130 éve született Csáth Géza író, orvos, aki eredetileg Brenner József néven látta meg a világot Szabadkán. Unokabátyja Kosztolányi Dezső.
A sokoldalú művész és tudós alkotásvágya már az elemi iskolában megmutatkozott, festő akart lenni, mégis az írással kezdte. Alig 14 évesen jelent meg első zenekritikája az egyik napilapban, mégis az orvosi egyetemen tanult tovább. Már praktizáló, elismert idegorvos, amikor megírja legismertebb művét, az Egy elmebeteg nő naplóját. 27 éves korától morfinista, ami megpecsételi sorsát. Ennek ellenére termékeny írói munkát végzett, novelláiban rendkívül érzékenységgel, szuggesztív módon ábrázolta az emberi lélektani jelenségeket. Különböző fürdőhelyeken orvosként dolgozott, miközben egymás után jelentette meg szépirodalmi alkotásait. Ezalatt ismerte meg feleségét, akitől egy kislánya is született. Miután behívták katonaorvosi szolgálatra, szenvedélybetegsége eluralkodott rajta. Idegállapota miatt 4 év múlva leszerelték. Később elmeosztályon ápolták, ahonnan megszökött, lelőtte feleségét és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. Végül a 32. évét se töltötte be, amikor megmérgezte magát.
„Egy művészben eleve kell legyen valami önveszélyes… alternatívák nincsenek. Alig van esély bármiféle tapasztalat túlélésére. Akármelyik pillanat az utolsó lehet. A művész érzékeny a formára; a sorsra. Megkezdi a kiképzést. A feladata addig az volt, hogy továbbsegítse vagy újrakezdje a világot. Most már komolyabb dolga van. Meg kell állítania és be kell fejeznie. Övé az utolsó pillanat. Eközben – éppen mert ő dolgozik, és nem rajta dolgoznak – pontosan ezt a pillanatot mulasztja el. Ezért történik minden performance az utolsó pillanat után, egy kísértetvilágban, a purgatóriumban. Minden performance olyan Kasszandra-jóslat, melyet a jós maga nem képes felfogni.” Csáth Géza