Nagy Estilla Virág jogászként végzett és hamar kiderült számára, hogy az egy szakterülethez és íróasztalhoz kötött munka nem az ő világa. Érdeklődésének és szerencséjének köszönhetően változatos, országokon átívelő munkatapasztalattal gazdagodott: évekig élt Spanyolországban és Belgiumban, majd Nyugat-Afrikában és legutóbb Dél-Amerikában. Angolul, spanyolul és franciául beszél. Az elmúlt években belekóstolt a togói éwé nyelv rejtelmeibe és tanult guaranít, ami Paraguay hivatalos nyelve a spanyol mellett. Beszélgetésünk apropója is ehhez a távoli dél-amerikai országhoz köthető, ahol Virág hét hónapot élt és dolgozott. Januári hazaköltözése után pár héttel találkoztunk először a Balatonnál, majd nemrég Budapesten, ahol meglepő és roppant érdekes dolgokról mesélt a szubtrópusi erdőkkel körbevett, egykor indiánok lakta földről, ahol a magyar szó korántsem szokatlan.
Hogyan és mi célból kerültél ki Paraguayba?
Tavaly nyáron a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként költöztem a Magyarországtól mintegy 12 ezer kilométerre található országba. A programot 2013 óta minden év tavaszán meghirdeti a Miniszterelnökség. Lényege, hogy évente 150 ösztöndíjas a hazánktól távol élő magyar közösségeknél munkálkodhat néhány hónapot. Ezalatt a kinti magyarokkal együttműködve, igényeiket figyelembe véve kulturális és ismeretterjesztő rendezvényeket, hagyományőrző foglalkozásokat szerveznek, illetve magyar nyelvet, néptáncot tanítanak. A pályázati kiírást olvasva úgy éreztem, hogy tökéletes kihívás számomra. Szeretek Magyarországért tenni és lelkesített, hogy más földrészek magyarjait megismerjem és támogassam őket magyarságuk megőrzésében. Jelentkeztem tehát, majd egy kis szerencsével, a tartaléklistáról kiválasztottak a feladatra.
A spanyol nyelvtudáson kívül mivel kellett készülnöd az útra?
A kiutazást minden évben alapos szakmai felkészítés előzi meg, főként a munkavégzéssel kapcsolatos ismeretek átadása érdekében. Ami a nyelvtudást illeti, nem feltétlenül szükséges, hogy az ösztöndíjas beszélje a célország nyelvét, hiszen magyar közösségbe érkezik. Ha például valaki magyar nyelvtanárként dolgozik a közösségben, kifejezetten előnyös is lehet, hogy a helyi nyelvet nem használja és a kintiekkel csak magyarul beszél.
Paraguayban viszont a közösségnek sokat jelentett, hogy beszélek spanyolul. Az ottani leszármazottak egy részét ugyanis a felmenők nem tanították meg magyarul. Az 1930-50-es években Magyarországról kivándorlók közül sokan gondolták úgy, hogy a messzi távolban nincs értelme megtanítani a gyerekeknek a nyelvünket. Fájdalmas volt elhagyniuk Magyarországot és nem láttak esélyt sem a hazatérésre.
Velük is találkoztál még, vagy már inkább csak a leszármazottaikkal?
Ma már kevesen élnek a múlt század derekán kivándorolt magyarok közül. Felnőtt gyermekeik mesélik, hogy a szülők annak idején úgy érezték, nincs más lehetőség: Európából menekülni kellett mindenáron, a lehető legmesszebbre. Három hétig ültek a nyugat-európai kikötőkből induló óceánjáró hajón, hogy megérkezzenek egy teljesen idegen közegbe új életet kezdeni. A hajók végállomása Argentína és Uruguay volt, csak a legelszántabbak jutottak el Paraguayba. Az ország az 1950-es években az európai viszonyokhoz képest meglehetősen elmaradottnak számított. A repülőtéren a paraguayi hadsereg katonái mezítláb tisztelegve fogadták az európai bevándorlókat, a főváros külső kerületeiben pedig földutak és gyér villanyhálózat. A beilleszkedés hatalmas kihívás és nagy visszalépés volt sokak számára.
Arról lehet tudni, hogy mihez kezdtek a megérkezésük után?
Nem beszéltek spanyolul, a helyi viszonyokat és életmódot nem ismerték. Egy család teljes vagyonkája abban az 1-2 faládában volt, amit a hajón magával hozhatott Európából. Az első időkben nagyon összekapaszkodtak a magyarok, majd mindenki a saját képességei szerint megpróbált valami jót kihozni a helyzetből. A kezdeti nehézségeken aztán hamar felülkerekedett a magyar talpraesettség. Számos magyar üzleti kezdeményezés vált sikeressé és működik a mai napig az országban: a költöztetőtől az építési vállalkozáson át a próbababa-készítőig sok ágazatban megtalálhatóak. A magyarok továbbá újítók voltak sok tekintetben. A joghurt és a kardvirág honfitársainknak köszönhetően jutott el az országba, valamint az első cukorgyárat is magyar alapította 1910-ben. Csakúgy, mint a Paraguayi Úszószövetséget és a Paraguayi Asztalitenisz Szövetséget.
