Fotó: Zsigmond Zsuzsanna

 

Bőrünk az idő haladtával egyre változik, és mind több ápolást igényel. Ez nem újdonság, ahogy azt is jól tudjuk, hogy a kozmetikusok olykor csodákat képesek művelni az arcunkkal. Kínálatukban többféle speciális kezelési formát és látásmódot találhatunk, amelyek bármennyire is különböznek egymástól, középpontjukban minden esetben a szépülés áll. Biró Mónika biokozmetikájában néztünk körül ez alkalommal, aki a természetes anyagokra és a holisztikus szemléletre esküszik. Kellemesen meg tudott lepni, aminek igazán örültem, mert fogékony vagyok az új dolgokra, főleg, ha azok tartósan boldoggá tudnak tenni.  És az eléggé jó érzéssel tölt el, amikor ha belenézek a tükörbe, visszamosolygok magamra.  Ehhez viszont néha nem árt rendbe tetetni az ember arcát sem, ami már Mónika hatásköre. 

Hány éves kortól ajánlott eljárni kozmetikushoz?

Már tinédzser kortól, főleg, ha a hormonális változások hatására megjelennek a bőrön az aknék és mitesszerek. Szerencsés, ha a tinédzser akkor kerül hozzám, amikor még az én hatáskörömbe tartozik a bőrprobléma, mert ha már mélyre beszűrődő gyulladások vannak az arcán, inkább bőrgyógyász javasolt. Ha viszont még időben érkezik, az elején kúraszerűen, kéthetente ajánlottak a kezelések, amik gyakoriságát egyre csökkentjük. Van egy ún. “tinikezelésem”, amit egy idő után már csak havonta, majd elég 2 havonta megismételni. Ennél a korosztálynál olyan gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású olajokkal dolgozom, mint például a teafaolaj, illetve természetesen mélytisztítást végzek a gőzölés után, amit egy pórusösszehúzó gyógynövényes pakolás követ.

Milyen tanácsot tudnál adni ezeknek a fiataloknak az otthoni arcápolást illetően?

Az első és legfontosabb, hogy otthon ne nyomkodja magát, mert nem tudja hogyan kell. Megvan a technikája, hogy milyen irányba és hogyan kell kinyomni a miteszert vagy pattanást, amit mi a képzés alatt megtanultunk, de ők nem. Általában felülről lefelé, nagy erővel kezdenek neki, amivel lenyomják a gyulladást a mélyebb szöveti rétegekbe, ami egy összefüggő, nagy gyulladást eredményez a későbbiekben. Az a biztos, ha szakember kezeli őket, mert különben maradandó hegeket okozhatnak maguknak. ha hozzám jönnek, én utóápolásra szoktam nekik adni kamillapasztát, amivel otthon a kezelés nyomait enyhíteni tudják a bőrön. Bőrradírt is szoktam ajánlani, arclemosót, nappali hidratálókrémet – mást a fiúknak, mást a lányoknak. Hála Istennek, elég széles a termékpaletta a natúr- és biokozmetikai szerekből annál a cégnél, ami mellett letettem a voksomat.

Ez a pattanásos, problémás időszak gondolom, huszonéves kor körül lecseng. Utána mi a következő nagy csoport a kozmetikában? – Ha ezt így lehet nézni…

Ha valakinek nem áll be a hormonháztartása, stresszes életet él, vagy kialakul egy táplálékallergiája, érzékenysége, például laktózra, az meglátszik a bőrön. Tehát az aknés időszak kitolódhat. Felnőttkorban is lehet ugyanazokat a hatóanyagokat használni (a teafaolajat, a gyulladáscsökkentő olajakat), mint egy tininél, ha az jelenti az optimális megoldást. De a 30 év környéke egy olyan vízválasztó, ahonnan már havi rendszerességgel kell foglalkoznunk magunkkal. Az anti ageing kezeléseket el lehet kezdeni, amelyek hosszú távon látványos eredményeket garantálnak.

