A mai negyvenesekben talán még élénken élnek gyermekkoruk bábmeséinek hősei és eszébe jutnak kelekótya Buksi kalandjai a Futrinka utcából, Hakapeszi Maki ravaszságai a Zsebtévéből, vagy Manófalvi Manó és Tádé különös barátsága. Mindig érdekelt, hogyan elevenednek meg a bábok, hogyan készülnek, kik azok, akik életre keltik őket. Ennek megértésében sietett segítségemre Havrincsák Dani bábszínész, aki magával ragadó személyiségével, választott szakmája iránti alázattal és valódi szenvedéllyel mesélt a bábszínészek nem túl könnyű életéről.
Hogyan kerültél kapcsolatba a bábokkal és milyen elhivatottság vezetett a bábszínészi pálya felé?
Anyukám gimnazista kora óta bábozott, a még amatőr Szegedi Bábszínházban. Óvodás koromban elvitt minden bemutatóra. A legmélyebb nyomot a Hagymácska és az Aladdin előadások hagyták bennem. Hagyományos, paravános előadások voltak, zsinórpadlásos megoldással, tűzzel, füsttel, színes fényekkel. Amikor a kulisszák mögé kerültem a nézőtérről, az valami katartikus élmény volt. Megérinthettem a bábokat, teljes valójukban láthattam őket. Minden annyira más volt ott benn! A díszletek, zsinórok, függönyök, sötétség és az a rengeteg gyönyörű báb, amit közelről szemlélhettem. Huszonéves voltam, amikor fiúra volt szükség a Szegedi Bábszínházban (ma már Kövér Béla Bábszínház). Arra ösztökélt Anyukám, hogy menjek, álljak be közéjük. A társulatot régóta ismertem és szerettem. Szinte minden bulijukon, születésnapon, kiránduláson én is részt vettem. Főleg tanárokból állt a vidám csapat, de volt köztük jogász, könyvelő is. Nagyon szerettem velük lenni. Így beadtam a derekamat és kezdetben a délelőtti előadásokon és késő délutáni próbákon is részt tudtam venni. Az évek folyamán szenvedélyemmé vált a bábszínház, a bábozás, amit a mai napig, közel 25 éve művelek. Ha be kellene fejeznem valamiért, biztosan belebetegednék. Érdekes még az is, hogy már a dédapám is amatőr színész volt, aztán a nagymamám is színészkedett. Ő színiiskolábais járt. Követte a pályán Anyukám és én.
Milyen képzéseken vettél részt, milyen élmények kötődnek a tanulási fázishoz?
Már Dr. Kövér Béla indítani akart egy képzést, hogy ne csak amatőr bábszínészek játsszanak a bábszínházban, de ez a terv csak fia, Kövér László idejében valósult meg, aki teljes munkaidőben dolgozó gárdát szeretett volna foglalkoztatni. Szó volt arról is, hogy főiskolai képzést kapunk, de végül egy felsőfokú OKJ-s iskolát végezhettünk el. Két év alatt heti 40 órában tanultuk meg azt, amit a következő tanfolyam tanulói 3 év alatt. Emellett a bábszínházban dolgoztam a feleségemmel együtt, de anyagi okok miatt mellette másik állást is kellett vállalnom. A kurzus után elvégeztük még a Szegedi Tudomány Egyetem művelődésszervező-média szakát is. Természetesen sok szép élmény, nehézség, kín és öröm fűződik a tanuláshoz, de fölnőtt korban, az éhenhalás határán, építkezés közben inkább csak a nehézségekre emlékszem. Éppen ezért, mikor megkaptam a felkérést, hogy dolgozzam főállásban a bábszínházban, egy heti gondolkodás után visszautasítottam, mert nagyon alacsony lett volna a fizetés. Inkább megmaradtam szerződéses viszonyban és mellette dolgoztam máshol is.
