Náray Tamásról röviden? Közben rájöttem, hogy azt nem lehet. Nárayba épphogy csak belekóstoltam tegnap este a Bálint Házban a Rangos Katalinnal tartott pódiumbeszélgetés során, de azt a megállapítást tettem magamban, hogy rengeteg meglepetést tartogat még számomra személye.
Bevallom, bár természetesen hallottam róla, tudtam nagyjából ténykedéseiről, annyira felületesek voltak az információim vele kapcsolatban, hogy megálltam a ruhatervező és megmondóember címkéknél, ugyanis az utóbbi fajtát én nagyon de nagyon nem szeretem. Bárkiről is legyen szó. Néhány barátnőm megosztásának köszönhetően, a közösségi médiában olvastam tőle korábban pár hosszabb gondolatmenetet, és az úgy elég is volt nekem. De hogy mennyire hamis képet kaphatunk, amikor rapid módon analizálunk embereket az egy kézen megszámolható impulzusok alapján, saját nyelvünkön dekódolt becsordogáló mondatfoszlányok és beállított képek által, az nálam például tegnap este is bebizonyosodott.
Ugyanis rendkívül jól szórakoztam, köszönhetően a hallott sztoriknak, amiket nyilván nem élveztem volna annyira, ha a mesélő stílusa nem olyan, mint amilyen. Olyan témák és történetek hangzottak el az este folyamán, amiket szerintem a legfeljebb hetvenes években születtek értékeltek úgy igazán, de persze a közvetlen, vitriolos sztájl mindenkinek bejött. Hogy néhány szösszenetet idézzek:
„Ki voltam én ahhoz, hogy kitaláljam: a blézernek két ujja van?” vagy „Megvívtam a magam harcát. Alapvetően nem vagyok agresszív típus, bár 13 évig cselgáncsoztam. (…) Két dolgot lehet megtanulni ott, az egyik: tudni kell hova ütni, a másik: hogy kell csinálni, hogy ne találjanak el.”
Személy szerint nagyon élveztem a művész vázlatos, ám érzékletes módon átadott (egy jó adag humorral megfűszerezett) kalandos életútját hallgatni, ami felért egy időutazással, ugyanakkor értékeltem gondolatait, ahogy megleptek a közben kihallható komoly emberi értékek is. Nem tudom, hogy mennyire tud jól írni vagy festeni, de a vele töltött másfél óra felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy képzőművészeti tevékenységének már az előadást követően utánanéztem az interneten. Azt kell mondjam, nagyon tetszik, amit találtam tőle.
https://www.instagram.com/p/Bk9nUR0g2S1/
Náray könyveiről egyelőre nem tudok nyilatkozni, de úgy vélem, az esztétikumot illetően hibátlan, amit eddig alkotott. Gondolok itt nem csak az általa tervezett ruhákra és képeire, hanem rá, a külsejére is. Hiába kerestem, nem találtam hiteles forrást az interneten a korával kapcsolatban, de amit olvastam, annak alapján elvileg valahol 60 körül járhat. De most komolyan: szerintetek mit csinál, hogy így néz ki?
https://www.instagram.com/p/Bs2g-uegN8c/
Nem akarom a naivat játszani, persze, hogy a 21. századi szépítészeti eljárásokat sejtem a nyilvánvaló válasz mögött, főleg, hogy néhány éve jóval idősebbnek nézett ki a fotókon, mint most, de szerintem az eredmény valahol lelki eredetű is. Az életforma, a gondolkodásmód, a testi-lelki harmónia csodákat képes elérni, már ami a külsőt illeti, még ha az idő kerekét visszafele fordítani még – jelen ismereteim szerint legalábbis – nem is volt képes eddig senki. Illetve van még egy tippem: talán egyfajta fausti szerződést kötött felsőbb hatalmakkal az örök ifjúság elixírje miatt…
Ami azonban számomra fontosabb volt a külcsínnél, az a rövid időn belül felmérhető érdekes személyisége volt. Írom ezt anélkül, hogy glóriát akarnék rajzolni a feje fölé, vagy a legnagyobb rajongójává váltam volna. Egyszerűen megfogott a beszélgetés során tapasztalt színesség, önmaga felvállalása, egyénisége; látszott, hogy neki nincs szüksége arra, hogy mást mutasson vagy mondjon, mint amiről valójában szól. Ami a felszín fölötti színház, az is ő (amúgy simán el tudom képzelni, hogy valójában szerény, alázatos), egy szórakoztató jelenség, csupa élet. És ez volt az, amit az előadás közben is megfogalmaztam magamban: ez az ember ÉL. Mer élni. Tudja, hogy kicsoda, mennyit ér; önálló gondolatai vannak, tudatos, de megvan benne az a nyitottság, ami azt sugallja: bármi jöhet. Szimpatikus sokszínű személyisége, ami még felfedezésre vár. Lehet, nem a fészbúkos kiírásaiból fogom kisilabizálni, amiről az jut most az eszembe, ami tegnap este hangzott el atyai idézetként:
„Fiam, úgy állj a dolgokhoz, hogy az emberek 90 százaléka soha életében még nem gondolkodott el semmin.” Talán ez ösztönzi arra, hogy Facebook oldalán időnként igéket szórjon rajongói táborára. Engem azonban jobban megfogott azzal, amikor nem tényeket közölt, hanem kérdezett. Amikor politikai hovatartozása kapcsán Rangos Katalin azzal szembesítette, hogy liberális irányultsága eléggé nyilvánvaló, így reagált:
„Az liberális, hogy én nem akarok másokat megrendszabályozni? (…) Liberálisnak hívják azt az embert, aki önálló és szereti, ha békén hagyják? Az a liberális? Mert akkor kurva nagy baj van.”
Az emberek napi szintű frusztrációja kapcsán is volt véleménye – mint minden más vonatkozásban.
„A fák nem nőnek az égig. Van egy keret, amin belül szabadon járkálunk, de a kereten kívülre nem tudunk menni. Mert se az adottságunk, se a képességünk nincs meg igazából hozzá. Ami megvan, azt kell csúcsra járatni, és abból kell a maximumot kipörgetni.”
A bölcsességek szórásán és az anekdotázáson túl, szó esett arról, miért számolta fel a divatot, mint munkaterületet az életében. Mint elárulta, szeretne a képekre és a könyvekre koncentrálni. Márpedig azt úgy nem lehet, hogy közben naponta 1-2 órát térdepel a felhajtásoknál…Körbeért a szobában – mondta. És ebben minden benne volt.
Regényeiről beszéltek még hosszabban házigazdájával, és az írásról: hogyan kezdte, milyen alapvetéseket kellett a szakma kapcsán elsajátítania. Dicsérő szavakkal illette Babiczky Tibort, legutóbbi kötetének szerkesztőjét, és felolvasta a történet záró sorait. Nem biztos, hogy a napokban rohanok a könyvesboltba, hogy megvegyem, de ha a kezembe akadna egy Zarah-regény, már csak azért is beleolvasnék, mert Nárayt egy roppant szórakoztató személynek tartom, akit érdemes lehet jobban megismerni.