Angyalok márpedig vannak, avagy ahol nem számolják az ölelések számát.
Hadd osszak meg egy személyes történetet bevezetőként. Jó pár évvel ezelőtt volt szerencsém egy kirándulás alkalmával megismerkedni olyan különleges gyermekekkel, akik közelsége életre szóló élménnyel ajándékozott meg. Félelemmel teli várakozással indultam neki a napnak, amikor ellátogattam a rumi gyermekotthonba, de az első pár perc eloszlatta minden aggódásomat. A kis bentlakók, akik középsúlyos, illetve enyhén súlyos fogyatékkal élő gyerekek voltak, úgy közelítettek hozzám, mintha én lennék abban a pillanatban a világ legszerethetőbb lénye. Nincs rá szó, amivel leírhatnám ezt a lelkiállapotot, amit akkor éreztem. Egyszerre volt eufórikus és katartikus, könnyfakasztó és mosolyogtató. Amikor belenézel egy ilyen kis angyal szemébe, aki úgy állja a tekintetedet, hogy közben az arcodba súgja, hogy szeret, akkor fikarcnyi kétséged sincs afelől, hogy ez egy őszinte vallomás volt a részéről. Feltétlenül szeretni pedig, csak az angyalok képesek!
Ez az élmény adta az inspirációt, hogy újra felkeressem őket. Hamar eltelt az a néhány óra, amit velük töltöttünk, ami után Vargáné Kázár Szilviát, az intézmény vezetőjével is sikerült beszélnem. Bár csak telefonon sikerült feltennem kérdéseimet, hangjából őszinteség és egyfajta higgadt nyugalom áradt, amitől olyan érzésem támadt, hogy ilyen vezető szárnyai alatt a lehető legjobb helyen vannak ezek a földre szállt angyalok. Maga az intézmény sem hétköznapi helyen található, eldugva a világ tolakodó szemétől, a Bezerédj kastély tőszomszédságában (ahol egyébként az oktatás zajlik), amit hatalmas park vesz körül.
Bepillantást kaphatunk egy családias nevelőotthon életébe, ahol a legfontosabb szempont a bentlakó gyermekek lelki biztonságának megóvása és egy olyan környezet kialakítása, ahol a szülőt pótolni nem lehet (nem is ez a cél), de ne szenvedjenek a gyermekek hiányt odafigyelésben és szeretetben.
Ki a fenntartó és milyen keretek között működik az otthon?
A Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a fenntartónk. Az előírt dolgozói létszám csoportonként van 4 gyerekfelügyelő, 1-1 nevelő, gyermekvédelmi ügyintéző, és egy sofőr, aki egyben a karbantartónk is. Még ebben a hónapban csak hét gyerekfelügyelő dolgozik, de januártól nagy örömünkre csatlakozik hozzánk egy új kolléganő. Jelenleg két gyermekotthoni csoportban 10, illetve 9 gyermek él, az utógondozó csoportban pedig 8 fiatal felnőttet látnak el a munkatársaim.
Hogyan kerülnek önökhöz a gyerek?
Vagy nevelőszülőktől kerülnek hozzánk, vagy másik gyermekotthonból. Ez utóbbi a gyakoribb.
Milyen fogyatékossággal élnek az otthonban jelenleg a bentlakó gyermekek?
Vagy értelmileg akadályozottak vagy tanulásban akadályozottak, és ehhez egy pár gyermeknél még autizmus is járul.
Mennyire tartják a vérszerinti családdal a kapcsolatot a bentlakók?
A gyerekek körülbelül felét látogatják. Amikor elmennek a szülők, nehéz velük. Ragaszkodnak hozzájuk, szeretik őket. Ha elmennek, hiányolják a szülőt. Tudják, mikor jön legközelebb látogatóba, ilyenkor pár nappal előtte már kérdezgetik, mikor jön az anya? Nagyon számon tartják ezeket az alkalmakat. Attól függően, milyen az alapállapotuk, néhányukat jobban meg is visel egy ilyen alkalom.
Van a gyermekek között olyan, akiről lemondtak a szülők?
Egyikről sem mondtak le a szülők, viszont, ha fél évig nincs kapcsolattartás, onnantól válik a gyermek örökbefogadhatóvá. A mi gyermekeink állapotuknál fogva nem azt a célcsoportot képviselik, akikért örökbefogadók jelentkeznének.