 

Fotó: Zsigmond Zsuzsanna

 

Fel lehetne sorolni párat ezekből?

Sokféle kezelés van: például a napjainkban egyre népszerűbbnek számító elektrokozmetikai kezelések, vagy a manuális, hagyományos módszerekkel történő kezelések. Én személy szerint a gépi kezelésben kizárólag ultrahang géppel foglalkozom, amivel mélyebbre tudom bevinni a hatóanyagot a bőrbe. Az ún. hagyományos kozmetika nem idejét múlt, van létjogosultsága. Manuálisan is lehet szép eredményeket elérni. A klasszikus iskolamasszázson kívül a nyirokmasszázs is nagyon hatásos, amivel a bőrben felgyülemlett, pangó szövetnedvet (nyirkot) vezetjük el a nyirokcsomókhoz, melyek megszűrik azt. A méreganyagok, miután bekerülnek az érpályába, a véráram útján a májhoz és a veséhez kerülnek, melyek átalakítják, kiválasztják azokat. Ez a masszázstechnika ödémás, rosaceás és aknés bőrnél is használható probléma megoldó kezelésekbe beépítve. Ha az arcon van olyan heg, ami nehezebben halványul el (keloid vagy atrophiás hegek), a bőr gyógyulási folyamatát is tudja segíteni, és az immunrendszernek is jót tesz. Ugyanúgy a szem környéki ödémát is lehet vele csökkenteni, ami tulajdonképpen szintén pangó nyirok, pangó szövetnedv.Természetesen ez is kúra szerűen ajánlott leginkább, heti 4, majd 3, 2 és 1 alkalomra csökkentve a kezelések számát. Mellé téve a megfelelő hatóanyagokat.

Nem is gondoltam volna, hogy a kozmetikusok tevékenységi köre erre is kiterjed. Azt viszont tapasztaltam, hogy az elektrokozmetikai kezelések tekintetében – amik most már alapnak számítanak egy kozmetikában – megoszlanak a vélemények. Mit tudnál ezekről legfontosabb tudnivalóként kiemelni?

Abszolút jónak tartom ezeket, de nem minden esetben. Jómagam igyekszem olyan eljárásokat használni, olyan szolgáltatásokat nyújtani a vendégeknek, amiket én is szívesen fogadok, ami közben jól érzem magam, el tudok lazulni. Léteznek olyan elektrokozmetikai eljárások, amik hatékonyak és látványosak. Egy heges bőrnél, ahol besüppedő (atropiás) hegek vannak, szépen lehet azok mélységét csökkenteni, vagy például bárányhimlő után megmaradt hegek esetében a dermabrázió nyújthat segítséget. Azt gondolom, ha tényleg konkrét probléma van a bőrrel, azokat eredményesen tudja kezelni a megfelelő professzionális gép, de az, ha egy “bababőrű” vendég kér gyémántfejes bőrcsiszolást, felesleges tortúra a bőrnek. Az ultrahangos hatóanyag bejuttatást jóval szélesebb körben lehet alkalmazni. Ez esetben nincs áramérzet a bőrünkön, mivel mechanikai energiával dolgozik, hang hatására történő sodrás. Egy piezoelektromos kristály van a kezelőfejben, ami elektromos áram hatására rezgésbe jön és rezgések útján jut be a hatóanyag sejtről sejtre. Mélyebbre tudjuk vinni a hatóanyagokat a bőrben (pl. hyaluront), ahol még látványosabban tudják kifejteni jótékony hatásukat, pl. csökkentik a ráncok mélységét, ami nem utolsó szempont! Kellemes, simogató érzéssel jár maga a kezelés, hatékony, mégis kíméletes a bőrhöz. A hidratálásról, táplálásról szól. Bizonyos lifting hatás megfelelő hatóanyagokkal és arcmasszázzsal is elérhető. A kozmetikában, úgy ahogy az életben is az egyszerű de nagyszerű dolgokat szeretem.

