A 12. Frankofón Filmnapokon ültünk be a Nyughatatlanok (Les Intranquilles) című belga drámára. Joaquim Lafosse 2021-es filmje egy bipoláris festő küzdelmeit bemutató szerelmes történet, amiben a családi kötelékek erejét helyezi fókuszba.
A Cannes-ban bemutatott drámában egy közel sem hétköznapi család életébe kapunk bepillantást. Mindaz, amit az elején látunk, a tökéletességre hajaz: apa és anya igazán szeretik egymást, a kisfiúknak igazán szerencséje van, hogy a legvagányabb, legjobb fej szülőkkel büszkélkedhet. A film első harmadát a természetesség, a feltétel nélküli szeretet, idealisztikus állapotok lengik körül, amibe belefér egy kis keretfeszegetés is. Ennek egyik okaként a művészlétet neveztem meg magamban – a férfi festőművész, a nő pedig bútorrestaurálással foglakozik -, hiszen az alkotók mindent szabadabban tudnak megélni. A család gyönyörű környezetben, Isten tenyerén, saját kis Paradicsomában él, ahol mindenki azt csinálja, amit szeret. Lévén, hogy az apuka az átlagosnál bevállalósabb, a film koncepcióját illetően az első tíz perc után azt tippeltem, hogy az úgynevezett normális társadalmi elvárások kontra azon kívüli életforma témaköre lesz körbejárva, de tévedtem. Sokkal konkrétabb és összetettebb problémáról mesélt nekünk a Leïla Bekhti és Damien Bonnard tolmácsolásában a film.
A két főszereplő elképesztő hitelességgel alakítja a párt, akik között hiába tökéletes az összhang, van valami, ami kikezdi, próbára teszi szerelmüket, szeretetüket. Nem egy semmiből felbukkanó harmadik, és még csak nem is tűnik első pillantásra veszélyesnek. A néző eleinte nem is tudja, hogy amit lát, az mennyire képes rombolni. A nyughatatlanság oka egy betegség, amit az életben is nehéz beazonosítani összetettsége okán.
Damien bipoláris. Fáradhatatlan, őrült energiái vannak, amelyeket jól hasznosít alkotói munkájában – egy ideig. A pokoli tempó, az alvászavarral járó furcsa működés mindenre kihat. A rendező pedig ügyesen tálal, kiválóan időzít. Már bőven túl vagyunk a film közepén, amikor kimondásra kerül a láthatatlan ellenség neve, amely világszerte okoz komoly problémákat okoz.
De mi is a bipoláris zavar? Helen M. Farrell TED Talk előadásából kiszűrve a lényeget: A „bipoláris” szó jelentése: „két véglet”. Az élet két különböző valósága az áradó jókedv és a depresszió között ingadozik. A bipoláris zavarnak több típusa ismert. A szélsőséges magasságok és mélységek megélése az első, de létezik olyan változata, amikor a hosszú depresszív időszakok közé ékelődik be egy rövidebb, kevésbé szélsőséges jókedv. Az egészséges, kiegyensúlyozott élet a bipolárisok számára elérhetetlennek tűnő állapot. A súlyosabb eseteknél a legyőzhetetlenség érzet mellé egy rendkívüli energikusság, eufória is társul. Ilyenkor a felgyorsult gondolatok és örökös tenni akarás álmatlanságot idézhet elő, az egyik legnagyobb veszélyt pedig a reális kockázatokat fel nem ismerés jelenti. Depresszív fázisban csökkenő érdeklődés, rosszkedv, és negatív gondolatok uralkodnak az egyénen.
Minden tíz emberből 2-3 szenved a bipoláris zavartól, ami életüket, döntéseiket, kapcsolataikat közvetett módon befolyásolja. A nem megfelelő módon működő agyi tevékenység a beteg anyagi és személyes biztonságát is kockáztatja. Nem ritkán tévképzetek, üldözési mánia, hallucinációk tehetik még nyomasztóbbá mindennapjaikat. A betegséget diagnosztizálni nem könnyű. Viszont van rá gyógymód. A lítium segít féken tartani a szélsőséges megnyilvánulásokat, stabilizálja a hangulatot.
Ezt kellene szedni Demiennek is, aki talán attól tartva, hogy sérül vagy csökken a kreativitása és az érzelmek intenzív megélése, trükközik, kihagyja a tablettaszedést. A film második harmadában láthatjuk ennek következményét, és azt is, milyen borzasztóan fontos szerepe van a család hozzáállásának, ha a házastárs, az egyén, valakinek a gyereke bipoláris. A kérdés az, hogy az elfogadó, támogató, megértő viszonyulás meddig tartható fenn sérülésmentesen? Milyen rombolásra képes egy nem kezelt mentális betegség; milyen hatással van a legszilárdabbnak tűnő érzelmi kötelékekre; hogyan éli meg a gyerek, a szülő, a szűkebb és tágabb környezet, amikor a szellemet kiengedik a palackból?
Joaquim Lafosse tökéletes érzékkel nyúlt a témához, finoman átadva az emberi lélek és az emberi kapcsolatok törékenységét. A sztori természetességgel van tálalva, a színészek játékába pedig nem lehet belekötni. Külön értékeltem, hogy a végén a rendező nyitva hagyta a folytatást. Egy ilyen történetnek nem is állt volna jól a happy end, ahogy a másik véglet sem. Hiszen a valóság sokkal bonyolultabb, és ez a történet nagyon is valóságos volt, amiből nyugodtan leszűrhetjük: nincs választásunk, ha valakit igazán szeretünk.
Az idén is remek filmekkel érkező, tegnap véget ért Frankofón Filmnapokon több filmet is megnéztünk, amiket a későbbiekben ajánlunk.