Szenvedély, kétségbeesés és egy félrelépő férj pusztító önvádja – Áll a tömény összegzés Ethan Hawke A sötétség ragyogó sugara című regényének borítóján. Annyit még feltétlenül hozzáraknék elöljáróban, hogy bitang jó stílusban összerakott műről van szó, amit csak azok vegyenek a kezükbe, akiktől nem idegen a csupasz őszinteség, egy kis önmarcangoló gyötrődés és az átlag feletti humor.
A kétszeres Oscar-jelölt színész, forgatókönyvíró, producer Ethan Hawke tehetsége íróként is egyértelmű első könyvének megjelenése óta. Ezen kevésbé csodálkozik az ember, ha tudja, a középiskola után drámát tanult, és a színészet volt a hobbi számára, nem pedig fordítva. Genetikailag is hordoz magában némi ‘X-faktort’ Hawke, akinek dédnagyapja és Tennessee Williams apja testvérek voltak. Bármilyen felmenőkkel is büszkélkedik (amúgy nem szokott) ez a különc Hollywood-i sztár, mindent, amit tőle láttam vagy olvastam, saját magának köszönhet.
Nyilvánvalóan erős személyiség, amiből a legtöbbet idén megjelent, harmadik könyvéből látunk. Hogy a történetnek mennyire van életrajzi vonatkozása, mindenki döntse el maga. A kérdés persze érdekes, hiszen nem lehet figyelmen kívül hagyni a főhős és Hawke élete közti hasonlóságokat, de szerintem mégsem ez a legizgalmasabb, hanem az, amiről és ahogyan ír benne. Különben egy bulvár bestseller lenne a sok közül – márpedig egyáltalán nem az.
A kilencvenes években kiadott Mi a gond velem című regénye szárnypróbálgatásnak tökéletes volt, ami után a Hamvazószerdával már nem maradtak kétségeim: ez az ember nem fél kérdezni magától. Az őszinte válaszok elől most sem akart kitérni, de még mélyebbre ás, akkor is, ha az esetleg sokak számára (de legfőképp neki) fájni fog. Azt írják sok helyen, A sötétség ragyogó sugara tulajdonképpen egy szerelmes levél a színházi világhoz. Az én olvasatomban sokkal több: utazás egy érzékeny, érett férfi lelkében és agyában.
A könyv fülszövegéből: William Harding színész. Házassága összeomlóban, de ő még reménykedik a békülésben. Ügyetlenül és időnként komikusan próbálja helyreállítani romokban heverő életét – elsősorban whiskyvel és szexszel. Ám egy szerepálom valódi esélyt kínál fel a számára: ifjabb Henry Percy komoly kihívást jelentő karakterét játszhatja el a IV. Henrikben. A darabot egy zseniális rendező viszi színpadra, és minden idők egyik legfelvillanyozóbb, valamint legnarcisztikusabb Falstaffja játszik benne…
Az íróként is káprázatosan tehetséges Ethan Hawke elemi erejű, felkavaró regénye a szégyenről, a szépségről, a hitről és a művészet morális hatalmáról.
A ma már ötvenes Hawke sármja talán kicsit megkopott az évek múlásával, viszont feltétlenül felértékelődött azáltal, amit művészetével képvisel. Történetének narrátora egy gyötrődő harmincas férfi, aki, miután félrelépett és házassága összeomlott, ott lebeg valahol egy valaha elképzelt boldog családi élet és a semmibe vezető út között. Főhősünk legbensőbb érzéseit és gondolatait egyes szám első személyben osztja meg velünk arról, miként viszonyul az élet különböző dolgaihoz. Egy pillanatra sem akar megfelelni a tökéletes színész, apa, férj, szerető, ember státuszának, helyette piszkosul őszintén, sebezhető módon vall gyengeségeiről, ezzel felemelve magát a pózerek fölé, akikből akad viszont bőven.
William Hardongot egyvalami menti meg a teljes önutálattól: a színház. Pontosabban: saját tehetsége, ragaszkodása ahhoz, amit világéletében jól csinált, ami csak az övé, amiben jó. Mi pedig rengeteg szakmai titkot is megtudhatunk a színész mesterségről, egészen bennfentes szintig. Ugyanakkor hálásak lehetünk az életvezetési bölcsességeknek sem utolsó gondolatmeneteire, amelyek viszonylag sűrűn gazdagítják a fejezeteket. Ez a pasi nagyon intelligens, amit kisfiús mosolyánál is jobban imádok benne.
Ethan Hawke A sötétség ragyogó sugarával nem nyúlhattok mellé. Nem csak ajándéknak ajánlom és nem csak karácsonykor.
A könyv oldala az Atheneaum Kiadónál