Ha van egy negyven pluszos nő, aki mondjuk szeretne 5-10 évet fiatalodni, amit a feléje áramló elektrokozmetikai reklámokkal szinte meg is ígérnek neki, viszont ő jobban szereti a természeteset, mit tanácsolnál neki?

Először is megkérdezném tőle, hogy mennyi ideje van rá. Azonnal, instant módon szeretné a változást, vagy egy egészségesebb életmódot is választana mellé? Mert ha megfelelően táplálkozik, elkezd rendszeresen sportolni, elegendő vizet iszik, és mellette eljár kozmetikushoz, hogy a bőrét kívülről is megtámogassa a bőrtípusának megfelelő hatóanyagokkal, akkor garantált a siker! Én nem hiszek az instant dolgokban, szeretem holisztikusan kezelni, nézni a vendégeket, a természet patikáját hívva segítségül. Dolgoztam olyan helyen, ahol kézzel alig nyúltunk a vendégekhez, fél óra alatt megemeltem a vendég arcát, simítottam a ráncait, de néhány hét múlva ugyan úgy érkezett vissza, mint első alkalommal.

Tehát mi a tanácsod a fiatalodni, szépülni vágyók számára, amiben Te magad is hiszel?

Úgy gondolom, hogy az instant dolgok nem adnak hosszú távon tartós eredményt. Csodák ebben az esetben nincsenek. Lehet instant szépséget alkalmakra, pl. egy esküvőre összerakni, de ha nincs mellette életmód váltás, az egész nem ér semmit. Többeknek azért ráncosabb a bőrük a korukhoz képest, mert nem isznak elegendő folyadékot. Nekik elmondom, hogy igyanak többet, napi 2,5-3 litert, és ne csak “szemránckrémet” vegyenek. Ha ezt betartják, az látszani fog. Ha nem, azt is látom. Az életmódváltáshoz ugyan úgy hozzátartozik a sport, az étkezés, az önmagunkra odafigyelés, így a rendszeres bőrápolás is. Ha valaki heti 2-3 alkalommal eljár mozogni, már az megindítja a méregtelenítő folyamatokat, a vér- és nyirokkeringést is felpörgeti. Utóbbinak nincs pumpája, mint a vérkeringésnek a szív, amivel a sejtközi folyadékok áramlását állandóan biztosítaná. Izomzatunk működése (pl. sportolásnál) és a nyirokerek környezetében lévő szövetek mozgása közben létrejövő nyomás segíti a nyirokáramlást.

Menjünk mi is tovább: hány éves kor környékén beszélhetünk a következő nagyobb állomásról a kozmetikában?

A változó korral változik a bőrünk is. Ez egy újabb vízválasztó kozmetikai tekintetben is egy nő életében. Van, akinél pigmentfoltok jelennek meg, víz- és zsírhiányos bőrállapot alakul ki, sérülékenyebb, érzékenyebb lesz a bőr, csökken a rugalmassága. Ebben az esetben érett bőrről beszélünk. Fontos az antioxidánsok, hidratáló hatóanyagok szerepe, a bőr védelme. Ilyen jellegű bőrtünetekre mind létezik hatóanyagát tekintve megfelelő megoldás. Aki ilyen problémával érkezik hozzám, az számíthat arra, hogy nem csak egy hatékony kozmetikai kezelést, hanem életmóddal kapcsolatos tanácsokat is adok. Ha ő nyitott arra. Azt tapasztalom, nem mindenki befogadó a jótanácsokra. De mivel ez egy bizalmi szakma, általában 3-4 alkalom után már szóba kerül sok minden, amivel kapcsolatban előjöhetnek az életmóddal összefüggő dolgok, lelki problémák is. A jó kozmetikus egyfajta lélekgyógyászként is funkcionál.

