Angela Merkel a világ legnagyobb hatalommal rendelkező, s egyben a legnehezebben kiismerhető asszonya – volt. Négy ciklus, 16 év. Mire volt elég? Hogyan befolyásolta a világ politikai és gazdasági eseményeit? A válasz nyilván mindenki szájából máshogy hangzik, ám kétségtelen: „Mutti”, mint a 21. század egyik legbefolyásosabb embere hagyta el a rivaldafényt. Hogy mit hagyott maga után a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) közelmúltban leköszönt vezetőjeként, ismét csak megosztó kérdésként merülhet fel. Azok számára, akik a máig kiismerhetetlen német politikust nem megítélni, hanem megismerni akarják, jó hírünk van: a Corvina Kiadónál megjelent a Merkel című könyv, amelyben választ kaphatunk egy sor talányra személye kapcsán.
A gondos kutatáson alapuló életrajz a kancellár legszűkebb környezetében készült interjúk és más források alapján írja le politikai életútját. Nem egyszerű életrajzot kívánt a körön kívülről érkezett szereplő története.
A szerző, Kati Marton annak járt utána, vajon mi a titka Merkel rendkívüli felemelkedésének? Miben áll a kancellár politikai zsenialitása, aminek köszönhetően eredményesen cselezett ki nem egyszer olyan autoriter férfi vezetőket, mint Putyin vagy Trump, illetve miként tudta még bonyolult helyzetekben is megőrizni a jó viszonyt szövetségeseivel, mint például Obamával vagy Macronnal?
Evangélikus lelkész lányaként nőtt fel az NDK-ban, kutatófizikusként dolgozott, és csak a berlini fal leomlásakor ébredt rá arra, hogy szívesen vállalna szerepet a politikában. Alig tizenöt év alatt Németország első embere, majd Európa nem hivatalos vezetője lett. Gyermektelen, puritán életet élő, rejtélyes nő, akinek ellentmondásos személyisége iránt az ember egyszerre érez szimpátiát és haragot.
Egy sor döntése arról tanúskodott, hogy méltó a pozícióra, jó irányba viszi népét és az európai értékeket, míg a másik oldalon egy sor elhibázott, súlyos következményekkel járó, szemellenzős verdikt kötődik a nevéhez, amely nélkülözi az objektivitást. Ki volt ő? Mi volt ő? Valóban az álcázás nagymestere lett volna? Esetleg a sorsát beteljesítő kiválasztott, erős nő, aki nagyon is el tudott tévedni gyengeségében? A politikai súlypontok megértését nem biztos, hogy kristálytisztán fogjuk látni azután, hogy elolvastuk Kati Marton magyar származású amerikai író és újságíró könyvét, de hogy más szemmel fogunk nézni Merkelre, az egészen bizonyos. Még úgy is, hogy elfogult, nem is kicsit.
Részlet
Miután 16 évet töltött el Európa legerősebb országának kormánykerekénél, Merkel szinte tökéletes politikai géppé vált: intézte, igazgatta, irányította a pártja, az országa ügyeit, és mindazt, ami a Nyugatból még megmaradt. A szerepe soha nem vált az identitásává, és ez meg fogja könnyíteni számára az átmenetet. A legtöbb politikussal ellentétben érzelmileg is önállónak tűnt: soha nem áhítozott a köz szeretetére, ahogy azt Bill Clintontól láttuk, vagy akár saját elődjeitől, Gerhard Schrödertől és Helmut Kohltól. A legújabb kori történelem legnagyobb hatalmú asszonyának tökéletesen megfelel, ha önmaga lehet. Nem fog hiányozni neki a hatalom narkotikuma, hiszen soha nem lélegezte be túl mélyen a kipárolgását. Nem válik belőle elve szett ember attól, hogy a világ figyelme átsiklik az utódjára és a világszínpad többi új szereplőjére.
Kancellárként egyszer „átkozott kötelességem”-ről (meine verdammte Pflicht) beszélt – igazi evangélikus megfogalmazás egy lelkipásztor lányától. Bőségesen teljesítette „átkozott kötelességét”: olyan Európát hagy hátra, amely egységesebb, mint valaha – annak ellenére, hogy még szédeleg a járványtól, és hogy bekövetkezett a brexit. A kancellári hivatal elhagyásakor Angela Merkel legfőbb jutalma az az érzés, hogy teljesítette a kötelességét. Apja azért költözött át azNDK-ba, mert úgy érezte, ott van szükség rá lelkipásztorként. Bár más úton indult el, a
lánya is ezt választotta: a szolgálatot.
Attól, hogy már nem kancellár, nem fog megváltozni a személyisége. Kíváncsiság, nyitottság az új gondolatokra, vágy, hogy megértse, hogyan működnek a dolgok és mi motiválja az embereket – ezek a tulajdonságok határozták meg 16 évi munkásságát. Szolgálatának vége felé, egy hivatalos vacsorán a Schloss Bellevue-ben, a német államelnök rezidenciáján Merkel nem a vállára nehezedő gondokról beszélt – nem Hszi Csin-pingről vagy Putyinról vagy a világot foglalkoztató amerikai elnökválasztásról –, hanem posztgraduális diákkoráról Prágában. Fölidézte, mennyire szerette a nagy cseh költőt, Jan Skácelt (aki a kommunista elnyomást a cseh nyelv szabad szintaxisával állította szembe), azt az embert – emlékeztette a megjelenteket –,akiről Milan Kundera azt mondta: miatta érdemes megtanulni csehül. Merkel szenvedélyes érdeklődése a politikán kívüli világról egy pillanatra sem lohadt le. S bár nem hiszi, hogy az erkölcsi világ az igazságosság felé tart, sem életkora, sem hatalma nem csinált belőle cinikus vagy pesszimista embert.
– Az optimisták közé tartozom. Az én szememben Sziszifusz, aki folyton sziklát görget fel a hegyre, egyáltalán nem remény telen eset – mondta, s ez mindenképp kedvező jóslat Merkel valószínűtlen utazásának következő fejezetéhez.
A könyv a Corvina Kiadó oldalán: MERKEL