„Olyan vagyok, mint egy mondat, amit sokszor és sokan ismételnek, a végén mégis könnyedén, üresen, nyomtalanul repül el.”
Eileithüia – A görög mitológiában Héra és Zeusz lányát hívták így, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek között, mint óvni a gyermekeket. A Prae Kiadónál megjelent Lány a város felett című regény hősnője, Eileithüia, aki nem találja a helyét a világban, ezért felépít magának egyet, ahol mindenki azt kapja, amire vágyik, vagy, amiről azt hiszi, hogy arra vágyik.
Tallér Edina könyvének legnagyobb vonzereje nem feltétlenül szépirodalmi vonatkozásban keresendő, sokkal fontosabb az a gondolattömeg, amelyet változó korunknak szentel, ami elviszi magával az olvasót. A Lány a város felett mondhatni, egy „magányregény”, de nem az a sírósabb fajta, inkább olyasmi, ami ismerős kérdéseket feszegetve visz közelebb a megértéshez.
Milyen emberek lettünk a 21. századra? Mi határozza meg a gondolkodásunkat? Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk? A könyv a sors, a hit és a megválaszolandó kérdések regénye.
Hol egy 16 éves, hol egy 40 körüli nő gondolatait kapjuk a könyv oldalain. A hősnő története klasszikus: egy kis közösségből, egy faluból költözik fel a fővárosba, hogy megcsinálja szerencséjét, megtalálja az elképzelt boldogságot, sikeres életet éljen. A negyvenes nő nagy utat jár be. Mi pedig ismerős karakterek és szituációk, elmélkedések mentén válaszolhatjuk meg magunknak a kérdést, hogy amit olvasunk, az mennyire lépte át a valóság kapuját, vagy mennyire érvényes ránk nézve?
Az eltúlzott, kitalált világban játszódó történetben mintha az emberek elfelejtettek volna élni. A kérdés minden oldalon ott van: a mai kor emberének mentális hanyatlása, hogy nem vállalja a tetteiért a felelősséget, vajon elég ahhoz, hogy a hajszolt boldogságot elérje?
RÉSZLET A KÖNYVBŐL
Az én falum a legszebb a világon, jó volt ott élni. A folyónk vize ragyogóan tiszta, ha abba teliholdkor belenézel, a legutolsó öngyilkos arcát is láthatod benne. Tizenhat évesen még nem tudtam, mennyire meg kell becsülni azt, amink van, különben minden elveszik, elmegy, elhagy. Akkor még azt hittem, jobb a városban, mint falun, mert ott szebbek az emberek, okosabbak, fiatalabbak, gazdagabbak, boldogabbak, jobbak. Tizenévesen még azt hittem, a halál gondolatával kacérkodni izgalmas, misztikus játék csupán. Ma már inkább élni szeretnék. Mindegy, nem panaszkodom. Anyám szerint el kell venni attól, aki panaszkodik, hadd tudja meg, mit veszített. Nem akarok elveszteni semmit már. Régebben mindig panaszkodtam, lehet, hogy azért tűnt el minden, anyám, a falum és most még a házvezetőnőm, Erzsi is. Ő volt a legjobb barátom, alkotó- és üzlettársam. És a világ is azért zavarodott így meg. Hálátlan voltam? Most is az lennék?
Jó lett volna falun élni, ha tudtam volna akkoriban, mi jó nekem. Mindegy, ez van. Ez lett belőle. Nehéz normálisnak maradni ebben a zűrzavarban, ami most van. De hát mindig is nehéz volt. Anyám mindig azt mondta, kislányom, mi még a jég hátán is megélünk. Remélem, igazat mondott, mert ami most van, az a jég háta, képletesen szólva. Lehet, hogy jobb lenne, ha meghalnék én is? Anya szerint az olyan nők, mint mi, nem halnak meg soha, legfeljebb elrepülnek valahova máshova. Nem tudom, akarom-e, hogy igaza legyen.