Mindezekről még a felkészülési idő alatt szereztél tudomást vagy már Paraguayban? Mennyit tudtál a célországról, a helyi közösségekről, mielőtt felültél a repülőre?
Amikor kiderült, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program első ösztöndíjasa lehetek Paraguayban, elkezdtem lázasan anyagot gyűjteni a paraguayi magyarokról. A világhálón egyetlen rövid tanulmányt találtam róluk, aztán az abban szereplő adatok ellenőrzése érdekében folytattam a keresést. Olyan érdekességekre bukkantam, hogy a paraguayi himnusz zenéjét az Uruguayban letelepedett Debály Ferenc József szerezte és hogy az első szabadon választott paraguayi elnök is magyar származású. Juan Carlos Wasmosy nemrégiben lett 80 éves és az ő családneve remek példa arra, hogyan módosultak a magyar nevek akár a spanyol kiejtés, akár a nyilvántartásba vételkor történt félrehallás, vagy véletlen elírás folytán. (A Vámosi család nevéből a Dél-Amerikába érkezéskor lett Wasmosy. A spanyolban ismeretlen ékezeteket eleve elhagyták és gyakran előfordult, hogy az érthetőség kedvéért spanyol kiejtés alapján tovább módosították a nevet. Mára kialakult a készség bennem arra, hogy felfigyeljek olyan nevekre, amelyeknek magyar eredete lehet.)
Említetted a kiutazást megelőző felkészítést, ahol feltételezem, szintén sok hasznos információt adtak át a kinti körülményekről.
A szakmai felkészítésen a LAMOSZSZ (Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége) elnöke sok fontos tudnivalót átadott a paraguayi magyarságról. Elmondta, hogy az országban 1936 óta működik a Paraguayi Magyar Egyesület és beszélt a kinti mentoraimról, akik az ösztöndíjas munka eredményességére ügyelnek. Majd a Kőrösi Csoma Sándor Program egyik büszkesége, az argentin Chaco tartományban komoly eredményeket elért Zsonda Márk néprajzkutató mesélt a dél-amerikai tapasztalatairól és hasznos tanácsokkal látott el.
Aztán gyorsan eltelt az idő a kiutazásig és Dél-Amerikában különleges élmények vártak. A mentoraim és a többi magyar élettörténetét hallgatni kiváltság volt, életre szóló barátságokkal gazdagodtam. Emlékezetes marad az is, amikor a kétévente megrendezett Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozón több száz kinti magyart láthattam fellépni. Sokan közülük Magyarországon se jártak soha, megható volt, milyen tökéletesen és lelkesen táncolnak. Mindennek a tetejébe rég ettem olyan finom rigójancsit, mint Asunciónban!
Néptáncos magyar est Asunciónban, 2018. december
Hogy teljesebb legyen a virtuális látogatásunk élménybeszámolód hatására, ismertetnéd röviden az országot?
Paraguay a földrész belsejében fekszik, tengerpartja nincs. A pazar látnivalókkal teli Brazília, Kolumbia, illetve Peru kevés teret enged az ország idegenforgalma számára. Ez rányomta a bélyegét Paraguay fejlődésére, ugyanakkor ennek köszönhetően a földrész más országaihoz képest érintetlen.
Napjainkban pedig egyre több európai befektetőt vonz a kivételesen alacsony adók (mindössze 5 és 10%-os áfa) és a nyugodt, kényelmes életvitel miatt. A területen őslakos indiánok nagy része manapság a társadalom peremén él. Különlegesség, hogy az ország hivatalos nyelvként őrzi nyelvüket, a guaranít, amely eredetileg a természet hangjainak utánzásából állt, majd a jezsuiták lejegyezték és az idők során maguk fejlesztették.
Kép: paraguay.com
Egyébként az ország népessége meglehetősen kevert: az elmúlt évszázadokban minden földrészről nagy számban érkeztek bevándorlók; Libanoni, szír, vietnámi, német, olasz és ukrán egyaránt letelepedett itt. A gyermekvállalási kedv jóval nagyobb, mint Európában és a népesség 70%-a 35 év alatti.
