Jan van der Heyden (1637-1712) holland barokk festő, üvegfestő, rajzoló és nyomdász, a holland aranykor egyik vezető építészeti festője volt. A festészet azonban csak egy része volt tevékenységének, Amszterdamban, ahol 1646 óta élt, a polgári közigazgatásban is részt vett.
Jan van der Heyden egy mennonita családba született harmadikként a nyolc gyerekből Gorinchemben. Sok feljegyzés nincs róla a korai éveiből, de az biztos, hogy üvegfestést mestertől tanulta, de elsősorban tájképek, csendéletek, városképek, nagy részletességben megfestett tárgyak fűződnek nevéhez. A holland festő alkotásai, akit a mechanikai találmányok is érdekelték, nagy hatással voltak a 18. századi hollandiai építészeti festészet fejlődésére.
Amit képein látunk, nem tűnik fakónak vagy száraznak, mert a részleteket a méltóságteljes kompozíció támasztja alá, szín- és fénykezelése vonzza a tekintetet. Munkáinak látszólag tárgyilagos jellege ellenére van der Heyden művei a szabadságot idézik.
Szobasarok ritkaságokkal – Minden hiábavaló
A borítóképen is látható részlet van der Heyden remekművéből való, melyet 75 évesen, halálának évében festett.
Az élet múló természetéről mesél nekünk a kép, aminek előterében a Bibliát látjuk, ott kinyitva, ahol a Prédikátor híres sorai olvashatóak: „Vanitas Vanitatum et omnia Vanitas” (Hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavaló), ami arra utal, hogy minden földi tudás és szépség hiábavaló, mert a végén jön a halál, és minden, amit az ember felhalmozott, elenyészik.
A tudást Willem Blaeu földgömb atlasza szimbolizálja. A földi vagyont a drága holmik: a szőnyeg, a tatu, az értékes tárgyak. A kandalló a hagyományokat, a sokfiókos szekrény az európai kultúra ismereteit, kincseit jelképezi. A mű a falon Giovanni Cesare Testa Dido tragédiáját feldolgozó falmetszete alapján készült festmény, amely az ember viszállyal teli létét, a fájdalmas érzelmeket hivatott megjeleníteni. A földi dimenziók egyetemes igazságának esszenciája van láthatóan belekódolva a kompozícióba – az égi láthatatlanul. Az ember nem bírja levenni a képről, mely tele van szimbólumokkal. A színek csak még inkább ráerősítenek a megmagyarázhatatlan hangulatra, a materiális javak szilárdsága és könnyedséget nélkülöző jelentése egyszerre ad gazdagság- és szegénységérzetet. Szépség, béke, halál. Minél tovább időzik pillantásunk a képen, annál több gondolat, érzés, kérdés törhet elő.
A kép a budapesti Szépművészeti Múzeumban élőben is szemügyre vehető.