Miért dönt úgy egy család, hogy ezt a megoldást választja gyermeke számára?
Van olyan, akinél teljesen rendezett a családi háttér. Az egyik gyermeket az édesanyja 14 éves koráig nevelte, egyedül, mindenfajta segítség nélkül, de nem tudta őt is és mellette a munkáját is ellátni, a mai ápolási díjból pedig megélni nem lehet. Ő például ezért döntött úgy, hogy ezt a megoldást választja. A gyerekek többségét kiemelték a családból vagy az anya otthagyta a kórházban.
Ki lehet esetleg mondani, hogy a gyerekeknek sok esetben jobb helye van Önöknél?
Ez nem igaz mindenkire, de egyébként sok esetben így van.
Milyen eszközök állnak rendelkezésre a fejlesztésükhöz?
Az alapfejlesztéseket megkapják az iskolában, tekintve, hogy gyógypedagógusok foglalkoznak velük. Nekünk nem is annyira a fejlesztés, inkább az önkiszolgálásra nevelés a legfontosabb feladatunk. Persze a gyerekekkel mondókázunk, mesélünk nekik és sokat énekelünk, de igazából másra nincs időnk, hiszen a nap nagy részét az iskolában töltik.
A kastély épülete iskolaként funkcionál. Járnak ide külsös diákok is?
Az iskolának tudomásom szerint 84 tanulója van, ebből 26 a mi gyerekünk. Az összes többi gyerek vagy bejárós, vagy kollégista, aki vasárnap este vagy hétfőn reggel érkezik az iskolába és pénteken hazamegy.
Karácsony közeledtével hogyan készülnek itt az otthonban az ünnepre?
A kolléganők advent elején feldíszítették a házat, és megtanítottak a gyerekeknek egy kis műsort versekkel, énekekkel, amit a gyermekotthoni karácsonyi ünnepségen elő tudnak adni. A gyerekfelügyelők hetekkel ezelőtt megtervezték a karácsonyi menüt, és azt, hogy mit fognak sütni. Csodálatos csapattal dolgozom, hiszen mindent próbálnak megtenni azért, hogy a gyerekeknek minél meghittebb legyen az ünnep. Nekem csak oda kell ülnöm a gyerekekkel az ünneplőbe öltöztetett házba és élvezni az ünnepet.
Hány éves gyermekek gondozását látják el az otthonban? Mennyi a felső korhatár, amíg maradhatnak ebben a közösségben?
A legkisebb gondozottunk most 3 éves, a legidősebb pedig 24. A törvény szerint annak a tanévnek a végéig maradhatnak iskolai jogviszonyban, amikor betöltik a 25. életévet. Tőlünk általában az Ivánci Szakosított Otthonba kerülnek a fiatalok, és ott gondoskodnak róluk tovább.
Miben különlegesebbek ők, mint az átlagos képeségekkel bíró kortársaik?
Az őszinte szeretet, ami legjobban jellemző rájuk. Sokkal inkább kimutatják az érzéseiket, mint egy normál gyermek. Éppen ezért, ők intenzívebben szeretnek, ha haragszanak, akkor intenzívebben haragszanak, mert ez is előfordul természetesen. Amit nagyon szeretek bennük, az örök őszinteség, ami az egész picitől a 24 évesig elmondható rájuk. Alapvetően nagyon kedvesek, nagyon ragaszkodóak és szeretetteljesek. Örülnek annak, aki feléjük fordul és foglalkozik velük és időt szán rájuk. Ők sokkal inkább megbecsülnek mindent, amit érzésekben kapnak. És van még egy csodagyerekünk Bálint, aki a maga 16 évével és termetével is kiemelkedik a többiek közül. Bálint autista, de autodidakta módon tanult meg angolul, most pedig éppen a kínai nyelvet próbálja elsajátítani.
Mi lehet az oka annak, hogy az emberek többsége megijed, és elfordul, ha találkozik egy fogyatékkal élő emberrel?
