„Az az igazság, hogy nem lett vége a háborúnak. Csak máshol folytatódik.”
A 21. Század Kiadónál jelent meg Werner Herzog Dereng a világ című könyve. A díjak sokaságával kitüntetett filmes, Werner Herzog első regényében egy japán katona, Hiroo Onoda rendkívüli történetét beszéli el, aki a második világháború lezárulása után még huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet. Herzogot 1997-ben Tokióba hívták, hogy rendezzen meg egy operát. Vendéglátói azt kérdezték tőle, kivel szeretne megismerkedni. Hiroo Onodával, felelte Herzog gondolkodás nélkül.
Onoda nem értesült arról, hogy a harcok véget értek, és kitartott a szigeten. Herzog és Onoda egyből megbarátkoztak egymással, és órákon át beszélgettek a történtekről. A Dereng a világ Onoda hosszú háborúját örökíti meg. Elképzeli a katona abszurd, mégis eposzi nagyságrendű küzdelmét
Herzog hipnotikus stílusú szövege álmokat, dokumentarizmust és költészetet sző egybe. Nyelvezete és megoldásai azonnal ismerősek lesznek azoknak, akik filmjeit kedvelik. Modernkori robinzonád ez a regény, egy teljesen egyedülálló alkotás, amelynek végső témája, hogy miként adhatunk értelmet életünknek, és találhatunk valódi életcélokra.
Az apokaliptikus lelki és természeti csatákat feldolgozó rendező regénye azért is különösen szívbe markoló, mert rádöbbenti az embert, mennyire tud ragaszkodni saját narratíváihoz, az önmaga által konstruált világokhoz, még akkor is, ha a valóság földrengésszerű erővel veszi körül. Hiszen Onoda látja-olvassa a háború végét jelző, repülőből kiszórt röplapokat, talál a szigeten újságot, akár meg is érthetné a híreket, vagy azt, ami körülveszi. De nem akarja. Nem tudja.
Milyen makacs monomániával tud az ember beleragadni saját életelképzeléseibe a józan észre is rácáfolva, csak azért, hogy identitása ne remegjen meg? Werner Herzog regénye megrendítően aktuális olvasmány a 21. század önáltató társadalmaiban élő embereknek. Mi a jobb? Saját vízióink foglyaként harcolni egy nem létező dologért, vagy rádöbbenni a valóságra, és nem küzdeni semmiért, nem hinni semmiben.
A nagyszerű filmes úgy ad választ a kérdésre, hogy még több kérdést vet fel. Viszont határozott ösvényeket vág ezek továbbgondolására. Határozott és kegyetlen ösvényeket, akár Hiroo Onoda a Fülöp-szigetek Lubang nevű szigetén
Idézet a könyvből
„Megmozdul néhány rothadó levél a földön.
Mi volt ez? Pillanatnyi mozdulatlanság. Aztán mozogni kezd a levelekből álló fal a szemem előtt. Lassan, nagyon lassan egy levélember formáját veszi fel. Talán valami szellem? Egész idő alatt láttam, de nem ismertem fel, bár ott volt előttem. Egy japán katona. Hiroo Onoda. Ha tudtam volna, hol áll mozdulatlanul, akkor sem vettem volna észre, olyan tökéletesen álcázta magát. Leveszi a nedves leveleket a lábáról, aztán a zöld ágakat, amelyeket gondosan a testére rögzített.
A fegyveréért nyúl a sűrű bozótba, ott van a hátizsákja is elrejtve. Látok egy katonát, valamivel több mint ötvenéves, szikár; minden mozdulata rendkívül óvatos. Egyenruhája összefércelt foltokból áll, a puskatust fakéreg borítja. Gondosan hallgatózik, majd hangtalanul eltűnik arrafelé, amerre a falubeliek mentek.”