemző az üzletekben a kiszolgálásra, a hivatalokban az ügyintézőkre, tehát általában mindenhol nagyon segítőkészek. Szimpatikus volt, hogy náluk a család az első, nagyon összetartóak. Megfigyeltem, hogy nagyon számíthatnak egymásra mindenben. A közlekedési kultúrájuk is visszaadja mentalitásukat: nem vezetnek őrült módjára, szép nyugodtan élnek, örülnek egymásnak. Általában mindenkinek több háza és nyaraló-szerűsége is van, ahol alkalmanként összegyűlik az egész család.
Norvégiában őslakos népek is élnek, őket lappföldinek is szokták nevezni. Ezt a kifejezést ők nem szeretik, inkább samiknak (ejtsd: számik) hívják magukat. Sokan közülük bevásárló központokban és egyéb hasonló helyeken dolgoznak, de vannak olyanok is akik megtartották hagyományaik közül azt az életformát, hogy rénszarvas csordát tartanak fenn. Amit én tapasztaltam: a samik szeretik az egyszerű életét. Nagyon közvetlenek és kedvesek, szerettük őket, mert céltudatos és kedves, segítőkész emberek.
Amit én még leszűrtem eddigi kint létünk alatt, hogy az Északi-sarkhoz közel eső városokban nem annyira lényeges az iskolai végzettség. Nagyon sok fiatal dolgozik már tizenéves korától. Az elv inkább az, hogy a jég hátán is megéljenek. Lehet, hogy a fővárosban, Oslóban más a helyzet, de itt szerintem ez a szemlélet. Nagyon szorgos egy nép, és úgy vettem észre, hogy a nők még többet dolgoznak, talpraesettebbek, mint a férfiak.
Miért szeretem Norvégiát?
Lehet, hogy meg kell dolgozni a pénzedért, de legalább tudod, hogy miért csinálod. Szeretem az ott élő embereket, mert nagyon kedvesek. A mostani főnökeink annyira közvetlenek, hogy reggelente együtt kávézunk. Nagyon érdeklődők és nyitottak. Nyugodtak, szépen megcsinálják, amit kell, nagyon odateszik magukat, amikor szükség van rá. A közbiztonság nagyon jó, rendőrt alig látni, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Plusz jó pont: egyáltalán nem fontos, milyen ruhában vagy. Sose azt nézik, nem érdekli őket az sem, hogy honnan jöttél, hanem ott arra kíváncsiak, hogy milyen ember vagy, milyen a jellemed. Úgy fogadnak el, amilyen vagy.
Üdv., Jázmin
Kép: freepik.com