Először is az, hogy nem ismerik őket. Másrészt az emberek nagyon nehezen fogadják el a másságot, különbözőséget. Mivel van bennük egy alapvető félelem is az ismeretlentől, ezért eleve elutasítanak. Pláne akkor, ha ehhez külső jegyek is társulnak, azzal már nem tudnak mit kezdeni. Mivel nehezebb megismerni, ijesztőbb, ezért elutasító a magatartásuk. Az emberek félnek a fájdalomtól is, hogy nekik ez a látvány mit okoz, vagy hogyan hat rájuk. Ilyenkor egyszerűbb, ha elkapják a fejüket és úgy tesznek, mintha nem is létezne, hogy nekik ebbe ne kelljen belefolyniuk és érzelmileg ne hasson rájuk.
Mennyire kell másképp kezelni a fogyatékkal élő gyermekeket? Értem ezalatt azt, hogy sokszor esünk abba a hibába, hogy elkezdünk úgy kommunikálni velük, mint a pici babákkal? Vagy tényleg szükséges másképp közelíteni feléjük?
Alapvetően ugyanúgy kell velük bánni, mint egy normál gyerekkel. Nekik is kellenek a keretek, a szabályozottság és természetesen a szeretet. Nem hiszem azt, hogy túl kell diszponálni a velük való bánásmódot vagy nagyobb csodát keríteni köréjük, mert ők ezt nagyon megérzik. Ráadásul nagyon intuitív gyerekek. Van köztük olyan, aki pillanatok alatt kiválóan leveszi azt, hogy a másik ember mit gondol róla, hogyan érez, és ő azt a maga ügyes kis módszerével ki is tudja használni. Okosan kell velük bánni és tartani a szabályokat. Azt szoktam mondani, hogy ők nem beteg gyerekek, hanem gyerekek! Tapasztaltunk olyat, hogy az egyik csemetével kórházban voltunk, az orvos pedig, aki nem tudott mit kezdeni vele, elkezdett hangosabban beszélni. Már azon a ponton volt a kísérő kolléganő, hogy megmondja neki: a gyerek nem süket, hanem középsúlyos értelmi fogyatékos. Szerencsére ez egyedi eset volt, általában kedvesen fogadják a gyerekeinket.
Mióta ezekkel a gyermekekkel dolgozik, közöttük él, a saját személyiségében tapasztalt valamilyen változást?
Nem, mivel nekem volt előzetes tapasztalatom. Egy régi barátnőmnek született egy down-szindrómás lánya. Amikor mi megismertük egymást, akkor volt a kislány 3 éves, és sok időt tölthettem vele. Én a másságot, fogyatékosságot el tudtam fogadni, a gyermekeim integrált óvodába jártak, és korábban tanítottam olyan iskolában, ahová tanulásban akadályozott gyerekek jártak. Így amióta itt, dolgozom, én nem változtam, viszont rengeteget kaptam a gyerekektől. Amit kiemelnék, az a szeretet, ami feltölti az embert. Persze vannak rosszabb és nehezebb napok, amikor semmi nem jön össze, tehát nincsen rózsaszín köd. Mégis, amikor az emberre rámosolyognak, a nyakába ugranak és a szemünkbe nézve mondják, hogy szeretlek, vagy amikor a kolléganőmtől azt kérdezte az egyikük, hogy „szólíthatlak anyának?” – úgy érezzük megéri, és ennél többet nem is kaphatnánk. Ezek azok a pontok, amelyek rengeteget tudnak adni, amiből töltődünk, és ezekhez kell visszanyúlni a keményebb napokon.
Meg kell említeni, hogy van egy egyesület, amelynek pici kis közössége hosszú évek óta dolgozik, fáradozik azon, hogy ezeknek a gyerekeknek szebb karácsonya legyen. Nem csak adományokkal, kirándulások szervezésével és saját személyes jelenlétükkel támogatják felkaroltjaikat, hanem maguk szervezte adománygyűjtő akciókkal is hozzájárulnak az életük szebbé tételéhez. Segítségükkel jutottunk el a Rumi Otthonba és erről az alkalomról készült képeket illesztettük a cikk mellé. A Kézfogás a Gyermekekért Egyesület elnöke Simon Györgyné Katica és egyik önkéntese, Tóthné Pálos Zsuzsa foglalkozott a gyerekekkel.
Fotók: Toki Niki