Reese Witherspoon könyvklubja manapság már igen fontos véleményformálónak tűnik a könyvpiacon. Ez nem is csoda, tekintve, hogy többek között olyan remekművekre hívta fel az emberek figyelmét, mint a Kis tüzek mindenütt vagy az Ahol a folyami rákok énekelnek. Ez utóbbi engem is lenyűgözött, és különleges történetével egy életre beírta magát a kedvenc könyveim közé. Reménykedve egy hasonló, felejthetetlen élményt nyújtó olvasmányban, újra rápillantottam Reese „könyvespolcára”. Itt ragadta meg először a tekintetemet A szanatórium gyönyörű, mégis rejtelmességet sugárzó borítója, majd a fülszövege, végül pedig a rengeteg dicsérő szó. Már éppen készültem megvenni az angol verziót, amikor a 21. Század Kiadó – mintha csak a gondolataimban olvasott volna – bejelentette a könyv magyar megjelenését. A Zenit elnevezésű luxusszálloda tehát végre hazánkban is „megnyitotta kapuit”, és várja a vendégek érkezését.
Az írónő, Sarah Pearse évekig élt Svájcban, egy Alpoknál elhelyezkedő kisvárosban. Helyismerete és talán még fontosabb szempontként a helyszeretete pedig kétségkívül visszatükröződik a könyvének minden egyes lapján. Olyan részletességgel és pontossággal írja le az ottani hangulatot és a havas tájat, hogy hirtelenjében már én sem az őszi, lehullott faleveleket látom, ha kinézek az ablakomon. Helyette a svájci hegyekben találom magam, megborzongom a hidegtől, fel akarom venni a sídzsekit és élvezni az üdülésemet.
Senkit ne tévesszen azonban meg ez az idilli légkör! A Zenit rengeteg titkot rejt, amelyek felfedése az olvasókon – és a főszereplő Elin-en – áll vagy bukik. Miközben egyre több embernek veszik nyoma, a hotel vendégei búcsút inthetnek a felhőtlen kikapcsolódásuknak. A krimirajongók számára viszont még csak most kezdődik meg az igazi szórakozás.
A misztikus, gótikus és kísérteties hangulat garantált, ugyanis a Zenit eredeti rendeltetése szerint szanatórium volt. Ezt követően évekig elhagyatottan állt, és csak a közelmúltban lett felújítva, ötcsillagos szállodának átépítve. A modern, látszólag biztonságot nyújtó környezetet azonban továbbra is átlengi a múltban történt szörnyűségek szellemisége, mindazon fájdalom és szenvedés, amit az itt kezelt páciensek átéltek. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a szállodához vezető egyetlen utat eltorlaszolja egy lavina, akkor mindent megkapunk, ami egy ígéretes krimihez kellhet: egy külvilágtól elzárt, kísérteties helyszínt, és egy ott rekedt gyilkost.
Mondhatnánk, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen egy detektív is a szállodában tartózkodik. De Elin Warner nem éppen egy Miss Marple. Magánéletében bekövetkezett tragédiái és egy munkahelyi szerencsétlenség következtében poszttraumás stressz szindrómával küszködik, és hosszadalmas szabadságát tölti. Mégis, amikor testvére menyasszonya rejtélyes módon eltűnik, a rendőrség pedig a járhatatlan utak miatt nem tudja megközelíteni a szállodát, kénytelen maga mögött hagyni a múltját és a félelmeit.
Az olvasók is buzgó résztvevőivé válnak nyomozásnak, hiszen a szanatórium történelme, és a jelenkori események furcsasága senkit nem hagyhat nyugodni. Pearse-nek pedig remek érzéke van ahhoz, hogy minden fejezetet úgy zárjon, hogy közben a történetszálakat függőben, az olvasókat pedig kétségek között hagyja. Az újabb fordulatok, újabb nyomok és újabb gyanúsítottak biztosítják, hogy nem csak a vendégek, hanem az olvasók is „bent ragadnak” a szállodában, egészen addig, amíg nem tudnak pontot tenni minden kérdés végére.
Részlet a könyvből:
2015 januárja
Elhajigált orvosi felszerelések terítik be a padlót: rozsdamarta sebészi eszközök, törött üvegcsék, tégelyek, egy öreg tolószék összekaristolt váza. Elnyűtt matrac roskadozik a falnál epesárga foltok himlőhelyeitől pettyesen.
Az aktatáskába kapaszkodó Daniel Lemaitre-t heves viszolygás rohanja meg: mintha az idő folyása elorozta volna az épület lelkét, valami rohadtat és kórost hagyva a helyén.
Fürgén megy végig a folyosón, visszhangot vernek a léptei a csempézett padlón.
Csak az ajtót figyeld. Ne nézz hátra.
De vonzzák a tekintetét a pusztuló tárgyak, melyekhez mind történetek kötődnek. Nem nehéz elképzelni az embereket, akik valamikor itt időztek és kiköhögték a tüdejüket.
Olykor még a hely egykori szagát is érezni véli – a hajdani műtők felől most is a vegyszerek átható, kesernyés illata száll.
Bővebben a könyvről: 21. Század Kiadó oldala