Az országot sok tekintetben a szélsőségek jellemzik. A téli időszakban, ami náluk júniusban kezdődik, nem ritka a fagypont körüli hőmérséklet – amit komoly kihívás átvészelni az Európában megszokott fűtés és szigetelés nélkül –, januárban pedig elviselhetetlen forróság tombol. Ha esik, akkor úgy szakad, hogy a hömpölygő víztől a főváros útjain megáll a forgalom. A növényzet csodás, főleg vidéken, gyönyörű virágaik vannak! A színes indákkal átszőtt paraguayi magyar temető az egyik legszebb hely, ahol jártam.
Paraguay fővárosa Asunción, Dél-Amerika egyik legrégibb városa. Az utcákon a rikkancs és a bejárónő, a tanár és a miniszter is termosszal jár-kel és az abban tárolt nemzeti italt kortyolgatja: a tererét (amely a maté tea hidegen fogyasztott változata). A boltok minden nap nyitva vannak, még nemzeti ünnepeken is, ugyanis sokan a napi keresetükből veszik meg az aznapi betevőt. A főváros modern üzleti negyedében ugyanakkor azt gondolhatná az ember, hogy Floridában vagy Hong Kongban jár. Amíg a fővárosban éltem, leginkább gyalog jártam, mert a tömegközlekedés kissé kiszámíthatatlan. A napi 10-15 km séta kapóra is jött, mert Paraguay konyhája kiváló. Finom leveseik vannak, a marhahúsuk legendás, a manióka- és kukoricalisztből készült chipa és a tejes karamella (dulce de leche) kihagyhatatlan, a gyümölcsök közül pedig a guáva volt a kedvencem.
És ha a paraguayi emberekről szeretnénk egy kicsit többet megtudni? Milyen a mentalitásuk, melyek a legfőbb jellemzőik?
A paraguayi gondolkodásmód sokban különbözik a magyartól és úgy egyáltalán az európaitól. A változáshoz és az időhöz való viszonyulás nagyon más. Sokkal lassabban zajlik minden, kevesebbet terveznek és kevesebbet aggodalmaskodnak. Jellemző a halogatás és a dolgok sokszor módosulnak az utolsó pillanatban. Ennek van jó oldala is, de egy európainak nem mindig könnyű ebben a világban megtalálnia a helyét. Összességében nyugodtabban, kevésbé hajszoltan élnek az emberek és emiatt több a türelmük is egymáshoz.
Hogy mégiscsak a magyar közösségekről beszéljünk: mi jellemző a fiatal generációra identitás keresés szintjén?
Ahogy említettem, Paraguay ezerarcú ország: a guaraní indiánok utódai mellett számos más földrész leszármazottai színesítik. Nem különlegesség, ha valaki vietnámi, olasz, vagy magyar felmenőkkel rendelkezik. Napjainkban minden közösség, így a magyar is megküzd azzal, hogy az újabb nemzedékek származástudata átalakulóban van. Az egykori kivándorlók unokái és dédunokái csökkenő érdeklődést mutatnak a mindennapokban a felmenők anyanyelve és hagyományai iránt. Változott a világ is, a családi kapcsolatok lazultak az egymást követő nemzedékek között.
Jó hír viszont, hogy Európa nagyon vonzó a fiatalok és idősek számára egyaránt és a több ezer kilométeres távolság ma már könnyen áthidalható. Nem kell hetekig hajón utazni, az ember repülővel 12 óra alatt Madridba ér, onnan pedig bárhova gyorsan és olcsón eljut Európán belül. Ma már egy paraguayi fiatal Európa számos országában, így Magyarországon is végezheti tanulmányait, például a Campus Mundi program keretében. Ez kiváló ösztönző arra is, hogy megismerkedjen a nagyszülei kultúrájával.
Egyébként mióta visszaköltöztem Budapestre, több itthoni magyar megkeresett a kék közösségi oldalon, hogy közelgő paraguayi tartózkodásukhoz adjak tanácsokat. Tehát egyre több magyar is eljut Paraguayba és új színt visz a közösség életébe, új barátságok szövődnek.
Hogyan láttad, milyen kép él Paraguayban a kint élő magyarok fejében hazánkról?
Európa és azon belül Magyarország számukra maga a paradicsom. Sok paraguayi születésű magyar csak felnőttként, illetve idősebb korában jutott el először Magyarországra és meghatódva mutatja a rokonokkal készült fényképeket. Hatalmas élmény számukra megcsodálni Budapestet és a magyar vidékeket, gyönyörűnek találják az építészetünket. A légi közlekedésnek és a világhálónak köszönhetően már nem csak a felmenőik emlékeiből táplálkoznak: egyszerűbb lett az utazás és az itteni rokonokkal és barátokkal is könnyű a kapcsolattartás. Fontos továbbá, hogy Paraguayba az ezredfordulót követően is költöztek ki magyarok és ez felpezsdítette a közösséget, naprakésszé tette a tudásukat Magyarországról.
Nagyságrendileg mekkora magyar közösségről beszélhetünk Paraguayban? Milyen lehetőségeik vannak, hogyan élnek?
