Mészáros Márta legújabb filmjére azzal a biztos tudattal ültem be a moziba, hogy mély és maradandó alkotást fogok látni. Pontosabban fogunk, mert a család másik két női tagját is magammal vittem, szinte semmit el nem árulva arról, mit nézünk meg. Ők még nem is hallottak az Aurora Borealis-Északi fényről, igaz, én se sokat, a rendezőn kívül csak annyit, hogy egy generációkon átívelő történetet fogunk látni, amiben Törőcsik Mari, Törőcsik Franciska (aki a névhasonlóság ellenére nem rokona az ünnepelt magyar színésznőnek) és Tóth Ildikó kapott főbb női szerepeket.
A két idősíkon ugráló családi történet számomra nagyon lassan, vontatottan indult be, pedig én szeretem, ha valamit részleteiben mutatnak meg egy filmben, de itt egyszerűen a ritmussal volt gondom. A sztori viszont jó, erős, ami a jelenben Bécsben és az ötvenes évek Magyarországában felváltva játszódik, és a II. világháború után lezajlott, a nőket ért traumatikus eseményeket dolgozza fel. Spoilerezni viszont nem akarok, nem lőném le a lényeget.
A filmben központi figurákat játszó idős anya és lánya kapcsolata az elejétől furcsa. Az öreg Mária nem egy aranyos néni benyomását kelti, sőt, kifejezetten taszító volt számomra karaktere (aminek persze később megtudjuk a miértjét is). Lánya egy frusztrált, komoly negyvenes-ötvenes nő, egy menő ügyvéd Ausztriában, akinek van egy egyetemista korú fia, és egy spanyol férje (vagy exférje?), akiről nem sokat tudunk. Mondjuk a film nem is az ő házasságukról szól, hanem Mária boldogtalan életéről, ami egészen addig szép volt, amíg fiatal parasztlányként falun élt, ahol szerelembe esett Ákossal, egy kisemmizett arisztokrata család nincstelen örökösével. És itt kezdődik az egyik idősík története, ami akár helyes is lehetne, de nem az, hanem egy borzalmakkal teli, torokszorítóan fájdalmas sorsokat bemutató dráma, amiben persze megtaláljuk azért a szépet is.
A film azzal kezdődik, hogy Mária kap Oroszországból egy levelet, ami olyan hatással lesz rá, hogy a kórházba kerül, kómába esik. Lánya, Olga siet haza hozzá, tehetetlenségre ítélve várja anya állapotának változását. Mielőtt Mária magához tér, Olga talál pár furcsa dokumentumot, képet a régmúltból, amelyek kérdéseket vetnek fel benne. Miután magához tér az anyja, lassan, nagyon lassan, részleteiben ismerjük meg viszontagságokkal teli életútját.
Amit kritikaként elsőre megfogalmaznék, hogy bajom volt a film tempójával; egyes részeknél mintha beragadt volna, indokolatlanul megállt a sztori, jó lett volna, ha bizonyos helyzetekben direktebb, máskor meg néha szerintem rosszkor hagyott félbe egyes fejezeteket, illetve maradt pár homályos folt, amit viszont megmagyarázhatott volna. A szerelmes jeleneteket szépen jelenítették meg a filmben, de szerintem sok volt. Nem tudom mennyire életszerű egy 80-90 éves öregasszony esetében, hogy állandóan egykori szerelmével töltött intim pillanatokra gondoljon. Amit viszont hiányoltam, hogy nem kaptam sok infót a korról, a viszonyokról, a politikai helyzetről és közemberek életéről, csak nagyon felszínesen vagy keveset- bár, amit láttunk, az hitelesnek tűnt.
A szereplők ellenben dicséretet érdemelnek, különösen a fiatal Máriát alakító Törőcsik Franciska, akit előtte én még sehol nem láttam, és nagyon tehetségesnek találtam. Remélem, sok alkotásban fogok még vele találkozni. Az idős Törőcsiknél sokáig nem tudtam eldönteni, hogy tényleges aggasztó egészségi állapotát láttam visszaköszönni a filmvásznon, vagy ilyen jól játszik. Szerintem mindkettő benne volt valahol… Tóth Ildikót kedvelem, jól állt neki a középkorú nő szerepe, aki egy kicsit sótlan, kicsit túl komoly, olyan, mint akinek nincsenek szerető gyökerei. Nyilván, ő is változik a történet során. Az operatőri munka csillagos ötös, feltűnően minőségi volt.
Amit hiányoltam, hogy semmit nem tudunk meg Mária házasságáról, annak minőségéről, csupán egy mondattal utaltak rá. Arra is csak tippelhetünk, miről szólhat a furcsa, ijesztő babák iránti szenvedélye, amiket saját kézzel készít. Edith eltűnését máshogy oldottam volna meg, egy kicsit több volt az ő személyében/szerepében talán.
A film címét illetően: egyszer hangzik el valamikor a film közepén egy utalás az északi fényre, ami szép persze, és értem a koncepciót, no meg valóban gyönyörű a végén valósan is megcsodálni a különleges természeti jelenséget, de nem biztos, hogy ez passzolt a film egészéhez a legjobban.
Még mielőtt úgy tűnne, hogy nem tetszett a film, jelezném, hogy minden kritikai észrevételem mellett is örülök, hogy Mészáros Márta újra alkotott, mert ismét adni tudott nekünk valamit – még ha nagyon „tipikusan magyar” dráma formájában is. Mély és tartalmas történetet láttam, ami így vagy úgy, de hatással volt rám. Így érzek én, a család másik két női tagját egyenesen sokkolták a látottak, azt mondták, hogy többet nem akarnak velem moziba menni. Hát, nincsenek ezzel egyedül…