A koronavírus okozta helyzet társadalmi státusztól, nemtől, kortól, családi állapottól függetlenül is kiválthat egyfajta szorongást. Az egyénre több oldalról is nyomás nehezedik, miközben egyes káros társadalmi beidegződések ereje mintha gyengülni látszana. Helyette kialakulóban van valami, ami, bár körvonalai nagyon homályosan érzékelhetőek, mégis egyfajta pozitív változást sejtet. Ahhoz, hogy ez a metamorfózis megtörténjen, tennünk kell; elérkezett az önvizsgálat, az önfejlesztés ideje. Megkerestük Farkas Heni önismereti trénert, hogy adjon néhány kiindulópontot azok számára, akik felismerték a helyzetben az átalakulás esélyét. A szakember válaszaiban nem finomkodott, igaz, a körülmények sem engedik meg most, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémáinkat.
Milyen lehetőségekkel tudnánk élni ezekben a hetekben, amelyek fontos szerepet játszhatnak az önfejlesztésünkben?
A jelen helyzet nehezíti a belső béke megtalálását és fenntartását. Egy valamiben viszont hasznunkra lehet: tükröt tart elénk, amelybe, ha belenézünk, megláthatjuk, hogy a jelenben kik vagyunk, és hová jutottunk el ezidáig. Persze az sem mindegy, hogy a karantén nyújtotta „ szabadidőt” mire használjuk fel. Most tényleg van idő arra, hogy külső-belső nagytakarítást tartsunk: elgondolkodjunk, megfigyeljük önmagunkat, meditáljunk, sportoljunk, olvassunk, tanuljunk, beszélgessünk. Ha már így alakult, megpróbálhatjuk megkeresni a helyzet nyújtotta lehetőségeket, és akár tekinthetjük ezt az időszakot egyfajta elvonulásnak is, mely tartalmat, lendületet ad a továbblépéshez.
Nyilván mindenki más helyzetben van, más kihívásokkal kell szembenéznie ebben az időszakban. A magányosak esetleg most szembesültek azzal, hogy milyen egyedül vannak. Az ő esetükben most mivel kell megküzdeni erősebben, mint azoknak, akik családban élnek?
A jelenlegi járványhelyzet nem kímél sem egyedülállót, sem családban élőt. Vannak olyan emberek, akik valamilyen okból kifolyólag egyedül élnek, de a magány megélése nem létformától függ. Nem az az ember magányos, aki egyedül él, hanem az, aki elszakad önmagától. Az ilyen ember azonosnak érzi magát az elméje által létrehozott gondolatokkal, melyek a boldogságot önmagán kívül keresik és feltételekhez kötik. A biztonságot mások viselkedése, visszajelzései nyújtják neki, így függ a körülményeitől, és nem tud felelősséget vállalni saját érzéseiért, gondolataiért. Aki magányosnak érzi magát, feltétlen tegye fel magának a következő kulcsfontosságú önismereti kérdéseket: Vajon ki a felelős azért, hogy most így érzem magam? Mit tettem, vagy nem tettem azért, hogy ebbe a helyzetbe kerüljek? Vajon az én boldogságom tényleg rajtam kívül keresendő?
A magány pszichológiája önmagában is érdekes jelenség. Mi húzódhat meg egy tartós szingli állapot mögött? Mi számukra a jó gyakorlat, ami lelki megújulást eredményezhet?
A magányosság kérdésére az imént már kitértünk, s úgy gondolom, hogy a magányosság érzése a szinglik esetében is hasonló forrásból táplálkozik. Az ember társas lény. Hogy miért választják az emberek egy társ helyett az elszigeteltséget? Miért állítanak fel sokan szinte teljesíthetetlen normákat egy másik embernek, hogy aztán könnyedén rávághassák, hogy „ te nem ütöd meg a szintemet”? A kapcsolatok terén az ilyen hozzáállást az illető félelmei irányítják: a kapcsolatot, egy másik embert az elméjén és nem a szívén keresztül próbál meglátni. Sajnos elménk viszont a túlélésre és a biztonságra hajt, így elvárásokat, feltételeket támaszt, lehetőséget sem ad nekünk arra, hogy tisztán, előítéletektől mentesen, empátiával nézzünk egy másik emberre, s hozzá teszem önmagunkra is. Azt javaslom a szingli hölgyeknek, és uraknak, hogy próbálják meg először önmagukat meglátni és elfogadni olyannak, amilyenek, és elhinni, bízni abban, hogy valakinek pont ez a „csomag” kell majd. A másokkal szembeni kételyek csak rólunk szólnak, mi kételkedünk magunkban, ezért szeretnénk bebiztosítani az életünket egy „tökéletes” társ által.
