Kismarosi Pál nagy utazótáskát rángatott elő ruhásszekrénye aljáról. Az ágyához sétált vele és letette, majd mustra alá fogta a szobát. Az ágy mellett álló komódnál kezdte, egy apró angyalszobor és néhány balatoni képeslap hevert rajta, amiket még a nagymama vett egy évekkel ezelőtti nyaraláson. Pál a kezébe vette őket, halvány mosoly futott át az arcán, aztán laza mozdulattal visszadobta őket a helyükre. Ezek nem kellenek. Egy-két darab a kis szekrény mögé csúszott, fáradtan.
A felső fiókban koszos alsónadrágok hevertek, meg lyukas zoknik. Pál egyazon mozdulattal tolta vissza a rekeszt, csípte az orrát a bűz. Lejjebb beletúrt a kötött pulóverek közé. Talált egy mentazöldszínűt, ami nem az övé, hanem a Katié volt. Hideg novemberi napon jött át benne, de a küszöböt átlépve ki is bújt belőle, nem viselt alatta semmit. Pál emlékszik, a szvetter a szoba sarkában landolt, s ott is maradt, mert Kati aznap este az ő ingjében ment haza. Mindig elvittek utána tőle valamit. Az ing Katinál maradt, a pulóver nála. Beledobta a táska aljába, mert jó lesz ez még, ezt adja majd a következő nőnek, többé nem viszi el egy sem az ingét.
Benézett a komód alá is. Egypár dolgozat hevert alatta. Nemesi Mártoné, Kovács Mariannáé, Kiss Ernőé. Jókai volt a téma, tudta már, ezeket kereste égen-földön, de nem lettek meg, mindenkinek ötöst adott végül. A gyűrött lapok a pulóveren landoltak, egyszer talán vissza tudja adni őket a kölyköknek.
Az ágy feletti polcról leemelt pár könyvet. Utas és holdvilág, József Attila összes, A tizennégy karátos autó, A Pál utcai fiúk itthon nem maradhat. A kötetek között rálelt pár levélre. Egy szerelmeslevél Klárinak, 10 évesen írta, egy vers Pannának, egy novella Mártiról. Ezeket oda soha nem adta, csak felolvasta nekik, mert ettől érdekesebbek lettek az írások. Nem lett az övék, tudták, Pál bárki másnak elmondhatta ugyanezt. Meg akarták szerezni a sajátjukat, de egyedül Julinak sikerült, meg is dolgozott érte. Pál most már sajnálja, hogy odaadta, hosszú éjszakákon át fogalmazta, ízlelgette szájában a később gyöngybetűkkel megformázott mondatokat, azt a levelet most elvitte volna magával.
Talált levelet régi barátjától, Lacitól, amiben biztosította, hogy minden rendben van odakint, mindenképp keresse majd, ha ő is arra jár. Rég nem hívott telefonszám a kopott betűk alatt. Pál leszabta a lap alját, a számot a zsebébe gyűrte.
A konyhából behozta anyja eperlekvárját. Olyan íze volt, mint a gyerekkorának, egyszerre mézédes és keserű. A befőttben ott magasodtak az őrségi erdők, szélén az ismerős kis faház. Bukfencet vetettek benne a nyárvégi esték, amikor hintán ülve kémlelte a pirkadatba forduló látóhatárt. Ebből egy nem lesz elég, visszament egy újabb üvegért, majd a táska mélyére rejtette őket.
A fürdőszoba üres volt, a mosdó feletti tükörből fáradt, ráncos alak bámult Pálra. Jóízűen kacagott rajta a karcok túloldalán. A polcon csak egy vörös rúzs hevert. Ezt meg a Réka felejtette itt, a legutóbbi. Úgy rohant el tőle, mikor először csöngetett a villamos a felkelő nap üdvözlésére, hogy sebtében eltörte a kencét. Felszívódott a lány, mint az utolsó német Nemesmedvesnél, azóta sem látta, de a bajt, azt itt hagyta. Pál a rúzst is a táskába vágta, nehogy tükörkép-Pálnak Réka emléke társként itt maradjon.
Legszívesebben vitte volna a muskátlikat az erkélyről, de azok Nusi néni virágai voltak. Az idős asszony bérlakásához nem járt erkély, egyetlen boldogsága a virágok gondozása volt. Pál megengedte hát, hogy az ő erkélyén nevelhesse virágait, legalább a szomszédasszonnyal már ketten együtt lehettek magányosak délutánonként.
Gyűltek a holmik az utazóban: lyukas nadrág, régi vonaljegy, kávéfoltos lepedő, gyűrött ABC-s könyv, amiből a kicsiknek tanított, Maci márkájú csokispapír, a korszak íze. Amikor megtelt a batyu, még leült az ágyra elszívni egy szál cigarettát. A főbérlő mindig kérte, hogy odabent ne cigarettázzon, beszívják a szagot a falak. Az ajtót bezárta, a kulcsot meg kint hagyta a záron.
Kismarosi Pál biciklivel indult a határra. Senki sem kérdezte tőle, hogy kicsoda, vagy merre tart. Megállás nélkül tekert, hátán az életével, mindent elhozott.
Egyedül a golyóálló mellényt felejtette otthon.