Hogyan jött az ötlet, hogy saját bábszínházat alapíts? Kik a segítőid és miért választottátok névadónak Truffaldinot, Goldoni kettős személyiséggel bíró Harlequinjét?
Soha nem gondoltuk, hogy saját bábszínházunk lesz, nem is vágytunk rá. Egy próba alkalmával, azonban már sokadszorra nem jött be időben a kék fény, a világosító flegmáskodott és én olyan dühös lettem, hogy felmondtam. Természetesen a vállalt szerepeket még eljátszottam. Szerencsém volt, mert azon a nyáron elkezdtem idegenvezetni, így nem maradtunk pénz nélkül. Feleségem azonban mindössze egyetlen szerepet kapott a következő évadra. Ő döntött úgy, hogy saját bábszínházunk lesz, amit három személyre terveztünk. Unokatestvérem tanárnő, aki akkoriban délutánosként dolgozott, így a délelőtti előadásokra ráért. Esténként, hétvégén pedig próbáltunk. Immáron 20 éve a feleségemmel saját bábszínházat működtetünk, és ez a főállásunk. Kezdetben sok segítséget kaptunk nagynénémtől és férjétől akik rajztanárok voltak. Nagynéném bábokat varrt, festette a díszleteket.
Feleségem is varrta a bábokat és évekig hajnalig dolgozott a varrodájában, hogy minden kellék, báb, megfelelő időben a helyén legyen. Az első 6 év jelentette a legnagyobb próbatételt, kihívást. Évente 5 új darabot állítottunk ki, amit később már forgattunk a színpadon. Most már 5-6 évente elővesszük a régi meséket, de néha megküzdünk új kihívásokkal, és színpadra alkalmazunk újabb meséket. Feleségem barátnője, aki operaénekesnő, szívesen kapcsolódott a bábszínházunkhoz, és festői tehetségével, egy új irányzatot képviselt. Ezenkívül egy zeneszerzőt is magunk mellé állítottunk, aki mellettünk tanulgatta a gyermekzenék komponálását, amit úgy megszeretett, hogy Csukás István egyik meséjéhez is ő írta a zenét. A Truffaldino névválasztás története: amikor a bábszínházba kerültem, egyik idős, 80 év feletti kollégám minden előadás előtt az egyik mesében szereplő Truffaldino bábbal köszöntötte a gyerekeket. Pár hónap után a kezembe nyomta, és azt mondta: most már te beszélj a gyerekekhez. Innen az ötlet. Mikor megalakítottuk a magánbábszínházunkat, a gyökerekhez nyúltunk vissza, tisztelve az elődeinket és az idős bábszínész kollégát.
Van kedvenc bábfilmed vagy sorozatod?
Mai szeretem a meséket. Mazsola, Frakk, Kisvakond, Mézga család kalandjai, Rumcájsz és a Magyar népmesék a kedvenceim. Főleg a szellemes, humoros történeteket szeretem, a tanulság nem fontos, én nevetni, kikapcsolódni akarok. A pályaválasztásomra azonban nem voltak hatással. Sodort az élet, aztán egyszer csak rátaláltam arra, amit szeretek.
Említetted, hogy magatok készítik a bábokat. Milyen típusú bábokezek? Te személy szerint melyikkel játszol szívesen?