Sokan éltek szerelmi háromszögben, ami jelen helyzetben, az új körülmények miatt, valószínű, hogy átgondolásra készteti a feleket. Más problémával kell most megküzdenie annak, aki egyedül maradt, és mással, aki össze van zárva egy rosszul működő kapcsolatban. Az ő esetükben mi a helyzet?
Ha valaki a már meglévő párkapcsolata mellett szeretői viszonyba kerül, az mindig a párkapcsolatban fennálló kezeletlen probléma következménye. A szeretői kapcsolatot szinte sosem egy vágy motiválja, hanem általában menekülési útvonalként szolgál. Az összezártság – vagy adott esetben az elszigeteltség – miatt mindenki szembesül eddigi viselkedésének, életformájának következményeivel. Ha békésebb időkben nem sikerült szembenézni önmagunkkal, tisztázni a párunkkal a felmerülő konfliktusokat, esetleg még azt is fontolgattuk, hogy elválunk egymástól, akkor a jelenlegi helyzet igencsak megnehezítheti a dolgunkat. A már meglévő problémák mellett a vírustól való félelem, az anyagi helyzetünk bizonytalansága tovább fokozhatja a feszültséget, amit ilyenkor sajnos az épp közelünkben lévőkre vetítünk ki. A párunk valószínűleg ugyanezt éli meg, s így két olyan ember áll egymással szemben, akik mindketten hiánnyal küszködnek, s egymástól várják a megoldást. Ilyenkor feltehetjük magunknak a kérdést: Azt az utat választom, hogy továbbra is bosszankodok, vagy inkább magamba nézek, és felelősséget vállalok szavaimért, gondolataimért, érzéseimért? Ha tekintettel vagyunk a jelen helyzetre, s benne egymásra, és félre tudjuk tenni egy időre azokat a problémákat, amiket most nem tudunk megoldani, s megpróbálunk a helyzetnek megfelelően összedolgozni, akkor új emberként léphetünk a karantén után a világba.
Érdemes szembenézni a párkapcsolatunkban, illetve a bennünk felmerülő nehézségekkel, még akkor is, ha úgy döntünk, hogy nem maradunk együtt házastársunkkal. A szőnyeg alá söpört problémákat, konfliktusokat ugyanis visszük magunkkal a következő kapcsolatunkba.
Az egyedülálló szülőkre most fokozottan óriási teher hárulhat. Milyen törvényszerűségeken mennek most át ők? Milyen hozzáállás segíthet nekik?
Ha egy szülő egy ilyen helyzetben, vagy bármikor azt érzi, hogy magára maradt gyermekeivel, és nincs egy teremtett lélek sem, akihez segítségért fordulhatna, akkor nincs más út, mint elgondolkozni azon, hogy hogyan került ilyen helyzetbe, miért zárt magára ajtót, ablakot. Úgy tapasztalom – és ebbe a kelepcébe hajdan én is beleestem-, hogy az egyedülálló szülők, főleg az anyukák, azt érzik egy válás után, hogy nekik hős amazonként mindent egyedül kell megoldani, hogy a rossz tapasztalataik miatt, ők ezentúl már senkiben sem bíznak, és senkitől nem kérnek segítséget. Ilyen esetekben ismét a félelem irányít, és a tudat alatti emlékek uralják döntéseiket. Úgy tapasztaltam, ha az ember kinyújtja a kezét, és segítséget kér, és megpróbál bízni abban, hogy a dolgok az ő számára is alakulhatnak kedvezően, akkor a segítség megérkezik, az egyedüllét érzése megszűnik, megszületik a remény, s a szív kinyílik. Kedves anyukák! Nem kell mindent egyedül megoldanotok. Ezt az utat ti választottátok, s ugyan így választhattok egy másik, kevésbé magányos és félelmetes utat is, ha elhiszitek, hogy szerethetők vagytok, és ti is tudtok szeretni.
Elképzelhető, hogy a hiány szülte online ismerkedési formák még gyakoribbá válnak, mint eddig. Jelen helyzetben ez jó megoldás lehet? Nem vagyunk ilyenkor sérülékenyebben, mint máskor?