Utálom a várost, idegesít, büdös, nagy. Furák itt az emberek, köztük élek száz éve, és mégis úgy érzem, csak átutazó vagyok.
A nagyvárosokban mindenki csak átutazó, nekem pedig egy otthon kéne. Rossz helyre költöztem? Ez a hely túl nagy nekem, nem ismerem itt ki magam, csak sodornak az események, én meg hagyom, mi mást is tehetnék.
És utálom a városi kosztot is. Szar itt a hús, olyan, mintha sosem lett volna élő. Unatkozom, nincs senkim, egyedül vagyok, minden beton meg fém meg üveg, sehol a fák, a virágok, de mindegy, ennyi, állj, nem gondolom ezt tovább, veszélyes, nem akarom, hogy úrrá legyen rajtam a harag. Jó így minden. Nincs panasz. Jó ez így is. Úgyis mindjárt elmegyek.
Itt az emberek csak élnek bele a világba. Mindegy nekik minden, nézik a tévét, nézik a show–műsorokat. Esznek, isznak, tévét néznek. Azt eszik, azt isszák, azt szeretik, azt akarják, amit a tévéből kínálnak nekik. Hálás közönség. Mindent elhisznek. Meg is érdemlik, ami történt, megérdemlik, ami most van. Igen, megérdemlik!
Nekem ehhez semmi közöm. Én jót akartam, és jót is tettem. Ha én nem lennék, sokkal hamarabb összeomlott volna minden. A végén úgysem lesz itt semmi, csak beton meg fém meg üveg. Senki sem emlékszik majd, voltak-e valaha fák meg virágok? Nem tudom, és nem is érdekel, nem várom meg a végét, inkább hamarabb elmegyek.
Az emberek azt hiszik, aki a tévében van, okosabb, erősebb, szebb, gazdagabb, boldogabb, mint a többiek. És ez általában így is van.
Azért ez falun nem így volt. Ott az anyák mondták meg, mit kell tenned, hogyan kell élned, nem jöttment jósok, látók, médiumok, papok, politikusok és nem túl képzett színészek. Ha nem tudtad, mit kell tenned, anyád megmondta. Úgy éltél, ahogy ő is élt, a hagyományok szerint, csak lemásoltad az életét és kész. Megszületsz, felnősz, gyereket szülsz, felneveled, meghalsz. Minden csak ismétlés és másolat. Ha szerencséd van, olyan családba születsz, ahol az anyák megbecsülik magukat, hálásak a sorsuknak, örülnek, hogy élnek, és akkor ezt másolod le. És akkor te sem akarsz majd időnap előtt meghalni. Nem halsz meg túl korán. Nem halsz meg soha. Az anyák elrepülnek, fel az égbe, a lányok meg viszik tovább az életet, itt lenn. Igen. Így megy ez falun.
Ma már sajnos falun sem így mennek a dolgok, ott sem lehet sokkal jobb, bár ebben nem lehetek olyan biztos, hisz jó ideje nem merészkedtem haza, nem tudom pontosan, hogy mennek a dolgok. Mindenhol csak esznek, isznak, tévét néznek, de falun legalább nem akarnak meghalni annyian, mint a városban, mert falun, ha akarod, ha nem, van élet. Van föld. A répa magától nő a földben. Gondolom. Gondolom, ez így van most is, és mindig így is lesz. Remélem.
További részletek, megrendelés: Prae Kiadó
A szerzőről:
Tallér Edina (1971) író, drámaíró
Könyvei:
- A negyvenkettedik széken ülő nő (drámák, Kalligram Kiadó, 2016)
- Holnaptól minden rendben (ifjúsági regény, Tilos az Á Könyvek, 2015)
- Most akkor járunk? (ifjúsági regény, Tilos az Á Könyvek, 2014)
- Lehetek én is (regény, Kalligram Kiadó, 2013)
- A húsevő (regény, Kalligram Kiadó, 2010, 2018)