A bábokat kezdetben a család készítette, aztán később, amikor megengedhettük magunknak, felkértük a Budapesti Bábszínház egyik bábkészítőjét, Szarka Bencét, hogy segítsen ki bennünket. Ő faragja a bábfejeket, amelyeket az operaénekesnő barátnőnk fest meg.A feleségem testbe ölti és felruházza figurákat. Legtöbb szereplőnk kesztyűs báb és botos báb. Ezen kívül van néhány kínai árnyjátékunk, és asztalon mozgatott bábokkal is szerepelünk. Én a kesztyűs bábokat, és botos bábokat szeretem a legjobban, amelyeket – a ma kissé lesajnált, elavultnak titulált – paravános előadásokhoz használunk. Igaz, ezek a legdrágább és legnagyobb munkaigényű bábok – legalábbis nálunk. Mozgatás szempontjából pedig a legmegterhelőbb. Több száz bábunk van, de egy-két kedvenc akad. Például egy róka, amit az elsők között készített a feleségem. Több darabban is előfordult, főként negatív szereplőként. Nagyon szeretek egy farkast is, meg egy kismalacot, ami a feleségem kezén szerepel, mivel nagyon aranyosan megformálta a karakterét. (kesztyűs bábok) De van egy kedvenc botos bábom is, az egy alkoholista, rabló. Hirtelen ez néhány báb jut az eszembe. Főleg a negatív szerepeket, szereplőket szeretem. Egy hős szerelmes királyfi nekem nagyon unalmas figura. Tehát, azért az említett bábok a kedvenceim, mert azok sokszínűek, bele csalok humort, együgyűséget, beleviszek vidámságot, amivel a negatív jellemet finomítom. Nem az a cél, hogy megijesszük a nézőket, hanem az, hogy kinevessék a pórul járt gonoszt.
Jól tudom, hogy kizárólag gyermekközönségnek adtok elő? Miért épp ez a korosztály az, aki leginkább befogadó a bábok világára? Terveztek esetleg a jövőben felnőtteket megszólító darabokat előadni?
Igen, gyerekeknek bábozunk. Magyarországon nagyon gyér az érdeklődés a felnőtteknek szóló előadásokra. Való igaz azonban, hogy más országokban hagyománya van a felnőtt előadásoknak. Eleve könnyebb gyerekeknek bábozni, hiszen ők is, mi is még mesevilágban élünk, vagy legalábbis bízunk benne. Persze, amikor a szülő a villanypásztor elé ülteti a gyerekét, és naponta 5 percet foglalkozik vele érdemben (ezt az adatot, kb. 17 éve tanultuk szociológiából), nekünk is változtatni kellett az előadásokon. Egy óvodás gyereknek teljesen természetes, hogy a báb beszél, és nem a felnőtt, aki tartja, az alsósok pedig elfogadják és élvezik az előadást. Az iskolásoknak már cizelláltabban is játszhatunk, több dolgot fedeznek fel a mesében. Kár, hogy a tanárok kevésbé lelkesek, mint az óvónők. Felnőtt előadást is kértek már tőlünk – amivel nem tudunk szolgálni -, de egy darab előállítása olyan munkaigényes, és költséges, hogy néhány fellépésért nem fektetünk bele munkát. Néha van egy kis fellángolás, hogy most aztán összehozunk egy előadást a felnőtteknek is, de mindig győz a realitás.
Mi alapján választjátok ki az évadban bemutatásra kerülő darabokat?
Az első hat évben hosszas megbeszélések, viták alapján választottunk mesét. Körülbelül tudtuk, hogy mi érdekli a gyerekeket, hiszen évekig dolgoztunk az állami bábszínházban, de esetünkben egy-két rossz választás a pályánk végét jelentette volna. A gyerekek nagyon szeretik az állatos meséket, vagy a királylányokat. Azonban mit sem ér a történet, ha nem nevetnek, nem érzik jól magukat, és nem izgulnak picit. Ha tudják, hogy farkas is szerepel a történetben, mindig kérdezik, hogy mikor jön már a farkas? Szeretnek kicsit félni, megborzongni. Az évek során hiánypótlásként hoztunk elő egy-egy előadást. Igény merült fel a Népmese a világnapjára, a Zenei világnapra, Az állatok világnapjára. Gyermeknapra interaktív mesét állítottunk össze. Nem maradhatnak ki Mátyás király történetei sem.
