Az ember ne csodálkozzon, ha beül egy görög drámára, és tragédia lesz a vége. Örülhet a néző, hogy épp bőrrel hagyhatja el a színházat. Nem volt ez másképp a szombathelyi Weöres Sándor Színház őszi bérletének egyik első előadásán sem, ahol Euripidész Médeia című drámáját láthatta a közönség Lukáts Andor rendezésében, Németh Judittal a címszerepben.
A prológusban a Dajka (Bálint Éva) meséli el úrnője Médeia (Németh Judit) szenvedését és kínját férje hűtlensége miatt. A mi lett volna, ha…… mondatokkal előrevetíti a tragikus fordulatokban bővelkedő mű hangulatát. A történet röviden: Médeia, a barbár király lánya segít az aranygyapjú megszerzésében szerelmének Iaszónnak (Kálmenchelyi Zoltán), még annak árán is, hogy ráveszi testvére lányait, hogy öljék meg saját apjukat, hogy ezzel varázserőt nyerjen. Végül maga mögött hagyva hazáját feleségül megy Iaszónhoz és két fiúgyermeket szül neki. Rövidesen azonban Iaszón elhagyja asszonyát és feleségül kéri Kreón király lányát. Médeia elméje megborul és álnok tervet sző hűtlen férje megbüntetésére. Látszólag elfogadást színlelve, ajándékkal kedveskedik az új asszonynak, miközben méreggel itatja át a koronát és a ruhát. Az új ara holtan rogy össze és a segítségére siető apja átölelve testét, a méreg által halálát leli lánya karjai közt. Az elhagyott asszony azonban nem elégszik meg vetélytársa pusztulásával, vérszomját saját gyermekei ellen fordítja, hogy még teljesebb legyen a bosszúja. Iaszón későn érkezik és már csak gyermekei holtteste mellett, a magába roskadó Médeiat találja.
Modern világunkban nehéz elképzelni, hogy az ókori tragédiák történetei valós üzenetet hordozhatnak a ma embere számára. Ám, ha kicsit a történet mögé tekintünk, megláthatjuk azokat a párkapcsolati nehézségeket, amelyekkel akár a mai viszonyok között is szembesülhetünk. Ilyen az elhidegülés, melynek következménye a megcsalás, később pedig a válás, esetleg belenyugvás. A nő, aki úgy érzi, mindent feláldoz a szeretett férfiért, ám ő úgy hálálja meg mindezt, hogy egy idegen nő karjaiban keresi és találja meg a gyönyört, végleg elveszti önmagát. A megalázott asszony revansot akar. Az eszközök különbözőek lehetnek a nő temperamentumától és neveltetésétől függően. Dönthet úgy, hogy nem engedi el a kapcsolatot és inkább minden létező módon érezteti környezetével felháborodását és sértettségét. Párját kikiáltja a világ legádázabb férfiújának és minden szerencsétlenségéért őt okolja. Napi szinten szekálja, számon kéri és kötelességeire figyelmezteti éreztetve hatalmát. A barátok és rokonok sem maradhatnak ki a sorból, hiszen bárki, aki boldog vagy szerinte teljes életét él, azt elkezdi kikezdeni. A gyermekei sem maradnak ki elvakult csatájából. Minden lehetséges módon beleavatkozik életükbe és arra kényszeríti őket, hogy apjukat a legaljasabb embernek lássák és támogatásukkal csakis őt, anyjukat szolgálják. Képes őket feláldozni elhamvadt házassága mementójaként.
E mű tehát örökérvényű és arra figyelmeztet férfit és nőt, hogy milyen könnyen sérül a lélek és hasad meg a szív, meggondolatlan cselekedeteink következtében. Kétségeink és sérelmeink kivetítése felemészti legközelebbi kapcsolatainkat és józan ítélőképességünket. Úgy szürkülünk bele problémáinkba és válunk érzéketlenné a világra, mint a színen megjelenő hatalmas kősziklák, szimbolizálva a megkövesedett lelket. Ekkor már nincs visszaút. Reményvesztetten nézhetünk szembe önnön pusztításunk eredményével, meghasadt életünk maradványaival.