Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
Szenvedélye a fotózás volt - Robert Capa, a Magnum előtt és után - aFüzet

Szenvedélye a fotózás volt – Robert Capa, a Magnum előtt és után

„Nem kell beállítanod a gépet, sem az embereket. A képek adva vannak, csak lencsevégre kell kapni őket.”

Robert Capa Friedmann Ernő Endreként látta meg a napvilágot 1913. október 22-én Pesten, egy középosztálybeli zsidó család középső gyermekeként. Sokan nem is tudják, hogy egyik kezén hat ujjal született, amit később műtéti úton korrigáltak. Szülei miatt roppant szerencsésnek vallotta magát, a divatszalon tulajdonos házaspár minden anyagi és szellemi tőkét megadott gyermekeiknek. Anyjának köszönhetően nagy önbizalomra tett szert, apja pedig azt tanította neki, hogy találékonysággal és kellő fellépéssel bárhol meg tudja állni a helyét.

Az elemi iskolában korántsem volt jó tanuló, inkább közepesen teljesített, de volt, hogy meg is bukott. Jópofa, melegszívű, sármos, személyiségű fiatal volt, aki a sportokban inkább otthon találta magát, mint az iskolában. A húszas évek végén, még kamasz korában ismerkedett meg egyik barátja révén a fotózással, de ekkor még nem kezdett el vele foglalkozni, annál inkább a politikával. Baloldali nézetei miatt egyszer be is vitték, megverték. Csak úgy menekülhetett a további megpróbáltatások elől, ha elhagyja az országot.

1931-ben Berlinbe ment, egy évig járt a Német Politikai Főiskolára, majd munka után kellett néznie. Elhatározta, fotós lesz. Kepes Györgytől kapta első gépét, és a Német Fotószolgálatnál kapott lehetőséget, mint sötétkamra-asszisztens. A fotóügynökségnél hamar megkapta az első feladatát, ami olyan kiválóra sikerült, hogy őt küldték ki 1932-ben Lev Trockij koppenhágai előadására egy kis Leicával.

Hitler hatalomra kerülése után volt félnivalója, egy rövid ideig tartó bécsi, majd budapesti tartózkodása után Párizsban kötött ki. Itt ismerkedett meg André Kertésszel és Gerta Pohoryllével, a szintén fotográfus német nővel, aki később a kedvese lett. Vele találták ki a Robert Capa nevet, ami üzleti szempontból is nagyon jó ötletnek bizonyult. Egyesek szerint a nő „találta ki” Capát, neki köszönheti imázsát.
A spanyol polgárháború eseményeit együtt mentek megörökíteni, itt találkozott Capa Ernest Hammingway-jel, akivel szoros kapcsolatuk lett, apja helyett apjává fogadta.
A fotózás egyre veszélyesebbé, ugyanakkor érdekesebbé vált az életében, „…megértette, hogy a háború nem kaland és lényegét nem a csatatéren kell keresni, hanem inkább a résztvevők arcán.” Háborús felvételei a világ legnagyobb lapjainak címlapjára kerültek, szakmailag sikert sikerre halmozott. Magánéletében azonban ekkor következett be a tragédia, elveszítette szerelmét, Gerdát. Capa saját bevallása szerint ő volt az egyetlen nő, akit feleségül vett volna.

A tragédiát nagyon nehezen heverte ki, eleinte alkoholba menekült, később mindig próbálta távol tartani magától a nőket érzelmileg.
New Yorka ment, a Life magazinhoz szerződött, majd onnan a világ minden tájára. A második világháború kitörése után nem volt biztonságos Európában maradnia, Amerikába, majd onnan Mexikóba ment. Állampolgárságának megszerzése miatt elvett egy bizonyos Toni Sorell nevű nőt, de soha nem éltek együtt.

Nem bírta sokáig terep és kihívás nélkül Capa, 1941-ben visszatért Európába, hogy első kézből tudósítson a II. világháború eseményeiről. A csatamezők kellős közepén dolgozott, egyik véres helyszínt követte a másik. A szörnyűségeket, a szenvedő női arcokat, a szerencsétlen katonák ijedtségét és elszántságát örökítette meg képein. Vérbeli haditudósító volt, aki nem tudott magával sokáig mit kezdeni a németek kapitulációja után.
Egy kicsit legalább a magánéletére is koncentrálhatott, megismerkedett Ingrid Bergmannal, akivel szerelmi viszonyt folytatott annak ellenére, hogy a gyönyörű színésznő férjezett volt. Kapcsolatuk nem lett hosszúéletű. Kicsit kikacsintott a filmes világba is, de nem volt ínyére, amit Hollywoodban látott, megmaradt a fényképezőgépénél. Felkérték, hogy írja meg haditudósító szemmel a háború eseményeit, ami Kissé elmosódva címmel meg is jelent. Bombasikere lett. 1947-ben létrehozta korábbi munkatársaival a Magnum Fotóügynökséget.

40 éves korára úgy érezte, szerelmi élete romokban: unja már a munkáját, a Magnum kapcsán pénzügyi problémák merültek fel, egészségi állapotával is gondok voltak, egyszóval, nem érezte a csúcson magát.

1954-ben Hanoiban vállalt haditudósítói feladatokat, ahol francia katonákat fotózott az indokínai háborúban. Ekkor érte el végzete: rálépett egy aknára. Kórházba szállítása közben meghalt. Alig múlt 40.

Robert Capa testesítette meg a modern háborús fotóriportert, aki korának egyik legkiemelkedőbb tehetsége volt. Szakmán kívül érdekes személyiségként írták le közeli ismerősei: bohém fickónak, aki nyugodt, magabiztos, kivételes egyéniség volt. Nagyvilági életet élt, habzsolta a jó dolgokat; annak ellenére, hogy jól keresett, sikeres volt, kifizetetlen számlái voltak.

Öccse, Cornell Capa örökölte a Magnum vezetését. Az 1955-ben megalapították a Robert Capa-díjat, amit minden évben kiosztanak. Összeállítottak közel ezer fotót Robert Capa 70 ezer negatívjából, amelyet Master Collection néven emlegetnek. A gyűjteményt Budapesten, Tokióban és New Yorkban lehet megtekinteni.

(Köszönet az infókért a monty.blognak, akinek terjedelmes írásából szemezgettünk)

Képek a világ egyik leghíresebb haditudósítójának gyűjteményéből:

Robert Capa könyvet is írt Kissé elmosódva címmel. Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás egy szerelmi történet, melyet átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei. Hangoskönyv formájában az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=EyPsCWWA7vk