Mi tesz bennünket elégedetté és boldoggá egy egész életen át? Ha tudnánk, hogy a jelen cselekedeteink döntő hatással vannak jövőbeni elégedettségünkre, vajon tudnánk máshogy csinálni? Mikor kezdünk el ezen gondolkodni? Egy fiatal felnőtteket célzó felmérés az életük céljait firtatta, amiben a megkérdezettek 80 százaléka a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy másik nagy célja, hogy híressé váljon. A „Dolgozz keményen, ha el akarsz érni valamit!” bár halványulóban van bizonyos kultúrákban, még ma is él. De ennyire egyszerű lenne az egész?
Céljaink befolyásolják döntéseinket, s így végső soron alakítják sorsunkat. Vágyaink elérhetetlennek tűnnek. Életünk során többször is újratervezünk. Mindenki hajt valamit, keresi a hazafelé vezető utat. De mi történik közben? A legjobban úgy tudhatjuk meg, hogy egy ember mennyire elégedett az életével, hogy öreg korában megkérjük, emlékezzen vissza a múltjára. Hiszen, mint tudjuk, utólag már okos az ember. Többnyire elfelejtjük, hogy mik történtek velünk az életben. Sőt, a memória néha képes kitalálni dolgokat. De mi lenne, ha egyszer végignéznénk az egészet? Ahogy abban a bizonyos reklámban is szólt a szlogen. Vajon rájönnénk, hol rontottuk el?
A Harvard Egyetem felnőtt életek változásait vizsgáló kutatása lehet kompetens a költői kérdés általános megválaszolásában. Kivételes kutatás az övék, a leghosszabb ebben a kérdéskörben: több mint 80 éven keresztül követték nyomon 724 ember életét. Évről évre megkérdezték őket a munkájukról, családi életükről, egészségükről. A hasonló témában végzett kutatások nagyon ritkák, a projekt egy évtizeden belül széteshet; megszűnhet az anyagi támogatás, vagy a csoport tagjai, elhivatottságuk, a körülmények megváltoznak. A szerencsének és a tudósok kitartásának köszönhetően, ez a kutatás ma is tart. Az eredeti 724 emberből/alanyból mára 60 él, akik mind részt vesznek a munkában most is. A többségük elmúlt 90 éves. Már elkezdték bevonni az ő gyermekeiket is a vizsgálatba, akik több mint 2000-en vannak. Robert Waldinger a negyedik vezetője a projektnek. Ő beszélt egy TED konferencián a kutatás eredményeiről.
1938 óta két csoport életét követték nyomon. 19 éves fiatalokról beszélünk. Az egyikben másodéves Harvard hallgatók voltak, akik a II. világháború idején végeztek, és többségük részt is vett benne. A másik csoportban Boston legszegényebb negyedéből való fiúk voltak. Ők kifejezetten hátrányos családi és szociális hátterük lettek beválogatva. A kutatás kezdetén minden résztvevőt meginterjúvoltak, orvosi vizsgálaton estek át, kimentek az otthonaikba és a szüleikkel is elbeszélgettek. A fiúk szép lassan felnőttek, belecsöppentek a nagybetűs életbe. Gyári munkások, ügyvédek, orvosok, kőművesek lettek belőlük. Az egyikük az USA elnöke lett. Páran alkoholistává váltak, néhányan skizofréniásak lettek. Egyeseknek sikerült a szociális létra legaljáról a legtetejére tornászniuk magukat. Másoknak sikerült ugyanezt az utat bejárni – csak fordítva.
Kétévente a kérdezőbiztosok felhívják az alanyokat, hogy küldhetik -e az újabb kérdéssort. továbbá személyes interjút készítenek lakóhelyükön, hozzáférnek orvosi feljegyzésekhez. Ami érdekes, hogy a családtagokkal is tartják a tudósok a kapcsolatot, s felveszik videóra a legnagyobb vitás kérdésekre irányuló házastársi beszélgetéseket.