Paraguayban évtizedek óta hatalmas a népszaporulat, a véres háborúk után a 20. század már a sokasodás jegyében telt. Nem ritka, hogy egy kivándorolt magyarnak 10-12 gyermeke született, akik aztán hasonló ütemben szaporodnak. Bár jellemzően vegyes, paraguayi-magyar házasságok köttetnek, a magyar családnevek megmaradnak, hiszen a gyermekek mindkét szülő vezetéknevét viselik és a feleség nevében is megjelenik a férj családneve.
Tehát több száz magyar leszármazott él kint. Azt viszont nehéz megmondani, hogy pontosan mennyien vannak, hiszen ez attól is függ, hogy kit tekintünk magyarnak. Azt, aki jól beszél magyarul? Vagy azt is, aki csak pár szót tud, de magyarnak vallja magát? Többen mesélték, hogy kifejezetten kérlelték a nagyszüleiket, hogy beszéljenek nekik magyarul, de – talán a honvágy és a fájó emlékek miatt – nem mindig jártak sikerrel.
Ami a paraguayi magyarok életét és lehetőségeit illeti, számos magyar lett sikeres Paraguayban és tett egy-egy magyar nevet ismertté. Csak hogy néhányat említsek: Wasmosy (Vámosi; politika), Horváth (sport), Kunos (képzőművészet), Kovács (fényképészet) és Domaniczky (divatszakma). A paraguayi életem alatt a közösségnek köszönhetően rengeteg magyar szálat fedeztem fel. Az már meg se lepett, hogy az asuncióni elit találkozóhelyét, a paraguayi yacht- és golfklubot egy amerikai-magyar házaspár alapította. A paraguayi magyarok körében nagyon változó, hogy ki mennyire és hogyan ápolja magyarságát. Jellemzőek a vegyes házasságok és általában nincs idő arra, hogy a gyerekek magyarul is eleget beszéljenek. Az iskolában spanyolul kell tanulni, teljesíteni és a felgyorsult világban a gyerekek kevesebbet tudnak érintkezni az idősebbekkel, akikkel még magyarul tudnának beszélni.
Mindenesetre 2018-ban sikerült új életet lehelni a paraguayi magyar közösségbe. A kiérkezésem után paraguayi magyar WhatsApp csoportot indítottunk és az augusztus 20-i eseményre már rengetegen eljöttek. Bevált az új hírközlési forma: ha már egy nagycsalád egyetlen tagja benne van a csoportban, ő továbbadja a népes rokonságnak is a híreket. Az eseményre sok fiatal is eljött, magyar zászlót kértek és ezer dolgot kérdeztek Magyarországról.
Milyen jelentősebb, magyar vonatkozású eseményeket volt alkalmad szervezni a Kőrösi Csoma Sándor programon belül Paraguayban?
A legszélesebb körben akkor találkoztam magyarokkal, amikor az augusztus 20-i ünnepséget tartottuk 120 fő részvételével. Aztán rendeztünk néptáncos magyar estet, szerveztünk október 23-i megemlékezést és átadtuk a fővárosban található Bevándorlók Múzeumában a magyar gyűjteményt. Nagyon örülök, hogy a múzeumban sok más népcsoport mellett most már a magyarok korabeli személyes és használati tárgyai is megtekinthetőek.
A legnagyobb büszkeségeink közé tartozik Kunos Ádám orosházi születésű és Paraguayban hírnevet szerzett művész egyik festménye, valamint egy kézzel hímzett ábécé 1910-ből. A látogatók továbbá olvashatnak a paraguayi magyar közösség történetéről és nagyjairól, illetve lapozgathatnak magyar képeskönyveket, köztük egy hímzőkönyvet. Ez utóbbi azért került a múzeumba, mert meglepetésemre egy asuncióni kézműves vásáron kalocsai mintás kerámiákra bukkantam. Kiderült, hogy a paraguayi képzőművész Európában járva beleszeretett a magyar mintákba és azóta gyakori díszítőelemei. (Mint később megtudtam, az 1970-80-as években pedig lakástextíliákat borítottak ilyen minták Paraguayban, ugyanis akkoriban egy kivándorolt magyar textilipari tervezőként dolgozott.)
Pár hónapja már itthon vagy. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a kicsit több mint féléves kint létedre?
A paraguayi magyarokat összefogó WhatsApp csoportban folyamatos munka zajlik, amit hazatérésem óta is figyelemmel követek. Öröm látni, mennyire lelkesek, épp a paraguayi magyar közösség legelső honlapjára gyűjtik a magyar és spanyol tartalmakat. Úgy tűnik, sikerült hasznos és eredményes munkát végeznünk együtt, amiből folyamatosan építkezhet a közösség és ez nagyon jó érzés!