Ennek fényében mennyire fektettek hangsúlyt a klasszikus darabok bemutatására, vagy esetleg kísérleteztek modern, kortárs darabokkal is. Vevők erre is a mai gyerekek? Adtok lehetőséget arra is, hogy bevonjátok őket a játékba?
Nem sok klasszikus darabunk van, mert hárman képtelenek vagyunk előadni, mondjuk egy Hófehérkét, vagy Hamupipőkét. Persze azért előfordul, hogy nem tudunk elmenni egy-egy ismert mese mellett. Pld.: Három kismalac, Aladdin, Forró vizet a kopaszra, Széttáncolt cipellők, Hüvelyk Matyi és még folytathatnám. Kicsit, leegyszerűsítjük a történeteket, ha szükséges, de mindenképpen élvezhetőek maradnak.
Nincsenek modern darabjaink. Igaz ma nagy divat, hogy alternatív dolgokkal kísérleteznek, de mi azt valljuk, hogy a gyerek 1000 éve is ugyanolyan gyerek volt, mint ma. Ha nincsenek alapok, mire építünk? Elég, ha később nyílik ki a világ egy 4-5 éves gyerek számára, nem kell siettetni a dolgot. Épp eléggé modern a TV, számítógép. A gyerekek nagyon is vevők a hagyományos előadásokra. Mivel igényelték az óvodák, van olyan darabunk is, ahol bevonjuk a gyerekeket a játékba. Számunkra ez a fajta előadás sokkal könnyebb, mint mondjuk egy paravános előadás, vagy egy UV fényben lejátszott marionett. Így nem is jelent túl nagy kihívást. S hogy milyen eszközöket használunk? Mondjuk, eljátsszuk a répahúzást. Én vagyok a nagyapó, és szép sorjában kiszólítom a szereplőket. Unokákból nincs hiány. Már ők hosszú sort alkotnak. Persze van köztük négyes iker is, akik semmiképp sem hasonlítanak. Több petéjűek -, aztán a kutyákat, cicákat stb. Tehát a gyerekek szerepelnek, részesei az előadásnak. Beszélniük nem kell, csak azt teszik, amit mondok. Nagyon szeretnek szerepelni, kezüket, lábukat törik, hogy kijöhessenek a színpadra. Másik lehetőség, hogy mindenki szerepelhessen, hogy közösen mondjuk a kiszámolót, a verset, az éneket, amelyek részei a mesének.
Milyen helyszínen és feltételekkel tudtok dolgozni a színházban? Kaptok támogatást a várostól, vagy egyéb pártfogók segítségére is szükségetek van? Hogyan tudnád leírni a színházatokat? Milyen a színpad, a kelléktár, a díszlet?
Nincs saját kőszínházunk, „csak” egy Mikulás házikónk, de ez egy másik történet. Mi megyünk befogadó helyre. Óvodákba, iskolákba, kultúrházakba, de játszunk szabadtéren is. Soha semmiféle támogatást nem kaptunk, ez egy családi vállalkozás. Próbáltunk pályázni már kétszer, de csak a pénzünk bánta. Nincs külső segítség. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!
Több fajta színpadunk van. Vegyünk egy paravános előadást.A közönség a 4 méter széles paravánt látja, mögötte, fölötte pedig a hátteret. Minden mesének más-más a háttere, díszlete. A paraván mögött pedig két-három vasállvány tartja a díszleteket, amit színenként cserélünk. Ez a díszletváltás. A bábtartókban bábok várakoznak. Mesétől függően 5-6, de akár 10-15 is lehet. Zene, hangeffektek, füst, tűz színesíti az előadást.Két térmikrofont használunk, hogy kierősítsük a hangunkat, CD játszóról szól a zene, és természetesen egy erősítő-keverőbe csatlakoznak a zsinórok. A paravánon kívül helyezkednek el a hangszórók, és két halogénlámpa.
Milyen személyes vagy társulati sikerekről tudsz beszámolni? Vannak meghívásaitok távolabbra is, akár országhatáron kívülre?
