„Nem vagyok a morál bajnoka. Sok piszkos dolgot teszek. Az a vágyam, hogy szeressenek, nők és férfiak. De a szerelemért meg kell küzdeni. Az élet maga küzdelem. Jó és rossz harca.”
Ma délben, életének 97. évében elhunyt Franco Zeffirelli (eredeti nevén Gianfranco Corsi) Oscar-díjas olasz rendező. A világhírű filmes római otthonában távozott hosszú, súlyos betegség után. A mélyen vallásos alkotónak olyan csodálatos mozifilmeket köszönhetünk, mint Rómeó és Júlia, Napfivér, Holdnővér, A názáreti Jézus.
Zeffirelli házasságon kívül született gyermekként látta meg a napvilágot, édesanyját hatéves korában elveszítette. Viszontagságos sorsát a művészetek ellensúlyozták; kezdetben építészetet tanult Firenzében, de már az egyetemen is szívesen rendezett színielőadásokat. Itt figyelt fel rá Visconti, aki felvette asszisztensének a tehetséges ifjút, később Vittoria de Sicától is sokat tanult. A filmek mellett a színházi munkák foglalkoztatták, de nagy szívügye az opera volt, amit forradalmasított is rendezői szinten.
„Több mint negyven operát rendeztem. A színház organikus, élő művészi forma, ahol biztonságban érzem magam. A zene jótékonyan elfedi a hibáimat.”
Alkotásai között a legnagyobb számban nagy irodalmi klasszikusok feldolgozásait találjuk, Olaszországban a Shakespeare-kultusz az ő nevéhez kapcsolható. Első világsikere filmes vonalon A makrancos hölgy volt 1967-ben Richard Burtonnel és Liz Taylorral a főszerepben, ezután következtek fent felsorolt máig fantasztikus mozis élményt nyújtó filmjei.
A bevallottan homoszexuális alkotó közel hat évtizedig tartó munkássága alatt olyan maradandó műveket hozott létre mind színházi-, filmes- és opera területen, amelyek részét képezik az egyetemes kultúra legnagyobbjainak. A politizálásba is befolyó művész Berlusconi mellett vállalt szerepet egy pár évig az ezredforduló előtt, valamint a pápa filmes konzultánsa is volt 2007-ben.
Tiszteletére és emlékére filmjeit ajánljuk megtekintésre, kiemelten a Traviátát, A makrancos hölgyet, a Bajnokot, a Napfivér, Holdnővért, de egyik filmjével se nyúlhatunk mellé.
„Határozottan visszautasítom, hogy régimódinak hívjanak! Én klasszikus vagyok!!! Az örök értékek vonzanak. Nem azok, amik mondjuk húsz éve voltak divatban, aztán kimúltak. Ezek divatok, jönnek-mennek. De minden kultúrának van egy esszenciális magja, olyan értékei, amik maradandók. Az a dolgom, hogy ezeket védjem. És ez nem egyenlő az ódivatúsággal!”
Az idézetek a magyar.film.hu oldalon található interjúból valók.