Soha nem lehet tudni, hogy az emberre éppen hol talál rá a szerelem. Lehet, hogy a sarki boltban, a munkahelyen, vagy épp egy társkeresőn találkozol valakivel, aki felkelti az érdeklődésedet. A helyszín lényegtelen. Ennél sokkal fontosabb a hozzáállás. A virtuális világban mindenki kicsit más arcát mutatja, bátrabb, szókimondóbb, mint a valóságban. Én azt javaslom, hogy ne folytassunk hosszú beszélgetéseket online egy olyan emberrel, akivel még sosem találkoztunk. Próbáljunk meg minél hamarabb személyesen találkozni, látni, hallani, érezni egymást. Így könnyebben dönthetünk érzéseinkről, és a kapcsolat sorsa felől. Igaz, a korlátozások miatt a személyes találkozás most akadályozva van, ez megnehezíti a továbblépést..
Olvashatjuk, hogy néhány hete megnőtt az igény a lelkisegély-típusú szolgáltatások iránt. Rengeteg ember lába alól csúszott ki most a talaj, az élet minden területén borulások jellemzők. Mennyire tud hatékony lenni az online videón zajló coach tevékenység, a segítségnyújtás?
Azt javaslom, ha valaki a szíve mélyén eljutott arra a pontra, hogy állapotát tarthatatlannak érzi, de egyedül nem találja a kiutat, forduljon mihamarabb segítségért, amíg elevenen él benne az elhatározás. Ha szőnyeg alá söpörjük a problémákat, jegeljük őket, hogy majd valamikor, kedvezőbb időben elővesszük, sosem fogjuk megoldani őket. Eleinte én is idegenkedtem egy kicsit az online beszélgetésektől, de pár konzultáció után azt tapasztaltam, hogy egész jól működik ez a rendszer. A szándék a lényeg, nem az eszköz. Fontosnak tartom, hogy ne ragadjunk benne egy helyzetben, gerjesztve magunkban a félelmet, a haragot, a rossz érzéseket. Minél hamarabb indulunk útnak önmagunk felé, annál kevesebb a fájdalom és a szenvedés, amit önmagunknak és másoknak okozunk. S persze a munka nagy részét így is úgy is magunkban kell elvégezni.
A szorongás, a belénk ivódott sejtszintű minták hogyan befolyásolhatják párkapcsolatunk minőségét, működését?
A fájdalom, és a félelem forrása nem a testünkben, vagy a körülményeinkben keresendő, hanem a tudatalattiban, a sejtmemóriánkban, mely viselkedésünk, érzéseink, döntéseink nagy részét irányítja. Ez semmi más, mint az emlékeink. Amikor bizonyos események nyomán ugyanazok a gondolataink, érzéseink születnek, azok abból a neuronhálózatból táplálkoznak, amely akkor jött létre, amikor az eseményt először átéltük. Érzékelésünk azonos azzal, amit hiszünk, ami a sejtmemóriában emlékként tárolva van. Tehát aszerint reagálunk, változunk, ahogyan a környezetünket érzékeljük, és nem pedig annak megfelelően, amilyen a környezetünk valójában. Ez valójában a legtöbb párkapcsolati konfliktus táptalaja. A helytelen elképzelések miatt sok eseményt élünk meg stresszként, félelemmel.Tehát ahhoz, hogy tisztán lássuk önmagunkat és a világot, nagyon fontos megtisztítani a tudatalattinkat a félelmekkel teli emlékektől. Egy terápia során ezt kognitív, és relaxációs módszerekkel végezzük, melyek együttes hatása oldja a szorongást, és a felismerések révén segít az új nézőpont kialakításában. A weboldalamon található írásaimban bővebben érintem a fent említett témákat, és gyakorlati tanácsokat is adok mind az egyéni, mind a párkapcsolati problémák megoldásához, valamint a meditáció elsajátításához.
„Bármilyen helyzetben is legyen az ember, akár egyedülállóként, családosként, vagy szeretői státuszban érzi azt, hogy valami nincs rendben, álljon meg egy pillanatra és forduljon önmaga felé. Fontos ilyenkor, hogy ne hibáztassuk se önmagunkat, se másokat, mert ez nem visz közelebb minket a probléma felismeréséhez, és ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Inkább tegyük fel magunknak kérdéseket: Mit érzek pontosan, mi az, ami fáj? Minek a következménye ez az érzés bennem? Mit tehetnék azért, hogy jobban érezzem magam? Képes vagyok egyedül boldogulni, vagy szükségem van segítségre?
Miután megálltunk, és ezeket átgondoltuk, próbáljunk meg apró lépésekkel haladni előre. Minden egyes lépés számít, és erőt ad a belső boldogság felé vezető úton.”
Borítókép: Ágoston Éva