Csak a nevedre emlékszem, nem rád. Három éves voltam, a fájdalom elől új lakásba költöztünk, és most siratják a falak ez egykor bennük lakót. Itt este az anyák kiabálni kezdik a neveket. Futnak a gyerekek – sáros a talpuk –, nyomorú félelemtől rengő lépcsőkön. Minden este, térdem alatt átkulcsolt kezemben fecnit tartok, rajta: neved. Rád … Bővebben: Déri Anna: Érdemes várni