„Mondok én neked valamit az érzelmekről, barátocskám: olyanja már nincsen senkinek! Csak bőröndje van!”
Philip Roth nem hagyja hidegen az embert. A 20. század kiemelkedő szerzőjéről a New York Times úgy fogalmazott búcsúztatójában: “felfedezte a vágyat, a zsidó életet és Amerikát”.
Az első könyv, amit olvastam tőle, A szellem árnyékában volt. Talán túl fiatalon vettem a kezembe, mégis jól megjegyeztem a nevét. „Ennek az írónak utána kell néznem”- gondoltam.
A 2018-ban elhunyt Philip Roth jellegzetesen amerikai, zsidó író volt, megosztó fajta, aki az irodalmi Nobel-díjat nem, de a Pulitzert megkapta az Amerikai pasztorálért 1997-ben.
Szerencsések voltak azok a hallgatók, akik tőle tanulhattak kreatív-, illetve összehasonlító irodalmat az amerikai egyetemeken, amelyeken oktatott.
Amikor tavaly beharangozták a róla készülő két életrajzi könyvet, már komoly kiadói botrányoktól volt tele a sajtó. Kevésbé szimpatikus magánéleti titkok kiszivárgásáról és megkérdőjelezhető jellemességről szóltak a hírek, amikkel talán tudatosan nem foglalkoztam. Helyette a 21. Század Kiadónál megjelent Engedd el című, 1962-ben írt kétkötetes regényével gazdagodtam idén ősszel. Ez a szerzemény már csak azért is értékes, mert most jelent meg először magyarul, és mert az első nagyregénye.
Roth az élet örök dilemmáit fiatalon éppúgy vette elő, mint későbbi műveiben: kibeszél, véleményt mond, de nem direkt módon; nem ment fel, de nem is ítélkezik.
Az Engedd el történetét abban a tudatban kezdtem el olvasni, hogy Roth mindösszesen 27 éves volt, amikor írta. Hogy mennyire érett gondolatokat átadó, „szavakba koncentrált élet” van benne, arra viszonylag hamar rácsodálkoztam. Hogy szellemi koravén vagy zseni volt a kultszerző, nem tudom, de tehetsége a cselekményes elbeszélésben egyértelmű: lendületes és lehengerlő.
Fülszöveg:
Gabe Wallach leszerel a katonaságtól, s anyja halálakor a régi szálak elszakításával és újak szövésével kezdi életét. Apja bánatára New Yorkból a távoli Chicagóba költözik tanítani, ám legfőbb foglalatossága inkább az emberi karakterek és viszonyok föltérképezése. A kollégák, barátok, barátnők és a hozzájuk kapcsolódó figurák változatos gyűjteményének lefestésében, a hol hétköznapi, hol kalandos, hol tragikus, hol pedig komikus események forgatagában Gabe tulajdonképp mégis önmagát próbálja megtalálni, és elhelyezni az 1950-es évek második felének Amerikájában. Derék ifjú polgár-e vagy elkényeztetett úrifiú, önzetlen vagy balek, józan vagy gyáva, önfeláldozó vagy lúzer?
A fiatal főiskolai tanár belső vívódásai nagyon valóságosak és ismerősek. Útkeresése során vallási-, egzisztenciális- érzelmi jellegű kérdésekbe, döntési helyzetekbe botlik. Roth élet értelme-kutatása, hiába tudom, hogy huszonévesen írta, most is megfog; 60 évvel a megjelenés után.
A kiadó Philiph Roth életmű-sorozatában megjelent kötetek időtálló művek. Amit olvasok tőle, az mindig komoly és mélyre nyúl, de egyáltalán nem boncolgat, így nem is sebez meg. A kusza elemzés nem az ő asztala, inkább zsigeri intelligenciával mesél olyan súlyos témákról, mint az identitáskeresés, komplexusok, vágyakozás, betegség, zsidóság, közösséghez tartozás, társadalmi dilemmák, párkapcsolati kérdések. Az önreflexiót jól kiegészítendő, érezhetően jelen van az irónia
„Miközben beszélt, én úgy láttam kevéske felnőtt évemet, mint melléfogások, őszintétlenségek és pózok sorozatát; vagy így van, vagy megbocsáthatatlanul ártatlan vagyok.”
Forrás/könyvrendelés: 21. Század KIadó