Olyan sikerekről nem tudok beszámolni, hogy híressé váltunk volna, de nem is ez a cél. A gyerekek sokszor megismernek bennünket az utcán, boltokban, vagy épp a kocsi ablakán akarnak kiesni, mert integetnek. Érezzük, hogy szeretnek bennünket és talán tettünk valamit a lelki-szellemi fejlődésük érdekében. Zala megyébe rendszeresen járunk, évekig szerepeltünk egy kis faluban Hajdú-Bihar megyében, néha meghívnak bennünket a MÜPA-ba. Májusban Szerbiába, Zentára megyünk szerepelni. Szerencsére minden évadban eljutunk új helyekre, új óvodákba.
Meséltél arról, hogy akadnak nehézségek, amivel meg kell küzdenetek? Ha itt teremne a csodalámpa dzsinje, mit kérnél tőle?
Talán a gyermeklétszám csökkenése a legnagyobb probléma. Sok a kislétszámú óvoda, akik nem tudják fogadni a színházakat. Valamint egyre több óvoda zár be, így szűkülnek a lehetőségeink. Ezen kívül nagyon sok képzetlen, gagyi társaság tűnik fel hosszabb-rövidebb időre kiszorítva a képzett társulatokat. A dzsinntől egy kőszínházat kérnénk. Ott aztán még jobban ámulatba tudnánk ejteni a közönséget! Van –e kapcsolatotok más társulatokkal, esetleg szerveztek táborokat a gyerekeknek, akár közös bábkészítéssel egybekötve?
Munkakapcsolatban nem állunk más színházakkal. A szegedi Kövér Béla Bábszínházbandolgoztunk 20 évvel ezelőtt. Rendszeresen kapunk meghívót a bemutatóikra. Ezen kívül, ha van lehetőségünk, bábfesztiválokat is látogatunk.
Szerinted mi a legfontosabb célja vagy üzenete a társulatnak akár a gyermekek, akár a felnőttek felé?
Az élet egy mese. Ha megmaradunk gyerekeknek, képlékeny marad a lelkünk, mindent könnyebben átvészelünk. Mi hiszünk a mesékben!
Számodra mi jelenti a kikapcsolódást, kicsit utalok arra, hogy idegenvezetőként is működsz? Illetve az általad vezetett utakról hazahozott élmények segítenek abban, hogy milyen darabot válasszatok a repertoárban, vagy inspirálhat e saját darab megírására?
Az idegenvezetés egy nagyon kemény munka, amit nagyon szeretek. Jó kimozdulni itthonról, változatosabb az életem, mert sok érdekes, értelmes emberrel találkozom és jó otthon érezni magam különböző távoli városokban. Azt azonban nem mondhatom, hogy felhőtlen kikapcsolódás.Ha a családdal, barátokkal kirándulunk, az már kikapcsolódás!
Ezen kívül szeretek olvasni, felkészülni a saját kirándulásainkra, és szeretek motorozni, a kertben kapirgálni. Mivel főleg nagy, zsúfolt városokban vezetem a turistákat, saját kirándulásainkon a kevésbé lakott, természethez közeli helyeket keresem.
Az idegenvezetés nem segít a bábos munkámban – ha csak tudat alatt nem…
És most kell megcáfolnom a korábban felnőtt darabokkal kapcsolatos kijelentésemet és az előző mondatomat is: Két rövid, kb. 15 perces felnőtt darabot hoztunk össze, kifejezetten az utazásokon történt eseményekből. Bizony, itt a különleges eseteket, utasokat domborítottuk ki még hozzá sem kellett tenni, a fantáziánkat sem kellett használni.
Mindkét darabot Anyukámmal mutattuk be az utazási iroda csapatépítő kirándulásán az idegenvezetőknek, gépkocsivezetőknek. Frenetikus volt a siker! Anyukám 25 évig idegenvezetett.