Hogy a több tízezer oldalnyi információnak mi a tanulsága? Nem a pénz, nem a hírnév, még csak nem is a kemény munka az, ami az elégedett, teljes élethez vezet. A kutatócsoport vezetője szerint a legfontosabb üzenet, ami ennyi évtized után kikristályosodott: a jó kapcsolatok őrzik meg az egészséget és a boldogságot. Három fontos dolgot tudtak meg a kapcsolatokról:
– a közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk – a magányosság megöl,
– minél több kapcsolata van az embernek (baráti, családi, közösségi), annál elégedettebb, hosszabb életet él,
– a magányosság mérgező, az igénynél nagyobb fokú elszigetelődés egészségromláshoz vezet.
Szomorú adat: ma az USA-ban öt amerikaiból legalább egy magányosnak vallja magát. (Nagyon kíváncsiak lennénk a számra Magyarországon) És az arány egyre romlik. De tudjuk azt is, hogy egy nagy közösségben, tömegben, de egy házasságban is lehet magányos az ember. Tehát annak nincs jelentősége, hogy párkapcsoatban vagyunk, vagy mennyi barátunk van. Mindig a kapcsolat minősége a fontos. A marakodás, az elfojtások épp oly romboló hatással vannak az egészségünkre, mint a magányosoknak. Egy szeretet nélküli házasság ártóbb, mint a válás. A meleg, igazi szeretettel átszőtt kapcsolatok azonban mintegy védőhálót alkotnak az életünkben. Ezek persze nem új felfedezések, azonban hogy a vizsgálatok is száz százalékban, tudományos módon is alátámasztják, már elgondolkodtatják az embert.
Amikor az alanyok nyolcvan körül jártak, visszatekintettek arra az időszakra, amikor középkorúak voltak. Összegyűjtötték az 50 éves korukban jellemző adatokat, alaposan megvizsgálták, vajon akkori életük előrevetítette -e öregkori állapotukat, hogyan fognak megöregedni. Az derült ki, hogy annak alapján, mennyire voltak akkor elégedettek személyes kapcsolataikkal, prognosztizálható lehetett volna: akik elégedettek voltak, azok váltak egészséges nyolcvanasokká. A legboldogabb párok arról számoltak be 80 évesen, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalom sem befolyásolta jelentősen hangulatukat. a boldogtalan kapcsolatban élők azonban még nagyobb érzelmi fájdalomról beszéltek.
A kutatás nagy felfedezése, hogy az elégedettség nemcsak testi egészségünkre van jó hatással, hanem agyi tevékenységünkre is befolyással van. Stabil, biztonságos kapcsolatban együtt élni, tartozni valakihez 80 évesen, igazán oltalmazó. Amikor az ember tudja, hogy valóban számíthat a másikra, a memóriára is jó hatással van. Persze nem zökkenőmentes kapcsolatokról van szó csupán. A napi veszekedés is belefér, mert nem a külső megnyilvánulás a lényeg. Hanem az őszinte, meleg kapcsolat, a bizalom, az egymáshoz tartozás érzése.
Bensőséges kapcsolatokról beszélünk, amelyet vajon miért olyan nehéz létrehozni, fenntartani? Talán, mert mindent varázsütésre szeretnénk. A kapcsolatok bonyolultak és zavarosak. A családról, a barátokról való gondoskodás nem rutin feladat. Ráadásul egy életen át tart. Nincs olyan, hogy kipipáljuk. A mai fiatalokhoz hasonlóan, a jelen kutatás alanyai is ugyanúgy hírnevet és gazdagságot vágytak, azt tartották a tökéletes élet kulcsának.
A kutatás tehát azt bizonyította, hogy azok képesek elérni az elégedett életet, akik tudnak támaszkodni társukra, barátaikra, akik minőségi kapcsolatokat tudnak magukénak. Nincsen semmi új a nap alatt. A technika fejlődik, a trendek változnak, de az emberek ma is attól boldogok, mint amitől őseink is voltak.
Forrás: YouTube – TED
Borítókép: Ágoston Éva