 

Fotó: Zsigmond Zsuzsanna

 

Mi a tapasztalat az otthoni arcápolást illetően? Abban jók vagyunk, mi nők?

Sajnos, lenne mit jobban csinálni. Azért is kellene kozmetikushoz járni, mert az emberek többsége keveri a zsíros és száraz bőr fogalmát, a különböző bőrtípusokat, reklámokból tájékozódik. Attól, hogy valakinek zsírosabb a bőre, még lehet vízhiányos. Amikor azt érzi, hogy a bőre olajosabb, általában nekiáll szárítani tonikokkal, ami azért sem jó ötlet, mert ha eredetileg is felszíni vízhiányos a bőre, még jobban az lesz. Ha pedig mellé nem iszik elegendő folyadékot, akkor még inkább az lesz, és a végén, amikor már olyan állapotban van a bőr, hogy segítségre szorul, fordulnak jó esetben kozmetikushoz. Az otthoni arcápolás tekintetében is érdemes hallgatni a szakemberre.

Ha valaki nem teszi ezt meg, hogyan választ jó hidratáló krémet? A hallottak alapján feltételezem, hogy nagyon könnyen mellényúlhat, azzal is ártva bőrének.

Sajnos azt kell mondjam, a nők zöme nem a bőrtípusának megfelelő arcápolókkal keni a bőrét. A média tele van félrevezető reklámokkal, féligazságokkal. A női hiúságra apellálva, sokszor csúnyán át vagyunk verve. Keményen hangozhat, de ez így van. Tényleg célszerű lenne szakembertől tanácsot kérni, aki megmondaná, mire van szüksége a bőrének, és konkrét, megbízható termékeket ajánlana.

Mi az otthoni arcápolás szabálya, amit mindenkinek muszáj lenne megcsinálnia?

Az egyik legfontosabb, hogy az arcról a sminket minden nap végén el kell távolítani olyan lemosóval, ami nem irritálja, szárítja a bőrt. Van, aki arctisztító kendővel áttörli, vízzel lemossa és ennyi. Eltolódik a bőr ph értéke. Annak következtében, hogy sérül a bőr természetes védelmi vonala, könnyen elszaporodhatnak a baktériumok a bőrfelszínen, akne is kialakulhat. Megfelelő arclemosót használjunk, és tonizáljuk a bőrt! Fontos lenne még bőrradírozni hetente/kéthetente, de a bőrradír szemcséi ne legyenek szintetikus anyagból. A személyes kedvencem pl. mandula őrleményt tartalmaz. A bőrradírozásnak is kellemesnek kell lennie, nem szabad, hogy fájjon, kerülni kell az éles, karcoló anyagokat. Fontos a nappali és az éjszakai arckrém használata, valamint 25 éves kor felett szemkörnyék ápoló is javasolt. Nem szabad túlzásba vinni semmit, hanem a korosztálynak és bőrtípusnak megfelelően (és az évszakhoz igazodva) kell ápolni.

Menyasszonyok sminkjeit is el szoktad készíteni. Számukra is tartogatsz alternatív technikákat vagy anyagokat?

Biosminket használok, ami amellett, hogy látványosan szépíti, táplálja is a bőrt. Az általam használt BIOalapozó úgy működik, mint egy színezett hidratáló krém. Ugyanolyan szépen fed, mint a nem bio márkák termékei. Csak természetes, szigorúan bevizsgált alapanyagokból készülnek. Olyannyira, hogy még egy nagykezelés után is fel lehet vinni az arcra, mert nem tartalmaz olyan anyagokat, amik irritálnák a bőrt, sőt. Virágokból van az alapja: porított rózsa és kamilla szirmokból, jázmin rügyekből állnak a púderalapok, amik olajokkal, vitaminokkal dúsítottak speciális eljárással. A vendég szó szerint virágokat visel az arcán!

A türelem szép bőrt terem! – De csak ha tudatosan ápoljuk, és a megfelelő, hiteles forrásból kérünk ehhez segítséget.