Vincent van Gogh 1853. március 30-án, a hollandiai Brabantban látta meg a napvilágot egy protestáns család (apja lelkész volt) legidősebb gyerekeként. Hatan voltak testvérek, közülük Theodore (Theó) neve a legismertebb, ő támogatta bátyját élete végéig.
Vincent, ahogy a többi gyerek is, egy falusi iskolában tanult, 11 évesen került internátusba, amit 15 évesen otthagyott és hazaköltözött. Egy év múlva már egyik nagybátyja támogatásával Hágában, Londonban és Párizsban is dolgozott egy műkereskedő vállalatnál. Először csak mint műkereskedő és műkedvelő kritikus került kapcsolatba a művészettel. Ahol csak megfordult, felkereste a múzeumokat és a kiállításokat és szorgalmasan olvasott mindent, ami a művészettel kapcsolatban állt.
1876-ban elveszítette állását, azután több helyen is kipróbálta magát; dolgozott Angliában tanárként, volt könyvesbolti eladó, de egyik helyen sem érezte igazán helyén magát, ezért rá egy évre Amszterdamba utazott teológiát tanulni, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Itt kudarcot vallott, kétszer is „megbukott” a vizsgán, mégis misszionáriusnak ment egy belga bányászfaluba.
Nagyon meghatározó volt Van Gogh életében ez az időszak; megtapasztalta a mélyszegénységet, ugyanakkor itt kezdte meg alkotó tevékenységét. A hely komor, sötét, szegényes világa megihlette, amit a híres Krumplievők című képén is láthatunk. Pár év múlva már festészetet tanult a nagyvárosokban. Segítsége, egyetlen támasza végig öccse, Theó volt. Ő finanszírozta Vincent tanulmányait, lakhatását, műtermet bérelt neki. Ő mutatta be a nagy impresszionista festőknek is, Toulouse-Lautrecnek, Gauguinnek, akik ha másban nem is, de annyiban befolyásolták művészetét, hogy elhagyta a képeire addig jellemző sötét, komor színek dominanciáját.
1888 újabb nagyobb mérföldkő volt Van Gogh életében, amikor Arlesban telepedett le, ahova barátja, Gauguin is követte pár hónappal később. Ekkor télen történt a festőtársadalom leghírhedtebb erőszakos cselekedete, a híres csonkítás, mely szerint Van Gogh levágta bal fülét. A körülmények és az okok nem ismertek, illetve több teória is napvilágot látott már az üggyel kapcsolatban.
Egyesek szerint Gauguinnal olyannyira elmérgesedett a viszonya, hogy miután fizikai összetűzésbe kerültek, barátja vágta le a fülét, míg egy másik verzió szerint saját maga vágta le, és egy prostituáltnak vitte azt el szerelme jeléül. Akárhogy is, a két festő barát bizonyítottan sokat veszekedett, mindkettőnek heves volt a vérmérséklete. Van Gogh egy szeretetéhes, érzelmes művész volt, aki valamiért nagyon ragaszkodott az őt többször fölényesen leiskolázó, róla lekicsinylően vélekedő Gauguinhoz, félt, hogy amaz, aki agresszív ember hírében állott, odébbáll. Így is lett, az ominózus eset után soha többé nem találkoztak.
Van Gogh szanatóriumba került, és rá egy évre, hogy egészségesnek nyilvánították és kiköltözött onnan, 1890. július 29-én Auversben, önkezével vetett véget életének. A zseniális festő tragédiája, hogy egész életében, míg élt és alkotott, nem kapott egyetlen elismerést sem öccsén, Theón kívül. Pályatársai szemében nem volt ő olyan tehetséges, nem ismerték el művészetét. Képeit nem tudta eladni, évekig szegénységben élt.
Ami pedig „őrültségét” illeti, az apja már 10 évvel a halála előtt intézetbe akarta küldeni. Hogy milyen betegség borította meg elméjét, pontosan nem tudni, a kutatók máig csak találgatják: egyesek a szifiliszből származó paralízisre, mások epilepsziára gyanakszanak, de a mániákus depresszió gyanúja is felmerült. Bármelyik is volt, bizonyára súlyosbította helyzetét, hogy nem táplálkozott megfelelően, folyamatosan abszintot ivott és rengeteget dohányzott. Magánélete sem alakult szerencsésen, egyetlen nővel került érzelmileg is közelebbi kapcsolatba, ami a családja miatt végül meghiúsult. Rajta kívül csak örömlányokhoz volt köze, azokhoz is csak ritkán.
Irving Stone Van Gogh élete című életrajzi könyvét szívből ajánljuk, ami hiteles és élvezhető, olvasmányos formában
ismerteti meg az olvasót a festőzseni életével.
„Van Gogh egyike a legtragikusabb művészsorsoknak. Rengeteget dolgozott, kisérletezett, de soha egyetlen képét sem
vásárolták meg. Minden kezdeményezése kudarcba fulladt, minden szerelme újabb szenvedést megaláztatást hozott számára. Végül elméje elborult, saját kezével vetett véget zaklatott életének. S alig néhány esztendővel halála után nevét szárnyra kapta a világhir, és a legnagyobbak sorába emelte. A nagy holland mester életregénye Irving Stone tolla nyomán elevenedik meg előttünk. Az angol iró – elsősorban Vincent Van Goghnak a testvérével Theóval folytatott levelezése alapján – szinesen, érdekesen és valósághűen irja le a történteket. Könyve, mely számos angol kiadás mellett sok más nyelven – köztük oroszul, lengyelül, franciául is – megjelent, világszerte nagy sikert aratott. Film is készült belőle, a Magyarországon is bemutatott „A Nap szerelmese” cimű alkotás. Magyarul az életrajzi regény most ötödik kiadásban jelenik meg. A kötet illusztrációs anyaga Van Gogh 16 művét tartalmazza, közülük nyolcat szines nyomatban.” (moly.hu)
Vincent van Gogh életéről több film is készült. Az egyik kedvencünk ezek közül Robert Altman alkotása, a Vincent és Theo, ami a Van Gogh testvérpár hányattatott életét sajátos hangulatú képekkel és megvilágításban mutatja be. A kor jellemzőit hitelesen visszaadó, részleteiben elmélyült alkotás 1990-ben készült, a főbb szerepekben Tim Roth és Paul Rhys látható.
Loving Vincent címmel is készült egy szuperprodukció, aminek a munkálatai 6 évig tartottak. Ilyen mozit még senki nem csinált; a lengyel és görög stúdiókban több mint 100 hivatásos festőművész közreműködésével zajlott a munka, aminek végeredménye, több mint 65 ezer lélegzetelállító, megelevenedett festmény-filmkocka. A film hivatalos weboldalán az olvasható: „Nem azért csináltuk ezt a filmet, hogy mi legyünk a legjobbak, vagy hogy díjakat zsebeljünk be, hanem mert hisszük, hogy Vincent történetét nem lehet a festményei nélkül hitelesen bemutatni, ezért életre keltettük azokat.”