A nyugat-európai országok közül Svájcban kapták meg legutoljára a nők a szavazati jogot, mégpedig 1971-ben. Emlékszem, amikor először hallottam erről, teljesen hihetetlennek tartottam a dolgot, lévén, hogy én egészen addig egy modern, független, a nagy fal túloldalán elhelyezkedő, a polgárai számára minden tekintetben ideális életkörülményeket biztosító országként gondoltam a gyönyörű szövetségi köztársaságra. A legelmaradottabb országokban is már rég beiktatták az egyenjogúságon alapuló törvényt, amikor a nőket Svájcban még mindig középkori szinten kezelték. 1959-ben még maguk a nők is ellene voltak (vagy csak nem mertek megszólalni) a változásoknak, de 1971-ben megtörtént az, ami Amerikában és Európa legtöbb országában már teljesen természetesnek számított.
Erről az áttörésről, az előzményekről és a kor körülményeiről szól a A nőkért című svájci film. Azt gondolom, sikerült benne jól átadni a nők korábbi kiszolgáltatottságának állapotait, de a női közösségek/szövetségek erejét, a család és az egyén harmonikus együttműködésének szükségességét is egyszerűen, nagyon szépen, minden felesleges körítés nélkül jelenítették meg a készítők. Férfiaknak és nőknek is egyformán ajánlom.
Svájc, 1971: Nora fiatal háztartásbeli feleség, visszahúzódó, csöndes jellem. Férjével és két gyermekével egy kis faluban élik békés, nyugodt életüket. Itt szinte semmi sem érezhető a társadalmi mozgalmakból és azok következményeiből, melyek néhány éve indultak a nagyvárosokban. Egy nap azonban minden megváltozik, és fenekestül felfordul a fiatal nő, és vele együtt az egész közösség élete is: Nora beáll egy női mozgalomba és nyilvánosan kampányolni kezd a nők szavazati jogáért. (ADS Service)