„Az élet egy nagy vászon, amelyet képzeletünkkel és nem a kezünkkel festünk teli. Az élet kötelez valamire, ezért én festek.”
1898. november 21-én született René Magritte belga szürrealista festőművész. A zseniális alkotó első rajzóráit 1910-ben vette, hat évvel később már a brüsszeli Szépművészeti Akadémián tanult. Magritte a lét kérdéseit feszegette képeivel, nincs olyan munkája, amelyik ne gondolkodtatná el az embert mélylélektani vonatkozásban.
Izgalmas életútjában tapétagyár, ügynökség, lapszerkesztés, filmezés és egy élethosszig tartó házasság gyermekkori szerelmével szerepel.
Művészetének tolmácsolására a szürrealizmus mellett erősen jelen van a realizmus, de az impresszionizmus stílusjegyeit is felfedezhetjük képein.
14 éves volt, amikor anyja öngyilkosságot követett el, a Sambre folyóba vetette magát. Magritte jelen volt a holttest kiemelésénél. Anyja lebegő holttestének képe, arcát takaró ruhája ihlethette 1927-1928 közti festménysorozatát.
Dr. Gerevich József A traumatikus élmények facilitáló szerepe a művészetben című írásában példaként hozza fel a misztikumok iránt fogékony belga festőt, mint egyet azon alkotók közül, akiknek egy személyes, halálközeli élmény adott pluszt a munkáik egyedivé válásához.
„René Magritte (1898–1967) belga szürrealista festő következetesen olyan motívumokkal látja el képeit, amelyek édesanyja, Régina öngyilkosságához, az anya elvesztésének traumájához kapcsolódnak. A trauma kibeszélése helyett annak „kifestését” választotta („gyűlölöm a múltamat és mások múltját”).
Egy ízben személytelen távolságtartással írt anyja haláláról:
„Elhagyta legkisebb gyermekének szobáját, s a gyermek éjféltájt észrevette, hogy egyedül maradt. Riasztotta a családot. Az apa és a fiúk hasztalan kutatták át a házat, amikor valaki észrevette, hogy az ajtótól lábnyomok vezetnek a hídhoz. Az asszony itt vetette magát a vízbe, s mire megtalálták, fejét beborította hálóinge. Soha nem tudták meg, vajon ő fedte el arcát a félelmetes halál előtt, vagy az áramlás vonta be a lepellel.”
A legtöbb kép, amely az anya elvesztésére vezethető vissza, ugyanabban az évben, 1928-ban készült. E képek közül kiemelkedik A lehetetlen megkísértése, amelyen egy öltönyös férfi, a festő, az eredeti, mitológiai történet szerint a „szobrász” (Pygmalion),
éppen szobrot fest, egy meztelen nő szobrát. A Pygmalion-történet ismeretében a képet vágyteljesülésnek tekinthetjük, a halott anya támad fel a „szobor” megelevenedésével. A fenyegetett gyilkos című festmény (1926) réteges kompozíciójában a festő anyja elvesztésének története elevenedik meg: a kép középpontjában egy női holttest nyúlik el egy kereveten, lepellel a nyakában, a halott körül kalapos és hajadonfőtt férfiak, az egyik kalapos kezében bunkó, a másik kezében halászháló.
Magritte fő gyászmotívuma a lepel, amely a képeken látható figurák fejét takarja el (Középponti történet, Az élet fölfedezése, Szerelmesek, Szimmetrikus ravaszság).
A lepel megjelenik azon az aktábrázoláson is, ahol a fej hiányzik (Éjszakai életkép), vagy egy halott fej helyettesíti az élőt (A kontár). Máshol halott emberi test lebeg a folyó közelében sétáló keménykalapos férfi mögött (Egy magányos sétáló álmodozásai). Az emlékezet és a Mélyvizek című festményeken a halott anya arca látható. A Filozófia a budoárban című kép központi témája egy szekrénybe akasztott hálóing. A hálóingen egy női test idomai türemkednek ki. A festő kalapos önábrázolásai is anyjához kapcsolódnak: anyja kalapkészítő volt. A kalapos képek nagy részén maga a festő látható, aki egész
életében kalapot hordott. Mintha „kalapból húzták volna elő”. Vagy, ahogy ő fogalmaz: „Nekem is van egy keménykalapom; nem vágyom különösebben arra, hogy kitűnjek a tömegből.
Szemben Munch-kal, Magritte – részben a festészet eszközeivel, részben partnerválasztásával (múzsája és alkotótársa, Georgette Berger egész életén át hű és odaadó partnernek bizonyult) – hatékonyan dolgozta fel gyermekkori traumáját, nem vált pszichiátriai beteggé, és kiegyensúlyozott, sikeres életet élt.”
(Idézett szöveg megjelent az ORVOSI HETILAP 671 2017 158. évfolyam, 17. szám
ORVOSTUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET rovatában)
Borítókép: René Magritte – A hamis tükör (1935)